A csávó egy blockbustert tett eddig az asztalra, de az hatalmasat szólt: Guardians of the Galaxy. Most pedig az épp aktuális hollywoodi “mindenből univerzumot” trendről ejtett pár szót:

Listen, I love big ass shared universes in movies, as well as huge franchises. But I’m a little worried about the numerous shared universes being planned by the studios, without having a strong base film to grow from – or in some cases, NO base film to grow from. Star Wars had the original Star Wars, the Marvel Universe had the original Iron Man, the Dark Knight series had Batman Begins, even movies like Transformers and Twilight – these were movies audiences loved, and the audiences demanded more from these characters. But these days studios are trying to grow trees without a strong seed. Execs and producers and sometimes even directors are focused on the big picture, without perfecting the task directly in front of them – making a great movie. And studios are trying to grow franchises from non-existent films or middling successes. It’s like they aren’t taking audiences into account at all anymore.

I know George Lucas, Kevin Feige, Jon Favreau, etc, had ideas where their films would potentially lead in the face of success. But I don’t think it ever got in the way of making that first movie count as if it was the last, of making it something wonderful that people would love whether it led to other films or not.

In short, I think this new business model is flawed. I think filmmakers and studios should be prepared for the big picture, but never, ever let it get in the way of making a single great film. Be a little more experimental and see what works as opposed to trying to force success. And mostly, remember that we as an industry exist to serve the audiences, to communicate with them – they have a voice in what we create as well. We are not here to dictate what they want to see, mostly because that’s simply not possible.

Röviden: ott hibázik a stúdiók terve, hogy alapból univerzumot építenek, és nem azzal törődnek, hogy a film amire alapozni akarják az egészet az jó legyen. Persze az Iron Man és a Star Wars első része kapcsán is volt a rendezőknek esetleges folytatásra terve, de ennek ellenére mindent beleeadtak abba a bizonyos filmbe, hogy magában, önálló filmként is teljes élményt nyújtson.

Basszus, tökéletesen összefoglalta a helyzetet igazából, szerintem bennetek is, de bennem biztosan hasonló fogalmazódott meg amikor már az Universal szörnyes univerzumáról, vagy a Ghostbusters univerzumról olvastam. Ez gondolom az ezekhez kapcsolódó posztokból is lejött. Persze utóbbinak lehetne erős alapja, de mivel rebootolják, és arra akarnak majd építkezni,így nem vehető figyelembe a Bill Murrayes kaland a 80-as évekből.

Előbb az aktuális filmre kéne koncentrálni, és nem arra, hogy majd ez milyen jó alap lesz az 5. filmben kiteljesedő sztorinak.

Matthew McConaughey megihlette az összes gagyi filmekben elvesző színészt.

Az éjjel említett Eddie Murphy-film, a Cook kapcsán Mark Canton producer szólta el magát. A TIFF-en (egy elég híres filmfesztivál, de nem Cannes magasság) mutatták be Jennifer Anniston Cake című filmjét, amiben Anniston elvileg nem túl szép, mivel felszedett pár kilót és levágatta a haját is a szerepért. Komoly drámát akart. És itt említette Canton, hogy “Everyone now wants to do what Matt McConaughey did, so we’re financing these movies when we think they’re put together the right way”.

Mindenki erős drámát akar magának, egy karrier rebootot, ahogy McConaughey tette. A kérdés nyilván az, hogy a tehetségük elég-e ehhez. Például Jennifer Anniston, akinek már volt azért drámája, de már senki nem emlékszik rá. Vagy Murphy, akit nagyon bírtam régen, de akkor is csak a szabadszájúbb laza szerepeiben, azokban amik a standupjára hasonlítottak.

A másik, ami az élet szinte minden területére jellemző, hogy mintha a nagyobb munka nélkül akarnák ezt elérni. “Csináljatok egy erős drámát nekem, készen állok rá” mentalitással, míg McConaughey eltűnt kicsit és utána bevállalt pár erősebb kihívást. Nem egy sikerrel tört fel. És még így is eltartott egy darabig, hiszen nézzük meg, hogy a borzasztó excsajok szelleme után mikkel jött:

The Lincoln Lawyer – remek thriller, de ez csak elkezdte átformálni a régi képet róla.
Bernie – nem főszerep egy közepesnél kicsit jobb, de furcsa Linklater filmben.
Killer Joe – ez az első igazi dobás, innen már megállíthatatlan volt.
De még itt is becsúszott egy The Paperboy, ami nem volt annyira jó választás.

Arról ne is beszéljünk, hogy hiába nem volt igazán nagy név amikor aláírt, és nem ő volt az első ilyen színész, a True Detective húzással kicsit felrázta a tévé felé kacsingató nagyobb neveket. Erről jut eszembe, Vince Vaughn vajon mit remél a True Detective 2. évadától? Nyilván karrier rebootot. Az ugyanott feltűnő Colin Farrell már rég elkezdte “A McConaugheyt”, elég csak az In Brugest megnézni egy SWAT után, csak ő meg a Soderbegh receptet akarta követni, ami így hangzik: “egyet nekem, egyet Hollywoodnak”, így becsúsztak ilyen emlékmás remake-ek is közben…

A lényeg, hogy a kemény munkát nem lehet elkerülni, a pár év szívást, reméljük Murphy és Anniston és még páran nem ringatják magukat álomvilágba az álomgyárban.

A tavalyi évhez képest 15%-kal volt lejjebb az idei bevétel, de ha az inflációt figyelembe véve szintre hozunk minden nyarat, akkor az utóbbi 17 év legrosszabb hónapjait tudja maga mögött a stúdiórendszer. Bővebben itt.

You have to answer two critical questions: Do I have to see it now? And do I have to see it on the big screen?

Természetesen így is nagyon sok pénzről van szó, 4.05 milliárd dollárról, és jövőre lesz Avengers meg Jurassic World ami rögtön erős alapozása lesz a nyárnak, de mégis lehet az idei eredmény egy trend előszele, miszerint annyiféleképpen szórakozhatnak az emberek, hogy már nehéz a figyelmüket, főleg a nagyvászonra szánt figyelmüket megnyerni.

“Ultimately, it comes down to content, and the content just wasn’t as good as it has been in previous years,” says entertainment analyst Eric Handler of MKM Partners. Adds one studio executive, “many of the tentpoles that underperformed were more of the same and way too long. People ate up Guardians because it was a departure from the norm.”

Egy elemző szerint egyszerűen csak a felhozatal volt gyenge. Végre lejárt az “ugyanazt újra meg újra” recept? De jó is lenne.

Merre változunk?

Egy másik cikkben pedig arról van szó, hogy a stúdióknak a tévéhez hasonlóan el kell kezdeni alkalmazkodni a változáshoz amit az olcsó nagy tévék, jó hangrendszerek, HD tabletek/telefonok hoztak. Ha nem teszik, akkor a nézők még inkább a tévékbe gyártott mozgóképek felé fognak elmozdulni.

Spend eight hours watching season one of True Detective back-to-back on HBO GO; you would be hard-pressed to find a movie that is as compelling to watch. Consumers will shift their time, attention and money toward television if the movie business resists change for much longer — meaning attendance declines will accelerate. With technology transforming the industry globally, overseas attendance will also peak and ultimately suffer the same challenges facing the domestic business.

Egyszerűen egy beszippantó tévés élmény után még kevésbé vágyunk valami jó film után? Mondjuk ide hozzátenném, hogy ez a kezdő darálók tipikus hibája, amikor az ember tényleg elmerül az élményben és teljes évadokat néz meg 2-3 nap alatt az fantasztikus, de nem minden történetet kell 100 órában elmesélni. Van amikor az ember egy jó 300 oldalas könyvre vágyik, nem pedig egy 6 kötetes gyűrűk urára. Viszont:

In a sense, movie studios will need to morph into television studios, which tell ongoing stories. This is a logical evolution for a movie industry that is now obsessed with the creation of “franchises,” with increasingly little to no interest in midbudget films. How many wannabe Jedis and their families would pay for an everything Star Wars subscription? Avengers? Frozen? Spider-Man? Batman? Avatar?

Ebben teljesen igaza van, avagy a franchise vadászattal a stúdiók egyértelműen a tévés modell felé tartanak már most is. Az idei volt az első nyár, amikor valamennyire besült a modell, például a Pókembernél, de a Transformers 4 is a világpiacnak köszönheti a legtöbbet, és a hatalmasat kaszáló Marvel film a különlegességének köszönhette a sok pénzt, na meg a tényleg poénos/kalandos forgatókönyvnek, ami után mindenki tovább ajánlotta a haverjainak is a filmet.

Mindeközben szomorúan nézem, hogy az Edge of Tomorrow, ami az egyik legjobb blockbuster volt idén nyáron, a Guardians mellett természetesen, egyszerűen buktának számít.

Nagyon spoileres –2013-as blockbustereket elemez–, de gondolatébresztő cikk arról, hogy az álomgyár az egyik legerősebb húzásnak, a halálnak is elvette az élét és érzelmi töltetét. Avagy manapság is bevált az “all is lost”, a teljes reménytelenség pillanata, csak mostanában már nem elég bajba kerülni a hősnek vagy szerelmének, hanem tényleg meg is kell halnia. Lásd például az Iron Man 3-at, vagy a Star Trek Into Darknesst.

Régebben meg is merték lépni a tényleges halált, egy talán nem annyira spoileres példa erre az Armageddon, de manapság már ezt sem merik, túl sok időt venne el, csak egy sima lépcsőfok lett, ami után a hős jobban mozivált “Motivation for Iron Man to unleash hellfire and justify explosive C.G.I. bonanza”.

Miért érdekelné a közönséget a halál, ha láthatóan a filmet sem érdekli?

Az Atlantic egy érdekes cikke a Verhoeven remake-ekről. Levezetik, hogy miért is ilyen bennük az erőszak, bár a végkövetkeztetésükhöz pont ezek a filmek rossz példák, mivel a Robocop és a Total Recall is megbukott.

What people want now is violence that is clean and quick, provoking no questions.

Át kéne írni: What studios want now… Persze az emberek ki tudja mit akarnak. A véres Dredd bukta, a PG13 Total Recall szintén, de a véres Taken 1 siker. Talán valódibb hihetőbb karaktereket akarunk? Igazából tojunk a besorolásra és rohanunk a Dark Knightra, mert a sok logikátlanság ellenére is érdekes figurák lepik el a vásznat? Várjuk a Guardians of The Galaxy-t mert egy kicsit idézi a régebbi űrwesternek lazaságát?

Ezekbe persze mindjárt bele is köt valaki, hiszen tényleg nem tudni, mit akarunk, ezen izzad Hollywood a sok fókuszcsoportos agyonsikált szart kitermelve. Lehet csak annyit akarunk, hogy ne mindenkinek szóljon minden nagyobb film?

Basszus, azzal ültünk le az idei év elé, hogy a sci-fi fog dominálni, de még a többi blockbuster sem tűnt annnnyira rossznak. Gondolom feltűnt, hogy az utóbbi hetekben nem igazán rohantam el rájuk, azt hiszem a Pacific Rim tette be nekem a kaput végül, és égetett ki.

Igazából szinte az összes nagyobb költségvetésű film patikamérleggel készült nyárra, és ez mostanra kezdett zavarni. Lehet, hogy pont a tényleg jókat hagytam ki, de elnézve a Magányos lovas kritikáit, vagy a Wolverine fogadtatását, hát nem hiszem. Amibe kicsit bízok még az a Pain and Gain, de azt is olyan 7 pontra tippelném. Nem is ez a lényeg, hanem visszatérve a tényleg látottakra: olyan érzés az összes film, hogy meg akarnak felelni mindenkinek, de az eredmény így az lesz, hogy senkinek sem igazán jó.

Nyilván ez több éves trend, szóval igazán újat nem mondok, de basszus, mi volt ez a nyár? És közben épp bukik az Elysium odakinn, ami még szépíthetett volna az összképen. Komolyan mondom, az eddigi legjobb moziélmény idén a Trance volt, ami csak nálunk lett nyári premier. Arról úgy jöttem ki, hogy érdemes moziba járni. Az ilyen Föld után meg RIPD után, na meg Iron Man 3 után pedig csak a fejemet fogom, hogy wtf.

De még a valamennyire szórakoztató filmeken is érezni az agyonfókuszcsoportozást. “Oda tegyünk be még egy kisebbségit”, “az túl bonyolult lesz a nézőnek”, “magyarázzuk meg még egyszer”, “az a befejezés túl sötét”, “jó az alapötlet, de inkább emígy legyen”. Így lesz olyan, hogy a WWZ utolsó harmadát átírják, hogy a Pacific Rim az Avatar egyszerűségét másolja, hogy Aronofsky otthagyja az addig jónak kinéző Wolverine projektet és születik ez a következetlen valami, hogy az Iron Man 3 rejtegeti a csavarját, de még rosszabb főgonoszt ad borzasztó katarzissal, mintha nem is tudnának akciót készíteni Hollywoodban, hogy a Női szervek az idei vígjáték a Hangover 3 mellett, míg tavaly a Teden röhögtünk, hogy van a RIPD, ami ha nem a MIB-t akarná másolni még el is menne, hogy létezik a Smurfs 2, hogy a The Number Stations moziba kerül, hogy a Now You See Mee hatalmas siker, csak is kizárólag amiatt, mert a témájával kilóg a mezőnyből, pedig az is maximum közepes.

Így belegondolva, a szinkronban is a Pacific Rim volt a végső pont. Tudom nem tettem ki a petíciót a feliratos filmekért, mert úgysem ér semmit (és kicsit vírusmarketing szaga van), de mostanában nem fér bele, hogy a MOM parkért utazok egy csomót, hiába elég az eredeti hang. De ez igazából egy teljesen más vita, mert ha blu-rayen nézem fél év múlva a Magányos Lovast eredeti hanggal, attól az még ugyanolyan film lesz.

A Verge összefoglalta miket mondtak az öregurak. Szerintük annyira sok tartalom van már, hogy át fog alakulni a business, mert az embereknek egyszerűen nincs elég ideje. Már most is az figyelhető meg, hogy a stúdiók inkább az event filmekre mennek rá, 250 millióból csinálnak valamit, 10 darab 25 milliós érdekes filmmel való kísérletezés helyett.

Ez úgy fog változni, hogy egyszer csak elérünk oda, ahol a 250 milliós filmek többsége megbukik, és az végre változást hoz majd.

A mozi átalakul, kevesebb terem lesz, de azok nagyobbak, és a sporteseményekre fog inkább hasonlítani, sokan “szurkolnak” majd a székeken. Tovább játsszák a filmeket, és drágább is lesz a belépő. Ebben azért benne van az ő nosztalgiaélményük is, elég csak megnézni amikor könnyes szemmel az 1 évig játszott Indyvel jönnek. A többi készítő pedig elkezdi vadászni a közönségét az interneten, azt a réteget keresve akik megszólíthatnak. Ez több szabadságot is hozna magával. Valahogy úgy, ahogy most a kábeltévék teszik.

Persze ez csak az ő véleményük.

Akkor ritkábban fogok feltűnni a nézőtéren.

Miről is van szó?

A HFR a High Frame Rate kifejezést takarja. Magas képkockaszám? Tökmindegy igazából a magyarítása, mert ilyesmit nem szoktak, a HDTV nálunk is HDTV, szóval barátkozzatok meg a HFR rövidítéssel. A lényeg, hogy a mozikban a legtöbb filmet 24-es frame ratetel vetítik, avagy 24 képkockát látunk másodpercenként. A szemünk ennél többre képes, de anno a technika elmaradottsága miatt rajtunk maradt ez a szám. Nagyon laikusan úgy lett ebből fogyasztható kép számunkra, hogy a mozgás elmosódottsága sugallta az agyunk számára a sebességét. Avagy állíts le bármelyik videódban egy akciójelenetet és nézd meg mennyi minden el van mosódva. Ez a 2D technikánál nem probléma, nem tudom ti hogy vagytok vele, én kifejezetten kedvelem ezt a jelenséget, és a “mozis kinézetet”, amit ad, viszont a 3D-ben nem jó (elvileg).

Na ezen változtat a HFR.

Abból indultak ki, hogy megduplázzák a képkockák számát, akkor csökkentik mind a villogását a képnek, hiszen gyakrabban frissül, mind pedig az elmosódását az eseményeknek. Ezzel tulajdonképpen valóságosabbá teszik a mozit. A jótékony hatás elvileg a 3D-hez tesz hozzá a legjobban, hiszen minden élesebb, így a szemünknek és agyunknak sokkal kényelmesebb értelmezni.

És akkor elértünk a Hobbithoz.

Peter Jackson úgy döntött, hogy nem tököl, utat tör a jövőbe. A Hobbitnak nem csak a concept artjai készültek 3D rajz formában, de az egészet 48 fps formátumban rögzítette. “Ez lesz a legjobb 3D élményed” az új lépcsőfok és a többi bullshit.

Hogy sikerült? Borzasztóan!

Emlékeztek, pár hete felkonvertált verzióban is megnézhettük a Hobbit előzetesét. Akkor többen is védték, hogy ez csak konvertálás, nem ilyen lesz. Sajnos nem volt igazuk, pont olyan. Teljesen elveszti a mozis hangulatát a film! Amikor színészeket láthatunk közelről, az szinte már komikus. Egyrészt a mozgás kicsit olyan, mintha gyorsítva lenne, másrészt pedig mintha valami szappanoperát vagy házivideót néznénk. Ami elvileg plusz lenne, annak negatív hatása lesz. Olyan, mint egy régi tv-film. Vagy ha ez túl keményen hangzott, akkor olyan, mintha valami színelőadást látnánk. Látjuk a díszletet, a színészek “előttünk” vannak, de ezzel nem részesei leszünk a kalandnak, “gyere velünk”, hanem pont az ellentettje, az események jönnek a mi szintünkre. A film elvileg arról szólna, hogy kirepít minket a mindennapokból, legalábbis egy fantasy mindenképp, erre még több képzelet kell ahhoz, hogy az ember beleélhesse magát.

Nem vagyok teljesen negatív, a távoli képeken jelentősen dobott a technika. Amikor messzebbről mutatták a harcokat, vagy csak a tájat, az valami fantasztikusan nézett ki, még akkor is, ha néha itt is beleszaladtak a túl gyors kameramozgás problémájába.

Igazság szerint valami egyensúlyt kell majd találniuk. Vagy le a mozis hatással, inkább nekünk kell hozzászokni a videó hatáshoz? Mert ez sajnos olyan volt végig, mintha józsi vette volna fel az új Sonyjával 60fpssel. A Hobbit kétharmada nem jó HFR-ben.

Amúgy ezzel már régebben is kísérleteztek, csak a mechanikus vetítőgépeit senki nem akarta lecserélni évtizedekkel ezelőtt, igazi 22-es csapdáját kialakítva, mert nem csináltak filmeket nagyobb fpssel, hiszen nincs hol levetíteni, de senki sem fejlesztette a vetítőjét, hiszen nincs mit bele tenni. A digitális technika előretörésével ez helyzet jelentősen megváltozott, mivel jó pár friss gyártmányú projektor könnyedén képes a több képkocka vetítésére.

(Ennél igazából bonyolultabb, de fogyasztható leegyszerűsítése a helyzetnek.)