A Zootopia 2 egy szörny

Egy boxoffice szörny! Iszonyat nagyot kaszált, gondolom pár mozit ki is húzott a szarból, hogy mennyi ember rohant rá. Ugye odakinn 5 napos ünnep volt a hálaadás, szóval nézhetjük a hétvége eredményét, de összesítve aztán főleg elhúzott már bevételileg.

A Zootopia 2 az eddigi második legnagyobb hálaadásos nyitást hozta Amerikában, a hétvégén 100.3 milliót, de 5 nap alatt már 158.8 milliót. Az első szám is bőven felülmúlja az első kezdését, hiszen az 75 millióval nyitott. Mondjuk a tavalyi Moana 2 számai nem lettek meg, az 225-et szedett össze 5 nap alatt, viszont ez az állatos sokkal jobban fogadott, szóval jól hozhat az elkövetkező hetekben.

Viszont a Zootopia 2 brutálisan nyitott a nemzetközi piacon, 401 milliót hozott, szóval már 560-nál jár 5 nap alatt. Ezzel a legjobban nyitó animációs film is lett ever, és amúgy is, a “rendes filmek” között is a negyedik legjobb világpremier, csak az Avengers: Endgame, Avengers: Infinity War és a SpiderMan: No Way Home van előtte. Sőt, Kínába is beengedték, és az előbbi 401-es számból ott 271.6 millió sikerült neki, ami az Avengers: Endgame óta a legnagyobb kínai nyitás.

A második helyen természetesen a 2. hetében levő Wicked: For Good, ami 58%-ot esett, 61.7 milliót hozott, de 5 nap alatt 91.7-et odakinn. Míg a múlt héten 35 millióval jár az első Wicked előtt, most már csak hattal, szóval rosszabb a lecsengése. Világszinten így is 390 milliónál jár már összesítve.

A másik újonc az Eternity volt, ami 3.1 millióval indított Amerikában, 5 nap alatt pedig 5.2-nél jár. Ez eléggé hasonló A Big Bold Beautiful Journeyhoz. A budget ránézésre kisebb lehet, de azért ez sem tűnt annyira olcsó filmnek, hogy moziban így megtérüljön. Majd streaminggel, de akkor is rossz hír, hogy romantikus dráma, ami nem remake, bukik.

A Hamnet is be lett küldve pár moziba, a Sentimental Value is, de ezek nagyon kicsi számok, más a cél. Ellenben a Knives Out 3 is ment 600 vásznon, ahogy az előző rész, és a harmadát hozta annak a mozikban. Nyilván a Netflixnek nem ez a lényeg, de ez a reklámkamány akkor mellément, pedig a kritikák alapján jobb, mint a Glass Onion.

3 hozzászólás a “A Zootopia 2 egy szörny” bejegyzéshez

  1. Nemzetközi bevételekről és a trendekről, hogy mi honnan jön nagyon kevés szó esik. Pl. a Wicked 2 az USAn kívül kevesebbet termelt, mint a Now You See Me 3. Ami azért mutatja, hogy az Államokon kívül azért nem akkora szenzáció. De a Superman F4 összevetésben is azt láthattuk, hogy nemzetközi térben kb ugyanazt hozták, előbbi csak otthon verte el utóbbit. És oké, hogy megvannak a régi sablonok (amik inkább mendemondákra hagyatkoznak), hogy a bevétel otthonról jön a stúdióknak, de ezeket a multikat legalább annyira érdekli, hogy mit művelnek a nemzetközi színtéren, mint a jó öreg USAban.

  2. Great: az otthoni jegyárakból jóval nagyobb arányban részesednek a stúdiók mint a nemzetköziből.

  3. Boldrik: a filmvetítéshez kapcsolódó bevételeket tekintve talán igen, de a stúdiók szempontjából már rég nem csak az számít. A legtöbben már nagyon nem abból élnek, hogy a filmek mennyi bevételt hoznak a moziban, amelyet az utóforgalmazás talán kiegészít. Ezek hatalmas multik, milló és egy divízióval, bevételi forrással, a kérdés, hogy hány embert érnek el, tudnak bevonzani, aztán merchindise, meg miegymás, online tartalmak, stb. Lehet baromi jól hangzik 10 millió néző odahaza, de globálisan 50-60 sokkal nagyobb potenciál. Arról nem is beszélve, hogy az se mindegy, hogy az a 10 millió nő, gyerek, vagy milyen rasssz. Lehet a Wicked hatalmas siker az amcsi pénztáraknál, ha a céges stratégiát a Zootopia kínai tevékenyége jobban előre viszi.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.