Basszus kérdőjel is kéne a címbe, de valójában tényleg úgy tűnik, hogy lesz belőle valami, csak nehezen tudom elhinni. Szóval nemrég az volt, hogy a Warner nem akar Michael Mann-nek elég pénzt adni a Heat (Szemtől szemben) folytatására. Valószínűleg várták a felnőtt “blockbuster”, a One Battle After Another eredményét. Meg is jött, és azután végképp nem akartak 140 milliónál többet költeni rá, de elmentek volna 150-ig, ha Mann vállalja a Heat 3-at is.

Na de a jelenlegi elképzelések szerint a Heat 2… dobpergés 230 millióba került volna, amit Mann levitt valahogy 170-re, gondolom pár dologról lemondott a filmben. Viszont a Warner nem volt hajlandó erre az ugrásra. Oké, hiába imádom a Heatet, már a 140 is durván hangzik a mostani piacon a folytatására, szóval üzletileg teljesen érthető a döntésük, és engedélyezték, hogy másoknak árulva legyen a projekt. (Sosem néztem meg, de az eredeti 60-ba került és 187-et hozott, szóval egy hármas szorzó sikerült, pedig két akkor még filmsztárt először tett közös filmbe jelenetbe! És a rablós jelenetben a lövöldözés úúú! Mostanra már örök klasszikus persze. Újra kéne nézni.)
A friss fordulat viszont az, hogy akkor feltehetően az Amazon MGM alá tartozó United Artists-nál köt ki a film, mert ők hajlandóak eleget költeni rá. Hogy ez a 170 vagy 230 milliót jelenti, azt nem tudni, sőt, Mann szereti átlépni a budgeteit… Elvileg még a Paramount és a Sony licitált rá, miután a Warner passzolta.
És igen, Leonardo DiCaprio neve még mindig a projekt körül kering.
A történet több idősíkon játszódik, egyrészt DeNiro karakterének a fiatalkori énjének rablásait látjuk, Val Kilmer karakterének az utózöngéit a nagy banki meló után, és még valami borzasztó rosszfiút is.
Szerintem az eredeti Heat-et a színészek tették igazán naggyá. A forgatókönyv meg a rendezés korrekt, de semmi extra.
@konyak:
Ezt en is igy gondolom. Jó film, de sosem éreztem annyira nagy számbak, hogy kultfilm legyen.
Tippre nem azért ekkorák a költségek mert (ha jól rémlik) több idősík és akkor erdetileg ebbe sok digitális fiatalítást (vagy épp öregítést) akartak volna?
Ha nem M:I/Bond stb sok eredeti helyszínes látványos blockbuster (és ez nem az), én sem tudom elképzelni hogy kerülhetne ez amúgy ennyibe.
Az eredeti Heatben nyilván tök jók a színészek (hiszen all time kedvenceim), de a karakterek, a világ, a tempó, stb is zseniális.
(arra bőven volt példa hogy Pacino es de Niro nemcsak külön-külön de együtt sem tudtak egy filmet akár csak jóra is felhúzni ha az egyébként gyenge. Bármennyire imádom is őket, ez messze nem csak miattuk ennyire zseniális film.
bvr: Nem hiszem, hogy a digitális fiatalítás miatt kerülne sokba, alapból a régi színészek egy része halott, a többit meg mással helyettesítenék. Esetleg Pacino-t tudom elképzelni, de akkor meg fura lenne, ha a De Niro-t pedig Driver játsza.
Inkább először voltak anno közös jeleneteik a HEAT-ben végre, első közös filmjük a Keresztapa 2 volt, de abban értelemszerűen nem voltak közös jelenteik, plusz igaz, akkora sztárok sem voltak akkor még mindketten. :)
A film kamaszkorom egyik kedvenc filmje, az a rablós lövöldözős jelenet pedig az ÖKM újság után a legnagyobb örömforrásom volt azokban az években, szintiszta gyönyör volt huszadjára is, számomra az minden idők egyik legjobb akciójelenete (ha nem a legjobb).
Valóban újra kéne mézni.
Szükség van-e folytatásra? Szerintem egyáltalán nem, nagyon szkeptikus vagyok, hogy ebből bármi jó kisülhet, főleg ennyi idő elteltével, szerintem nem fog jól elsülni.
Kilmer halála után néztem újra.
szerintem sem lesz fiatalítás, ez a régimódi más színész játssza a fiatalabb ént átcasting lesz.
Zolsan: igazad van, javítottam azt a részt
Nem tudom elképzelni azt, hogy ez a film tényleg sikeres legyen (mondjuk a Beetlejuice 2-ről sem tudtam). Mivel az a korosztály amelyik ugrott az eredeti filmre, már nem az, amelyik tömegesen moziba jár és sikerre tud vinni egy korosztályára szabott filmet. Mostanra pedig jócskán megváltoztak az igények, a mai fiatalok nem özönlenek erre a zsánerre.
nem arra gondoltam hogy Pacino es de Niro lenne fiatalitva (pedig Harrison Forddal is milyen jol mukodott az akcio – ja nem :)) hanem hogy hiaba uj casting, attol megnem az van hogy a filmen belul is lenne tobb evtizedes idosikvaltas? Es akkor vagy megy a bena elmaszkirozas (amibol kb jot meg sose lattam), vagy ott lehetne fiatalitani/oregiteni a recastingolt szineszeket.
De ez csak egy tipp (merthogy pl. az Irishman az ilyeneken szallt el), nem tudom, csak ahogy irtam ilyen koltsegvetes azoknal a blockbustereknel merul fel ahol 3 foldreszen meg ikonikus valodi helyszineken forgatnak szuperlatvanyos jeleneteket, ez meg mégsem M:I vagy Bond lesz gondolom.
Ma már az ai fiatalítást egy 14 éves is jobbra megcsinálja ingyenes eszközükkel, mint pár éve a nagy mozik, így nem gondolom, hogy az olyan hú de költséges lenne.
elhiszem csak akkor baromi kivancsi vagyok megis mit tettek abba az eredeti tervezetbe 230 millioert.
Azóta hivatalossá vált, hogy Leo, Driver, Butler, és Bradley Cooper is in the works. Nem semmi… Várom is meg nem is valahol
nincs hivatalos csapat még, Mann elvileg mindenkivel leült Hollywoodban akinek van neve :) Egyedül csak Leo az akihez hajlandó igazodni közülük.
Michael Mann utolsó jó filmje a Collateral volt 20 évvel ezelőtt. A Heat pedig De Niro és Al Pacino miatt lett az, ami. Nagyon remélem, hogy semmi nem lesz ebből a borzalomból, de főleg azt remélem, hogy a karrierjét mindig nagyon intelligensen építgető DiCaprio ezúttal is okos lesz és kimarad belőle!