Thunderbolts*

A legjobb Marvel film a Guardians of the Galaxy 3 óta! Micsoda dolgot lehet rögtön kijelenteni róla, nem? Na de ha olyanoknál jobb, mint a Marvels, vagy épp a Captain American: Brave New World, akkor nem sokat jelent az előbbi nagy szó. Főleg ha az MCU sorozatokat is ide vesszük.

A történet a Black Widow folytatása a Captain America: Brave New World mögötti időben helyezve, avagy utóbbi filmet tovább spoilerezték azoknak, akik majd csak streamingen nézik meg. A főszereplője nagyjából Black Widow húga, Yelena, aki a Red Room kiképzettje, és teljesen depressziósan dolgozik Valentinának, aki ha jól emlékszem pont a Black Widow film plusz jelenetében szervezte be. Hogy mit csinál? Az épp felelősségre vonás előtt álló nő szemetét takarítja el, az illegális tevékenységének nyomait.

Mivel nem bírja már a sötétség hívását, így előléptetést kér, valami jobban “embereknek segítő” munkát, de előtte még egy végső bevetést le kell nyomnia. Így kerül a trailerben látott földalatti bunkerbe, ahol feltűnik Taskmaster, Ghost, meg a letaszított új Amerika kapitány, aki ugye nyilvánosan kivégzett egy terroristát abban a sorozatban amit a kritikát olvasók fele lehet nem is látott. Egyikőjük sem az a legjobb ember, de pont azért vannak ott, ők is szemét, amitől meg akar szabadulni Valentina, de némi bunyó után pont az ellenkezője következik be: nagyjából összefognak ellene, meg a depresszió ellen.

Jobban bele sem mennék már a történetbe. A lényeg, hogy az antihősök kényszerből egymás mellé kényszerülnek, és hát a választott család az igazi, nem? Ahogy azt már többször bizonyította a MCU. Viszont az az igazság, hogy a földalatti bázison levő verekedést leszámítva tényleg az összemelegedésük a film ereje. Kerülgetem a fő spoilert is ezzel, de bár nagy a fenyegetés, de a megoldása kicsit a Guardians első részét idézte. Valahogy jól lett kezelve a tét, és hát a feloldása is, de azért nyilván csak blockbuster szinten, egy rendes drámához nem mérhető a mélység. Konkrétan a jobb köztes MCU filmeket idézte, de semmiképp sem a csúcspontokat.

A csapat hiába áll a kitaszítottakból, a másodszereplőkből, kivéve Florence Pugh, sokkal jobban boldogultak a “saját” filmjükkel, mint tette azt nemrég Anthony Mackie és a mellé soroltak. Sebastian Stan nyilván korrekt, tavaly Oscar jelölt is volt, nem véletlenül, viszont Wyatt Russell mindenképp feljebb lépett a Falcon-sorozat óta. Lewis Pullman is baromi jó Bobként. Aki pedig teljesen a Phase 1 MCU-ból érkezett kvázi, az David Harbour, hiszen a legtöbb humort ő hozza a filmben az előbb említett energiájával. Nyilván a kibontakozásukat segíti, hogy korrekt filmbe kerültek.

Viszont míg a karaktereket és a köztük levő interakciókat pozitívan tudom emlegetni, addig a kinézetre ezt már nem tudom átkötni. Durva, hogy a film elején levő ugrás igazi, Pugh bevállalta, és még ha tematikusan illik is rá, hogy nem izgalmas vagy szép, mégis rossz nézni, hogy nem az. Ez konkrétan kiteljesedik a földalatti bunkeres bunyóban, amiben olcsó díszletek és zöld falak között csapnak össze. Minden alulvilágított, kihalt és olcsó hatású amíg a film végéhez nem közelítünk.

Az utolsó harmad az egyedüli a filmben, amit érdekes volt nézni, hiszen: képileg, helyszínileg és beállításokban is az első Avengers filmet idézte szándékosan, viszont a megvalósításával ki is emelte, hogy ez nem az többnyire tiszta csapat. Ötletes volt így a “nép” elé tenni az új hősöket, főleg ezt megfejelve a probléma tényleges megoldásának kreativitásával. Az biztos, hogy akciófilmes szempontból szerintem ez a film alulmaradt a jobb MCU darabokkal szemben. Nem indok mellette, hogy ezt lehet direkt tette.

Részemről még mindig tart a képregényfilmekbe belefáradás, és a Thunderbolts nem rázott ki belőle, de a legutóbbi Captain America, vagy az Ant-Man 3-Marvels pároshoz képest tényleg sokkal jobb volt nézni.

Amit mindenképp hozzátennék mindehhez, hogy olyan, mintha tényleg lenne végre irány. Megalapozták az “új Avengers”-t, pár karakter végre fel lett építve, a végén jól kötötték a következő filmekhez, felidézték a humort, amit mindenki szeretett. Szóval mintha újra lenne tervük, ami gyorsan a Doomsdaybe torkollik majd jövőre.

human
írta
2025. 05. 02. 18:06
megjelenés
18
hozzászolás


18 hozzászólás a “Thunderbolts*” bejegyzéshez

  1. Nekem egy kicsit visszahozta az Endgame előtti időket, ha több ilyen filmmel jött volna ki a Marvel nem tartanának ott ahol.
    SPOILER!!!
    Imádtam a Sentry elleni bunyót, ahogy minden erőlködés nélkül elveri a csapatot, hibátlan Superman az MCU-ban, kiváncsi is leszek, hogy gyengítik le Doom ellen majd. Na meg az is érdekes lesz, Gunn hogy nyúl az igazi Supermanhez teljes filmben nem lehet sajnos ugyanilyen mint itt ebben a pár percben

  2. SPOILER
    Kíváncsiságom nem hagyott nyugodni és megnéztem online a végefőcím jelenetet és ez a jelenet kvázi elspoilerezi a Fantasztikus 4-es film végét, nem??? Mármint elég egyértelmű már abból a jelenetből, hogy a saját világukat nem tudják megmenteni és átjönnek ebbe. Lehet én magyarázom bele, de pár hete leírtam ezt a verziót már a trailert is látva, erre a film bemutatója előtt pár hónappal úgy tűnik már el is spoilerezik azt. Ennyire nem bíznak abban? Annak a végére is pontosan így ezt a jelenetet be lehetett volna illeszteni, nem? Nem értem…
    Ui.: ezt a filmet meg fogom nézni, mert mindenhol pozitív kritikákat kap, és megkapja az esélyt, a Kapitány itthon sem kapott és nem is fog.

  3. Nem volt rossz film. Nyilván a Marvels-szel és a Thor 4-gyel össze sem lehet hasonlítani, azok ipari hulladékok. Nálam a AmCap 4, meg az Ant-Man 3 simán egy oké volt.
    Azt reméltem amúgy, hogy kicsit komolyabb, meg sötétebb lesz a film, de azért ment a poénkodás több helyen is, persze nem tolták túl. Viszont számomra Harbour karaktere iszonyat ripacs és sok. Valószínűleg a szinkron is rátesz egy lapáttal, de ott, nála szerintem vissza kellene venni. Működik több hozzá köthető poén, de azért túl van tolva rendesen, nekem ő sok egyszerűen.
    Spoilerek.
    Az nagyon szomorú volt számomra, hogy Taskmaster-t kiírták 3 perc alatt a filmből. Arra számítottam, hogy ő meghal, de reméltem nem az első bunyó alatt intézik el egy fejlövéssel. Ez szar volt. Walker karakterét nagyon bírtam, Bucky frizurája rémes, persze a karakter jó. Ghost oké, Jelena is klassz. Bob szerintem marha jó volt. Baromira erős karakter (Marvel Supermane), így valószínűleg Doom pszichésen fog rá hatni és mivel mentálisan iszonyat instabil, így fogja legyőzni, vagy a többi hős ellen állítani.
    A második pluszjelenet végén az F4 király volt. Az azért bevállalós lenne a Marvel részéről, hogy az ő univerzumukat Galactus elpusztítja, és ők meg ide menekülnek. Amúgy én az F4-et várom a legjobban az idei Marvel felhozatalból. A Thunderbolts mindenképpen egy sokkal jobb irányt mutat végre, remélem megmaradnak ezen a vonalon és akkor van még remény az MCU-nak.

  4. Süci:
    Hát Taskmaster halála a Fekete Özvegyes kiherélése után inkább örömteli, mint szomorú. És ahogy hallom és olvassom sokan mások is örülnek neki és abban reménykednek, hogy végre a képregényes Taskmastert fogják helyette elő venni.

  5. GIGA SPOLIER MÁS MCU FILMRŐL

    Elvileg az F4 filmben kiderül, hogy ők az MCU idővonalról kerültek át oda, ahol lesznek az F4 filmben és Reed vissza akar jutni oda. De persze ez csak ilyen neten keringő teória.

  6. Első marvel film amit megnéztem a 3 pók után.
    nem csalódtam, ez is teli van a debil marvel humorral. Nem gond, legalább kukázhatom a marvel szemetet. De már az emberek is így vannak. Emlékszem amikor a infinity war after credits scene során Furynak kiesett a kezéből a csipogó és ott volt captain marvel jele. A fél mozi elkezdett hülledezni.

    itt meg
    spoiler
    ott van a F4 hajója, és síri csönd. Nem érdekli ez már a kutyát se.

  7. SZSZFilm

    Nekem semmi bajom nem volt a Fekete Özvegy filmbeli Kiképzővel. Ismerem amúgy a karaktert a képregényekből és tudom, hogy teljesen átírták őt a film esetében, de nekem ez így bejött. Meg amúgy elég f*szán tolta a filmben, így örültem volna, ha itt sem halálozik el pár perc alatt.
    Ugyan így vagyok a jelenlegi F4 Ezüst Utazójával. Mivel nem a “mi” világunkban játszódik, ami MCU szinten a fővonal (616-os Föld), így nem zavar, hogy csajszit csináltak belőle – képregényekben is van ez a vonal.

  8. Süci:
    Csak az a probléma, hogy ennek a karakternek annyi köze volt a Kiképzőhöz, mint a Vasember 3-ban Trevor Slatery-nek a Mandarinhoz. Azaz semmi. Ráadásul nem is volt így a karakterben semmi potenciál a jövőben. A Mennydörgőkbe sem volt helye igazán.
    Na, de képregényes még akár az MCU új Lokija is lehetett volna.
    Mellesleg a női Ezüst utazó, ahogy te is írtad egy alternatív univerzumban létezik és mellesleg a képregényekben is létezett ez a verzió. Szóval az egészen más.

  9. Én ertem amit írsz, de engem nem zavart. Sőt a Vasember 3-at nem szeretem, szerintem rém gyenge film, de pont a mandarinos csavar tetszett. Mondjuk utána kijavították ezt a gikszert a Shang-Chi-ben.

  10. Nem vártam sokat a filmtől, de elégedetten jöttem ki.

    SPOILERS

    Yelena illetve a Red Guardian eddig is rendben voltak, hozzájuk sikerült felemelni Walker-t (akit látni sem akartam a Falcon sorozat óta) illetve nem volt bajom a Szellemmel sem. Utóbbiról nagyon halvány emlékeim voltak a Hangya 2-ből, de annyira jelentéktelen volt hogy nem vettem a fáradtságot feleleveníteni, ellentétben a Black Widow-val. Itt viszont működött Ghost. A Táskamester ennyi volt ahogyan azt többen jósolták, nekem nem fog ebben a formában hiányozni. Ezt az idegesítő Valentina-t is sikerült elfogadhatóan vinni.

    Gondoltam hogy a “*” valamiféle Avengers-t takarhat majd, jó ötlet volt ezt bejátszani a filmcímmel. A Thunderbolts nevet örülök hogy nem kapcsolták össze Ross elnök úrral, hanem kapott egy önálló identitást.

    Bucky szép karriert visz végig, nem gondoltam volna hogy ilyen sokáig kitart, illetve jut a Tél Katonája. Ez a képviselői rész mondjuk gyorsan le lett tudva.

    Visszatérő gondom, de megemlítem hogy zavaró az hogy NY-ban nem éppen mennek rendben a dolgok, de a Nagy Alma hősei sehol sincsenek. Itt most nyilván nem Daredevilt hiányoltam vagy Kate Bishopot. Strange valószínűleg egy másik univerzumban kalandozik, az ok. De Spiderman? Wong? War Machine is tudtommal ideköthető. Kamala Khan? :)

    Bosszúállócskák a szinkronban? Nemár. Az F4 nyilván menekül, mert Galactus lerendezi a RetroFut.földjüket. Enyhén spoiler ha így lesz, de számítottam rá, úgyhogy belefér. F4 attól még mozis lesz. Már majd’ kiugrottam a moziszékből amikor először mutatták az űrhajót, mert X-Men-re hajazott elsőre, de így is tetszett a Russo-k által rendezett pluszjelenet.

  11. Én nem fogyasztottam képregényeket és most sem érdekelnek, így oltárira nem érdekel, hogy a fanok szerint mit hogyan módosítottak a filmek kedvéért.
    Nekem nagyon bejött a Taskmaster karakter, szégyen, hogy így leírták, de Ghost legalább kárpótolt, mert amennyire parlagon hagyták, szerintem elég jó volt most a filmben.

    Viszont attól már konkrétan hánytam, hogy ennek a sztoriját is elvitték New Yorkba (az MCU-ban úgy néz ki, csak ez a város létezik 90%–ban)., valamint az sem tetszett, hogy megint a saját kreálmányuk a “főgonosz”.

    A karakterek amúgy együtt jól működtek, végre nem világpusztító emberkék ügyködtek a közös jó érdekében.

  12. Azt kaptam, amire számítottam. A jól bevált csapatépítő receptet követték, ami még mindig működik. Ami viszont borzasztó volt az az akciójelenetek, leszámítva a Sentry ellenit. A csapat ellen küldött katonákat komikus volt nézni, ahogyan látványosan bénáztak és várták a sorukat a kiosztott pofonokra. A karakterek viszont, és ebbe Őrszem is beletartozik, kedvelhetők voltak, ezért összességében pozitív élményként marad meg.

  13. Kimondottan tetszett a film. Most pont rossz időszakban vagyok és emiatt ez a depresszió és annak feldolgozása téma pont elkapott.
    Lehetet volna sz4rul is kivitelezni de nagyon jó volt a körítés és Buck megint vitte a show-t :D
    Nem tudom melyik Marvel film volt utoljára ami ennyire megfogott a Deadpool és Rozsomákot leszámítva.

  14. Illés Gergely: dettó. Egy elég borzalmas depis időszakra jött ez a film és sokat segitett nekem is. Jó volt az írás, a karakterek is átjöttek, még az előzményt nem néző haver is levágta ki kicsoda és miért van ott. Kissé érezhető volt hogy óvatosan bántak a pénzzel, érezték hogy kétesélyes a móka, de Sentry és Void marha sokat dobtak a filmen. Az is sokat segitett hogy volt a filmben csomó plusz info, ott kiderülő fordulatok, nem ugy mint az Am Kap Brave new world, amit teljesen elspoilereztek a trailerek és a köztes jelenetekben annyira nem történt semmi, hogy szabályosan untam.

    Számomra kissé suta volt az, ahogy a Void csak bezárja az embereket valami szoba útvesztőbe, amikor a falra kenődött árnyak kb. az atomrobbanás áldozataira emlékeztettek és a Void perszóna egy rohadék tömeggyilkos. Valahogy megfosztotta a következményektől a dolgot. Ha kihoznak a depiből, mindenki túléli. Sajnos a valóságban a depis cselekedeteknek is vannak következményei, és sok Sentry sztori ezeket is boncolgatja. A valódi Void és Sentry viszonya az filmen kb megvalósíthatatlan, annak örülök hogy ebbe a felfogásba nem tört bele a bicskájuk. A film főgonosza a bipoláris depresszió, kész. Ezt még az amcsik is felfogják.

  15. Egész jó és főként vicces film volt ez, bár eléggé ellentmondásosan oldották meg, hogy a főszereplők a múltban és ebben a filmben is simán kinyírtak egy rakás mellékszereplőt, de aztán minden meg van bocsátva.

    Azt sem értem, hogy ha ennyi hős New Yorkban lakik, akkor ők mit csináltak? Spiderman, Ms. Marvel, az íjász leányzó vagy Wong elment nyaralni addig? S ha már a végén ugrottak 14 hónapot, akkor legalább a vége jelenetben berakhatták volna a többieket, mert így olyan érzése van a nézőnek, mintha 14 hónapon át egyik régi tag sem akarta volna csatlakozni hozzájuk.

  16. Platschu: Nekem az jött le, hogy már van egy másik csapat is, akik Sam vezetésével már tudnak valamilyen űrbéli fenyegetésről. És a két csapat között megy a huzavona a névválasztás miatt.
    Amúgy Sam egy köcsög. Itt egy csapat, ami 14 hónapja működik már, nem ők nevezték el magukat Új Bosszúállóknak, ő meg le akarja védetni a nevet, csak mert ő Amerika Kapitány… A kontinuitásból az jött le, hogy az Új Bosszúállók hamarabb állt össze, mint az ő csapata. Remélem a nagy kétrészes zárás alatt meghal és végre Bucky lesz Amerika Kapitány :D

  17. Én szerintem félreértettem az embereket -azt hittem hogy ez egy jó film lett, el is mentünk rá tegnap.
    Bár inkább otthon néztem volna…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.