Új eredeti Sam Raimi film a mozikban? Ennek esélyt kéne adni! Valami ilyesmi gondolatokkal vágtam át az esővel sújtott Budapest mocskos utcáin, szívemben a reménnyel, hogy a napfényes szigeten játszódó túlélő horror jó lesz.

A történet egy szürke elemző nő körül játszódik, aki közel van az előléptetéshez a munkahelyén, de a tulaj elhalálozása után annak a helyére érkező fia inkább az egyetemi jóbarátját toltja be a poziba. Na de még egy üzletet le kell zavarni, olyat amihez szükség van a nő tudására, így viszik magukkal a magánrepülőn a tárgyalásra. Itt jön ugye a változás, miszerint a tenger fölött lezuhannak, és csak a nő meg az új tulaj férfi élik túl egy szigetre sodródva. Természetesen a puhány pasi fogalmatlan a feladathoz, míg a nő amúgy túlélés megszállott, így mindenhez ért.
Amit icipici spoileresen idevésnék a történetről, hogy ebből a történetből lehetett volna ugye a sok évig bevált “gonosz fehér férfi – kemény nő megmutatja” ellentét, de valami mást kevertek itt ki. Érdekes amúgy ez a változó áramlat, hiszen a No Other Choice után itt sem az van, ami az ilyen társadalmi témákhoz álló, ez úttal kommerz filmtől várnánk. Lehet annak az egyszerűbb receptnek vége, túlfőzték, hiába van pár jó darabja? (Sokatoknak például a Menu ilyen.)

A gond az, hogy a Send Help nem jó. Szinte nincs is kedvem többet írni róla, mivel a rendező miatt ettől többet vártam. Konkrétabban azt, hogy a fun részbe elmerül, de sajnos inkább a feltehetően csekkért készített filmjéhez, a Doctor Strange in the Multiverse of Madnesshez áll közelebb. Konkrétabban ahhoz hasonlóan van pár tényleg szórakoztató része a műnek, ahol előtör Raimi, ilyen szerintem a repülőgép zuhanása, az első vadászat, és persze a végső harmada a Send Helpnek, viszont ami ezt összeköti, az a legunalmasabb semmi, ami még a felszínt sem meri karcolgatni. E mellé főbűnként még darabos is.
Tényleg nehezen hiszem el, hogy a karakterek közé ennyire nem tudtak érdemi… bármit írni. Amikor összefeszülnek valamin, az sosem érződik téttel telinek, pedig hát a lekezelő főnöknek meg kell törni, a szürke kisegérnek pedig élvezni a hatalmát, mindketten kívül vannak a komfortzónájukon, egy nem kedvelt társsal összezárva boldogulnak a dzsungelben, erre semmi feszültség amikor küzdenek az irányításért. És tényleg nem tudom a színészekre fogni, mert az a pár jelenet, ami láthatóan fontos volt Raimi-nek (a “műtét” például), ott kihozza Rachel McAdams és Dylan O’Brien párosából a maximumot, csak hát az “essünk túl rajta” építkezésnél ebből semmi nem vehető észre. Utóbbi részek konkrétan még vizuálisan is iszonyat unalmasak voltak.

Valami olyasmi a kérdés a végére, hogy a szórakoztató részek tudják-e ellensúlyozni az iszonyat közepes tölteléket. Amúgy például a Housemaid után nézve el kell ismernem, hogy azzal ellentétben amikor a Send Help beindult, akkor azért odatette magát és mert lubickolni a popcornban (páran kimentek az egyik durvulásnál), csak hát a többi…
Gondolom lejött, hogy csalódás, mivel írtam is. Nehéz hátralépve ránéznem, de szerintem még úgyis csak épphogy jó. Viszont a maszkmestereknek minden díjat, hogy mennyire ügyesen csináltak szürke kisegeret McAdams-ből, és bontották ezt le a film során!
Most nagyon nem értek egyet veled. Szerintem végig baromi szórakoztató volt, nem volt itt semmi unalom.
Human láttad esetleg az Influencers című filmet?
Az 1. rész is elment egynek, a 2. viszont meglepően jól sikerült. Black mirror rajongóknak ajánlom. A szigetről jutottak eszembe :)
Megérdemled, ha már nem a Marty Supreme-re ültél be :))
de hét az jövő héten jön Anthonz, bár tényleg megy pár időpontban
Csatlakozom Hegeman-hoz.
Nekünk is nagyon tetszett, végig lekötött.
Szórakoztató film volt, Raimi humorral.
egészen oké film lett. a vége hihetetlenül összecsapott és bugyuta viszont sajnos. nekem legalábbis. de párszor meglepett a durvulásokkal.
Jaa oké, én a héten láttam.
Send help 92% a Rottenen egyébként.
oké, de? egyrészt nyilván ez itt az én kritikám nem pedig az átlag konszenzus, csak eltérhetek tőle.
másrészt még ez is pozitívnak számítódna ott, szóval hozzáadódnék a 92%-höz. a metán a drag me to hell alá pontozták, de igen, ott is magas, ellenben szerintem a fentiből ki tudja hámozni mindenki magának, hogy hozzám viszonyítva mennyire érdekli.
Ez nem hangzik jól. :/
Pedig a Drag me to hell igazán emlékezetes jó szórakozás volt anno moziban!
Nem job mint a Drag Me To Hell de magasan az elmúlt időszak legszórakoztatóbb filmje. Az jogos és igaz hogy Raimit a megborulós részek és ez az elnyomott-elnyomó dinamika variálódása érdekli jobban, nem a köztes rész, de szerintem akinek a trailer tetszett vagy csak szereti valamelyik színészt (mindketten nagyot játszanak), meg Raimi filmjeit, kötelező mozi (még eredetiben is vetítik, mi kell még).