Nem volt más választás, meg kellett nézni… jaj ez nagyon alacsonyan szálló labda. Az Oldboy rendezője új filmmel jött, ami látszólag a kapitalizmus megsemmisítő hatását vizsgálta. Ne meneküljetek rögtön, mert…!
Mellékszál, de érdekes, hogy mintha tavaly az Opus-nál teljesen véget ért volna a “gazdagok rosszak, de nevetségesek” szatirikus filmhullám, amiről mostanra már tényleg az éreztem, hogy kicsit pont az ellentettjét éri el, mert kiengedik a gőz. Igen, társadalomkritikák, és egy filmnek sosem kell megoldást is szállítania, sőt, a lét elviselésére kell szelep amire a humor remek, de kicsit sok volt volt mostanában a gazdagokat banálisan bénának ábrázoló darab, mert nem életképtelenek. Azért kanyarodtam errefelé, bizonyos szinten nem szabadott volna kételkednem Park Chan-wookban! Egyáltalán nem az itt a lényeg, hogy a gazdagok rosszak.
A történet egy papírt gyártó cégtől elbocsátott középosztálybeli ember és családja körül bonyolódik, akiknek a fentihez látható dolgokkal kell szembenézni a fő pénzkereső állástalansága miatt. Az apa nem talál új munkát, mert vannak nála jobb jelöltek, így végső elkeseredésében úgy dönt, hogy megöli azokat. Már a nála alkalmazhatóbbakat.
Azért valljuk be, nem ilyen filmekkel van tele a mozi. Ha nem is teljesen eredeti ötlettel, de hatásos alappal bír a No Other Choice, hiszen a főszereplő azért nem kifejezetten gyilkos alkat az elején, kifejezetten ügyetlen, és olyasmivel is bír, mint mondjuk empátia. Fúj, nem kapitalizmusba illő dolog az ilyesmi! Viszont mindebből nem sima thriller, vagy egyszerű vígjáték keveredik, hanem valami abszurd sötét koméd, inkább dramedy-t sütök rá. Azért hozzátenném, hogy keleti humor, és inkább az agyat mozgatja.
A tényleges történeten felül viszont két főbb téma tűnt itt fel, az egyik az lenne, hogy aki hozzászokott rengeteg nem fontos felszínes dologhoz, azokhoz amik látszólag a “jó élethez” alapvetőek, azokat nehezen engedi el. Ez lenne a jelenlegi kor oldalán a fogyasztói rész kritikája, hiszen Netflixet, tenniszt, egy bonsai magazint kell feladniuk szörnyülködve. Tudom, kicsit sarkítok, hiszen a nagy családi ház is veszélybe kerül, és a kutyák jelentőségét nem értettem, bevallom. Talán az, hogy fontosabbak számukra, mint a nem közeli embertársaik?
A másik oldalról viszont nem lehet nem észrevenni, hogy míg az elején “mi lenne velem nélkületek”, mondja a többi munkatársának, addig a folyamat, a gyilkosságok végére minden emberségét elveszítve akár egyedül is hajlandó dolgozni. Míg az elején tényleg átérzi az állásra esélyes vetélytársa nehézségeit, addig a végére már profin lép túl bármin, kitépve a hátráltató empátia gyökereit is, hogy leöblítse az elveinek maradékával. És azt gondolnám, hogy ez lenne itt az üzenet, amit nem hippisen foglalok össze, inkább csak kiemelem, hogy az embertelen kapitalizmusnak ennyit számítunk, számok vagyunk, gépek, akik gépekkel lecserélhetők. Legalább egymást ne “nyírjuk ki”, főleg ne egy Netflix előfizetésért. Spoiler nélkül ennyi megy most hirtelen.
Ami a bajom, hogy szerintem ad gondolkozni valót a film, nem merem a fontos jelzőt rásütni, de pár embernek adhatna a változás alapjaihoz pár sóderszemet, viszont mindezek mellett kicsit unalmas is. Azaz egyrészt pozitív meglepetés volt, hogy miképp állt a témájához, de közben pedig a kidolgozása mégis házifeladat szerű lett a No Other Choice.
És nem tudok rájönni miért.
Mármint technikailag zseniális a film. De tényleg. Gyönyörű kompozíciók, match cutok, fantasztikus kép hasonlatok (például a tábortűz átfestése a “lángoló” családi házra), remek alakítások, bár főleg a családanyától, de közben meg mégis kicsit untam. Az agyam kötötte le, gondolkodtam közben, meg csodáltam a beállításokat, de érzelmileg kicsit sem érintett meg. Lehet ez csak rólam árulkodó, működik az egymásnak ugrasztásos kampány ami ömlik ránk minden médiában. Alszok majd rá párat.
Az érdekest mindenképp rá merem sütni, de valami hiányzott. Talán a plusz réteg, ami kimaradt a nyelv miatt? Mármint az egyik fordulópontnál egy koreai zene közben üvöltöznek, de nyugati nézőként ez teljesen husss, hogy mi a jelentősek a dalnak ebben a helyzetben. És ez csak ami szemkiszúrósan kilógó példa.
Nekem tetszett nagyon a film. Nem untam, de érzelmileg engem sem kapott el annyira. És ez nem hiszem, hogy ez véletlen, hiszen a főhős se nem jó, se nem rossz, olyan szürke. Nem egy kiforrott személyiség, mint mondjuk Walter White.
Bár pont nem teljesen jó példa, de az Egy szent szarvas meggyilkolását hoznám fel, ahol Lanthimos direkt érzelmek nélkül mondatta a szöveget a színészekkel, hogy a néző élje át a dolgokat, ne a karakter. Lehet itt is kicsit szürkébb volt a karakter, hogy sok családapa jobban tudjon azonosulni a szituációval.
Még nem láttam, de az azonosulásra:
Keleti társadalmak kollektivisták és egy ilyen világ számunkra teljesen felfoghatatlan/nehezen megközelíthető. Sokkal egy árnyaltúbbnak tűnik – hiszen mi itt egytől egyig individumok vagyunk. És mivel gondolom a fő gondolatiság ez a gazdasági – egzisztenciális kérdés, ezért ez nekünk innen távolabbi. Gondolom én. A kritikát meg köszi, trailer alapján féltem tőle, de rá fogok menni.
Igazából arra gondoltam, hogy (spoiler?) se a szereplők, se a film nem igazán reflektálnak a történtekre.
HVG-n van interjú a rendezővel. Amerikai regény adaptációja. Mivel a főhős cselekedetei a törvénytisztelő ember számára feldolgozhatatlanok, nyilván nehéz bevonódni a történetbe. Ami kicsit túl hosszan lett elmesélve.
troc: azt gondolom nem a gyilkosságba kell bevonódni, az a filmes túlzása az üzenetnek, hanem hogy mindent felad a munkája visszaszerzéséért, mert anélkül és annyi pénz nélkül (aminek jó része nem alapvető dolgokra megy el) semmi az élete. Ez szerintem mindenkinek átérezhető kéne legyen, és mégsem az, pedig tippre még te is hoztál kompromisszumokat a munkádért, ha nem akkor tök jó persze.
Szerintem nem kellene átérezhetőnek lennie a főhős döntéseinek, de már a gyilkosságok előtt sem, tipikus antihős karakter, ahol a szituációval tudunk szimpatizálni (ha valaki volt már munka nélkül, vagy csak simán zsákutcában az életében), de onnantól kezdve minden döntése önző és fokozatosan egyre betegebb – és éppen ez a lényeg.
A film prezentál nekünk három embert, akikkel találkozik: Az első, aki olyan, mint ő lenne pár év múlva, beletörődve a kudarcába és nem hajlandó semmit kezdeni az életével. A második olyan mint ő, ha jó döntéseket hozna, elfogadja ami történt vele és újrakezdi, hogy ne rekedjen meg az élete (ez a legpozitívabb), illetve a harmadik, akinek közvetlen a helyét akarja, ami kvázi az ő jövője, ha folytatja ezen az úton: egy teljesen kiégett ember, aki létezni sem képes értelmesen, hiába társadalmilag irigylendő a pozíció, amiben van, magányos, szánalmas.
A film tényleg végtelenül cinikus, különösen a vége, de számomra az izgalmas részek nem is a “kapitalizmus börtöne” üzenetekben voltak, hanem abban, ahogy ábrázolta, mennyire aktívan NEM akar kikerülni ebből a főhős, konkrétan mindent megtesz annak érdekében hogy egyre mélyebbre ássa magát az egészben, hogy megtartson egy olyan szintű státuszt és férfiasságképet általa, ami tipikusan csak az ő generációjának adatott meg, mielőtt bedőlt ez az egész. Mostanra egyszerűen illúzió, el kéne engednie, de nem képes rá. Nagyon jó film volt, de a hiányérzet amit sokan éreznek mögötte szerintem szándékos, és ezekből a motívumokból adódik, mivel a cél maga is üres és káros, amiért a főszereplő cselekszik.
szerintem nem megértést írtam, csak értést, de akkor is a rendszer öli ki az emberből az emberséget, viszont érdekes volt ez “belülről” látni, nem pedig szegény és gazdag ellentétben, mert ő valójában nem gazdag-gazdag, nem a parasite vagy a white lotus vagy hasonló szintű
de a “neki adatott meg” dolgot nagyon adom, az jogos hozzátétel