– Do you ever feel like you’re waiting for something to happen, but you don’t know what it is? But, it’s that thing that could, um, make your life special?
– Yeah… like what?
– Exactly. “Like what.”
Van egy gondolat, ami az Y-generációt (vagy másik megnevezésükön, “milleniálisokat”) éveken keresztül fertőzte már egészen a gyerekkoruk óta. Ez a “különleges vagy” mantra. Ha akartok egy szerintem nagyon egyszerű-de-nagyszerű értekezést olvasni a témában max 10 percben, ajánlom ezt az értekezést 2013-ból, ami jópofa Paint ábrákkal szemlélteti ennek a hátterét és a következményeit. És hogy miért kezdem ezzel ezt az egész írást?
Mert szerintem ezt az eszmét illetve annak tetőzését a 2018-as American Animals mutatta be a leghatásosabban az utóbbi évekből. (itt írt human a trailerről anno). Számomra az utóbbi 10-20 év egyik nagy felfedezettje és “dédelgetett kedvence” lett a film, ami egy igaz történetet dolgoz fel. Sőt, ahogy azt a nyitó képsorok és feliratok rögtön leszögezik: valójában nemcsak feldolgoz. Ez egy igaz történet.
A film egy 2004-es “heiston” alapul, amikor is 4 egyetemista diák megkísérelt ellopni egy óriási értékű könyvet a helyi egyetem könyvtárából. A könyv igazából egy festmény gyűjtemény, amiben John James Audubon gyönyörű, Amerika összes madarát megörökítő képei köszönnek vissza ránk a lapokról. A főszereplő Spencer Reinhard (Barry Keoghan) egy művésznek készülő egyetemi diák, aki valahogy nem találja a helyét a világban és nem tudja, mit is kellene kezdjen az életével. Barátjával, a hasonló érzésekkel és gondolatokkal küzdő, de sokkalta harsányabb és vadabb Warren Lipka-val (Evan Peters) végül elkezdenek eljátszani az ötlettel, hogy hogyan is tudnák ellopni a szóban forgó művet. Aztán az ötlet végül nemcsak ötlet szintjén kezd el kibontakozni…
Bart Layton filmje egy roppantul különleges megoldással mutatja be a történéseket: a film egyszerre egy “klasszikus heist” mozi egyetemi környezetben… és egy dokumentumfilm is egyben. Az igazi Spencer, Warren, a szüleik, a tanáraik ugyanis mind-mind megjelennek a filmben, olykor még osztoznak is egy-egy jeleneten az őket alakító színésszel Spencer és Warren esetén.
Ráadásul a valóság és a “fikció” határai olykor amiatt is elmosódnak, hogy ugyan igaz történetről beszélünk, de 10+ év távlatából elmesélve ők maguk sem emlékeznek pontosan a részletekre. De pl. arra sem, hogy mikor merült fel először a heist koncepciója… és ki is volt kettejük közül az ötletgazda. (Nem lövöm le pontosan hogyan, de itt van egy zseniális oda-vissza vágás a filmben, ami ezt a szürke zónát bemutatja.) Warren sunyiskodásai és megkérdőjelezhető húzásai szintén bemutatásra kerülnek, így a néző hasonló gondolatokkal és kételyekkel küzd a film végére a heist egyes elemeit illetően, amit a négy fiatal is átélt egykoron.
Narratívájában és képi megoldásaiban is tehát egy kifejezetten különleges ez a heist-dráma-doku hibrid, ami számomra valamiért piszok mód működik és egy méltatlanul elfeledett alkotásként tartom számon. Rám óriási hatással bírt anno, azóta is újranézem 1-2 évente, legutóbb pont pár napja – aztán ezúttal végre rászántam magam, hogy írjak is róla.
Spencer és Warren beszélgetése a kocsiban a film elején tökéletesen összefoglalja a nyitó gondolatokat, Spencer konstans őrlődését és tehetetlenségét, valamint Warren ez ellen való kényszeres tenni akarását Keoghan és Peters alakítása pedig tökéletesen átadják a vásznon. De a másik 2 srác is nagyon jó egyébként, mindannyian remekül reagálnak arra, hogy “élesben” bizony mennyire máshogy zajlana és zajlik is bizony egy ilyesmi a filmekhez képest.
Sajnos a Netflix vagy a Disney+ kínálátában nem tekinthető meg az American Animals, de bérelhető máshol, és khm…. Tegyetek vele egy próbát, egy kifejezetten érdekes és igényes darab.
De jó ilyen régebbi, radar alattibb dolgokról is olvasni!
Szerintem is egy igazi hidden gemről beszélhetünk a film kapcsán, nálam is előkerült már az újranézős filmek között, mert valóban nagyon egyedi darab. Erős atmoszféra, izgalmas mesélés és tényleg van egy olyan kormegélés lenyomata, ami miatt több egy szürreális heist filmnél. A csapat meg a maga bénázásaival tök jól eladja nekem, hogy milyen lenne, ha pár elveszett haver valami elképesztően hülye, rajtuk túlmutató ötletre adná a fejét, igazán meg sem értve, hogy mi felé tartanak. Úgy kúl és menő ez a film, hogy közben azért nincs ez a lopni szexi hangulat (bírom azt is, ha jó – pl Ocean’s), hanem rendesen megmutatja, hogy egy hülye döntésnek milyen ára van.
Mindig sajnálom, hogy sok ilyen kisebb filmet, ami nagy kedvenc lesz, esély sincs itthon moziban látni.
Köszi a bemutatót, nekem eddig elment radar alatt, de most előkerestem. :)
Soha senki se mondta, hogy különleges vagyok, mégse tudtam soha, mit kezdjek az életemmel.
Én annyira nem tartom sokra a filmet. A témája erős ezt nem vitatom, de szerintem a feldolgozás módja rontott a film értékén. Ebből egy rohadt erős dráma is lehetett volna – valami olyasmi mint a Hell or High Water, de így inkább egy érdekes és furcsa öszvér lett ami se nem erős dráma se nem jó dokumentumfilm.
Ezzel együtt egynek jó.
nekem nagy kedvenc volt, köszi az írást, újra is nézem valamelyik hétvégén :)
Kösz a tippet Human, több ilyet. Mármint tippet.
ezt nem nekem köszönhetitek
:D
tulajdonképpen de, te biztosítottad a platformot :D
Szia Gore!
Köszi a kritikát, most jöhet a Demon Slayer. :)
A Demon Slayer-ről végül a másik oldalra írok, de ott is inkább box office elemzés/értekezés lesz belőle, mert őszintén szólva egy sorozat záró filmjének 1. részéről nehezen tudnék írni spoilermentesen. Vagy úgy, hogy érdemben elemezgessek bármit is igazából. Ami a lényeg, hogy szerintem bitang jó lett, moziÉLMÉNYKÉNT különösen kimagasló, nagyon örülök, hogy feleségem rávett augusztusban hogy daráljam le az animét :D