Avagy Csak Egy Vadászat. Nem fogok sokat lovagolni azon, hogy mennyire nem illeszkedik a régi filmek megfoghatatlan főellenségéhez az amit itt látunk, ahol a horror elem egyáltalán nincs jelen, mert minek. Csak említést érdemel, hogy aki arra vágyik, az ne rohanjon rá. Ellenben elég jól szórakoztam a Halálbolygón, mármint nem Predátorként nézve. Kis spoiler: Guardians of the Galaxy rajongók előnyben?

A történet középpontjában egy underdog Predátor van a Yautja Primeról, aki visszamaradott testileg a többiekhez képest, nem elég találékony vagy épp erős, így némi családi viszály után elhúz a Genna nevű halálos bolygóra, ahol minden élőlény kifejezetten veszélyes. Az ottani tápláléklánc csúcsán egy Kalisk nevű ragadozó van, természetesen ennek az elejtésével bizonyíthatja a “srác”, hogy a klánjába való.
A bolygóba csapódás után a túléléséért kell küzdjön, eközben fut össze egy láb nélküli androiddal, aki eleinte csak eszközként kerül a Ragadozó fegyvertárába, segíti elejteni a Kaliskot, de idővel közösen tanulnak egymástól az együttérzésről és a családról (meg az alkalmazkodásról)… Igen, a film érzelmi gócpontja a választott család, már ha jobban belegondolunk, ezért is írtam azt a címet mint a legismertebb modern blockbustert a témában. Még James Gunn humorából is merít kicsit a Predator: Badlands, szóval igen, nem a Schwarzeneggeres fejezethez van közelebb, hanem egy Marvel blockbusterhez.

Lehet mindez kicsit cinikusan hangzott, de tényleg nem tudom szétszedni a filmet, mert Dan Trachtenberg ahogy eddig, most is egy nyílegyenes sztorit tálal elénk, csak épp jól megcsinálva. A csapat összeverbuválása közben egy túlélős akciófilmet kapunk a középpontjában a kicsit esélytelennek tartott Predátorral. Nagy ötlet nincs itt, még az Aliens-ből vagy épp Avatarból is merítenek kicsit a végére, viszont a sok apróság jól áll össze, és folyamatosan történik valami, sosincs leállás.
Mindezt a maga módján nagyon látványosan teszi. A “bolygó” például kifejezetten gyönyörű, a pár kitalált halálos lény és helyzet viszonylag ötletes, néhol tényleg érezni a veszélyt, az akció pedig Dan Trachtenberg módra teljesen korrekten van megrendezve. Számomra nem volt meg benne az a plusz kreativitás vagy súly (minden túl CGI-osan könnyű), ami a vérengzést feljebb emelte volna, de közben meg csak ismételni tudom magam: szórakoztató volt nézni.
Mindez amit eddig említettem nem működött volna Elle Fanning karaktere nélkül. Valahogy az általa életre keltett fél-android rántotta össze a bandát, és a nézőt a sztoriba a kíváncsiságával és a humorával, még ha néha kicsit meg is botlott a sok expozícióban.

Olyan egyszeri blockbuster, de látjátok, alig jutott valami értelmes az eszembe róla, pedig tegnap láttam, szóval nem is próbál több lenni, hozza amit vállalt. Ellenben elég pörgős és mozgalmas, néhol baromi látványos, így korrekt szórakozás lett.
(Amúgy magában működő sztori, bár a végén van cliffhanger, de a Killer of Killers és a Prey nélkül is nézhető.)
ha jól sejtem azzal a gyenge animációs filmmel kapcsolta össze a végét a “mester”
Még nem láttam, de a trailerek alapján nekem inkább Star Wars Mandolorian ugrott be elsőre.
nem, egy folytatást vezetett fel
Remélem, a végén a tini ragadozó és a robotlány végül összejöttek és minden rendben lett a családdal is <3
A köviben lehetnének iskolába járó predilurkók is.
Tök jó volt.
Szerettem, néztem volna még jó egy órácskát.
Off hogy az emberek továbbra sem tudnak meglenni a telefonjuk nélkül vagy rendesen viselkedni, shame on them..
Furcsálltam, hogy sehol nincs kiemelve igazán, mennyi meló volt a Yautja nyelv kidolgozásában, szerintem haláli jó volt kicsit megcsapott Tolkien szele:D + a zene, Wallfisch remekül kidolgozta a témát, repített magával. Kb néztem is volna újra. Elle, a lények, a bolygó, a kütyük kicsit lopták a showt, de jó volt nézni megint egy Predit, remélem, lesz még
én nem szentimentális érzelgősséget és cuki nagyszemű plüsskutyákat várok egy Predator filmtől, default disney fos ami a torrentet se éri meg
1x meglehet nézni, de nem voltam elájulva tőle. Nekem star wars feeling volt a sok piros lézerfegyver miatt. Kifejezetten idegesítő volt, hogy sokat pofázott a ragadozó, hogy leírva jaucsa a jautja, de most komolyan… a logikátlan butaságokat inkább nem is sorolom. Amúgy is spoiler lenne. A Prey szintjét nem üti meg nálam. És bizony a hardcore Predator 1-2 rajongók messziről kerüljék el.
blady: ahogy nezem a tracklist-et Schachner tobb zenet jegyez a filmben mint Wallfisch, a filmet meg nem lattam, majd holnap
Jogos, Schachnerrel együtt vannak feltüntetve szerzőként, úgyhoogy őt is ki kellett volna emelnem, viszont mókás így utólag visszahallgatva, hogy pont annál a (kb 26-ból 6!) zenéknél gondoltam, hogy na dejól megragadta a lényeget és tetszettek igazán, amiknél Wallfisch van.:D
furcsállom viszont hogy Silvestri fel van tüntetve original score-ral, míközben az eredeti predi dallamot nem igazán hallottam meg sehol
korrekt írás, ennyi alapján én ezt nézni fogom majd itthon
Nekem is a Mandolorian ugrott be a film nézése során. A látvány fantasztikus volt. A sztori meglepett, mert nem pont ezt vártam.
Nekem túl érzelgős volt egy Predator filmhez képest.
Szórakoztató volt, de ennyi. Számomra egyszer nézős.
Ez nem egy Predator film, ez egy buddy-sci-fi, érzelmekkel, daddy issues ‘Ragadozóval’. Az android idegesítően sokat dumál , és a Gunn féle humor szánalmas. Cuki merchandise sidekickkel, újabb Disney franchise eltolás. Bárki, aki szerette az első két rész hangulatát, Predatorját, vért, erőszak, maszkulin keménységet , messziről kerülje el ezt a súlytalan cgi festet,
Még valami, hogy a fenébe tud egy 1987-ben gyártott film szörnye design és általános megjelenése jobban kinézni, mint egy 100 milliós 2025-ös blockbuster copfos szörnye?
wontbe: làtom szóról szóra lefordítottad magyarra a youtube-os Critical Drinker videójàt :D thank you for your translation
A filmet nem igazán lehet teljes szívvel utàlni, de valóban nem működik Predator filmkènt. Bàr én màr elengedtem azt a vágyat, hogy bármelyik 30-40 évvel később készült folytatás valóban egy szinten lehet majd az eredetiével. A Predator franchise sem más, kezdve Antal Nimród filmjével, Shane Black folytatásàn keresztül egészen a Badlandsig.
Bàr a Prey pozitív élményként él a fejemben, az sem hozza vissza a ’80-as és ’90-es évek tapintható naturalizmusát. Pláne, hogy ezek a filmek max 15-ös besorolást kaphatnak manapsàg, szóval esélyük sincs igazán visszahozni az eredeti érzésvilágàt. Egy 12 éven aluliaknak nem ajánlott mesefilm (Angliàban), mint a Badlands meg aztàn semmiképp nem fogja felidézni az eredeti hangulatát, ami miatt sok embernek visszatetsző lesz a dolog, aki a Predator IP miatt volt kívàncsi a filmre.
wontbe : Critical Drinker egy gyoker lett az elmult 2 evben, 5-6 eve szerettem a vicces, Cinemasins szeru videoit, de ma mar csak egy gyulolkodo, agymoso idiota, aki maga kore gyujti a hozza hasonlo gyokereket es nincs olya film vagy sorozat amit ne utalnanak mert nem felel meg az o checklist-juknek. Valamint ugy valtoztatja a velemenyet ahogy a nep kivanja, szoval egy grifter o is, le is tiltottam ot is meg a hozza hasonlo kulttagokat mindenhonnan. Igy mentem el megnezni ezt a filmet is tegnap es egy szolid 7.5/10 film, nem valtja meg a vilagot de szorakoztato volt
Azt mondták, hogyha szeretem a Predator 1-2-t, akkor ez nem fog tetszeni. Azt erre kiderül, hogy teljesen rendben van a film. Trachtenberg abban az értelemben jó rendező az eddigiek alapján, hogy nagyon jól vezeti a karaktereit, jól vannak adagolva az események, nincs semmi túl húzva. Viszont egyik filmje sem esik át a túl oldalra, nem lesz túl eredeti vagy nagyon jó.
Amit én láttam a buddy cop alatt, hogy a Predator-filmek elemei mind-mind visszaköszöntek. Nem mondom, hogy tetszett ennek a jaucsának a dizájnja, de bőven kompromisszumot lehet kötni ezzel. Ettől függetlenül hozza azokat a jellemzőket, amitől érdekesek voltak régebben is.
És nincs is túl húzva a film. 2 óra alatti játékidő erre a történetre bőven elég volt. Pörögtek az események, az üresjáratok pont elég pihenőt biztosítottak a következő akcióig.
A Predator 1-2,megismételhetetlen etalon filmek,hiába szeretnénk újra átélni hasonló minőségű filmeket,sajnos nem fogunk. Minden megváltozott,a világ és természetesen mi is.Bármikor megy az 1-2 az ember ott ragad, megnézi ezredszerre is őket,szinte tökéletesek. Viszont ez a mostani nálam nagyon betalált, lehet azért mert olyan érzelmi állapotban voltam, lehet azért mert tényleg Mandalori behatása van, lehet,de nagyon ült benne minden. Kiváló zene,remek harcok,fasza CGI/megjegyzem a Weta és az ILM is dolgozott rajta és ez látszik is/. Teljesen kikapcsolt,remekül szórakoztam, üresjárat nélkül.
Én még nem láttam, de meg akarom nézni. Valóban megismételhetetlen az első két rész és igazat adok a rendezőnek abban, hogy igazából én sem akarnám újra ugyan azt a filmet/történetet nézni, amit már sokadszorra mutattak be. Mert lássuk be az összes Predator-film kis újításokkal, de ugyan arra a sablonra volt felhúzva és kell már valami vérfrissítés. A Prey (ami tetszett amúgy) is csak azért volt frissebb, mert a régmúltba kanyarodott vissza, meg kissé más volt a Predi. Egyébként az Antal Nimród-féle filmben a nagy Predatorok kinézete engem jobban zavart, mint itt a Dek feje, aki ugyebár egy spoiler testileg nem elég fejlett Predi. Ez utóbbi amúgy jó ötlet szerintem. Kíváncsian várom a filmet.
Imax 3d-ben hozta az Avatar szintjét és ez nem túlzás. Tökéletes szórakozás
Akkor ez egy ilyen kiherélt vicces-cuki kalandfilm lett, amit a kisgyerekek is élvezhetnek. Remélem elhasal a kasszáknál.
@konyak: $80M-val nyitott. Effektíve siker. De nem kiherélt, sem cuki. És ha kisgyerekek élvezhetik, akkor az első Predator is elbukott.
Még nem láttam, de azt látom, sokan fanyalognak.Trachenberg azt mndta, nem akar meg egy ugyanolyan vadászós filmet, ami érthető. Ha újat akarsz, más megközelítés kell. Ha pénzt is akarsz keresni, pláne. Érzelgős Predator? Miért ne? Szuperkultúra, technológia, tudomány, nincs tanulás, közösségépítés, összetartás és kifinomult kommunikáció nélkül. A yautja tudósok vajon ugyanilyen vérszomjasok? Valaki felvettete az iskolába járó kicsi predeket. Nem biztos, hogy látni akarjuk, de kell lenniük, ilyen fejlett tudomány és kultúra mellett, ha nem is úgy mint mifelénk. Egy ilyen magas szintű tudással rendelkező fajnál fennmaradó brutalitás, vadászösztön, ölési hajlam, fennsőbbrendűség tudat vizsgálata viszont erdekes téma lehet.
Ami viszont fájó pont, az a valódi vérengzés hiánya a filmben. De azért én a jövő héten beülök rá.
Volt már olyan aki 4DX székből kiszállva azt mondta hogy ez fasza volt, nem repült szerte mindene, a gyomra is kényelmesen ült a helyén minden tartalmával, és a filmről sem vonta el a figyelmét? Ráadásul a szemüveggel és nélküle sem lehetett kivenni semmit a vásznon történtekből.
csuszu úgy írtál esszét h nem is láttad?
human, igen, de csak a benyomásaimról, amit a kritikából meg a kommentekből szűrtem le. :)) Melóhelyen ráértem. Mire én megnézem, már senkit se fog érdekelni! Szóval a lényeg, hogy az alapötlet szerintem vállalható.
De azt nem akartam tudni, milyen füle van (vagy nincs) egy yautjának! 😂
Sajnos számunkra optimális időpontban csak 3D-ben adták.
Maga a film teljesen vállalható (nem mint Predator film), de olyan sötét volt a legtöbb jelent (főleg akcióknál), hogy szinte semmit nem lehetett belőle látni.
Legutolsó hasonló élményem a Star Trek – Mindenen túl-nál volt.
Tipikus az a film, ami egyáltalán nem rossz, de nem is jó. Talán a predator bolygón láttam olyat, amire azt mondtam, ez fasza volt, de utána nem volt egy akció, vagy lény dizájn vagy akármi, amire azt mondtam volna, hogy “na!”.
De örülök, hogy sokaknak tetszett, legyen még sok.
Ami fura, hogy PG-13 besorolás, de a nézők 11% volt csak 17 alatt, szóval a PG-13 közönség jó ha 5% lehetett.
miert kellett ilyen fej könyörgöm….
Srácok, a predator 2 egy fos, ne magasztaljátok már, könyörgöm.
totoro. Vagy inkább ne te döntsd el, hogy kinek mi tetszik.
A Predator is PG-13 volt amúgy….
A Predator 2 egyáltalán nem fos. Nekem talán még egy picit jobban is tetszik, mint az első rész. Talán. 🙂
A Predator 2 egyáltalán nem fos. Nekem talán még egy picit jobban is tetszik, mint az első rész. Talán. 🙂
LasDen: wat? Rated R. Első körben semmit nem találtam PG-13ról, még a 80-as évek megengedőbb szabályozásával is furcsa lenne.
Lasden biztos csak a tv2-ös herélt verziót látta :D
Amugy nem volt ez rossz film, nyilván szimpatikussá kellett tenni a főszereplőt, ha már bevállalták, hogy nem human főszereplőnk van, amiért respect.