A Man Called Otto

Amikor felvittem az IMDBN az idén látott listámba a filmet, akkor konkrétan meglepődtem, hogy 7,5 ponton áll. Vagyis értem, hogy miért kajálható be Tom Hanks új filmje, és nem is a földbe döngölném, mert elmegy, de olyan komfortnézős hatásvadászat a Man Called Otto fele, ami nem szokott betalálni.

A történet középpontjában Otto van, aki egy morgós öregember, de már az elején látjuk, hogy a felesége elvesztése miatt alakult így. Otto mindene a szabályok valamiért (nyilván kiderül idővel ennek a háttere is), és kommunikálni csak agresszívan tud mindenkivel. Amikor a szomszédjába költözik egy bevándorló nő az ügyetlen férjével, akkor minden megváltozik. Az akaratos nő sok apróságra ráveszi Ottót, és ezek az élmények lassan segítenek az öregnek újra kinyílni az életre.

Mindez szép és jó, de közben van egy teljesen másik film is ebben, egy szétdarabolt flashback, amiben a Truman Hanks által alakított fiatal Ottót látjuk, aki találkozik élete szerelmével, és összejön vele. Na a “másik” kijelentést itt komolyan kell venni, mert olyan, mintha valami kezdő rendezőre bízták volna, és ezen az alakítások sem segítenek, hiszen az egész olyan, mint valami tanuló munkája kezdő színészekkel és megvalósítással. Hogy ez az idilli élet, ami hiányzik az idős Ottónak, azt legfeljebb a sárga szűrőből tudhatjuk.

Azért érthetetlen számomra a kettős felépítés, mert Tom Hanks simán összehozza a tekintetével és alakításával, hogy mennyit vesztett a karaktere, mi volt neki az élet és mennyire hiányzik. Tudom, az eredeti könyv, meg a már abból készült európai film, de adaptációról van szó, és ilyen főszereplővel lehet a kevesebb több lett volna. Főleg, hogy az idős Ottót követő részek vannak jól megcsinálva, értve ezalatt a fényképezést és vágást is.

Mondjuk a befejezés hatásvadászatán ez nem segít. Nem tagadom, meghatott, de közben mégis olcsónak éreztem valahogy. Talán az egyszerűsége miatt? Olyan centire pontosan érkezett a “most kell sírni” rész. De… hatott. Csak nem marad a nézővel, egy kis katarzist ad és másnapra semmit, ami nem hatalmas baj, viszont nem is teszi maradandóvá és kötelezővé a Man Called Otto-t.

human
írta
2023. 10. 03. 13:44
megjelenés
13
hozzászolás


Elemental – a halványuló Pixar-parázs

Bár nem is olyan rég a Soul még emlékeztetett minket a Pixar fénykorára, de azóta csak tovább folytatódott a kreatív mélyrepülés, amiből lehet már sosem húzzák fel a gépet. Rendben, az Elemiben akadtak jó pillanatok, és a végén még akár sírni is lehet, 1-2 húrt eltaláltak a készítői, de nem nagyon állt össze egy koherens filmmé.

Tudjátok mi jutott össze közben? Hogy mennyire érezhető a mondanivaló. Nyilván mese, szóval egyszerűen szájba rághatják a vége gondolatot, de a Pixar azért valahogy korábban tudta ezt sok korosztályosan csomagolni, itt pedig kilógott a lóláb. Az üzenettől indultak nyilván, de a köré történt ötletelésen…, nem is tudom, talán úgy mondom, hogy nem érződött egyedi hang, vagy túlságosan el volt temetve a románc alatt.

A történet a különböző kultúrák találkozásáról szól, az ázsiai minde… izé, tűzi mindent a családi hagyományokért, és a fekete.., izé vízi nagycsaládi individualizmus találkozásáról, és más kultúra elfogadásáról. A főszereplő tűzlány mélyen belül azt érzi, hogy fel kell adnia az álmait, és átvenni az apja tűzboltját, folytatni a hagyományt, de amikor egy vízsrác belecsobban az életébe, akkor nem csak a bolt kerül bajba, de még azzal is szembesül, hogy lehet a saját útját kell járja. Na meg szerelmes is lesz.

Nem akarok teljesen negatív lenni, akadtak iszonyat aranyos ötletek a filmben, a vizuális dolgokért felelős csapat teljesen kitett magáért. Nyilván a karakterek megvalósítása megosztó azzal a furcsa kontúrral, de mindenképp érdekes art directiont jelent, amit nekem jó volt nézni. Ezen kívül a lány-apa szál csodás volt, de mint említettem, kicsit eltűnt a töltelék mellett.

A nagy probléma, hogy nem áll össze a film. A fő konfliktus az egyéni út megtalálása, a kultúra megújítása, keverése, a család szeretetének kiteljesedése, de közben ezt nem húzzák alá semmivel. Bár meglepő, hogy nincs gonosz, de nem működik a történetben. A srác tényleg csak úgy erőltetetten belesik a főszereplő életébe, és utána is van pár olyan helyzet, amiből a karakterek viselkedése teljesen máshova vezetne, de teljesen a plot rángatásában kell részt venniük helyette, mert valahogy csak haladnia kell a történetnek, el kell jutni a mondanivalóhoz.

Nem borzasztó az Elemental, hanem amolyan semmilyen. Néhol ötletes, néhol aranyos, de olyan mint a többi mese, csak nyomokban tartalmazta azt a Pixart, akik például szerelmes történetben is csináltak már jobbat a Wall-E-val.

human
írta
2023. 09. 19. 13:33
megjelenés
8
hozzászolás


The Flash: avagy No Way Home a DC-től

Az a durva, hogy a Flashpoint történetre épülő film szinte közepessége miatt hatalmas lehúzást és korrekt éltetést is simán kaphatna, közben csak egy kellemes semmi. Rendben, a Shazam 2-nél jobb, hiába a DCEU utolsó nagy rúgása, de azt, valljuk be, nem nehéz megugrani.

A történet röviden annyi, hogy Barry, avagy a Flash egyik este szomorúan nosztalgiázik az életét ért hatalmas csapásokon, anyja és apja elvesztésén, ami közben rájön: a gyors futásával képes lehagyni a fényt, azaz időt utazni 1 másodpercnél hosszabban is. Bár öreg mentora, a Ben Affleck által alakított Batman mondja neki, hogy nem csak a pillangóhatás miatt nem javasolt változtatni a múlton, hanem mert amik velünk történtek, azok miatt lettünk pont olyanok, amilyenek.

Nyilván Flash nem hallgat az öreg Batmanre, és visszautazik, megmenti az anyját, amivel (picit spoiler), tulajdonképpen egy másik idővonalon köt ki, olyanon aminek az eleje is máshol van, meg a vége is – sőt, még saját maga fiatalabb változatával is összefut, akit aztán ki kell képeznie a Flash-ségre. Elég sok időt fektetnek az itteni időelmélet megmagyarázásába, nyilván, hiszen a fináléhoz is kell, szóval majd lehet érteni ők hogy gondolták. Hogy mennyire tudományos? Nos egy láthatóan gyerekeknek / fiataloknak / fiatallelkűeknek szóló képregényfilmről van szó, aki kiakad a “furcsa” időutazáson, az ne erre üljön be.

A történethez tartozik még, hogy ezen az idővonalon nincsenek szuperhősök, metahumánok, csak egy öreg Batman, akinek a segítségét kell kérje a főhős, mivel befut Zod a Man of Steel filmhez látott módon Superman átadását követelve. Ez mind olyasmi, ami a trailerben volt, és elég kontextus is lesz most már.

Igazából maga a film nem csak abban hasonlít a No Way Home-ra, hogy multiverzumos gyökerei vannak, hanem mert hatalmas fanservice is. Sőt, többnyire ez működik benne igazán. Aki a trailerben látott “Let’s get nuts” hoz lázba, és hasonló nézővel összekacsintások (a Vissza a jövőbe mindenképp mosolyt ér), az baromi jól fog szórakozni, hiszen nem semmi meglepetéseket szedtek össze.

Emellett az érzelmi mag, Flash céljai az anyja megmentésével, és ennek a szálnak a levezetése működik. A sok hülyülés mellett a befejezésre összekapja magát a film, amit úgy tűnik Ezra Miller elvisz a hátán. Lehet más is játszhatná a szerepet, a Warner biztosan örülne ha nem a valóságban ámokfutó színészre bízta volna, de vele mindenképp működik a Flash, ahogy a saját más univerzumos változatát alakítja és magával dumál az szinte végig jó, ahogy a… gyerekes humor is megy vele.

A gond minden más? Konkrétan a film kinézetén mindig ment a trollkodás az előzeteseket alatt, és a végtermék kapcsán aztán főleg ez lesz. Bár a korábban Itet rendező Andy Muschietti szerint direkt ilyen a kinézet, avagy art direction döntés (“Flash szemszögéből ilyen a világ”), de ezt nehezen hiszem el, hogy ez mindenre rásüthető. Mármint szerintem Flash idióta futása, furcsa lassított-gyorsított pillanatai, és ehhez hasonlók tényleg direkt néznek ki úgy ahogy, rendben, ellenben a Zoddal való csata, amit a trailerben is láttunk, valami iszonyat sivár. Ahogy az elején a motoros üldözés is. Ahogy az öreg Batmannak közös akció is. Lehetne még sorolni?

Ha a campy-ságot akarták meglovagolni, mint ahogy az első kórházas mentésben tették, akkor azt kellett volna tartani végig, de inkább a komolykodás és direkt túlzó kicsit karikaturista dolog között leültek a földre. Szinte látom, hogy páran a CW-n sokáig futott Flash tv-sorozatot is fel fogják hozni kinézet összehasonlításnak, pedig annál azért jobb. Mondjuk ennyi pénzből ez nem kéne meglepő legyen, na és az itteni színészek minden szart feljebb tudnának húzni picit.

Összességében mégis úgy jöttem ki, hogy “ez elment”. Jobban működött magában, mint a Shazam 2, de egyszerűen semmi extra. Nem ez menti meg a DCEU végnapjait, vagy lett olyan alappillér, amire kár, hogy nem építkeznek rendesen a jövőben esetleg, hanem az idóta poénokkal és sokkal kevésbé visionary kinézettel egyszerűen csak közelebb került a Marvelekhez.

human
írta
2023. 06. 16. 23:58
megjelenés
41
hozzászolás


Shazam! Fury of the Gods — ezzel vége!

Nem tudom mi tett be igazán a filmnek, aminek az első része egész jó lett. A rossz reklámkampány ennyire számít? Csak mert az átlagembernek fogalma sincs, hogy a DCEU végső rúgásai között van a Shazam! folytatása. Mondjuk nálam ez utóbbi húzta az előzmény alá végül, hiszen még kevésbé számított mi történik itt, mivel kuka lesz úgyis.

A történet az első részben látottak következményeivel foglalkozik, hiszen Shazam! tettei valami határvonalat eltöröltek, így pár régi sérelmet birtokló öreglány eljött a Földre, az egyikük úgy tűnik a teljes pusztítás tervét fontolgatva. Bonyolultabb a helyzetük persze, hiszen a Billynek erőt adó varázsló miatt voltak száműzetésben.

Mindeközben Shazam! és a család berendelkezett az örökkévaló sziklán, elég gyerekesen, és úgy tűnik a hősködés sem megy igazán nekik, mivel a város csak rombolónak tartja őket, hiába mentenek folyamatosan embereket. Na meg a Shazamkodásról sem tudnak sokat, a bölcsesség nem a kenyerük, csak úgy durrbele kell csinálniuk a dolgokat, amit eléggé tinik módjára oldanak meg.

Az érzelmi mag a család körül forog, mivel Billy fél, hogy 18 évesen kidobják a nevelőszülei, hiszen csak negatív élménye volt ilyen érzelmi szinten eddig. Ezt szövik bele a fő fenyegetésbe, az öreglányos szálba is, hogy a végére fejlődjön valamit a főszereplő. Mindez eléggé tinifilmes amúgy, mármint a tanulság, ami illik a képregényfilmséghez, de nem segíti a végeredményt.

A pozitívum mindenképp az volt, ami az első részt is feldobta: a poénok. Bár kevesebb volt belőlük. Az amikor a fiatalok felnőtt testben hülyülnek. Vagy amikor “nem értenek semmihez” a felnövés küszöbén. Ezen kívül a trükkök között voltak nem annyira CGI dolgok, ami nem meglepő, hiszen a rendező maradt (bár most szakítani akar a blockbusterekkel egy időre) a horrorfilmes, fizikai trükköket kedvelő David F. Sandberg.

A negatívum viszont minden más. Magában is kéne működjön, és zárt a története tulajdonképpen, de mégis úgy éreztem, hogy ez egy semmi. Téttelen. Lehet túl sokat tudtam, bár úgy tűnik az átlagnézők (nem pejoratívan értem sosem, csak nem ez a fő érdeklődésük) sem emelték égbe a végeredményt. Nem összedobott volt, csak olyan felületes, a sok karakterét mintha nem tudta volna kezelni. De mondom, részemről mindenképp közrejátszott, hogy Gunn át fogja rendezni nemsokára DC filmek felhozatalát. Azért az első végefőcímes jeleneten elvigyorodtam.

Ugye az HBO Max-ra került fel, és egy pillanatra sem éreztem úgy, hogy kár volt moziban kihagynom, viszont így… elment. Punnyadós otthon lazítós.

human
írta
2023. 05. 29. 16:54
megjelenés
29
hozzászolás


Guy Ritchie /double feature/: Operation Fortune Ruse de Guerre

Nyilván a Covenant után a kicsit jobbnak kinéző Operation Fortune Ruse de Guerre került sorra, ami egyértelműen jobban próbál Guy Ritchies lenni, felismerhető néha a rendező, és emiatt még szomorúbb, hogy hullámzó a végeredmény.

A történet tipikus kémfilmes alap: valaki ellop egy olyan nagy értékű eszközt, amit utána a világ egyik legnagyobb fegyverkereskedője igyekszik eladni. Na de mit árul pontosan? És ezt hogy lehet megszerezni? Erre ugrik rá a Statham által alakított Orson Fortune és a csapata, ami épp új taggal bővült. Az említett kereskedőhöz pedig csak úgy lehet közel kerülni, ha az általa imádott filmsztárt is beszervezik.

Egy fordulatos kém/rablós film a végeredmény, ami akár jó is lehetne. Sőt, vannak remek pillanatai! Fortune csapatának konkurenciája is van, ami minden bevetést elront, sokszor viccesen. Maga Fortune is fura figura, mivel Jason Statham alakításában a kőkemény, de kifinomult kémet kapjuk, aki különleges borokat élvez a fejek beverése után. Igazából az egész olyan, hogy megvannak a hozzávalók, tudják a receptet, de elbasszák a főzést. Azért furcsa, mert nem is kell messzire menni egy jobb kémes Ritchie filmért, ott a Man from UNKLE, ami nem elég, hogy gördülékenyebb sztorival bír, de sokkal-sokkal jobban, filmesen néz ki.

Az Operation Fortune sajnos, mint a Covenant, sokszor siralmas vizualitást szállít, mintha telefonnal vették volna fel, például a reptéri bohockódást az eleje felé, és az egyre emelkedő akció-tétek egy borzasztó fináléba torkollnak, ahol egy parkban meg 2 szobában harcolnak a jók. Egyszerűen kevesebből hozták ki, mint kéne. Ami előnye azért, hogy sokszor terepen forgott.

Viszont itt aztán főleg nem csak negatív akarnék lenni, mivel néha rohadt fun a film. Egyrészt Statham szövegei működnek, aztán Aubrey Plaza kétértelmű poénjai is, nem beszélve Hugh Grant lubickolós rosszfiújáról vagy Josh Hartnett “sztárjáról”. Néha a vágás is iszonyat lendületesen görgeti előre a humort, látszik, hogy mertek játszani, ami egy ilyesmi filmbe mindenképp szükséges. Mondom, a hozzávalók megvoltak, és néha klappolt, csak néha iszonyat mellément, egy rossz TV-sorozat szintjére süllyedt.

Viszont ebben volt egy teljesen Guy Ritchie-jelenet, az amikor Statham betör valahova, leülni nézni a Butch Cassidy-t, és csak a zene szól miközben kipakolja a széfet. Nem kicsit idézte az Uncle borozós pillanatát. A végső akcióban a fegyver elejére tett kamera ami Statham arcát vette, az meg tiszta Rock and Rolla volt.

A jó pillanatok felhúzzák? Nagyjából. Akár majd újra is lehet nézni, de mégsem tudott összeállni egy remek egésszé az Operation Fortune Ruse de Guerre. A cím amúgy aztán főleg mellélövés részemről, az Operation Fortune egy unalmat sugall, a Ruse de Guerre pedig túl fennköltet, hogy rohanna erre a nép? Nem is tette.

human
írta
2023. 05. 19. 15:00
megjelenés
4
hozzászolás


The Fabelmans – Spielberg gyerekkora!?

A Fable család, avagy Steven Spielberg nosztalgikus múltidézése, amiben tényleg nekimegy a gyerekkora feldolgozásának. Hogy nézőként ez mennyire fekszik, az már más kérdés? Az #oscarhet-en történő pótlásokban azért vettem előre, mert könnyedebbnek tűnt az eddig kihagyott filmek közül, ami igaz is, egyáltalán nem karcolt, de azért bőven nézhető volt.

A történet sima dráma, egy fiú felnövéstörténete, aki az első mozizását sokként éli meg, és ennek feldolgozása közben beleszeret a filmkészítésbe, elkezd super8-ra forgatni. Aztán idővel az anyja elhagyja az apját. Elnézés, ha ez meglepetés bárkinek, mert semmit nem tud Spielberg gyerekkoráról. Mondjuk a mikéntet nem teszem hozzá.

Igazából nekem az furcsa, hogy vajon erre így konkrétan mi szükség volt. Oké, a filmek szeretetét átadta, és az a része tetszett a The Fabelmansnek, ahogy a kis Spi Sammy egyre jobban belejött a rendezésbe, a haverokkal hülyülésből lépett felfelé tudásban, hogy a középiskolát záró rövidfilmjében és az utána levő jelenetben kiemelődjön a mozgókép ereje. Ellenben a családi dráma ebben a formában egyszerűen unalmas volt.

Értem, hogy miért így csinálta itt Spielberg, de pár hónapja néztem újra a Catch Me If You Can-t, és abban is ott a lenyomat a “mit akart a szerző” értelmezéshez, az anya elhagyja a főszereplő apját, aki meg mintha direkt nem akarna tudni dolgokról. Csak közben minden más is jó, izgalmas. Itt nem így volt, bár a rossz jelzőt sem tudnám persze rásütni.

Azért profi Spielberg mű az egész, gördül előre a történet, ami még az összes nosztalgikus és kötelező kitérő mellett is nézeti magát, de inkább csak olyan érdekesebb volt most konkrétan nézni a rendező fő témáit, nem pedig ütős. Viszont ha már rendezés, akkor lehet ilyen volt az anyja, de Michelle Williams iszonyat merevnek, és néhol túljátszottnak tűnt.

Nyilván hozzá kell tennem még, hogy azért itt is sok a hozzáköltés, nem teljesen életrajzi film a Fabelmans, de ez van a legközelebb hozzá. Egy biztos, a legszerzőibb műve egyben a legkevésbé közönségbarát is, olyan mintha sok pénzből magának csinálta volna csak.

human
írta
2023. 03. 07. 12:01
megjelenés
10
hozzászolás


Röviden: Your Place or Mine

Elment. Na ez rövid volt? A Netflix romantikus filmje, hiszen komédiának nem nagyon lehet hívni, jött, ment, és már alig emlékszik rá valaki. Konkrétan jó teszt, hiszen még február közepén néztük itthon, és… már alig dereng belőle valami, azon kívül, hogy elment.

Egy New Yorkban élő gazdag férfiról és egy Los Angelesben élő tini gyerekes anyáról szól, akik egyszer vagy 20 éve már összejöttek, de inkább barátok maradtak. Most épp azt tervezik, hogy közösen lógnak kicsit New Yorkban, amikor a nő oda utazik továbbképzésre, de a bébiszitter nem ér rá, így a férfi felajánlja, hogy cseréljenek helyet, lakást, vigyáz a gyerekre.

Avagy a főszereplők alig vannak közösen a vásznon, viszont egymás lakásában élve olyan dolgokat tudnak meg, amikről eddig nem tudtak. És ez az érzelmeiket is átalakítja, vagy feléleszti. Nyilván már a trailerből lehetett tudni mindent, a romantikus filmek jobban követik a formulát, mint egy képregényfilm (sorrrryy), szóval igazából ezeknél valahogy még fontosabb a mesélés módja, na meg az alakítások, és ebben idézte a 20 évvel ezelőtti romantikus filmeket a Your Place Or Mine.

Mivel a Netflixen rengeteg gagyi romantikus kontent jön, itt láthatóan igyekeztek feljebb lőni. Egyrészt a zsánerveterán Reese Witherspoon és Ashton Kutcher duóval erősítettek, másrészt a film kinézetével, avagy a Falling Inn Love vagy hasonlók felé lő, szinte már kinéz valahogy (kivéve a New York-i lakás). És elmegy, el lehet lenni vele, nézhető. Konkrétan a koncepció tetszett, és párszor érdekesen oldották meg a telefonos kommunikációs szálat, de ennyi.

human
írta
2023. 03. 05. 17:20
megjelenés
5
hozzászolás


Causeway

Mielőtt lejárt volna a Will Smith filmre ingyen osztogatott Apple TV+ hozzáférés bevizsgáltam Jennifer Lawrence “indie gyökerekhez visszatérő” filmjét, aminek tényleg nem hazudott az előzetese, pont olyan lett, mint amit abból le lehetett szűrni: egy jó, de semmi extra dráma.

Egy háborúban megsérült mérnök felépülése eltart egy darabig, így kénytelen hazaköltözni arra az időre. Miközben alig várja, hogy visszamenekülhessen a háborúba kénytelen szembenézni a gyerekkorával, és annak még most is érzett hatásaival, na meg a saját viselkedésével.

Ezen az úton egy hozzá hasonlóan mélyen sérült férfival is összebarátkozik, akit amúgy Brian Tyree Henry alakít, és mivel a filmnek ez a durván erősebb szála, így nem csoda, hogy Henry még Oscar jelölést is kapott érte. Nem mennék bele, hogy más filmekben esetleg kik voltak jobbak, de itt, egy korrekt drámában mindenképp ő az extra, ami kiemelheti az átlagból a filmet.

Igazából tényleg ennyi a Causeway, mindketten feltépnek pár félrekezelt régi sebet, na nem direkt, hanem egymást megismerve, viszont azoknak mindenképp ez kell a kicsit egészségesebb gyógyuláshoz. Mindezt remek alakítások között egy “nyugis” drámában kapjuk nézőként. Nincsenek nagy túlzások, még az érzelmi csúcspontok is visszafogottak, ami azért lehet nem túlzottan segíti a filmet.

Nem mondanám, hogy annyira mély nyomokat hagyott és senki ne hagyja ki, de a másfél órájában lekötött. Tényleg a korrekt süthető el, de ez azért nem akkora hívószó manapság már.

human
írta
2023. 01. 27. 14:37
megjelenés
3
hozzászolás


The Pale Blue Eye: halványszürke végeredmény

Pár dolog semmiképp sem süthető rá ezekre a Halványkék szemekre, az egyik ezekből, hogy “tipikus Netflix film”, mivel fényképezésben agyonveri az átlag Netflixes felhozatalt. Kidolgozásban is talán, de végül mégsem lett a kenyerem.

A történet a 19. században játszódik, amikor is felakasztanak a West Point katonai akadémián egy diákot, és utána valaki még a szívét is kivágja. Mivel az iskola jó híre a tét, így bevonnak egy külsőst, hogy oldja meg az ügyet, aki neki is áll ennek, és ebben az akkoriban oda járó Edgar Allan Poe segít neki, így tulajdonképpen a fiatal költő mentora lesz.

A film nem igazán alapszik a valóságon, sokkal inkább egy 2008-as könyvön, amiben apafigurát akart az író Poe-nak, és a detektívet a Murders in the Rue Morgue és a Purloined Letter történetekből vette, ahogy a keresztnevét is, a Landort pedig a Landor’s Cottage-ből. Aztán írt egy fordulatos krimit köréjük. Nyilván Christian Bale jól hozta a nyomozót, de a főszereplő sajnos Harry Melling volt, akit én pozitív karakter szerepben sosem fogok elviselni, így jelentősen elgáncsolta számomra a filmet.

Igazából nem akarok megint Rian Johnsonra mutogatni, na megKenneth Branagh-ra sem, de valahogy nagyon jó, hogy feltámadtak a nyomozós filmek újra, mivel ezekbe iszonyat hangulatokat lehet csöpögtetni. Itt konkrétan a Bíbor folyók ugrott be nekem eleinte, pedig hát teljesen más környezetben játszódik. Ellenben a nyomozás olyan nagyokat ugrott (már a két fő karakter találkozása is), hogy nem jól megírtnak érződött, hanem olyannak, ami erővel rejtegeti a néző elől a megoldást, nem pedig ügyesen félrevezeti. Ezen a kicsit túlhúzott fordulat sem segített.

Konkrétabban a legnagyobb negatívum, hogy elkövették a befejezés elrontásának hibáját, mivel hiába ütős esetleg a mögötte levő gondolat, bár egy nagyon túlhasznált dologra épül, a levezetése valahogy nem hat, nem mar mélyen a sötét lelkekbe. Mivel korábban is volt némi időhúzás a Pale Blue Eyeban, amit megfejelt a közepes levezetés, így összességében beszürkült a végeredmény.

Azt mindenképp el kell ismernem, hogy felnőttekre célzó film, és bizony pont azt rést tölti be, a középköltségvetéses művekét, amit hiányolni szoktam, de bárcsak kicsit jobban tenné.

human
írta
2023. 01. 10. 15:35
megjelenés
15
hozzászolás


A The Guardians of the Galaxy: Holiday Special valami

Oké, ezt sok helyen láttam, hogy mekkora csalódás, de szenteste pótoltuk, és kellemes szívmelengető apróság volt. Egyszerűen jó volt látni a karaktereket, még ha némelyikük egy kicsit megfáradtnak is tűnt, de erről igazából az is tehet, hogy nem egy év írás, meg sztoriboardozás, meg a történet agyoncsiszolása, és rengeteg próba előzte meg ezt a különkiadást, hanem viszonylag gyorsan összedobták “a rajongóknak”. Vagy inkább James Gunnak.

Elnézve amolyan “itt vannak a díszletek, 1-2 milláért 2 nap alatt forgathatnánk valami pluszt hozzá”-módon született (hatalmas túlzás:). Gunn rég akart valami hasonlót csinálni, nagy rajongója a Star Wars Holiday Specialnek, de a megvalósításról ezt találtam “It took Gunn a few hours to write the script”, szóval végig a helyén volt kezelve. Oké, szinte végig, mert a marketingnél már elszálltak, és lehet ez vezetett félre pár embert.

Tényleg nem értem, hogy miért nem 23. vagy 24.-re tette a Disney a premiert. Mást nem nagyon tudnék hozzátenni. Nem lesz kötelező ünnepi program, de jó volt újdonságnak.

human
írta
2022. 12. 29. 17:55
megjelenés
18
hozzászolás


See How They Run – ecc, pecc, mellémehetsz

Mivel a Glass Onion után lendületben voltam, így gyorsan pótoltam az amúgy a Disney+-on fenn levő Ecc, pecc, ki lehetsz? című Sam Rockwelles nyomozóst, és minden “ez csalódás” kommentet értek már. Nem rossz a film, el lehet lenni vele, de… semmi plusz nincs benne. Ha valaki meg misztikusnak tartja Agatha Christie írónőt, az tuti gőzölgő fejjel áll fel a vége után.

A II. világháború után járunk nem sokkal. A történet egy amerikai rendező (Adrien Brody viccesen lubickoló alakítása) angliai halálával indul. A körülötte levők között szinte mindenkinek volt oka megölni, hiszen a tervezett Agatha Christie színdarab adaptációjának eredeti írójával kreatív eltéréseik voltak, a darab főszereplőjének nőjére ráhajtott, a producerével sem volt jóban, hogy úgy mondjam. Na de ki tette el végül is láb alól?

Egy nyomozó és egy nyomozótanonc ered a nyomok után, és igazából ők mentik meg a filmet. Mármint Saoirse Ronan és Sam Rockwell duóját jó volt nézni, amikor ők voltak közösen a képernyőn, akkor működött a film, csak közben a bűnügy kibontása mégis unalmas volt.

Az a durva, hogy ami lehet vicces kikacsintás lenne, mint például a “filmes adaptációk ilyenek” concept artos képsorozat, foreshadowing, az sem csattant igazán. Nem “áhá, ez tök jó”, amikor beérik a sok elhintett apróság, hanem “na végre ez is megvan, túlvagyunk rajta”. És ez olyasmi érzés, amit sosem tudott lerázni a film.

Ahogy elnézem az írót és a rendezőt, eléggé tévés világosok, és sajnos nem sikerült kitörniük ebből. Lehet nem segített, hogy Glass Onion után ültem neki, mert míg az tényleg mozifilm érzés, addig ez közelebb volt a tévés világhoz tényleg. Úgy érzem próbálkozott a film, és nem is nézett ki rosszul, nem csak simán munkaként ültek neki, de nem találták azt a szikrát, amitől több lenne, mint közepes.

human
írta
2022. 12. 27. 20:00
megjelenés
10
hozzászolás


The Good Nurse – jótett helyébe

A Netflixre jött ez a valós eseményeket feldolgozó thriller, és Eddie Redmayne végre magához illő szerepet választott benne. Nem utálom a színészt, de szinte mindig mellécastingnak tűnt jófiúként, hát most a hidegrázást hozza az emberre 1-2 pillanatban. Hogy a többi időben mi van?

A történet egy halál angyalát játszó nővérről szól, aki a valóságban ki tudja hány embert ölt meg, de még azt sem tudjuk a filmben mennyit. Mondhatnám, hogy az ő elkapása a téma, de igazából valahogy nem ér össze a film. Mármint a középpontban a gyilkos munkatársa van, aki egyedülálló anya, és még szívproblémái is akadnak, szóval különösen hősies, hogy segít az elkapásában, de közben meg valahogy mégis távolságtartó vele szemben a film, így nézőként sem tudunk együttérezni.

A nyomozást és a jó nővér ráébredését a dolgokra viszont elég unalmas csomagba tették össze. Konkrétan az első 30-40 perc remek, és tudom, a valóságot nem írhatták át, de ahogy elmesélték az fárasztó lett. Egyszerűen csak jobb filmek ugrottak be közben, hogy azok ennyire hétköznapi helyzetes nyomozást miképp mutattak be jobban. Lehet a fókuszuk volt élesebb a témában, itt meg csak úgy…, hogy is mondjam, mentek előre a dolgok, sok döntés mögött mintha maguk sem tudták volna mi volt, így átugrották azok megalapozását, csak felmondták a leckét, avagy a tényeket amik történtek.

Egy dolog kapta igazán az ívet, az amorális profitorientált amerikai egészségügy, amiben a mindent sejtő kórházak/cégek inkább csöndben megszabadultak a gyilkos nővértől, minthogy vizsgálatot folytatva esetleg leleplezzék maguknál, ezzel tönkre téve a kórházat. Bár részemről a zsarukra is húznék némi vizeslepedőt, hiszen ha ott egy vérkép, akkor tényleg senkivel nem konzultálnak, egy nővérnek kell akaratán kívül segíteni? Bár a nyomozás lehet érthetőbb lett volna egy kompetensebb filmben.

Mindezek ellenére néha hatásos a hangulata, a vége erős Redmayne oldaláról, viszont közben bőven van felesleg, töltelék. Rosszul adaptálták ezt az elborzasztó történetet.

human
írta
2022. 11. 16. 14:21
megjelenés
7
hozzászolás


Enola Holmes 2

A streaming blockbuster jött a mozis felhozatallal felvenni a versenyt, de részben beleesett a folytatások hibáiba. Részben viszont jó volt?

A történet az első részben megismert legkisebb Holmes, Enola körül bonyolódik, aki ugye egy Lord megmentése után saját nyomozóirodát nyitott. Az új munkájában senki nem vette komolyan, kivéve egy gyufagyáros kislányt, aki a “nővére” megtalálására fogadta fel. Közben Sherlock Holmes valami pénzrablás ügyében nyomoz valami zseniális bűnözőt kergetve.

A főhős továbbra is Enola, elindul a nyomokon, megrántja a kilógó szálakat, hogy mi kerül elő, így lesz rendőrség elől menekülés, hulla és minden más, ami egy kaland-krimibe kell. Nézőként nincs sok esélyünk kitalálni a fordulatokat, és talán ez a fő baja a filmnek, miszerint igyekeztek egy tényleg összetett, valóságon alapuló ügyet írni bele, de kicsit túl sok expozíció kellett hozzá, valahogy túl sok lett az információ.

Komolyabb gond, hogy a kaland rész is csökkent! Vagyis inkább, hogy is mondjam, hagyományosabb lett. Próbáltak nagyobb szabású dolgokat csinálni, de valahogy nem működtek így az akciójelenetek, és a legérdekesebbet meg ellőtték a film elején flashforwardban. Az egész film tipikusabb lett, az a könnyedség hiányzott belőle, ami feljebb húzta az első részt.

Így is akadtak tényleg jó pillanatok, és a fiatalok szerelmes megmosolyogtató volt, de a varázs már annyira sem volt meg, mint a múltkor, pedig azért az sem egy új modern mestermű volt.

A fő problémámért pedig ne kövezzetek meg, mert Henry Cavill-lal már most néznék saját Sherlock Holmes filmeket, de szerintem ide sok volt a karakter. Cavill a nagy név igazából a filmben, és nem hagyhatták parlagon ezt, érhető amit a filmkészítők csináltak, de mégis, nézzük az Enola Holmes-t, és félig egy Sherlock Holmes filmet kapunk inkább, annak ikonikus karaktereivel, ahelyett, hogy Enola tényleg a saját útját járná.

A folytatás ról? Mivel a Netflix működő franchiseokra gyúr mostanában, így gondolom jöhet is majd. A film egyelőre Top 1 a Netflixen, és az első részt is magával húzta, az jelenleg Top 4, az újra- és elsőnézők miatt, szóval gazdaságilag úgy tűnik bejött minden döntésük, de minőségileg egy picit az első rész alá tenném ezt, még úgy is, hogy simán nézem majd a következőt belőle.

human
írta
2022. 11. 06. 16:21
megjelenés
27
hozzászolás


Clerks III – mind megöregszünk

Nagyon kettős ez a film, hiszen ahogy a Jay and Silent Bob Reboot, úgy a Clerks 3 is csak számbavétele Kevin Smith eddigi karrierjének, amire elhívja a fanjait is szokás szerint. Rengeteg feltűnés és “poén” csak számukra lesz mosolyogtató, új dolgokat nem is nagyon ír bele Smith. Emiatt mint friss komédia nem is működik a film, amiben Randal tulajdonképpen “meta” módon megírja a Clerks első részét, és utána igyekszik azt leforgatni is.

Ellenben, és most elnézést gore, valami szív csak lapul benne. Vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy míg a Clerks III bizonyos része csak mikrózása a régi szövegeknek, mutogatás “erre emlékszel” módon korábbi poénokra és helyzetekre, közben a közelgő halál miatt a dráma valahogy csak elkapott, a nosztalgia egy része működött számomra is a végére.

Nem is tudom, szerintetek Kevin Smith képes lenne valami többre? Manapság nem meri már kidugni a fejét a rajongói buborékjából, pedig úgy tűnik, hogy ha nem csak füvezéssel üti el a napjait, hanem reflektál az életére és abból merít, ezúttal ugye a saját szívrohamából, akkor van 1-2 gondolata mégis.

Erre inkább összetrombitálja a haverjait, és újra forgat velük egy filmet. Igen, az élet és karrier, “nyomom a Földön” keretéhez illett, hogy a Clerks-hez nyúlt vissza, de valami teljesen mást is keríthetett volna mind az élet értelme, mind pedig a halál elkerülhetetlensége köré. Ehelyett pedig amatőr színészek mondják érzelmek nélkül a szövegeket többnyire, és felhajtotta melléjük 10-20 cameóra a hollywoodi barátait.

Nyilván nem új gondolatok ezek, láttunk már hasonlót, de mint alkotó tudna hozzátenni saját fűszert. Vagy hát ennyire képes Kevin Smith. És igazából rengeteg ember örült a filmnek, “lóghattak az ismerőseikkel” kicsit újra, így a kőkemény rajongói nem hiszem, hogy csalódottan távoztak, új embereket pedig talán nem is akar már elérni az az író-rendező, aki a Clerks első részével iszonyat sokakat szólított meg minden technikai, és hát színészi probléma ellenére.

human
írta
2022. 10. 19. 13:45
megjelenés
4
hozzászolás


Bullet Train

Kiszúrtatok velem, túl nagy elvárásokkal ültem az “év legjobb filmjéről miért nem írsz” kommentek után Brad Pitt akciója elé! Mivel augusztusban és szeptemberben nem sok minden fért a programomba, így abelh ígérte be, hogy ír a filmről, aztán gondolom neki is tele lettek a mindennapjai, de végre megnéztem a Bullet Traint, és… korrekt, de semmi több.

A történet egy japán gyorsvonaton játszódik, ahonnan Brad Pitt “szerencsés” karaktere csak meg kell szerezzen egy bőröndöt, amiben pénz van. Ennyi a feladat, a bökkenő, hogy rengeteg másik bérgyilkos is van ugyanott, különböző célokkal. Így tör ki a sok félreértés közben a verekedés és néha a lövöldözés.

Mindezt a John Wick egyik rendezőjétől, attól aki képtelen egybentartani egy filmet. Mármint tényleg nem tudom máshogy jellemezni ami itt van, mint hogy szétszórt, tipikusan jó pillanatok vannak kitalálva, amiket valami vékony szál összeköt. Ez nem akció-komédia, hanem akció paródia, Uwe Boll minőség, csak jobb akciórendezéssel, és mivel veterán emberekkel van tele, így azok megmentik a színészvezetést.

A rendező amúgy korábban az Atomic Blonde-t hozta, és az is hasonló helyzet volt. A vágatlan hatású verekedés baromi jó benne, gondolom pár embernek megmaradt a szexjelenet, de azon kívül semmi. Itt ugyanez, némelyik akció fasza, 1-2 poén üt, 8-10 vicc viszont mellé. Az álbölcsességek paródiába emelik, de legalább nem négyfalaznak ki, hogy “kacsint-kacsint, értitek, ez nem komoly”. Ja és egyszerűen túl hosszú. Konkrétan a végső leszámolás egy 4. felvonásnak érződik, egy külön kisfilmnek,

Vicces, hogy mennyire jobb nála minden, amire hasonlít. Szerintem a Kill Bill és a korai Guy Ritchie munkásság (Ravasz, Blöff) lehetett a múzsa, meg valami ami most hirtelen nem ugrik be.

Bár lehet úgy tűnik szétoltottam, de részemről nincs így, egyszerűen csak elvoltam vele, jó nézni Brad Pittet ilyesmi szerepben, és ahogy már mondtam, néha jó az akció és a poénkodás, amit tetéznek a remek cameo-k.

human
írta
2022. 10. 07. 15:02
megjelenés
16
hozzászolás


Three Thousand Years of Longing

Nem tudom hogy harcolta ki George Miller rendező a Mad Max: Fury Road után erre a pénzt, lehet ő maga talált egy lámpást, és benne levő dzsinntől ezt kérte egyik kívánságának.

A történet egy egyedül- és önálló, boldog nő körül bonyolódik, aki az emberiség történeteinek kutatója. Ő vesz kis üvegcsét, amiből kiszabadít egy dzsinnt az isztambuli utazása alatt, és jöhet a három kívánság helyzete. Mivel a nő tudja, hogy az ilyen történetek általában figyelmeztetések, így erőteljes rábeszélést igényel a dzsinn részéről, aki elmeséli 3000 évét, és hogy miképp került minden alkalommal 1-1 nő által az üvegcsébe. A mesék közben a főszereplő szépen lassan ráébred, hogy a saját életében is megvezette magát, és megpróbál tenni ellene, felhasználva a kívánságait.

A felépítés tehát ez, a jelenben egy hotelszobában beszélget Tilda Swinton és Idris Elba karaktere, aztán flashback formában látjuk az eseteket, amikor a dzsinn pórul járt, néha a szerelem miatt, végig a szabadság iránt vágyódva, akkor is amikor évszázadokig senki nem hallhatta a szavát. Ezek a betétek eléggé fantasy filmesek, és vizuálisan ütnek, de közben mégsem jön át valahogy a szenvedély alattuk.

Viszont mégsem csak tisztán a szerelem, boldogság, és a vágy van itt a középpontban, hiszen a film már csak a főszereplő foglalkozása alapján is a történetek fontosságáról szól, hogy miképp hajtja és tereli el az embereket a mesélt szó. Talán a végére még oda is eljut, hogy a modern korunk mennyire romboló hatással van a tisztább történetekre, arra amik egykor fontosak voltak nekünk. Mindezt úgy, hogy nem megy el a jelenünk csodás találmányai mellett sem azért.

Szerintem lejön, hogy sajnos számomra eléggé mellé volt a 3000 év magány vágyakozás. Lehet túl fáradtan néztem, de a varázslatból semmit sem éreztem, és hiába erős néha vizuálisan, valahogy az ugrott be többször is, hogy a The Fall lightosabb verziója előtt ülök. Egy biztos, ez nem egy blockbuster volt, vagyis nem 2010 utáni blockbuster, és valójában érdekes élmény, csak lehet mélyen többre számítottam.

human
írta
2022. 09. 16. 15:17
megjelenés
8
hozzászolás


Röviden: Day Shift

Tudjátok szinte mivel kezd a Nappali műszak? A Netflix filmektől minőséget várók tökéletes elemzésével.

Áá, túl magas labda volt, olcsón lecsaptam, elnézést. A Day Shift valójában tipikusan olyan Netflix-film, ami tökéletesen elmegy félig háttérben is. El lehet lenni vele, érzésre a Gray Mannél jobban szórakoztam, mivel nem vették magukat annyira komolyan, de nem emlékezetes egy másodpercre sem.

A történet Los Angeles vámpírvadászos világában játszódik, ahol egy szakszervezet kezében van a vérszívók megölése utáni fogpénz szinte teljes irányítása. A Jamie Foxx által alakított főszereplő ide akar visszakerülni, viszont a szakszervezet vezetője egy kicsinyes senki, így az egyik seggdugóját a vámpírvadászra akasztja, hogy az összes szabályszegést (civilek bajba keverése, nem jelentés, stb) feljegyezve végleg kitehessék a szűrét.

A bonyodalom pedig onnan jön, hogy egy régi vámpír hozzátartozóját is elintézte Foxx karaktere, így az most a nyomába eredt.

Igazából teljesen franchise indítónak tűnik a film, vagy legalábbis igyekeztek sok aprósággal teli lore-t kitalálni, annyi származású vámpír van, meg ugye az egész szakszervezetesdi is a John Wicket idézi. Pont ez a körítés volt egy picit sok, néha csak leálltak magyarázni mi van. Azért a főszereplő Jamie Foxx és a szegdugasz szakszervezetist játszó Dave Franco párosa legalább szórakoztató volt.

Sajnos konkrét akcióban az ötletek nagyját ellőtték az első bunyóban, utána kicsit darabolós lett a móka, néha pár vicces beszólással. Tényleg az elmegy jelzőt tudom az egészre ráütni, ahova Dave Franco karaktere húzza fel.

human
írta
2022. 08. 15. 16:55
megjelenés
20
hozzászolás


Prey

Dan “This is a real movie” Trachtenberg csak a nyílegyenes, nem túl művészi filmekhez ért? Csak mert a Prey egy nagyon egyszerű szörnyfilm lett. Annak mondjuk simán elment, már persze miután túlestünk az első 30 percen.

Igazából tökre érdekelne, hogy milyen lehet az ilyesmi régi franchise filmeket teljesen zöldfülűen nézni. Az első fél óra arra megy el, hogy a komancs “maradj a konyhában kislány” társadalmi elvárás ellen küzdő főszereplő szépen lassan többet tud meg a környéken vadászgató predátorról. Na de mi nézőként mindent tudunk. Várjuk mikor ér minket utol a lány? Ellenben újoncnak lehet tök jó, ahogy többet tud meg a lényről, a ruhájáról és harcmodoráról.

Mondjuk előzetes információk szintjén az meg jó húzás volt, hogy a környéken levő fehér emberek sok mindent tudnak már róla, és ott nincs sok magyarázat, csak beindul az akció. De igazából sokat nem tudom vagy akarom koptatni a billentyűket a filmről, mert mint írtam, nyílegyenes. A “tiszteli a régi predator filmeket” kijelentéseket pedig úgy értették, hogy az 1. és 2. részt tövig lenyúlják. Aki még nem nézte meg a Prey-t, az tippeljen, hogy melyikből mit vettek.

Ellenben miután beindul az akció teljesen szórakoztatóvá válik a Prey. Sima szörnyfilm, korrekt látvánnyal és bunyókkal, kellően csöpögő vérrel. A Földre szafariként látogató űrlény körbeirtja a környéket, hogy végül szembeszálljon az emberekkel, akik közül egy rendesen megfigyelte a sok harc közben, így képes felvenni a harcot valamennyire. Ennyi. Teljesen agykikapcsolós sima popcorn a végeredmény. Hogy is mondjam…. iparosmunka, de jó értelemben.

Az egyetlen bajom az volt, hogy a főszereplő egyszerűen túl kicsi. Értem, az eszével győz, de sokszor fizikálisan is harcol, szóval valami amazonosabb kinézetű nő kellett volna ide. Gondolom a woke rémlátók csapkodták az asztalt a film nézése közben, de az első 10-20 percet kivéve simán elfértek azok a gondolatok, viszont egyszerűen hihetőbb színésznő kellett volna ide. Egy Gal Gadot sem nyom ki 200 kilót fekve, de mégis hihetőbb, ha orron vág valakit.

Amúgy még ha nem is volt a legjobb a film, akkor is elmondható, hogy a mostani kihalt nyáron simán hozhatott volna a Hulu ki tudja mennyit erő premierje mellé vagy 100 milliót. Elment volna moziban popcornnal nagyvásznon, még ha most esetleg sokan is mondják, hogy EZ?!? nem érte volna meg.

human
írta
2022. 08. 05. 19:14
megjelenés
114
hozzászolás


The Gray Man (A szürke ember)

Az a helyzet, hogy nálam a rendezők idióta kijelentései miatt teljesen hátrányból indult kivételesen a film. Általában szarni szoktam rá miket mond a szerző, csak a mű számít, de ez az “auteurökre semmi szükség a jövőben” valamiért nagyon felhúzott. Erre néztem a filmet, amiben szinte semmi eredetiség nincs, csak máshonnan, néha auteuröktől vett jelenetek kontentesítése, és teljesen érthető miért gondolják azt, amit.

Szóval innen ültem neki, de mégsem egy katasztrófaturizmus a Gray Man, csak hát.. semmilyen, szürke emberek Tony Scott, Michael Bay — mindkettő auteur, mielőtt valaki azt hiszi, hogy csak köldöknéző filozofálók lehetnek azok– és hasonlók imitálása, némi videójáték ihletéssel. Legalábbis a végső akcióban Ana De Armas jeleneteiből nekem a Max Payne játék ugrott be.

A történet a CIA egyik szupercsoportjáról szól, a treadstone, izé, Sierra csapatról. A hatos ügynökük a legutóbbi bevetése közben megtud valamit, amit nem szabadott volna, ezért a főnökét leváltó új főnöke el akarja kapni, ráereszti a legbetegebb, semmilyen határt nem ismerő Bajusz Lloydot. Közben idekevernek egy kis Man on Fire-t, mivel a leváltott főnöke unokahúgát is elrabolják, hogy elkapják Six ügynököt, aki amúgy korábban megkedvelte a kölyköt. Így indul a hajtóvadászat Sixre, aki meg ellencsapásba kezd a lányért. És Ana De Armas karaktere is besegít, mert miért ne.

Igazából nem a sztori a lényeg itt, hanem a rengeteg helyszínes folyamatos pörgés, mindenki a mcmuffint akarja, az infót tartalmazó pendriveot, Six meg a lányt. Russoék igyekeznek nem engedni a tempón, mert amint elkezdünk gondolkodni, azonnal szétesik a film, ami Ryan Gosling vállán és karizmáján valamennyire képes előre evickélni, természetesen Ana De Armas által feldobva. Na meg a rosszfiú szerepében úgy tűnik saját fejből, rendezői utasítások nélkül szórakozó Chris Evans se semmi. Egy percre nem volt organikus a karaktere, teljesen meglepett, de elvoltam vele mégis.

Az akciók már felemás érzés, de a rosszat ellövik az elején, hogy utána valamennyire működjön a maga elszállt módján (de sosem merik tényleg elengedni a láncot, mint Bay). Sajnos a végső leszámolás mégsem lesz tetőpont, valahol ott vesztik el a lendületet, vagy csak ült át rám teljesen a főszereplő sztoicizmusa. De itt is bedobom, hogy simán elmegy. Konkrétan a Red Notice-nál végül jobb lett, már csak azért is, mert többször ki mertek menni a terepre forgatni, de sajnos fél pontokat nem tudok adni.

Nyilván valaki ismét betenné kommentbe, így igen, film iparról van szó, főleg az ehhez hasonló 200 milliós befektetéseknél, de még itt is vannak auteurök néha, akik valami pluszt tudnak bele tenni. Na a Russo testvérek nem ilyenek. Ellenben leszállították a tökéletes Netflix filmet? Egy másodpercre sem teszik kihívás elé a nézőt. Lecsúszik simán. Thank you, next.

human
írta
2022. 07. 24. 11:06
megjelenés
25
hozzászolás


Thor: Love and Thunder – mindent a poénok oltárán

Hahahaha. Azt hiszem aki komolyan veszi az MCU-t, és számára ezek A Filmek (CINEMA!), az akkora pofont kap Taika Waititi-től, hogy a The Last Jedi adja a másikat. Waititi fogta Scorsese mondását, miszerint a képregényfilmek vásári látványosságok, és úgy döntött, hogy akkor ideje bebizonyítani.

Akinek a Thor: Rangarök nem tetszett, mert szétkomolytalankodták a fontos képregény sztorit, vagy debil volt a humor, az semmiképp se menjen erre. Komolyan. Várja ki a Disney+ premiert, sokkal jobban jár.

A történet nagyon egyszerű, Bale karakterét cserben hagyja istene, akivel össze is fut egy sivatagi oázisban, és legyilkolja azt valami mágikus pallossal. Úgy dönt, hogy akkor ennyi igazából elég is az istenekből, szóval elindul, és Gorr the God Butcherként aprításbukba fog. Útba ejti Új Asgardot, és azt már végképp nem hagyhatja Thor, aki amúgy a Guardians of the Galaxy-val épp az univerzumon segít. Itt tűnik fel Jane (Natalie Portman) a Mjölnirt lóbálva. Izé, a többit végképp hagyom meglepetésnek, szerintem elég korrekten rejtegette az előzetes a meglepetéseket.

Tudjátok mi ez a film? Az épp feltámadt vicces romantikus kaland zsáner új darabja. Komolyan, ténylegesen a The Lost City párja, nem pedig a No Way Home / Doctor Strange 2. követője. Ilyen szemszögből lehet csak elé ülni, ez az MCU komédiája, ezt a zsánert is meglátogatja a Phase 4 rendesen… vagyis sokaknak sajnos a paródiát hozza majd igazából.

Rengeteg karakter önmaga túlpörgetett változatát alakítja, az utolsó 10 percet kivéve nincs olyan, hogy nem valami gag vagy poénkodás megy, a dráma harmatgyenge végig. Bale hiába teszi oda magát, egy másodpercre sem vehető komolyan, hiszen az istenölést nem nagyon mutogatják, miért is tennék, így kicsit sem ijesztő a karaktere. A film kinézete pedig hatalmas kérdőjel. Komolyan, még akik védik is az MCU közepes kinézetét, azoknak is el kell ismerni, hogy még csak nem is volt egységes a képi világ.

És most. Nos. Ne dobáljátok a köveket, mivel az Endgame óta nem tudom teljesen komolyan venni az MCU-t, de azért leköt, és egy F9-nél sokkal jobb, így bevallom remekül szórakoztam, legalábbis amíg a teremben ültem. Hemsworthöt több komédiába! Russell Crowe mint Zeus hatalmas! A fenti negatívumok nem zavartak. Kijöttem és el is múlt a remek érzés persze, nem maradt velem, mint egy jobb komédia tette volna. Mindezek ellenére tudom és látom, hogy miért okoz majd sokakban törést.

A film végén két plusz jelenet van, és az első olyat dob fel, ami konkrétan érdekel. Csak ne Waititi rendezze majd?

human
írta
2022. 07. 09. 03:51
megjelenés
50
hozzászolás


← Vissza a jelenbe - A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.