A Tron megint bukott

A Disney mindig reménykedik, amikor feléleszti a franchiset, de ahogy a múltkor a Legacy-val, úgy most sem sikerült nekik. Mármint anyagilag természetesen, de persze egy esetleges következő résznél ez számít, hiszen látszik, az előző film évek alatt felhalmozódó egyre nagyobb rajongótábora semmit nem jelent a folytatásnak a Tronnál.

Azaz a Tron: Ares 33.2 millióval kezdett Amerikában, ami bőven a Tron: Legacy 44-es futása alatt van, szóval még a 15 évvel ezelőtti film számait sem hozta…, világszinten pedig 60-as az a végösszeg. Sőt, nagyobbakat esett napról napra, mint gondolták, szóval még a hétvégén belül is alulteljesített a film, ami nem jó jel a jövő hétvégére nézve. Mindezt 180 milliós budgetnél tette amúgy, szóval már most látszik, hogy az év gigabukásai közé tartozik.

Látom, hogy elvileg csak Leto producerré válása és “lelkesedése” győzte meg a Disney-t a mostani berendelésről, de közben talán az Olivia Wilde-os vonalat kellett volna inkább folytatni, ahogy tervezték is anno, amikor már kérték a Legacy folytatását, de végül lefújták. Pedig arra még Joseph Kosinski is visszatért volna rendezőnek. Főleg, ha már franchiset akarnak, és az előző rész rajongóit megragadni…

A másik újonc a Roofman volt Channing Tatummal és egy igaz történettel dramedyként tálalva. Na ennek 8.1 millió sikerült odakinn, világszinten pedig még nem igazán nyitott, itthon is csak majd pár hét múlva jön. Elvileg 20 alatt volt nem sokkal a budget, szóval korrekt, de semmi extra.

Ami még érdekes lehet, hogy a One Battle After Another a 3. hétvégéjén 6.8 millióra volt elég a kinti mozikban, világszinten pedig 138.1-nél jár. Többször megbeszéltük, hogy csak a számokat nézve ez tényleg nem erős, de más elvárásaik lehettek a Warnernél, bár a Heat 2 általuk történt passzolását nem tudom nem belelátni a OBAA szereplésének következményeibe.

Ja és tényleg, már ki is ment a fejemből, de nem elég hogy a Rock filmje, a Smashing Machine buktaként kezdett a múlt héten, még a nem nagy összegről is 69%-ot esett. Brutális pofon a Sziklának, lehet ennyi a rebranding, indulhatnak újra a szurik?

És ha valaki még kárörvendeni akar, az új Jennifer Lopezes musical, a Kiss of the Spider Woman 891 046 dollárral nyitott, ami valami iszonyat siralmas.

19 hozzászólás a “A Tron megint bukott” bejegyzéshez

  1. Tron franchiset sajnalom, mert a Legacy nekem nagyon tetszett anno. De Jared Leto bukasanak orulok, Nem ertem hogy tudja Hollywood meg mindig alkalmazni azok utan mennyien vadoltak mar meg hogy kiskoru lanyokkal kezd a csavo

  2. patkányékat már csak a meséikről lehúzott milliomodik bőr meg az avatarok viszik, minden más bukik, idén év végén már nem lesz képregényfilm a top 10-ben

  3. Sajnálom a Tront, szerintem egy korrekt film, hozta azt, amit az előzőek alapján el lehet várni. A színészi játék és a sztori rendben volt, a látvány és a zene nagyon adta, nem volt tele bele erőltetett baromságokkal.
    Ha kasszát nem is kellene robbantania, azért egy ekkora bukást szerintem nem érdemel.

  4. Nekem a Tron előzetese már bukás volt, pedig imádom a franchise-t. Kihozni a programokat a való világba story nagyon sales-marketing ötlet és nem jó story writer concept, és bár megnézem, mindenki azt mondja hogy a visual cool, a story szánalom. Kezdetetktől fogva érződőtt. Tudom hogy a Legacy is ezzel végződőtt, az is fura volt, kapott egy ilyen “jó Blade Runner” lezárást, de így totálba fénymotorozni a városban… a lényeg pont a szintetikus világ volt mindig.

  5. nálam a Tron Legacy is ugyanugy, mint az SW előzmény trilógia csakis a filmzene miatt került a “megérte” kategóriába.

  6. Gosford

    Attól még lehet jó valami, hogy anyagilag megbukott. Egész jó kritikákat kap. Benny Safdie tehetséges rendező.

  7. Azt nem is vitatom, csak valahogy úgy jött át, hogy ez mekkora durranás lesz ezután a kasszáknál.

  8. Kár a Tron-ért. Nekem tetszett, a hülyeségei ellenére is, ahogy barátomnak is. Viszont ilyen bevételbeli bukás mellett esélye sincs annak hogy a bónusz jelenetet kifejtve láthassuk egy 4. részben, pedig egész felvillanyozott.

  9. Most tudom, hogy színészileg nem egy isteni jelenség JLo, de azért volt tök jó kis filmjei régen. Viszont amit hozott az új filmje, az siralmas. Ennyi lenne a globális sztárstátusz?

    Tron 3-ra én egy dollárt nem adtam volna… már a 2. is siralmas volt.

  10. Tényleg nem érdemli ezt a Tron teljesen szórakoztató, sokkal vállalhatóbb, mint amennyire lehúzzák. Jared Leto viszont igen, hátha kicsit visszavesz az arcából a Rock-kal egyetemben

  11. human, egyszer megírnád kérlek hogy általában mitől számít sikernek egy film és mitől nem?

    sokszor írod hogy valami bukta mert első héten nem hozott számokat, de ha azt extraprolálnám mondjuk egy hónapra akkor máris pozitív összegről beszélnénk.

    itt például érdekes hogy a Tron: Ares bukta mert a 180 millióból csak 60-at hozott, miközben a Roofman korrekt a maga 20 millióból 8.1-as számaival: csak az arányokat nézve azt hinném hogy akkor mindkettő korrekt vagy mindkettő bukta.

    igaz, a felhozott példám rossz mert te is írtad hogy előbbi “franchise” és még a három gazdasági világválság előtt bemutatott előző rész számait sem tudta hozni, ugyanakkor régóta foglalkoztat miért “csak akkor” siker egy film ha első héten már kvázi vissza is hozta a készítési költségét?

  12. Megnéztem a Tron-t (nyilván eredeti nyelven, ami 2D, így az extrább változatokról nem tudok nyilatkozni). Pár kisebb hibától eltekintve, szerintem korrekt volt a színészektől a látványig az egész. Ugyan nem vagyok ennek a zenei műfajnak a rajongója, de az is rendben volt. A sztorival sem volt gond, tekintettel arra, hogy önmagában az első rész alaptörténete is kvázi totál elvont. Aki azt nem tudja megemészteni, annak nem való ez a film. A Leto játékát lehúzókat nem értem, mivel egy “programot” eljátszani ez a szint pont elég volt. Az anyagi bukás oka szerintem a részek közötti időtávlatok szakadékában rejlik szerintem. Akinek a második rész bejött, annak szerintem ez is fog. Akit érdekel és kikapcsolódni szeretne, szerintem nézze meg nyugodt szívvel.

  13. Ma meg már nyomják a marketinget,hogy #1 a film világszerte!
    Lassan Jared Leto-t el kellene tiltani a filmektől,mert a neve egybeforr a garantált gagyival!

  14. pcdevil: hát ha így felvetetted, akkor szorozd fel, nem? mármint a Tron nem 60 milliókat hoz majd hetekig, a jövő héten hoz 20-at, így 60 millióról kezdve már tuti bukta mert esélye nincs eljutni a zöldbe. Még a 180 sem lesz meg, és a mozis bevételeknek kb. a fele jut el a stúdióig, de a blockbustereknél megközelítőleg 2.5-szörösét kéne hozza a budgetjének mozikban, hogy nullszaldósnak számítson. ezért mondható már most, hogy bukta, méghozzá elég nagy.

    a kisebb filmek mások, ahogy Soderbergh is mondta lehet már rég eladták streamingre így ott a 2.5ös szorzó nem teljesen játszik, de a Roofman ránézésre már a mozikban pozitívban lesz világpiacon, látszólag a reklámra sem szórták a pénzt, és azt írtam rá, hogy korrekt. lehetett volna jobb, de nem bukta semmiképp.

    ja gondolom az a fennakadás, hogy ugyanúgy harmadát hozta, de a Roofman még nem nyitott más piacon csak Amerikában, az Ares pedig mindenhol egyszerre kezdett szinte, és neki tényleg a 180-as budget és sokkal nagyobb reklámkampány miatt kéne sokkal többet hozni.

  15. > és a mozis bevételeknek kb. a fele jut el a stúdióig, de a blockbustereknél megközelítőleg 2.5-szörösét kéne hozza a budgetjének mozikban, hogy nullszaldósnak számítson.

    oké, ez nem volt meg, így sokkal jobban értem.

    > a kisebb filmek mások, ahogy Soderbergh is mondta lehet már rég eladták streamingre

    viszont ha jól értem egy film esetén ritkán számolnak csak streaming (korábban pedig DVD / Blu-ray) eladásokkal? megint a Tron-nal példálózva azt gondolnám hogy ha valami, akkor ezt majd “veszik” mint a cukrot és javít a végösszegen, nem? (máskérdés hogy azóta olvastam a hírt hogy nem lesz több :D)

    nagyjából egyébként értem a gondolatmenetet, és nem is azt vontam kétségbe hogy igazad van, inkább csak nem voltam tisztában milyen plusz tényezőkkel kell számítani a különböző esetekben, szóval köszi a magyarázatot!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.