Filmbuzi *human made

Russel Crowe szerint alapból kisiklott a Gladiator II

Egy interjúban a Gladiátor első részében játszó színész azt mondta, hogy az egész film morális iránytűje hibás, és még az alkotóik sem értik miért.

Szerinte azért rossz a Gladiator II, mert Maximus az első részben mindent megtett a felesége emlékében, erre a folytatásban kiderül, hogy azért közben szexelt egy másik nővel, hiszen a fia a főszereplő… Azt is hozzátette, hogy már az első rész forgatása közben is próbáltak szexjeleneteket ráerőltetni, de ő folyamatosan harcolt ellenük, mivel nem illett volna Maximushoz, hogy összejön valakivel, miközben a felesége emlékében cselekszik.

human
írta
2025. 12. 09. 19:42
megjelenés
12
hozzászolás


12 hozzászólás a “Russel Crowe szerint alapból kisiklott a Gladiator II” bejegyzéshez

  1. Legalább Russell Crowe nem tök hülye. Totál igaza van. Szerintem a Gladiátor 2. simán pályázhatna minden idők legnagyobb minőségi romlása egy folytatásra címre. Pedig, vannak erős versenyzők, pl. Holló 2 is versenyben van…

  2. Lehet nekem rémlik rosszul, de mintha ez az egész még a felesége előtt történt volna (és erről volt is szó a második filmben egy ponton a vége felé).
    Előbb volt az afférja a császár lányával (Lucilla-val), amiből lett a gyerek, majd jött neki a felesége… Szóval, ha én emlékszem jól, akkor Russel nem figyelt oda, vagy nem értette, amit látott. Mert Maximus nem a felesége halála után vagy még életében (a házasságuk/kapcsolatuk alatt) szexelt Lucilla-val, hanem előtte.
    Szóval ennek semmi köze a film morális akármilyéhez, meg nem ettől rossz.
    Abban igaza van, hogy nem jó (szórakoztató, de nem jó), de nettó hülyeséget beszél…

  3. Teljesen igaza van, és totálisan mindegy mikor “csinálta” a gyereket, az egész első film morális narratívája arra lett felépítve, hogy megbosszulja a mindenkinél és mindennél jobban szeretett feleségét és fiát. Emellett az interakciói se olyanok voltak, mintha bármi köze lett volna ahhoz a gyerekhez, semmi nem utalt rá, hogy az övé, egy félmondat se a filmben senkitől. na msg az egész karakter nem az a típus volt,aki otthagyna egy nőt meg a gyerekét, hogy új családot alapítson. Majdnem elmentem a másodikra moziba, de éreztem, hogy le kell beszélnem magam és sikerült. Ridleytől talán a legnagyobb csalódás volt, majdnem minden szempontból rossz és teljesen felesleges film volt.

  4. Tyberius- lehet régen làttad, ezért nem emlékszel, de az eredetiben egy egész jelenet szól arról, ahogy egymás gyerekeiről beszélnek és megàllapítják, addig nem tudva azt, hogy egyidős a kèt kölök.
    Ergo annak a jelenetnek vagy nem volt értelme az első filmben (ha tudtàk mikor szexeltek…) vagy a másodikba akartàk beleerőltetni Maximus “örökségèt”, szarva az első moràlis alapjaira.

  5. Igaza van. Tök felesleges és értelmetlen folytatás volt. 10 év múlva senki sem fog emlékezni rá, ellenben az eredetire még mindig.

  6. átlag posztokhoz már alig szólnak hzzá, ezért kell napi egy rage-bait? hahaha
    néhányotoknak át kellene költöznie szaud arábiába. ott jobban tudna működni a morális iránytűtök. ott még mindig kivégzés jár a házasságtörésért.

  7. Én is úgy gondoltam eddig, h max a házassága előtt lehetett Lucillával Maximus, házasságtörőnek sosem gondoltam. De, most jutott eszembe, h mi van ha Lucilla csak hazudta a fiának, h Maximus az apja, azért, h rá nézzen fel, rá próbáljon hasonlítani, h lépjen a nyomdokaiba, stb stb. Amúgy sajnos ez a legkisebb baja a Gladiátor 2-nek szerintem. Pl Az első csata jelenet (várostrom) túl rövid, ahogy a Colosseumban is minden küzdelem rövid, nincs olyan felvezetés, feszültségkeltés mint a Gladiátorban, pikkpakk vége mindnek alig, h elkezdődött. A ‘cápák’ helyett pl ezekre lehetett volna költeni a pénzt.

  8. Sugabubus: vagy csak érdekesnek tűnt, hogy egy filmsztár mer rosszat mondani egy filmről. Ez azért elég ritka. A Tarantino-Dano oltást is ezért tettem ki.

    amúgy olyan szinten igazad van, igyekszem pár színesebbett nem a kecsapra hagyni, de ha ragebaitelni akarnék, nos, jó rég blogolok, tök máshogy nézne ki a site.

  9. Szsztok! Én anno 3-szor láttam a Gladiátort moziban és számomra mindig is egyértelmű volt, hogy sütött a Lucillával közös jelenetekről az, hogy köze volt anno valamikor Maximusnak Lucilla-hoz, nyilván régi az ismeretség/kapcsolat és kimondatlanul is ő az apja a gyerekének. Persze oké, hogy nem csalta meg, de mindenkinek van múltja. Ez pedig pláne erősíti azt, hogy az öreg császár is fiának tekintette és őt nevezte ki utódjának. Nem is volt ezzel gond és akkoriban szó sem esett volna még semmilyen folytatásról. Nekünk átjött már akkor ez az érzés és a családom szintén így volt vele. A szexjelenetek miatt jobb is, hogy ellenkezett, mert nem illett volna bele. Nyilván az ilyen Spartacus sorozathoz hasonló “kéjrabszolgákkal” lett volna. Nem is illett volna oda. A második rész meg olyan amilyen, de ez szerintem nem a hibái közé sorolandó.

  10. UGYANEZT mondtam én is!
    Istenem de jó érzés olvasni hogy maga A Gladiátor is így érzi!
    :)
    Pontosan ez a legnagyobb baj a filmmel, teljesen egyetértek!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.