Az idei legnagyobb Comic Con a nagy stúdiók nélkül lesz, a Marvel, DC, Lionsgate, Warner Bros, Paramount, Sony és még a Legendary is kihagyja. Egyiknek sincs nagy bejelenteni valója úgy tűnik, pont rossz időben van a Con.
A Tom Cruise és Ana de Armas szereplésével készülő horror (?), a Deeper a következő hónapban foroghat, és 2026 októberében akarják bemutatni – volt az első hír, de aztán jött, hogy a pletyka, hogy 275 milliós budgetet akarnak erre Cruise-ék, de a Warner legfeljebb 230-at szán rá (ránézésre üzletileg már ez is hatalmas vállalás egy Doug Liman rendezésre így 2025-ben). Ez az amiben egy asztronauta valami hatalmas, ijesztő erőt talál egy tengeri árokba merülve.
A Warner elengedte az Akira feldolgozásának jogait, avagy a Taika Waititivel tervezett adaptációból nem lesz semmi.
Vin Diesel is megerősítette, hogy a Fast X: Part 2 2027 áprilisában érkezik.
A Weapons 2 óra 8 perc hosszú lesz a Barbarian rendezőjétől.
A THR megerősítette, hogy az Odyssey Nolan legdrágább filmje lesz 250 millás költségvetéssel.
A Greta Gerwig általi Chronicles of Narnia a korábbi júliusi dátum helyett legkorábban ősszel foroghat majd, ami lehet csúszást hoz magával a bemutatót tekintve is.
Jerry Bruckheimer producer szerint dolgoznak a Crimson Tide (Az utolsó esély) folytatásán. Van rendezőjük és írójuk, a tengerészettel már konzultálnak a vízalatti ügyekről. Szerinte ha jó forgatókönyv születik akkor Denzel Washington is elvállalja.
Gunn megerősítette, hogy Superman, Batman & Wonder Woman összefut majd az új DCU-ban.
A Sinners beismerten a lefújt Marveles Blade-film jelmezeit használta, olcsón megkapták. Avagy az a Blade már eléggé preproductionben volt amikor ellene döntöttek.
David Dastmalchian lesz M. Bison az új Street Fighter filmben.
—
Elhunyt Michael Madsen, akinek rengeteg szerepe volt, de tippre valami Tarantino által írt ugrott be a hír hallatán.
Elhunyt Julian McMahon, aki Nip/Tuck, de ugye Fantastic Four is a 2000-es években.
Elhunyt Bob Elmore, a Texas Chainsaw Massacre 2 bőrpofája, de sok nagyobb filmben is volt kis szerepben.
Elhunyt Kenneth Colley, akinek a Star Warsban az egyik birodalmi admirális a legnagyobb szerepe.
Azért az durva, hogy McMahon még mindig csak 56 volt.
Hátha valaki lecsap az Akirára. Bár a 30-40-es korosztályon kívül nem hiszem, hogy túl nagy ismertsége lenne, mint “brand”. Egy 100millás büdzsével lehetne egy jó hard R filmet rittyenteni belőle szerintem…
Nem kéne az Akirához nyúlni, ahogy animációs mérföldkövekhez szinte soha, élőszereplős verzióban vagy az van, hogy nem ad vissza semmit a pluszból, amit az animáció adott hozzá, vagy visszaadja, de gyakorlatilag animációs film marad, csak CGI-al, ami megintcsak kevesebb, mint amit a kézzel rajzolt eredeti még ma is nyújtani tud (aki nem nézi meg, mert “régi”, az így járt).
Szerintem ez a hozzáállás faszság. Attól, hogy valamiből készül egy adaptáció v új változat, semmit nem vesz el a meglévőből. Vagy jó lesz vagy nem lesz jó. Ezzel a mentalitással nagyon sok jó filmtől lennénk már megfosztva…
Az Akira epikus jeleneteit pont az animáció adja. Az élőszereplősben legfeljebb praktikus trükkökkel lehetne megoldható, de valószínűleg ócska CG lenne a vége.
Ahogy DVM is írja.
Nem az újraadaptálással van a gondom, azzal lehet próbálkozni – de az animáció egy másik médium, aminek a legtöbb története éppen azért működik, mert olyasnit csinál, amit élőszereplősben nem igazán lehet sehogy visszaadni, ettől különleges. Most ezután vagy pontról pontra lemásolják (lásd How to Train Your Dragon), ami ezen a szinten akkor már ugyanúgy animációs film, és semmi újat nem ad, vagy átdolgozzák, és élőszereplőkkel nem tudják ugyanazon a szinten visszaadni az egészet.
Ha például bejelentenék hogy az Akira kap egy új animációs(!) feldolgozást, azt mondanám, bár kevés esélye van az eredeti nyomába érni, de oké, csinálják, hátha ki lehet belőle hozni valamit, de az animációból élőszereplősbe próbálkozások tapasztalataim szerint sosem működnek.
LAsDen. A Ghost in the Shell legyen elrettentő példa szerintem.
Crimson Tide – nagyon jó film volt (katonai thrillerben az egyik kedvencem), simán lehet hozzá jó folytatást írni hiszen olyan jellegű dilemma van bőven (még a való világbeli feszült geopolitika is megvan hozzá amitől még többeknek lesz átélhető)
@JKJ: Egy film sikere/nem sikere nem árazhat be mindent.
Úgy érzem kicsit túl árazzátok az animáció erősségeit. Hogy ami ott működik, de máshol nem annyira, emiatt aztán nem lehet feldolgozni. Hollywood Hollywood marad mindig is, ezzel nem lehet vitatkozni, de számomra ez a befelé forduló, konzervatív, mindenki mindig maradjon a sávjában nézet nem viszi előrébb a filmek világát.
“de az animációból élőszereplősbe próbálkozások tapasztalataim szerint sosem működnek.” – ez meg csak szimplán nem igaz (tapasztalataim szerint)…
Példákat kérlek (őszintén kérem, mert ha nem ismerem, ezekből megnéznék).
Speed Racer, Alita, Oldboy, Kaiji, Golden Kamuy, Roruni Kenshin, Edge of Tomorrow, Death Note (2006), JoJo, Nana, Parasyte
ezekből van amit én nem láttam, de tudom, hogy jó a megítélése…
“Egy film sikere/nem sikere nem árazhat be mindent.”
mondj tényleg jó nyugati anime adaptációkat (sorozat nem játszik), akárcsak 1 a tízhez lenne a jó – rossz arány akkor még megérteném, de Hollywood nem igazán tud animét adaptálni. Azt nem is kérem, h bevételileg sikerest
Az Oldboy manga és a koreai filmet remakelték nem újra adaptálták, az Edge of Tomorrow az egy novella szerintem. Csak így első ránézésre.
Speed Racer…
Alita…
és szerintem a Death Note és GiTS is rendben vannak, mint filmek. Mint adaptáció már más kérdés
Az én személyes tapasztalatom szerint a japánok jobban értenek az anime és manga adaptálásokhoz (lásd: Rurouni Kenshin filmek) mint Hollywood-ban. Ott egyedül és közepes Alitát és kis külsős segítség igénybevételével készült de korrekt One Piece sorozatot sikerült összehozni. Minden más teljesen felejthető és/vagy felesleges.
Szóval nem igazán lett senki megfosztva “nagyon sok jó filmtől”.
Ezek után ez az Akira hír nagyon pozitív számomra. Ez egy olyan alap és mestermű amihez nem lehet hozzáadni, csak elcseszni lehet egy feldolgozással.
Live action verzió helyett küldjék csak nyugodtan a mozikba még egyszer.
Én nem utáltam a Ghost in the shell-t, sőt valójában az eredeti animétől nem estem hasra. Szinte elvárt fikázni, pedig szerintem egyáltalán nem egy félresikerült adaptáció.
Hát azért ezek a felsorolások elég pontatlanok, ha már anime -> live action bizonyítás volt a cél.
– A holnap határa regény eredetileg, méghozzá tök jó regény, van magyarul is, Hiroshi Sakurazaka írta, és egyébként nagyon más, mint Cruise filmje.
– Oldboy mangasorozat, pár rész megvan belőle angolul, tök jó cucc az is.
– Alita filmváltozata is Yukito Kishiro mangasorozatát veszi alapul, méghozzá egészen hűen.
– Adam Wingard Death Note-filmjének szintén a mangasorozat az alapja.
– Nana japán film, nem hollywoodi, és szintén manga a forrása.
– Rurouni Kenshin dettó, mangából készült.
stb. stb. nem folytatom. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy más, ha manga, és más, ha anime az alap. Persze nyilván valahol megvan a metszet, mert sok fenti cuccnak van anime-film/sorozat változata is, és ez még nem garancia semmire, sőt még ha a mangaadaptációkat vesszük alapul, abból sincs sok jó nyugati adaptáció.
Jó hát ez nettó fillérbaszás. Akkor az Akira is manga adaptáció. Turkálás a részletekben úgy hogy az nimék 90%-a valamilyen feldolgozás. És nem csak hollywoodról volt szó, hanem hogy nincs egyáltalán.
Én hajlandó vagyok meghalni ezen, hogy az az alkotás halála ha megakarjuk mondani, hogy mit csinálhat v nem csinálhat hollywood. Szerintem nem ilyen egy bites a dolog, hogy hollywood nem tud mangát animét akármit adaptálni, szerintetek igen. És akkor ennyi, részemről ez lezárva. Mindig is kisebbségben leszek ezzel az állásponttal tudom.
LasDen:
A második bekezdéssel egyetértek, szerintem sem lehet ennyivel leegyszerűsíteni, hogy Hollywood nem tud mangát vagy animét adaptálni, pláne hogy nem is szabadna neki. Mindenki azt csinál, amit akar.
Az első bekezdés viszont teljes tévedés. Nagyon nem mindegy, mi a forrásanyag, alapjaiban meghatározza a végső alkotást. Pontosan, az Akira is manga, és tudtommal Taika Waititi többször elmondta, hogy nem az animét akarta adaptálni, mert szerinte annak nincs sok értelme, hanem a mangát akarja újraértelmezni. Ugye már csak azért sem mindegy, mert az animefilm nem dolgozza fel a teljes eredeti történetet, ha jól emlékszem, csak kb. a manga felét. Ilyen értelemben Waititi változata drasztikusan eltérhetett volna az animétől, és még akár jól is elsülhetett volna.
Hasonló jó példa az Alita is: James Cameron, aki eredetileg meg akarta csinálni, szintén a mangát szerette, és a forgatókönyv is az alapján készült. Ez a filmen is látszik, konkrét képkockákat emeltek át a képregényből, és a végeredmény sokkal-sokkal közelebb áll a mangához, mint az anime-változathoz.
Ha már anime-adaptálás: az elmúlt évekből talán a Cowboy Bebop a jó példa, bár az sorozat, nem film. De ott nincs manga forrásanyag, és az animéből próbáltak kiindulni.
az a gond amúgy, hogy fix nagy film van egy évben, ha van 100 anime adaptáció amiből 1 volt közepes (Alita), de azt sem fejezték be mert akkora bukta, 1 pedig jó (Speed Racer már kult), akkor nézőként miért kéne várnom, hogy Hollywood pont az Akirával bassza el az egyikre a pénz és időt.
Most azt félretéve, hogy az Akira szerintem vizuálisan sem 200 milliós blockbuster kategória, mert a végén levő brutális dolgokat nem hiszem hogy “életszerűn” megcsinálhatnák. Igen, az első motoros jelenet kurvajól nézhetne ki élőszereplősen is. Mindezt úgy, hogy a még nyugatibb Ghost in the Shellt sem sikerült rendesen adaptálniuk, pedig abban semmi extra anime húzás nincs szerintem vizuálisan, tökéletes terep lett volna.
Az Oldboynál szerintem az a fennakadás, nem pedig részletekben turkálás, hogy nem is anime (és a film is koreai), a szintén jó Edge of Tomorrownál is h regény.
Az Akira miért jó?
Valami jóra számítottam amikor pár éve megnéztem, mert olyan híres…de alig bírtam végignézni, és valami elképesztő baromság volt, valami elég fura trancsirbvan a végén, semmi más nem maradt meg.
Mi a jó ebben?
8. – LasDen – én most kifejezetten az Akirára gondoltam, nem általánosságban az anime/manga feldolgozásokra. Maximálisan kihasználja a médiumot, amiben készült, és nehezen tudom elképzelni, hogy hasonló hatást CG-vel el tudnának érni – valószínűleg gagyin sikerülne.
Az másodlagos, hogy kevés a bizalmam ezekben azután, hogy a “komolyabb” animéket nem nagyon sikerült hatásosan élőszereplőssé tenni eddig.
human:
Ezekkel nagyrészt egyetértek, bár ha alkotói szempontból nézzük, akkor ugye az van, hogy nem kell mindent átvenni/megcsinálni live action filmben, amit animációban is megcsinálták. Vagy meg lehet csinálni máshogy, újraértelmezve, új koncepció alapján. És ha abból indulunk ki, hogy Waititi-t a manga érdekelte volna, és az egész teljes Akira, ami sokkal bővebb sztori, lehetett volna máshol, máson a hangsúly. Bár még akár az általad említett elvont, brutál dolog is működhetett volna, most hirtelen az Annihilation jutott eszembe, aminek a regényben olyan világa volt, hogy elképzelni nem tudtam, hogy lesz ebből film, pl. a mutáns medvét vagy a végét tekintve, és megcsinálták.
Én amúgy látva Villeneuve két Dűne-filmjét, látványt, ambiciózusságot, azt mondom, hogy lehetne jó hollywoodi live action Akira, akár több részletben, de azt kétlem, hogy Waititi jót csinált volna belőle.
Nekem nincs bajom a Ghost in the Shell adaptációval. Szerintem teljesen nézhető.
Az alitát nem láttam eredetiben csak az adaptációt, szerintem az is jó lett. Jár hogy a sztori félbe maradt.
Az Akiránál nekem sokkal nagyobb kedvenc a Vampire hunter D. Az Akira nálam 1x nézős volt. Most újra néztem volna feldolgozott verzióban ha nem lesz nem lesz.