Filmbuzi *human made

The Odyssey

Úgy tűnik Nolan nem látja túl fényesen a jövőt, hiszen az Oppenheimer után ismét azzal foglalkozik, hogy egy nagy tett miképp fordíthatja rossz irányba a civilizációt. Csak most felrobbantja a bombát tényleg. Akinek az Oppenheimerrel az volt a baja, hogy maga A Teszt csak egy pukk volt — most ne menjünk bele jobban –, az itt a film utolsó harmadában kétszer is megkapja amire vágyik, csak épp jár mellé némi gondolkodni való is a civilizáltságunk feladásáról.

Érdekes amúgy, mert a történetről mit lehet mondani? Odüsszeusz részt vesz a Trója elleni háborúban, és ezért hátra kell hagynia feleségét és fiát. A kereskedelmi útvonalak fölötti irányítás miatt, regéli az információ öntés a film első harmadában, 10 évig dekkol a hatalmas sereg Trója falai előtt esélytelenül, mígnem Odüsszeusz ki nem eszel egy cselt, egy eszközt, ami megszegi az eddigi harcászat és viselkedés szabályait. Nyilván a falóról van szó, az istenek ajándékáról, amiben harcosok lapulnak, akik több napon át ott élnek, ennek minden realista következményével.

Vagyis a történet onnan indul, hogy Odüsszeuszt várja haza a családja, de mivel nem jön, híre sincs hova tűnt a Trója fölötti győzelem után, így kérők hadával van tele a háza, akik a felesége kezére, és persze a hatalomra pályáznak. Igazi Nolanos a felépítés, mert egy része a Trójában történtek felidézése, amire Odüsszeusz nem hősként tekint vissza hanem a PTSD ködén át, egy része a háború utáni istenekkel dacolós hazaút, egy része pedig a jelen, a feleség és gyerek sorsa. Meg sok intrika.

Nolant szokás szerint ismét a koncepciók vezetik főleg, ezért is biztos pont nagyjából minden ismert színész összeszedése, akik még ebbe is tudnak emberséget vinni. Megint azt a szót fogom használni, mert igazából az egész filmre illik, hogy érdekes egy ennyire régi, nagyjából végtelen hatású történetet nézni egészében, aminek részeit már Nolan is megrendezte korábban különböző filmjeiben, mert minden ismerős lesz belőle, és jó részük mégis hatásos most így elmesélve.

Megvalósításilag az első óra kicsit nyögvenyelősnek érződhet. Talán ezúttal az expozíciót sem csomagolta olyan ügyesen Nolan, mint szokta, viszont maga az utazás felidézése már hatásos a többször horrorba átcsapó mozzanataival, kezdve a barlanggal, hogy végül a film utolsó harmadára összeérjenek a témák és a néző szinte kívánja az erőszakot, ami kibontakozik, és ezzel aztán koppanjon is rögtön.

Nem szabad, hogy csak a mítosz maradjon hátra, a hőstett, a győzelem, a körítés és a következmények a sok elbeszélés során nem veszhetnek el a lemenő napot követve.

Technikailag viszont végképp fantasztikus a Odyssey. Egyszerűen gyönyörű a film, még a “sima jelenetek” is néha, már az első óra túlélése után, de Nolan épített díszletes és miniatűrökkel teli akciói is jót tesznek a látványnak, nem súlytalan CGI semmik veszik körül az embereket például Trója ostrománál. Érde… jó nézni a hagyományos blockbuster filmkészítést így az általam moziban legutóbb látott Supergirl után.

Az előzetesekkel szemben természetesen értelmet nyer a fekete homok, vagy épp az idegen kinézetű táj is, hiszen akkor épp elveszettek Odüsszeuszék, így minden kikötés vadidegennek és veszélyesnek érződik számukra, amit remekül átad némelyik helyszín. Agamemnón Batman páncélja pedig olyan szinten értelmet nyer a Trója elleni harcban vizuálisan, hogy tökéletes választásnak tűnik abból a szempontból, amit az ábrázolás el akar érni. Mondhatni hozzáköltés, pont ahogy az Odüsszeia minden este a közönséghez viszonyulva volt előadva anno, “kimagaslott a tömegből fekete páncéljában”, vagy hasonló.

Nehéz meghagyni a meglepetéseket (tudom, a könyv, de ki tudja fejből a megpróbáltatásokat vajon), így inkább még azt említeném, hogy az Odyssey az eddigi legdrágább R besorolású film, és ezzel nem viccelnek, mert a borzalmaktól tényleg nem fordul el a kamera, átadva az utazás nehézségeit. Nem is tudom melyik volt a leghatásosabb a horror betétekből, mert ezekből van több, mint régimódi csatából.

Egy kicsit a színészekre is visszakanyarodnék, mert nekem Robert Pattinson és Matt Damon is hatalmas hatású volt. Kevés leading man lehet aki ennyire bevállalja a pussy szerepeket, mint Pattinson, de idén ugye a Drama után másodszor is hasonló figurát hoz, csak most végképp a rossz oldalon. Damon pedig bír a hatalmas vállalással, amit a szerep jelent. Érdekes, hogy ismét Nolan hozta ki belőle, mert az Instigators és a Rip azért nem akkora munkái az utóbbi évekből, erre tessék, most még az Oppenheimernél is nagyobb kihívást visz el. Azért fogalmazok így, mert benne kételkedtem kicsit, és az első órában ez nem oszlott el, na de utána mutatja, hogy mennyire jó húzás a széttört “hős” szerepére. Viszont Tom Holland… bár igazából annyi a szerepe is ami mutat, a fiús viselkedés, az örök 20 éves, szóval még ő is remek casting.

Igazából az egész stáb erős természetesen, hiszen mindenkinek 3-4 jelenetben kell bizonyítani. Mármint ez úgy értem, hogy lehet nem emlegettem Anne Hathawayt például, vagy épp a még kisebb szerepű Zendayat, vagy Samantha Mortont, pedig ők is fantasztikusak. Eszméletlen kihívás lehet, hogy ebben a gárdában nagyjából mindenkinek olyat kell letenni, ami máshol ellopná a showt. Pont mint az Oppenheimernél amúgy. Konkrétabban egy átlag filmben közepes színészek között feltűnne Pattinson ezzel az alakításával, akkor mindenki csak róla regélne, mint mondjuk Hoffmanról tettük a karrierje során néha, itt meg csak egy a sokból, mert mindenki ilyet villant.

Nehéz volt ez az írás kicsit, mert magát a zsánert nem annyira szeretem, még ha a felépítése időtálló is. Talán ezért is emlegettem túl az első óra nehézségeit, és később is bántott néha például a vágás. Emiatt gondoltam csak érdekesnek sokáig, ami az agyat mozgatja inkább pár hatásos kitérővel, mint A Barlang vagy a lakoma, erre teljesen elkapott a third act, addigra már érzelmi szinten is.

human
írta
2026. 07. 17. 17:36
megjelenés
60
hozzászolás


60 hozzászólás a “The Odyssey” bejegyzéshez

  1. Engem nagyon meglepett. A 2/3 környékén először. Addig kezdtem kicsit csalódni, hogy “csak” egy remekül elkészített film.

    Aztán jött az a pár jelenet, ami nagyon fel volt építve, és ott jöttem rá, hogy megvezettek! Vagyis inkább a szereplőkkel együtt ébredtem rá tanulságokra.

    Nagyon tetszett! Valahogy nem tipikusan Nolan, de végül mégis. Az Oppenheimernél is hasonlót éreztem.

  2. Hány csillagosak közé raknád? Aránylag egyezik az ízlésünk azt tapasztalom, azért kérdezem. Kivéve pont Nolantől a Tökéletes Trükk, az nem értettem anno miért nem annyira szeretted :) (10/7 ha jól emlékszem)

  3. Mondjuk ha nem lenne ott, hol játszódik simán azt hinné az ember, hogy egy középkori viking saga-t nézz, megint telibe lett tolja az antikvitás és a mondakör, meg mondjuk az istenek se kellettek volna, mivel pont egy részük támogatja a falovat :)

  4. Nyolc csillagosra tette és aránylag egyezik az ízlésünk nekem is vele, animációsakat leszámítva, amikre ő nem megy, de én imádok (na nem mindet, de vannak köztük gyöngyszemek). :)
    Nem tudom lesz-e lehetőségem moziban megnézni, ez a gyerek nyári szünete miatt nagyon nehézkes lenne, na meg asszonnyal mennék ami így még nehezebb, szinte lehetetlen. Mondjuk annak a híve vagyok, hogy egy JÓ, KIEMELKEDŐ film az bármekkora képernyőn különleges, ha nem, akkor annyit is ér a pozitív kritikák ellenére. Na meg eredeti nyelven nézném, amire azt írták full modern nyelvezetű. Szinkron milyen lett? Csalnak a magyarok ezzel és próbálják autentikussá tenni, amot Nolan direkt nem akart?

  5. @Ayrons

    Aki Tróját az antikvitás korába teszi holott egy bronzkori eseményről van szó az nem kérheti számon a filmkészítőket.

  6. Feliratosan néztem, a fordítást próbálták régiesen megodgalmazni, valamennyire hűen az alapanyaghoz.

  7. @Crash

    A kettő nem zárja ki egymást.
    A bronzkor technológiai és régészeti korszak, míg az antikvitás civilizációs és kulturális időszakot jelöl. Időben részben átfedik egymást.

    „[Az antikvitás] szűkebb értelemben azonban az ókornak a görög-római civilizációval térben és időben fedett részét és az azzal kapcsolatos jelenségeket jelenti. Vagyis a Földközi-tenger medencéje (a mediterrán világ, ún. mediterráneum) és az azzal határos európai és kis-ázsiai területek történetét és kultúráját a Kr. e. 2. évezred és a Kr. u. 5. század között azokban a korszakokban, amikor azokat a görög és a római civilizáció hatókörébe vonta. […]

    A korszak legfontosabb szakaszai és pontjai vázlatos emlékeztetőként:

    Kr. e. II. évezred: a krétai és mükénéi kultúra, a trójai háború kora a görög kultúrában

    Kr. e. 9-8. század: Homérosz, az olümpiai játékok és a görög ábécé és a poliszok rendszerének kialakulása a görög világban, Róma alapítása Latium területén (vö. »latin« nyelv) […]”

    Forrás: „Az antikvitás fogalma” c. cikk Romaikor oldalán / részletek Gloviczki Zoltán – Zsinka László: Nevelés és iskola az antik és középkori Európában [2014] című munkájából

  8. Human, rád nem neheztelek bármit mondasz, szóval: érdemes moziba menni miatta? Nem érdekel a jegyár, csak az idő, amit ráfodítok. Szóval jobb lett az átlagnál akár Nolan mércével?

  9. “Na meg eredeti nyelven nézném, amire azt írták full modern nyelvezetű”

    ne dőlj be a griftereknek, teljesen régimódias angollal beszélnek.

    a trailervágó kezére ráütnék

    (a szinkron elvileg verselős fordítás, viszont a hangkeverést nem tudnám garantálni, mert ugye angolban a Nolanos elborult)

  10. Malachi: szerintem kifejtettem a posztban? vannak benne odabaszós jelenetek, sztem simán nézős moziban. nem értem amúgy a kérdést, a woke griftelés a gond? csak mert az audience és a kritikus score is hasonló RT-n.

  11. Engem Nolan már régóta nem izgat. Ezt meg se nézem majd csak itthon. Nolan stílusa engem nagyon kizökkent, a folyamatos párbeszéd és szünet nélküli filmzene, az akciójelenetek puhánysága, a történetvezetés….Az Oppenheimer számomra alig értékelhető. Utolsó tényleg jó filmje számomra az Interstellar volt.

  12. Csak egy egyszerű kérdés volt. Nem követtem szorosan a felhajtást csak az ütött szemet, hogy az első napon 30 kritikából 22 10/10-et, 8 pedig 10/9-et adott rá szóval gondoltam az úgyis csak a hype-nak szól. Oké, np.

  13. Most jöttünk a filmről, Etele Plaza, feliratos.

    Hát nem tudom. Megpróbálom szétszálazni kicsit.

    Pozitívum:
    Horror (Az lett volna jó, ha az egész film az lett volna. :D)
    Látvány
    Képi kreativitás
    Rohadt igényes az egész filmügyileg.
    Vágás talán jó, de vannak furcsa snittek.
    Jelmezek nagyrészt.

    Negatívum:
    Értelmetlenül terjengős.
    Szövegkönyv néhol vicces. (Sword, shield, spear.. LOOT :DDD)
    Zene szerintem néhol borzasztó, egyszer eszembe jutott a flute Titanic is.

    Én most éreztem a Nolan-féle hidegséget először, érzelmileg abszolút nem érintett meg a film, a morális üzenete szerintem elnagyolt.

    A Tenetnél sokkal jobb, de a legjobb munkáihoz nem ér fel. A küklopszos részén kívül nem volt olyan rész, ami belém ivódna.
    Nem érzem kidobott időnek, de a történeti feleslegessége, meg a szerintem borzasztó soundtrack miatt sose fogom újranézni.

    Nekem Nolan-mércével olyan 60%-os, a többi film között pedig egy jó 8-as.

  14. “az akciójelenetek puhánysága”

    majd ősszel nézz vissza akkor ha megnézted

  15. Nagyon ellene voltam ennek a filmek sajnos, úgy is volt, hogy nem nézem meg, de Nolant mindig is csíptem. Talán tényleg a legjobb szó rá, hogy: érdekes. De nagyon. Szépen lassan ülepszik le a moziból kijövet, amit nagyon ritkán érzek már. Az első egy óra amúgy valóban nem ránt úgy be, de az utolsó egy annál inkább. Amikor a falóban vannak, csak nekem volt ismerős? Mintha láttuk volna már a dunkirkben…:)

  16. Az Act 3 szerintem is zseniális (az Act 1 ellenben itt-ott picit esetlen), ahogy szépen, ütemesen helyére kerül minden olyan elem, ami addig csak lógott a levegőben. Köztük az is, hogy miért a bárddal indít a film – a faló, a “trükk” ilyen szintű újraértelmezésére a legkevésbé sem számítottam. Ez tényleg az a fajta adaptáció, amin érzed, hogy az alkotónak nem támasz az eredeti mű, hanem inspiráció, aminek mentén el szeretne mesélni valami sajátot.

    Nálam a sokat emlegetett küklopsz és Kirké jelenetek mellett a szirénes és AZ a trójás jelenet (aki látta, tudja) ütött a legnagyobbat. A színészek közül Damon szerencsére felnőtt a feladathoz, így utólag nézve nagyon jó választás volt, a többiek meg kb. ugyanaz, mint az Oppenheimerben isláttunk: a legtöbbjüknek 1-3 jelenet jut csak, de abból kihozták a maximumot (ez egyben a válasz arra, hogy miért csak A-listás ensemble-ben gondolkodik Nolan, ezek nem method actinges karakterdrámák). Hollandban egyetértünk, ő sajnos ezzel együtt is kilógna, ha amúgy nem lenne ráöntve ez a karakter, szóval végülis jó pick lett ő is.

    A zenét én sem éreztem közben / közvetlenül utána annyira kiemelkedőnek, mint a Tenetnél vagy az Oppenheimernél, de basszus, mégis két napja a főtéma megy a fejemben, szóval LG csak beletalált megint. Ki gondolta volna, hogy Zimmer után ekkorát fog szólni (ba-dum-tss) ez a partnership.

    Ja, és a teljesen random és fura batmansisakos Agamemnón első poszter is tökéletesen értelmet nyert így utólag. Faszán átgondolt, és nyilván nagy képernyőre szánt moziélmény. Kár, hogy nálunk nincs rendes IMAX, csak az arénás digitális, ami még pixelhibás is. :(

  17. Odüsszeusz témája sztem zseni a soundtracken, simán can you hear the music szint.

  18. Nekem egyáltalán nem az “érdekes” szó ugrik be a film után. Hanem a monumentális és a brutális. De a brutális nem is igazán az erőszakos mivoltából.

    Érezni a film hosszát, de nem azért mert szenvedős végigülni, hanem mert az is súlyt ad annak, hogy ez a történet tényleg milyen nagy, mély.

    Szerintem már az is csoda (bár én azért vakon bízom Nolan-ben mindig), hogy ez a film tényleg ennyire jó lett. És nem nyomta agyon az a tény, hogy egy ezerszer ismert és ismételt történetet dolgoz fel. Az, hogy igazából talán senki sem kért még egy Odüsszeusz feldolgozást.

    Ez vicces lesz kicsit de én annyira szeretem az Interstellar filmet, hogy azóta minden Nolan filmnél arra gondolok kicsit, hogy elpazarolt idő ahelyett, hogy Nolan folytatná Cooper és Brand történetét. :D Persze ez hülyeség, de a fejemben mindig benne van ez kicsit, mert messze az Interstellar a kedvenc filmem ever. Ennek ellenére minden Nolan filmet szeretek. A Tenet-et is. De már a bejelentésnél is vakartam a fejemet, hogy pont az Odüsszeusz? Miért? Alapból jobban szeretem azt amikor Christopher eredeti ötleteket visz vászonra. És ugye itt jön az, hogy valahol meg már akkor tudtam, hogy ha Nolan ezt választotta, akkor biztos megvolt rá a jó oka. És vártam a filmet, mert valami nagy “csavart” sejtettem, valami nagy átértelmezést. Utóbbi némileg meg is valósult, de teljesen tiszteletreméltó formában az eredeti műhöz.

    Ez a film monumentális. Több tekintetben is. A nagyívű történet, a helyszínek, díszletek. A szereplőgárda. Maga a fényképezése is olyan grandiózus érzetet ad az egész filmnek. Nagyon jó volt nézni. Szerintem manapság két rendező képes ilyen dolgokat a vászonra álmodni. Nolan és Villeneuve. De tényleg, tud valaki mást is felsorolni? De nekem nehogy a kékmanós Cameron-nal, vagy a mostanra megborult Scott-tal gyertek, mert elröhögöm magam. :D

    Nem pontozok, nálam igen-nem van. És ez IGEN, abszolút megérte a mozit!

  19. Crash:

    A görög monda világ fő ábrázolása az antikvitas. ez a film meg egy színtelen, lelketlen, steril középkori fantasy, aminek semmi köze az alapműhöz és a görög színes mondabeli világhoz. A tisztességesen összerakott, korrekt tipikus noleni iparosmuka, ismételten szembe van köpve a görög kultúra és mondakör.

    év csalódása és legrosszabb filmes élménye az egész.

  20. Sztm nagyon jó volt.
    Most is kijött csomó jelenetnél h mennyire rohadt jó rendező Nolan.
    Pl a faló szekvencia is atom izgalmas, pedig ott aztán pontosan tudja mindenki h hova fut ki az esemény.

    Talán picit hosszú , de sztm a történet megkívánja ezt.
    Moziban óriási élmény volt.

    A zene meg egyszerűen zseniális végig. Csomószor kísérleti ambient, nagyon meglepődtem h ilyet bevállaltak.

    Azon röhögtem h Szép Heléna meg Page miatt hónapokig nyökögtek az emberek a neten, erre mindegyik színész kb 2 percet van összesen a filmben.

    Sztm érdemes megnézni. Ritkán van ilyen film a mozikban.
    Mondom ezt úgy h nekem egyik trailer se tetszett, és baromira nem voltam a hype vonaton. Sőt….

    De azért remélem legközelebb végre újra sci-fit rendez.

  21. Én borzasztóan untam. Kirké után már csak azt vártam, hogy végre hazaérjen azt tegyen rendet, mert már végtelenül unalmas, hogy csak ide-oda csapong emberünk. Aztán az se volt sokkal jobb, de legalább megváltozott a dinamika. Pattinson, a zene és a hangok. Ezeken kívül én semmi jót nem találtam benne…

  22. Először is egy kérdés annak aki feliratosan nézte, vagy ezután fogja: Amikor valaki elkiáltja magát a hajón, hogy “Bear to the right!” az tényleg olyasminek van fordítva, hogy “Vidd a medvét jobbra!”? A medve szó ott volt, arra megesküszöm, engem teljesen kiszakított a filmből pár percre.. XD
    Egyébként nekem is lassú volt. Sok jó jelenet volt benne, de ami közte történt túlhúzott volt sokszor. Ha legalább fél órával rövidebbre lett volna vágva – főleg az udvarlók lakomái – talán meglenne a 8/10. Így 7-nél többet nem adnék semmiképp.

  23. Igen láttam, volt ott aztán Izland, spárta királya inkább tűnt a sherwoodi erdő egyik rablójának, mint a mitológia egyik szereplőjének. Bocs, ez minden volt csak egy antik eposz nem.

  24. Eredeti nyelven néztem IMAX-ban. Igazából nekem egy 7.5/10 volt, sajnos Nolantől én többet várok.
    Negatívumok: Túl hosszú és túl sok üresjárat van benne. Tom Holland “storyline” úgy ahogy van végezhette volna a vágóasztalon. Meg maga a sztorivezetés nem volt izgalmas. A zene is csak “meh” kategória. A többit meg már írták előttem. Ellen page wtf. Szerintem ezért a szerepért fölösleges volt kimásznia a mûtônasztalról

    Pozitívumok: Minden színész szerintem jó volt, max Berthal játéka volt egy kicsit semmilyen, shout-out az Agamemnont játszó színésznek, mert iszonyatosan dominált minden jelenetet amiben benne volt úgy hogy a 90%-ban meg sem szólalt.
    A képi világ top 10 meg igazából a díszltek és a kosztümök is, a trójai faló adaptácója és kivitelezése eddig a legjobb volt a filmvásznon Amit láttam.
    Kicsit féltem a ” let’s go ” trailer után a nyelvezettôl, de filmben nem tolták fullba a kretént.
    IMAX-ban érdemes megnézni de simában nem hiszem, hogy megéri.

  25. Számomra ez egy nagyon streril átgondolása volt az egész műnek. Az 97’-es vsrzió mára már kicsit gagyinak és olcsónak tűnik, de részemről az Armand Assante volt a legjobb.. az az egész eposzi volt.

  26. @Serra
    nekem a kedvencem amikor a végén Odüsszeusz megöl valakit és azt mondja “When you get to Hades..” azt úgy fordították hogy “amikor elérsz Hádészba…” – szokásos igényes munka. az egész magyar szöveg nevetséges amúgy, kb Yoda módra felcseréli a szórendet, attól majd jó régies lesz…

  27. Volt már itt szó róla, és a szinkronrendező is megerősítette, hogy a fordítás részben hexameterben készült. Ki látta szinkronosan? Visszaköszön valamennyire Devecseri Gábor fordítása?

  28. mondjuk ha a készítôk szándékosan nem archaizálva beszélnek, hanem hétköznapi/mai nyelvet használnak akkor nem értem a fordító meg a szinkronrendezô miért gondolja hogy neki feladata elvinni olyan irányba. ráadásul azt is az iszonyú igénytelen trehány módon…

  29. Na jö, akkor jö lesz ez itthon is, ha eszembe jut egyszer. Csak nem vittek félre annyira azok a semmilyen nulla előzetesek.

    Szinkron: Speier Dávid szeret költeni, tőle nem meglepő, hogy ennyire átír valamit. A felirat nem mindig a szinkron író dolga, talán itt is ez lehet a helyzet mert hülyeségeket azért nem szokott írni.

  30. @Malachi

    két fordítás készül ugyanahoz a filmhez egyszerre? ezt nem tudtam, de csak még furább az egész tôle :D

  31. Dr. Fünke – sőt. Néha van mozis szinkron, mozis felirat, aztán blu-ray szinkron később. Ez már ritka, ahogy szorul ki a fizikai hordozó. Extra esetben (ritka) még tévés is.

  32. Dr.Fünke: nem teljesen hétköznapi mai nyelvet használnak, a “daddy” és a “lets go” sztem kb kilóg.

    “két fordítás készül ugyanahoz a filmhez egyszerre?”

    a jó esetben 2 fordítás, mivel a szinkronnál ugye a szájmozgás is lényeg és úgy kell átadni a tartalmat ami néha kényszerű átköltés, míg a felirat lehet pontosabb, de ott meg a szótagszám.

  33. Dr. Fünke
    Lehet én nem beszélem elég jól a magyar nyelvet, de miért rossz fordítás az “amikor elérsz Hádészba”?

    Amúgy tudtommal angolul nem lehet hexameterben verselni, ezért az ókori eposzok angol fordításaiban ennek nyoma sincs. Ilyen szempontból szerintem egy védhető álláspont, hogy magyarul kövesse az eredeti verselést, mégha az angol egy modernebb nyelvezetet is használ, hisz ott nincs egy erős hagyomány, amihez ragaszkodhatna.

  34. Runval

    A Hádész (személy) az alvilág istene, Zeusz testvére.
    A Hádész (hely) a holtak földalatti világa, ahová a lelkek kerülnek a halál

    mindkettő helyes

  35. Ma megnéztük feleségemmel, tetszett mindkettőnknek. Viszont én totálisan feleslegesnek érzem a transz színész és a fekete színésznő szerepeltetését. Mindenki tudja kikről beszélek. Semmit nem tettek hozzá a filmhez. Irritáló volt a jelenlétük. Lehetett volna egy random kamasz fiú és egy szép szőke is a 2 szerepre. Ezt fontosnak tartom leírni, mert senki nem beszélt róla. Ezen kívül a film nagyon szuper, mind látványban, rendezésben, színészeiben, filmzenében. Nem véletlen, hogy Nolan az egyik legnagyobb mester!! Szóval moziba be mindenki!!

  36. Sziasztok,én szombaton néztem meg a filmet IMAX-ben,feliratosan.
    Nagyon vártam már,mert elég gyengus a nyári szezon meg az egész év is.Stephen Fry tolmácsolásában elolvastam az Odüsszeiát,hogy kicsit felkészüljek rá.A korábbi mozgóképes adaptációkat nem láttam.

    Én nem csalódtam Nolanben,szerintem kiemelkedően jó lett ez a filmje.
    A szorit le kellett egyszerűsíteni és a sok történés közül csak némelyik maradt meg mellékszál szintjén.Nagyon szépen voltak megírva a változtatások,hogy mégis minden összeérjen a végére.Itt is érezni lehetett a “rántsuk le a földre amennyire lehet” attítűdöt a rendező részéről.A történet pedig alkalmas volt az eltérő idősávok alkalmazására is.

    Matt Damont én ennyire jónak még sosem láttam,Pattinson viszont nem lepett meg,mert ő az Alkonyatokon kívül mindenben kiváló.Amúgy minden színész fantasztikus volt és szerintem a legjobb casting díját mindenképpen el fogja vinni jövőre.A fényképezés és a zene is fantasztikus volt,a vágást viszont én is furcsának éreztem néhol.

    A szirének szigete volt egyedül ami csalódást okozott.Azt hittem lesz valami különleges dallam vagy valami,de eléggé klisésen oldották meg azt a jelenetet.
    Az Ithakai finálét viszont egy az egyben így képzeltem el ahogyan itt be lett mutatva.Az tényleg egy új szintre emelte az egyébként is remek filmet.
    Én heti egy-két alkotást mindig megnézek moziban és úgy éreztem,hogy végre tényleg kaptam egy kiemelkedően jó blockbustert idén.
    (Az Avatar 2-nél volt legutóbb ilyen élményem,de ott leginkább a technikai oldal miatt.)

  37. Pénteken voltam az arénában az IMAX-ben. 13:30-as feliratoson. Hibás lenne ott a kivetítő? Láttam 2db kék pontot, mintha pixelhibás lett volna bal szélen. Néha zavart filmnézés közben..

  38. @ Serra

    RaulRealnak igaza van, mindkettő helyes. A klasszika-filológusok használják is:

    „Orpheusz leszállt érte a Hadészba” – Apollodórosz: Mitológia (ford. Horváth Judit)

    „és így várja a Hádészba utazást” – Platón: Szókratész halála (ford. Devecseri Gábor)

    Deverecsi Odüsszeusz fordításában meg így:

    „Hádész házába került már”
    „és eltörte nyakát; Hádészhoz szállt le a lelke”

  39. Serra én angolul néztem és akkor ez elhangzott inkább gondoltam az Istenre mint a helyre. így nekem is fura a fordítás

  40. Alapvetően nem vagyok Nolan rajongó, voltak filmjei amik kifjezetten frusztáltak amikor néztem őket. De ez a film számomra közel hibátlan volt. Ebből a témából egyszerűen többet nem lehetett volna kihozni. A jelent amikor Odüsszeusz megpendíti az íj hurját, egyszerűen EPIC volt.

  41. Sziasztok

    akik látták:

    – megéri IMAX ban megnézni? annyival jobb hogy vertikálisan is nagyobb a kép?

    – angolul jobb-e vagy magyarul nézni? sokan szidják itt a szinkront, viszont angolul is furán hangzik – a legtöbbünk magyarul olvasta középsuli elején – gondolom?!

    – volt oscart érdemlő alakítás bármelyik színésztől? ha igen ki volt az?

    – most akkor Elliot Page játszik a filmben?

    köszi aki válaszol

  42. Az Odyssey szinkronja eléggé top tier lett, totál meglepődtem.
    Szerintem ebben az esetben, ha Nolan nem is így álmodta meg (ami szerintem egy nagy hiba az előzetesben is nevetséges volt, kiráz a hideg már, hogy mindenhol, mindenkor, minden lecgó) a fordítás javít rajta, hexameterrel sokkal hitelesebb lett számomra.

  43. biztos megéri imaxban de sima moziban is korrekt

    részemről csak angolul, főleg Nolan hanghoz való hozzáállását ismerve

    az alakításoról ott a poszt

    nyilván játszik Page, megölik 30 sec alatt (spoiler az első percekre), konkrétan ha nem Page alakítaná a karaktert akkor is tök hasonló alkatú másik színészt választottak volna, aki ezen sokat sírt az grif… izé, clikbaitelte az érzelmeket.

  44. Tetszett a film. Talán Nolan legjobbja? Persze még egyszer nem tudnám végigülni. Egyedül talán a Mementót láttam többször.

    Elliot Page szerepeltetése szerintem zseniális volt. Amikor szemére hányt Odüsszeusznak, kicsit olyan érzésem volt, mintha a színész olvasott volna be Nolannak. Aki látta, remélem érti.

    Ami nagyon tetszett, az ez a sor volt:
    “The clearest view of a man is from below”

  45. Majd amikor streamingre kijön az ősszel akkor ha éppen tényleg nem lesz semmi más,hát akkor elmerenghetünk az élet nagy dolgain ezzel az eposszal!

  46. Köszönöm, Nolan!
    Szerintem ebből a témából ennél jobb filmet nem lehet csinálni.
    És a határozottan NEM Akhilleuszt játszó Elliot Page kis szerepében is zseniális, Lupita pedig nem csak hogy gyönyörű itt Helénaként, hanem elég súlyos a jelenléte abban a pár jelenetében. Nála is csak a történelmi hűségbe lehetne belekötni (a valódi Menelaosz egy rasstista xenofób állat volt, ilyen feleséget tuti nem vett volma maga mellé),

  47. Nagyszerű film, és végre valaki mert egy olyan feldolgozást csinálni, ami nem csak képesköny, bár a kalandok feldfolgozása is erős (kivétel a laisztrügónok, de az az eredeti énekben is kábé egy oldal talán), hanem vette a homéroszi alapot, és kaptunk egy egy mai témákkal terhelt olvasatot. Ezen lehet lesz aki problémázik, de én például örülök hogy Nolan volt annyira merész, hogy átdolgozza, így egyszerre kapjuk meg az eredeti történet adaptációját, illetve egy értelmezést mögötte, hogy “erről szóltak az énekek, és ez a csúf valóság mögötte”. Matt Damon zseniális ehhez a szerephez, egy visszaemlékezős monológban meg is sirathatja az embert, Anne Hathaway és Tom Holland pedig mindketten kapnak erős jeleneteket, miközben Pattinson nyilván lopja a showt mikor férget kell játszani. De egyébként az egész cast szuper, Charlize Theron nekem kilógott, de ő sem az alakítása miatt, hanem mert Kalüpszó nem igazán fér bele ebbe az újrakontextualizált történetbe, míg például Kirké és Szép Heléna zseniális lett, ahogy Szinón is, aki nem az Odüsszeia énekeiből, de a görög mitológiából és történelemből érkezik, szintén új értelmezésben, de nagyon jól hozzákapcsolva a cselekményhez és Odüsszeuszhoz.
    Részemről év egyik legjobbja, és nagyon értékelem ezt az irányt, amibe Nolan elindult az Oppenheimer után: A témái és eszközei ugyanazok, de az üzenet már nem személyes hanem univerzális.

  48. IMAX tényleg pixelhibás, 2 helyen is..nem ártana javítaniuk, nekem mondjuk nem tűnt fel, férjemet zavarta.

    Csak néhány gondolatfoszlány;
    Nolan fanként kicsit vakartam a fejem, mert jobban szeretem, ha saját sztorival áll elő, féltem is tőle kicsit, mert nem vagyok a mitológiák rajongója, kellett is legalább 1 óra, mire hagytam magam berántani (+ a pofázást is kizárni, holott azt gondolnám, hogy feliratos imax vetítésen csak kibírja kussban az ember, de nem) az act 2-3 olyan szinten elvarázsolt, hogy a pendítésnél már kirázott a hideg, annyira jó volt nézni.

    Számomra Damon volt az egész film lelke, már azon kaptam magam, hogy várom a jeleneteit. Talán élete legnagyobb alakítását hozta ki magából.

    1-2 zenei betét kifejezetten jó volt, de többet vártam volna, nem nagyon volt hidegrázós része számomra.

    Kirké és a faló jelenete zseniális volt, talán nekem ez a két jelenet vitt mindent.

    Szerintem nem ez lett Nolan legjobb filmje, de kihozta belőle a maximumot. Technikailag eddig az ev filmje! Kicsit az Oppenheimer, Tenet utáni polcra tudnám tenni (igen, én imádom a Tenetet:D)

    Többi színész is kihozta magából a legtöbbet, de ismételni tudom csak magam, Damon fantasztikus volt, megigézett teljesen. Én dobnám neki az aranyszobrot, az biztos.

    8/10

  49. Mindent leírtatok előttem. Két és fél dolog nagyon zavart. A vágás és pár rendes nagytotál az első felében. Az a maradék fél lehet mozigond volt: rettenet hangosak voltak a szörnyes jelenetek. Tényleg a magas hangok visítottak, basszus alig – a fülemet kellett már néhol fognom. Ez máshol is felbukkant?

    Amúgy amennyire féltem a castingtól, annyira pozitívan csalódtam.

  50. @ A Próféta
    Igen más moziba is nagyon hangos volt. A küklopszos jelenetnél azt hittem hallás kárósodást szenvedek. Viszont a hanghatásoktól meg baromi erős hangulatot hozott olyan érzésem volt, mintha benne lennék a filmbe, aztán valamelyik néző kiment szólni, hogy hangos a film felénél és emiatt szinte suttogósra halkították ezzel teljesen elrontva a moziélményem…

  51. The Odyssey / Odüsszeia

    Bevizsgáltam végre én is ezt a történelmi filmet. Azt kell, hogy mondjam, hogy meglepően jól sikerült. Gyönyörűen van filmezva, tényleg szépen megkomponáltak a képek. A történetmesélés kellően Nolanes lett. Itt egy kicsit húzgáltam a szám, mert értem én, hogy 2-3 mesélőn keresztül zanzásítva el akarta mondani a trójai háború történetét is ilyen kettő az egyben módon, de közben az egész cselekményben előre-hátra-aztán még előrébb-majd még hátrébb ugrál. Mintha ABC sorrendről beszélve nagyjából elindulnánk F körül, aztán felvillant képekett D-ből, H-ból, N-ből, T-ből és Z-ből, majd a G közben visszalép C-re, ahol mesél B-ről, de közben már I-t is nyomja, ahol visszalépünk E-be és A-ba is, hogy aztán K és R is legyen, de közben már valahol S és V is szerepel, hogy aztán csak visszatérjünk M-re, amjd onnan Q-ra és vissza D-be és E-be, hogy aztán T bekövetkezzen és V és némi U után a Z. Ez egy ilyen példa, hogy 2-3-4 főbb idővonalon megy a cselekmény, de egy picit zavaró lehet a többszörös ugrálás, aki lineáris meséléshez szokott. A film utolsó harmada szerencsére leáll ezzel és utána gyakorlatilag már simán halad a történet, de spoiler nélkül azért még oda is tesz egy minimális félrevezető csavart. Szerencsére nem lettek átírva az események, de örülök, hogy adott egy sokkal mélyebb mondandót életről, halálról, becsületről, árulásról, kitartásról, tisztességről, istenfélelemtől és vendégszeretetről, hogy csak párat említsek. Csak egy picit zavaró volt a modern angol nyelvezet és a sok név miatt még így is angol felirattal majd egyszer újra kellene néznem. A magyar változatban állítólag próbáltak ilyen régies nyelvezetet használni.

    Sajnos azért hibák is vannak a filmben.
    1. Az egyik legszembetűnőbb a hajók mennyiségének változása volt. Egyszer három hajó, aztán a nyílt vizi vágóképeken csak egy, majd megint három.
    2. A korhű jelmezek sem lettek az igaziak. Az egyik szereplőn (Agamemnón sógorán) gyönyörű gép varrással készült jelmez volt, ami picit rontott a korhűségen, de tételezzük fel, hogy nem csak ügyesen hímeztek, de varrtak is a görög leányzók.
    3. Hullanak a legénység tagjai rendesen, de közben az evezőknél nem fogyatkoznak, mert újra és újra maximális létszámon voltak (az örvény utáni jeleneteknél).
    4. A Küklopsz inkább nézett ki egy felődési rendelenességgel megvert illetőnek.
    5. Az állattá változtatás rém gusztustalan volt.
    6. S hát a végén a kérők is megkapták, ami járt nekik, de olyan hihetetlen volt, hogy a nagy kavarodásban szinte egyedül le tudta győzni őket.
    7. A páncélos lovagszerű óriásemberek.

    Trójai jeleneteket Marokkóban vették fel a Ksar Ait Ben Haddou nevű városban, ahol számos filmes produkciót, így néhány Trónok harca jelenetet is forgattak. Most újranéztem a 2015-ben ott készült fotóimat és tényleg adta magát. Szerencsére 2008-ban votl szerencsém az igazi Trójában is járni Törökországban.

    Összességében egy nagyon kellemes történelmi kalandfilm lett, de nem érzem azt, hogy de szeretném ezt újra és újra megnézni. A mitológiai elemeket minimálisra vették és a Hallmark valahogy mesésebb volt ilyen téren kb. 25 éve. Ez pedig olyan depressziós, borongós és elmélkedős, mint az Oppenheimer volt. Ilyen erővel Kolombuszról is forgathatna egy filmet, aki előre látná a felfedezése során az indiánok vesztét és elmélázná, hogy beteljesítse-e a sorsát.

  52. Szerintem nem sikerült túl jól a film. (Csak tegnap este sikerült moziba eljutni rá.)

    pozitív:
    – Matt Damon
    – Robert Pattinson
    – Trójai jelenetek
    – John Leguziamo és a kutya
    – utolsó egyharmad, kivétel a leszámolás
    – mondanivaló

    negatív:
    – epikusság nincs
    – úgy néz ki, mint egy olcsó tv film – hiába a 250 millió dolláros költségvetés, ezen a filmen ez nem látszik. Pár igényes totál, egyébként meg zavaró közelik, vagy üres távoli felvételek jellemzik.
    – unalmas
    – az első kétharmada inkább volt zavaró, mint jó
    – A vég jó, kivétel a vágás, ami miatt a leszámolás kb. nem is látható
    – zene – tök semmilyen
    – casting: tele ázsiai (japán , indiai, stb.) és fekete színészekkel. Jézusom, miért? Görögnek kb alig nézett ki valaki.
    – Elliot (?) Page – erre végképp mi szükség volt, nem értem.

    Ami nem hat meg:
    – brutális néhol, de ezt nem tudom egyik oldalra sem tenni.
    – Kirké és a Küklopsz. oké, értem másnak miért tetszik, de szerintem nem volt hű, de kimagasló egyik sem.

    Sajnos, ez ismét gyenge film lett Nolan mestertől. A 2/3-áig talán ha 5/10 szint, aztán a finálé felhúzta összességében egy gyenge 6/10-re.

  53. Csak most jutottam el moziba, nem bántam meg.

    No para, ha nem jutsz el IMAX-be, teljesen jó sima vásznon is, így is ütött.

    Aki szerint hideg-rideg, érzelemmentes a film, az mit nézett? A 3. harmad végig egy sorozatos katarzis, a sok kis történet szép lassan összefonódik, minden és mindenki a helyére kerül. Főleg a kutya <3.

    A brutalitás érdekes módon nem is a horrorisztikus jelenetekből fakad, szerintem nem véresebb, mint a szokásos kardos-szandálos film, hanem valahogy az egész történet fogva tart, folyamatosan emeli a vérnyomásod. Két csatajelenet között sem enged el, mert akkor meg egyik izgalmas párbeszéd követi a másikat. Ezek az Odüsszeusz és a mitológiai szereplők közötti beszélgetések (sőt, néha az ember-emberes párbeszédek is) tök izgalmasak, néha szinte kamaraszínházas stílusúak (a monumentális helyszínek ellenére). Kicsit olyanok, mint a Lost-ban a fekete és fehér ruhás ember közti párbeszédek :).

    A színészválasztás telitalálat, még az olyan egykarakteres arcok, mint Bernthal is a helyükön vannak. A Page-Lupita para nevetséges, teljesen rendben voltak, Lupita különösen, megint sikerült meglepnie Nolan-nek.
    Damon abszolút a hátán viszi a filmet, a többiek is jók.

    A látvány meg…nagyon jó érzékkel sikerült szerintem megtalálni az egyensúlyt a valóságos, hétköznapi jelenetek és a mitologikus események és rémálmok között, tökéletes az átmenet. Lehet, hogy hosszú idő után ez lesz az a film, amint még egszer megnézek moziban.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.