Nem tudom titeket mennyire mozgat a projekt, de jöttek még apróságok róla, inkább kivettem a kecsöpből.
A héten ugye kiderült, hogy Denis Villeneuve rendezi az új Bond filmet, pletykák (vagy hát ez esetben logikus következtetés?) szerint már most keresik az írót, így amíg Villeneuve a Dune Messiaht rendezi, addig majd mehet a körmölés, és amint azzal végez ennek fog nekiesni.
Villeneuve elvileg csak egy Bondot csinál, aminél nem kap final cutot, avagy nem nála lesz a végső szó majd a film kapcsán. Ez magában nem lenne durva hír, mivel többnyire nem szoktak a Bond filmek rendezői ilyet kapni, de úgy tűnik hogy Nolant (Tenet) is próbálták magukhoz csalogatni (nyilván!), és neki megadták volna ezt a jogot, megszegték volna a franchise belső szabályait.
A Variety szerint jelenleg a legesélyesebbek a Bond szerepére: Jacob Elordi, Tom Holland, Harris Dickinson. Igen, 30 alatti színészt keresnek, hosszú távra terveznek, és elnézve ezt a névsort amolyan Bond korai éveire koncentrálót.
Tony Gilroy egy podcastban elmondta, hogy régebben Steven Soderbergh egy 60-as években játszódó Bondot pitchelt, ami fekete-fehér lett volna 30 millióból készítve. Nem is értem erre miért nem haraptak. Mármint jól hangzik, de produceri szempontból “nem értem”. Gilroy azt is hozzátette, hogy a Bond filmek egyik fő baja már régóta a jól sikerült gonosz megalkotásának hiánya. Neki lett volna egy ötlete…
Ha nagyon kellene választani ebből a felhozatalból, akkor max Elordi. Holland viccnek is rossz lenne, bár amúgy nincs vele semmi baj, spidey-nak elmegy. Dickinson szintén röhej tárgya.
“Nem tudom titeket mennyire mozgat a projekt”
hát engem annyiban mozgatna hogy ahogy mindig kiemelem egyike a jelenlegi két (lassan már csak egy) minőségi blockbuster franchisenak.
Villeneuve nekem teljesen rendben is lenne.
De amikor (tegnap asszem) olvastam ezeket a casting ötleteket, hát (ha ez az irány) akkor viszont egy csapásra lement nullára a kedvem. Még pár éve Cavill és I. Elba nekem tök jók lettek volna (de oké, “idősek”, persze ha nem ülnek a nagy semmin hanem amikor már tudták hogy Craiget az utolsóra is úgy kellett visszakönyörögni és már akkor szervezni kezdik a következőt akkor mindenki 5-6 évvel fiatalabb lenne de mindegy) , szóval ez a három név siralom. Aaron Taylor-Johnson sem volt a kedvenc pletykám, de vele amúgy meg tudtam volna barátkozni. Craig után viszont ez a három….
Engem azért meglepett, hogy Villeneuve ezt elvállalta.
Úgy látszik az IO Interactive rátapintott a lényegre az új 007 játékban, ami szintén korai éveiben járó Bond-ot mutat be.
Az ötlettel szerintem nincs baj, de ezeknél a színészeknél eltérőbb profil illene a karakteréhez.
Villeneuve minimum érdekes választás az eddigi munkáit nézve, de én kedvelem, szóval számomra ez pozitív, főleg, ha nem kötik meg nagyon a kezét. Az biztos, hogy másnak ígérkezik az irány, és nem csak a Craig-éra filmjeihez képest.
A casting listából Tom Holland egy vicc, ha párhuzamot akarnék vonni, azt mondanám, hogy az Uncharted filmben is teljesen karakteridegen volt (az most mellékes, hogy maga a film is egy fosgejzír), főleg akkor, amikor fegyver volt a kezében. Ráadásul Villeneuve munkásságához se passzol szerintem. A másik két név nekem tök ismeretlen, szóval ahhoz nem tudok érdemben hozzászólni.
Tényleg eltökölték az időt, én már a The Man from U.N.C.L.E óta mondom, hogy Cavill tökéletes Bond lett volna, az meg 10 éve volt. Nyilván rengeteg víz lefolyik még a Dunán, amikorra ebből tényleg látunk is valamit, úgyhogy nem innék előre a medve bőrére. Meglátjuk.
Ha tényleg közülük fognak választani, akkor engem már most elvesztettek. Egy “New Adult Bond” kívül esik az érdeklődésemen. :)
Hűha, az a színész névsor most megijeszett.. Úgy kicsit érthető, hogy ha a korai éveit veszik elő, de azért na..
Tom Holland egy srác, nem egy Férfi. James Bond egy Férfi. Én Henry Cavillt szeretném… :(
Most tudálékosan fogok hangzani, de azt ne felejtsük, hogy az Amazon irányítása alatt van ez már, úgyhogy a 2 új producer és 1 új exec producer ide vagy oda, a döntéseket fókuszcsoportok és algoritmusok mentén fogják meghozni, de persze nyilván jönnek majd a pr szövegek, hogy mennyit kotlottak a kreatív döntéseken – amit az eddigi EOn irányítás alatt el is lehetett hinni.
Mondjuk Dickinson-nal elég erős lenne az érzéki vonal, mellé egy Anya Taylor-Joy kaliberű női főszereplő lehetne partner, nem sok ilyen van.
“Most tudálékosan fogok hangzani, de azt ne felejtsük, hogy az Amazon irányítása alatt van ez már, úgyhogy a 2 új producer és 1 új exec producer ide vagy oda, a döntéseket fókuszcsoportok és algoritmusok mentén fogják meghozni”
és ezzel pontosan mit szeretnél mondani? Pl. az én (meg úgy általában a többiek) kommentem szempontjából pl. irreleváns hogy ki és mi alapján hoz döntéseket.
Ha esetleg pedig arra vonatkozna hogy a csodás amazon algoritmusok és fókuszcsoportozások olyan csudajól tudják felmérni a dolgokat, sorozatos fronton épp nemrégiben kellett három évad után kaszálniuk az egyik prémium sorozatukat (wheel of time – pedig amúgy (könyvet nem ismerőként) szerintem egyre jobb lett amúgy)) és közben nem mintha a hatalom gyűrűi meg két évad után olyan húdenagy siker lenne (na ez viszont meg csak romlik, csak hát amennyi pénzt ott nulladik lépésben a jogdíjakba beletettek….)
Amúgy sem vagyok nagy 007 fan, a Skyfall volt az utolsó amit láttam, de ilyen névsor alapján marad is az.
Villeneuve miért Bondot csinál a Dune 3 után? Miért nem a Rámát? az engem speciel sokkal jobban érdekelne. Viszont ha már új Bond színész, akkor Cavill viszi a pálmát szerintem is.
Amúgy Harris Dickinson simán jó lenne.
Ma még kicsit fiatal a szerephez, de még van 1,5 minimum amíg elkezdődik a forgatás, addig beleöregedne.
Megvan benne a jóképű hódító és a teljes szenvtelenség is ami fontos lenne a karakterhez. Jó áll rajta az öltöny és harci jelenetben is láttam már. Én ezzel teljesen kibékülnék az elmúlt évek, női/fekete és egyéb fölösleges irányzatok után.
De inkább legyen Aaron Taylor-Johnson.
“Amúgy Harris Dickinson simán jó lenne.”
háááát…. láttam vele a A Murder at the End of the World-öt, az a szétcsúszott szerep okés volt neki. De az nagyon nagyon nem Bond. Babygirlt is pont miatta halogatom (trailer alapján nem igazán tetszett, de persze aztán lehet majd tetszeni fog)
bvr, klassz lenne, ha nem érzenéd úgy, mindenki mást helyre kell tenned e témában, akinek nem tetszik a véleménye.
Egy szóval sem céloztam olyasmire, hogy bárkinek a meglátása irreleváns lenne, ennyire ne triggelődj már!
Arra céloztam, hogy az eddigi vezetésnek legalább tényleg voltak saját, szilárd elképzelései a különböző Bond érák irányairól, amiket természetesen igazítottak az adott korhoz (hiszen a Craig éra hangsúlyosan a Bourne által teremtett újkori fölhöz ragadtabb akciózáshoz illeszkedett stb.). Noha próbálták a régit úgy vinni tovább, hogy közben újat is teremtenek és azért megfeleljenek a közönségnek is, volt víziójuk (kezdve a castinggal stb.), amivel kockáztatot is vállaltak. Ez időnként bejött, időnként nem, de sajátjuk volt, ami fölött sokat kotlottak és kincsként kezelték.
Ezzel szemben úgy képzelem, hogy Broccoliék nélkül, a részvényeseknek, algoritmusoknak, fókuszcsoportoknak megfelelni kívánó irányítás alatt a legkisebb ellenállás és legkevesebb kockázat alapján hoznak döntéseket (ami egyáltalán nem jelent egyenes utat a sikerhez, erre se céloztam).
Szerintem már a casting leszűkített köre is ezt mutatja.
Nem vagyok bennfentes, így feltételezem.
A Wheel of time-ot is úgy kaszálták, hogy hiába mutatott évadról évadra javuló minőséget a sorozat, sőt a harmadik évadra hiába lett a legjobb, hiába találta meg hangját, ugrott minőséget látványban, rendezésben és nézői élményben, hiába lett a legjobb évad a nézők és kritikusok szerint is, a költségekhez képest nem generált elég magas nézettséget, ezért nem kockáztattak, hogy a remekül sikerült harmadik évad után jobban rákapnak a nézők és kultikussá válik és többen meg fogják nézni az elejétől fogva.
Endymion: szerintem pl az lenne a klassz lenne ha nem tekintenél úgy magadra mint “mindenki” (bár téged sem gondoltalak amúgy ahogy fogalmazol “helyretenni”, de ha ezt gondolod akkor ezt gondolod)
Valamint hasznos lenne megértened a kommentemet ha már válaszolni szeretnél rá: egy szóval se céloztam arra hogy te arra céloznál hogy bárki más meglátása irreleváns lenne. Egészen mást írtam. Azt írtam hogy amit úgy kezdtél hogy tudálékosan fogsz hangzani, stb, amiben arról beszélsz hogy ki és mi alapján hoz az Amazonnál döntéseket hozni, na EZ irreleváns mind az én, mind sokak kommentje szempontjából (amely kommentek a legkevésbé sem azt fejtegetik hogy ki és mi alapján hoz döntést, hanem pusztán kinyilvántják hogy az adott kommentelőnek ezek a nevek egyáltalán nem tetszenek és jól leviszik a Bonddal kapcsolatos várakozásait.
A többi meg már nem is ide tartozik, ott pont arra utalok (lásd wheel of time, aminek a sorsában ezek szerint egyet is értünk hiszen pontosan ezt mondtam) hogy ráadásul nem is feltétlenül érdemes nagy elvárásokat támasztani azamazon algoritmusaival és fókuszcsoporozásával kapcsolatosan (ha ugye bárkinek az lenne az érve hogy finnyoghatnak itt a filmbuzi kommentelői, de hát ők olyannyira nem reprezentatívak hogy bezzek az amazon az algoritmusaival meg a fókuszcsoportjával viszont fel tudja mérni hogy mi az igazi tuti, mi kell a népeknek. Nem, erre az égvilágon semmi garancia nem volt eddig sem, és nem lesz a Bond esetében sem)
“hiába lett a legjobb évad a nézők és kritikusok szerint is”
ebbe csak azért kötnék bele, mert sokszor látom ezt az érvelést, de akik MÉG kitartanak a sorozat mellett azok szerint javult az nem jelenti azt, hogy nagyon jó lett
(Off-topic, @human, azt nem tudom hogy van a többi sorozatnál, én nem vagyok Wheel of time rajongó, nem is olvastam a könyveket, a fantasy-t szeretem, úgyhogy megnéztem az első évadot, ami elég közepes volt, a második egy arasznyival jobb, de utána nem is vártam a harmadik évadot. Viszont az algoritmusnak hála, folyton az jött eszembe velem, hogy mennyire dicsérik a 3. évad részeit hétről hétre, milyen jó kritikákat kap. Már lement az évad mire nekikezdtem és tényleg jó lett, én mint nem rajongó írtam, hogy minden szempontból szintet lépett a sorozat, pedig nekem aztán tényleg nem volt a szívem csücske. Más sorozatoknál nem tudom mennyire jellemző ezt a színvonal javulás, de ez a junkie-ra való már.)