Ha már a befejezett forgatókönyv volt a tegnapi téma, akkor itt egy, aminél látszólag kicsit át lett szerkesztve a 20 éves szkript, aztán nekiestek.

Július 18. azoknak, akiket érdekel.
Ha már a befejezett forgatókönyv volt a tegnapi téma, akkor itt egy, aminél látszólag kicsit át lett szerkesztve a 20 éves szkript, aztán nekiestek.
Július 18. azoknak, akiket érdekel.
rettenet hulladéknak néz ki, kihagyom
a final destination 6 mellett az idei év magasan legvártabbja. mikor lesz már! (nyilván nem nézem meg az előzetest, mert minek nézzem annak a reklámját, ami érdekel.)
” aminél látszólag kicsit át lett szerkesztve a 20 éves szkript,”
szóval ezt passzolom, de amellett, hogy valamiért sokszor nincs említve, hogy könyv adaptációról van szó, ezt nem értem. nem csak azért, mert ha csak kicsit lett átszerkesztve, akkor nem semmi, hogy másfél évig fejlesztették a szkriptet, mint kábé MINDEN mozis szkriptet minimum (mert ugye az összecsapottség nem azt jelenti, hogy 2 nap alatt írják, hanem, hogy másfél év helyett csak egy évig, vagyis pontosabban, hogy nem akkor hagyják abba, amikor tényleg szuper lett, hanem hamarabb), de hogy lehet egy szkriptet csak kicsit átszerkeszteni? mármint remélhetőleg a sztori tényleg ugyanaz, de a lényeg, a karakterek, a szituációk, a párbeszédek, az ölések, a gyilkos kiléte mind-mind teljesen más. a sztori az annyira minimális, de minden mással marha sok meló lehet. nyilván elég sok folytatás és feldolgozás meg adaptáció esetáéen.
winne + jokes = cannot compute ez esetben
winne, te most ugye vicceskedsz?
“másfél évig fejlesztették a szkriptet, mint kábé MINDEN mozis szkriptet minimum (mert ugye az összecsapottség nem azt jelenti, hogy 2 nap alatt írják, hanem, hogy másfél év helyett csak egy évig”
“de minden mással marha sok meló lehet”
Én nem hiszem el, hogy mindezt komolyan írtad. Nem lehet.
Freddie Prinze Jr. David Arquette-é öregedett.
könyv kapcsán “csak” annyi a difi, hogy egy krimi/bűnügyi/thriller sztorit tinihorrorrá faragtak avagy butítottak le, ha jobban tetszik.. az írónőnek pont ez okozott szívfájdalmat/csalódást, mikor kijött a régi moziba..
Ugyanez a helyzet 2025-ben is..
Nekem annyi rémlik a régi filmről, hogy amikor kijött, ez volt a szegény ember Sikolya. A főszereplőkre emlékszem (nyilván), meg a horog elég jó, másra nem nagyon. Épp ezért ez most lehet jó, mert nálam nem terheli az eredeti mozi emléke – ellentétben a Sikollyal.