Fogalmam sincs Flying Lotus miképp fűzött be igazi színészeket erre a filmnek hívott, valójában DMT tripnek besorolható műre, hiszen a végül itt levő Eiza González & Aaron Paul duó előtt majdnem Joseph Gordon-Levitt és Tessa Thompson segítségével kelt életre ez a… Dolog.
A történet egy emlékezetkieséses űrhajós nővel indít, aki felébred a vészhelyzetben levő bázisán valami idegen bolygón. A legénység többi tagja halott körülötte, de miért, és vajon tényleg általa hullottak el? Ezek a kérdések marcangolják, miközben befut a bolygó körüli pályán levő űrállomásról a másik ember, aki talpon van még a vidéken. Innen derül ki, hogy mit keresnek a folyamatosan szállingózó poros planétán, és hát bevillanások formájában lassan fény derül a történtekre.

Amikor a gyönyörű Eiza González már harmadszor tántorgott át közeli felvételen szinte ugyanabból a díszletből ugyanabba a díszletbe, akkor felmerült bennem, hogy mennyire olcsó filmet nézek, főleg a sima PC alaplapnak tűnő “MEDIBOT” feltűnésekor, így utána meg is néztem: csak fél millióba került az Ash elvileg, és 4 hét alatt forgatták. Szóval ismét előkerül a kérdés, hogy miképp győzött meg igazi színészeket? Ennyit számít, hogy 4 sorozatrésznyi idő alatt megvolt? Látni vélem kicsit a lelkesedést is bennük a projekt iránt, feltehetően jó volt a pitch amit kaptak. Viszont az is felmerült bennem, hogy a látványos jelenetek (nem akarok spoilerezni) miért néznek ki olyan jól? Az Ash utolsó harmada bizonyíték a fizikai trükkök hatékonyságára, még ha fel is van turbózva CGI-jal.
Lehet nem ezzel kellett volna kezdenem a kidolgozást, de nem nagyon tudom éltetni a filmet. Konkrétan ez az amnéziás kezdet, amiből iszonyat gagyi jumpscare horroros módon kezdett kibontakozni a történet, iszonyat időhúzásnak érződött. Többször is az jutott eszembe, hogy ez egy Love Death + Robots (a korai évadok:) epizód túlhúzva. Konkrétan lineárisan elmesélve lehet jobban ütött volna, mert a Flying Lotus által rejtegetett fordulat nem volt annyira erős magában. Ehelyett González szépen meredt a semmibe, és aggódva nézett 45 percig, miközben véresen bevillantak képkockák. Iszonyat repetitív módon jutunk el a jó részhez, mert lehet úgy tűnt, hogy csak negatív leszek, de a film utolsó harmada egyszerűen fasza, és tényleg megidézi azokat a sci-fi horrorokat, amiken felnőttünk. Nem akarok címeket sorolni, hátha megnézitek, és spoiler lenne hova lyukad ki a történet.

Igazából látni vélem mit akart Flying Lotus, de annyira nem áll össze filmként. DMT tripként nem tudom pontozni, mert sosem próbáltam, és sajnos a létezésről sem ad sok merengeni valót, a mű témái nem kerülnek rendesen kibontásra. Az biztos, hogy a színészek kihúzzák a gödör legmélyéről az Ash unalmas részeit, mert amatőrökkel az bizony nem csak 2/3-ban lett volna szinte nézhetetlen, hanem teljesen.
Hatalmas csalódás:(
Kár volt időt szánnom a megnézésére, ez is olyan volt hogy a trailer elég lett volna
nem néztem régen, max 1-2 hónapja, amikor kijött a kölcsönzőben, de túlzás nélkül egyetlen képkockát sem tudnék belőle felidézni, pedig kedvelem Aaron Pault, Eiza González pedig szépre megcsinált szemcukor faktor
Gonzálezt valóban jó nézni de kb ennyi is volt a film. Nekem is ugyan ez jutott eszembe ,hogy egy szép animációs Love Death + Robots epizódként teljessen elég lett volna. És igen főként a Dolog-ból nyúl meg még egy két régi scifi-ből. És a végén az űrhajós animációt is szörnyű volt nézni tényleg látszott ,hogy ezt nagyon kevés pénzből akarták összehozni. Kár érte mert izgalmas is lehetett volna, meg jó ötletekkel volt tele, csak hát a megvalósítás és igen a szinészek mentik meg a nézhetetlentől.
Lett volna benne potenciál. Nem csak Eiza gyönyörű, de számomra a színvilága is. Megvolt az atmoszféra.
Ace: az űrhajót rossz nézni, de a szétszakadt arc iszonyat korrekt volt ennyi pénzből.