Filmbuzi *human made

A Supergirlről tudták, hogy gyenge

Igazi pénteki hírnek jött ki a THR nagy cikke a film készítéséről. Hát akadtak ott kreatív nézeteltérések, sokaknak a Suicide Squad ugorhat be a sztoriról.

Nem mellesleg James Gunn “csak várd ki amíg láthatod”, “a Supergirl az egyik legjobb forgatókönyv amit olvastam”, és ehhez hasonló kijelentései még üresebbnek tűnnek így. Mármint mit mondhatna nyilván a reklámkampány közben, ha ti lennétek a helyében sem hiszem, hogy az “egyelőre fosnak tűnik, próbáljuk jobbra vágni” hagyná el a szátokat kamerák előtt, szóval igazából csak elvesztette a jóindulat hitelét a rajongók szemében szerintem, már kevésbé bíznak benne a DCU kapcsán.

Ja még érdekes háttér: ugye a rendező is mondta, hogy a forgatókönyv után készített pitch-je nagyon tetszett Gunnéknak anno.

Szóval a cikk lényege (zárójelben saját megjegyzések):

  • James Gunn és Craig Gillespie rendező (I Tonya, Cruella) folyamatosan nem értettek egyet kreatív kérdésekben. Vannak belsősök akik szerint ez vérre menő volt, de sokan azt mondják, hogy csak a szokásos, egészséges mennyiségű összetűzés ez.
  • A forgatás tavaly májusban ért véget, őszre már tudták, hogy bajok vannak.
  • A téli tesztvetítésnél Gunnék felfogadtak egy írót, hogy segítsen az utómunkában, aki a 9 napos utóforgatáshoz már körmölt valamit.
  • Az egyik fő gond a film végi nagy akciójelenet volt (szerintük:). Itt ugye vicces, miszerint szinte mindenkinek baja volt a használt dallal, a Jimmy Eat World – The Middle-lel, de vajon mi lett volna, ha Gunn győz, aki Cyndi Lauper-től akarta használni a Girls Just Want to Have Fun-t. (az alkoholista bosszúfilm végén?)
  • Egy ilyesmi film tesztvetítésein a pontszám többnyire felfelé szokott menni, ahogy az utómunkában finomítják a filmet és a vágást, de itt sosem jutottak a 60-70 közötti résznél közelebb a 100-hoz.
  • Amikor épp 70 körül voltak télen, akkor úgy döntöttek, hogy készítenek két vágást, csinál egyet a stúdió és egyet a rendező, utóbbi 11 perccel hosszabb lett, és többet mutatta a gonoszt. Ezeket utána összemérnek tesztvetítéseken. Tippre ez ilyen “akkor döntsük el végre, és utána azt az utat követjük, benne vagy?”-szerű végső megoldás lehetett a feszültségek oldására.
  • Mindkét új vágás esett 70-ről, de a stúdióé nyert 2 ponttal, így végül az kerülhetett mozikba, pedig a rendezőé amúgy elvileg jobb zeneválasztásban, tempóban, és a gonosz ábrázolásában.
  • Adalék a cikkben, hogy a Batgirl és a Shazam! Fury of the Gods bírt hasonló 60-as pontszámokkal például.

Most már tudjuk, hogy mindez az év idei egyik legnagyobb buktájához vezetett. Természetesen a DCU pénzes oldala, Peter Safran már oltotta a tüzet azóta:

While Supergirl didn’t meet our box office expectations, it’s just one component of a broader, long-term strategy at DC Studios that we remain confident in.

Úgy tűnik a még idén érkező Clayface és a Superman 2 kezében a Gunn-os DCU sorsa. Amúgy a cikk szerint Feige is hasonló erővel van ott az MCU utómunkában, csak ugye ő nem dolgozik közben saját filmen, szóval csak erre tud koncentrálni.

human
írta
2026. 07. 04. 12:28
megjelenés
23
hozzászolás


23 hozzászólás a “A Supergirlről tudták, hogy gyenge” bejegyzéshez

  1. Eddig is valahogy igy kepzeltem a mai hollywoodot, de igy osszefoglalva olvasni meg kiabranditobb. Teljes mertekben PRODUCT/CONTENT, koze nincsen ezeknek ahhoz, hogy film meg mozi. Igazi ipari hulladek, megsem tud eleg nagyot bukni egyik ilyen szemet se, hogy vegre a studiok vissza vegyenek. Remelem bukik minden jovobeli hasonlo alkotas is, aki meg azon kesereg, hogy miert kivanjuk ilyenkor a “rosszat”, az nincs tisztaban a problema gyokerevel.

  2. Hagymasbab: na vajon ki vagy a Nolanos beszélgetésből itt most “első kommentedként” a siteon, de ez tök más rossz kívánás lol

    Sőt, remek kontraszt, mert nekem is pont az jutott eszembe, hogy a kevés azon rendező közé tartozó Nolan bukását várják páran, akiknél valahogy nincsenek ilyen sztorik, sőt, az Odysseynél még a social media influencer vetítést/előhypeot is le tudta fújni. Ha ő bukik és jobban kell a fentiben játszania, az miért is jó vajon.

  3. nem értem, ha már egy éve látják, hogy bukta, miért nem hagyják békén a rendezőt dolgozni?

  4. Annyira nem meglepő, de ennek fényében is legalább egy nézhető filmet sikerült kihozni belőle.

    De azt hiszem ez az univerzum már nem annyira menthető. A Clayface nem hiszem, hogy akár sikerrel is nagy hatással lesz erre. Az emberek a nagymenőket akarják látni, akiket Gunn nagyon rejteget. Én értem az érveket és nem akar filmet velük, de ez most így visszaüt. Bár én úgy vélem, hogy Batmant az öltönyösök tiltották le mindenféle megjelenéstől, hogy a Batman 2-t maximalizálják. Míg WW jövőre tiszteletét teheti….

  5. 2:
    Egyik sem :D gyakran latogatom az oldalt, de nem szoktam kozbeszolni. En a fentiekben elsosorban a szuperhosos szarokrol beszelek, amivel megint csak nem azt allitom, hogy szuperhosfilm=szar, de abban azert biztos van egy kozmegegyezes, hogy valahogy megsem hozzak mar azt a szintet, mint regebben. De akar az sw-t is merem parhuzamba allitani, ahol ugyanilyen grammra kiszamolt kontentnek erzodik az idei produktumuk is. Bukott is, es nem tudom az miert lenne jo, ha ezek hoznanak negyszeres penzeket, igenyesebb alkotas biztos nem lesz ugy. Aki tamadja azt a velemenyt aki emiatt jobban orul, ha ezek buknak a piacon, annak jo szorakozast kivanok, nekik biztosan lesz mit nezniuk az idok vegezeteig.
    Nolan rajongo nem vagyok, nehany filmje tetszik, nehany kevesbe, de ezt a castingot en sem tudom hova tenni. Hamarosan meglatjuk, a kozonseg mire szavaz a penztarcajaval.

  6. 80-as években nevelkedett, titokban örökre csihipuhi-látványos-akciófilm rajongóként sajnálom ezt a sztorit is. Igaz, hogy a végére teljesen szétcsúszott, de a Snyderverse milyen jól indult a Cavill Supermannel… Ott pár évig tartani tudták a szintet, azokat a filmeket (talán a Wonder Womannel bezárólag) bármikor meg tudom nézni újra. Superman egy jó hős, Batman egy jó hős, az az egész világ rendben van szinte minden szereplőjével.

    Erre ezt az új Supermant legszívesebben elfelejteném, egyszerűen képtelen voltam komolyan venni az egészet. Mégis úgy voltam vele kit érdekel a véleményem, úgyis az USA piacra készült ott meg mindent felzabálnak ami képregény, hiszen a kultúrájuk alapvető része. Nem úgy, mint errefelé. Ezt már látni sem akartam ezek után. Erre kiderül, hogy tényleg csak annyi lenne a titok, hogy ne készítsenek szar filmeket, mert egy idő után már nem elég a porhintés, a közönség ítél.

    Á mindegy, oldalakat lehetne erről írni, de annyira nem fontos. Szerintem Gunn lehúzhatja a rolót ezzel a projekttel és meg várom a The Batman part 2-t.

  7. A Supergirl talán még nem tartozik bele, de nekem van egy nagy bajom ezzel a mostani DCU-val. Mégpedig az, hogy Gunn az egésszel csak saját magát szórakoztatja. Olyan dolgok jelennek meg mostanság ami nem a DC közönséget szolgálja ki, hanem azok amik Gunn-nak tetszenek.

  8. Én abból a szempontból szerettem az új Supermant, hogy elkapta a karakter lényegét. Corenswet szerintem nagyszerű Superman. Pont olyan, mint a Tomasi-Gleason füzetekben. Cavillt is szerettem, de ő nem érződött igazi Supermannek.

  9. “ami nem a DC közönséget szolgálja ki”

    ha erre utaznának, még nagyobbat bukna

  10. Amikor effekteken dolgozol egy filmen akkor latod, ahogy kezd osszeallni a film, jonnek az ujabb es ujabb vagasok adott szekvencialhoz. Aztan van 1-2 tesztvetites es utana hirtelen nagyot valtoznak a dolgok. Csomo jelenet, amin mondjuk sok ember egy evet dolgozott kukaba kerul, komplett uj szekvencial jonnek. Ebben nincs semmi uj, mjndenki tudja mi az az utoforgatas, de ami miatt emlitem, hogy ezek a valtozasok mindig jobbak. A jelenetek amiket kivagnak azok a jelenetek, amik szerintem is gyengek voltak, stb. 1-2 film annyira megvaltozott, hogy a rendezo szinte mar nem is a rendezo. Azert emlitem, mert van ez kozvelemeny a gonosz studiorol meg a szegeny rendezorol, de en szememben a studionak szinte mindig igaza van. Biztos vannak persze ellenpeldak is, de azokkal en meg nem talalkoztam. (Najo, wonkabol kivagtak egy szamot, ami mindenkinek a kedvence volt, de teny, hogy a film sokkal feszesebb lett)

    Supergirl alatt mi volt azt nem tudom, de a clayface tesztvetitese utan hallottam, hogy nagyon orultek es Gunn most eloszor erezte azt, hogy vegre megkapta a tiszteletet. Hogy ez pontosan mit takar azt nem tudom, de ez a cikk utan kezdem erteni

  11. “de en szememben a studionak szinte mindig igaza van”

    tény h nem látjuk amikor igazuk van, de azért ezt így nem merném kijelenteni

  12. Nekem, mint aki fintorgott az elmúlt pár év Marvel filmjein is, tetszett ez a mozifilm. Lobo karaktere mondjuk teljesen felesleges volt, viszont a kis side-kick csaj jó volt, Alcock pedig nagyon jól hozta a karaktert, a csajban van potenciál, jó színésznő.
    Sajnálom, hogy bukta lett.

  13. human, csak ellepontozni akarom a képet, ami a Justice Leauge meg Blade Runner szerű példák okoznak. Tapasztalatom szerint azok a ritkább esetek.

    Jó példa egyébként, a régi szép időkben, amikor a DVD extrákon néztük a törölt jeleneteket. Nekem kb mindig az volt az érzésem, hogy azért jó, hogy törölték. Néha kifejezetten csodálkoztam, hogy milyen gagyi, és hogy csinálhatta ugyanaz, aki a film többi fasza részét. Szerintem sokan voltunk ezzel így.

    Mai fejjel már látom, hogy sokszor bizony ezek stuidó nyomására lettek törölve és nem mert a rendező felocsudott abból az akármiből, aminek hatása alatt volt, amikor olyan jó ötletnek tűnt leforgatni azon jeleneteket.

    Supergirl alatt sokszor éreztem azt, mint egy-egy gyengébb törölt jelenet nézése alatt éreztem. De sajna a film 90%-át nem lehet kivágni.

  14. Na jó, de a bemutató előtti közösségi fintorgást ez nem magyarázza. A film azért bukott ilyen nagyot, mert el sem mennek megnézni az emberek.

    Ezeken a nagyon korai tesztvetítéseken egyébként stúdiós alkalmazottak vesznek részt? Vagy hogy működnek ez?

  15. “Mai fejjel már látom, hogy sokszor bizony ezek stuidó nyomására lettek törölve”

    áh, sokszor a rendező is látja az első cut után. sőt, sok “rendezői verzió” az pont a stúdió nyomásra készült visszatolva a gagyi jeleneteket.

    komplex ez a folyamat nyilván.

  16. Remélem a Superman 2 nagyot szakít és mehet tovább ez az irány. Bár ezek után már kétségeim vannak. De megint a nulláról elkezdeni, új színészekkel, semmi értelme az egésznek. Sajnálom a Supergirlt, nem érdemelte meg ezt a buktát.

  17. Kopasz: van olyan amire az elején sokan elmennek, aztán nagyot esik a nézettsége, így gondoltam.

  18. Nyilván, nem egy mestermű, de szerintem egy teljesen korrekt nyári blockbuster. Se nem kiemelkedő, de nem is tragikus.

    Egy Thor 1-2, egy Hangya 2 szintjét simán eléri (kérdés, ez most már mire elég, úgy látszik, ennyire), és ilyen Marvels-től meg Fekete Párductól, Morbiustól meg Madame Web-től sokkal jobb.

    Én nem bántam, hogy elmentem rá, bőven nézhető volt. Sajnálom, hogy ilyen nagyot bukott, ennyire nem érdemelte meg. De most fel van adva a lecke, hogy jobbat kell csinálni. Vajon, átmegy-e? :)

  19. van amúgy kritika ahol többször előkerül még a véleményed mert idővel csak az lesz linkelve szemben ezekkel a hozadékos cikkekkel

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.