A Quiet Place 2 (Hang nélkül 2.) – kivétel amikor hitelen minden hangos?

Nekem ez volt az első film amin a Tenet óta voltam, szóval próbálok kicsit hátrább lépni az érzéseimtől is, mert azért jó volt abban a székben ülni újra, és alig voltunk, ami a film szempontjából jól jött. Feléledt bennem a régi moziszeretet. Amíg lehet majd menni persze.

A lényeg, hogy a Quiet Place 2 tavaly tavasszal került volna moziba, de nyilván a világjárvány miatt kénytelenek voltak elhalasztani a bemutatóját. Sőt, már tudjuk, hogy jól döntöttek, hiszen csak Amerikában 100 milla fölött jár, és ehhez majd jön a PVOD bevétel is nemsokára. Emily Blunt már azt emlegeti, hogy egy trilógia második részét láttuk, ezért is Part II valójában az alcím. Még mielőtt a lecsóba vágok: vicces belegondolni, hogy míg Blunt és az immáron rendező férje, John Krasinski ilyet tesz az asztalra, addig a leghírhedtebb főszereplő & rendező páros, Melissa McCarthy & Ben Falcone mire képes

A történet tulajdonképpen onnan folytatja, ahol az előző rész abbahagyta. Annak a végét elspoilerezem. Szóval végre van a családnak, így az emberiségnek is fegyvere a Földet megszálló, eddig sebezhetetlen űrlények ellen. Mit kell vele tenni? Hát elújságolni másoknak. Ugye az előző filmben látták a többi “kolónia” tüzét, így első körben az egyik ilyen felé mennek. Ott bajba kerülnek, aztán találkoznak egy régi ismerőssel, aki náluk többet vesztett el az idegenek érkezése óta, és ő kicsit pesszimistábban látja a maradék emberiség sorsát, hogy egyáltalán érdemes-e megmenteni mindenkit…

Igazából a fő morális kérdésnek ez tűnik. Cillian Murphy alakítja az új szereplőt, főleg ő fejlődik és változik a történet során. Na meg az eredeti család siket lánya, aki a bátor apja nyomdokaiba lép. Igazából lehetne jobban is értelmezni ezt a részét a Hang nélkül 2-nek, de valahogy nem ez a lényeg, helyette sokkal inkább a cselekmény kötött le, olyan sebészien kialakított túlélős, posztapok akciófilm ez a folytatás. Mondjuk nem mentek az Alien-Aliens útra, azaz lett sokkal több lény, és került az irtásuk a középpontba (majd a 3. részben?), de azért több a veszély, kevesebb a dráma.

A sebészit komolyan értettem, szinte tankönyvlecke, ahogy a több szál összes feszültsége egy közös tetőpontba vezet. Katarzisba? Na jó, az már túlzás lenne, főleg, hogy egy kicsit kiszámíthatóvá is teszi. Egyszerűen csak remek mestermunka. Mindezek ellenére szerintem aki már az első rész közben is kiakadt a “butaságokon”, amiért nem építkeztek a vízesés mellé és a többin, nos neki szerintem továbbra sem ajánlott.

Jól szórakoztam, de nem mondom, hogy kötelező, ellenben izgalmas is látványos volt. Sokkal több az akció, így a látvány is, és természetesen most is van “butaság”. Idézőjeleztem, mert hűtött lakásban kényelmes életből nézve nyilván vannak érdekes döntései a karaktereknek, de a saját eddigi viselkedésüket sosem dobják félre, csak hogy több izgalom legyen. Egyszerűen a vérükben van, hogy szétválnak, ez már a cold openben, ami az idegenek érkezésének napján játszódik, egyértelműen alá lett húzva.

Még kiemelném, hogy a trailerek egész ügyesen rejtegették a filmet, maradtak meglepetések, és némileg félre is lettünk vezetve velük, amit mindenképp a pozitívumok közé sorolnék, ahogy a játékidőt is, semmi túlzás, sebészileg másfél órára metszve az egész, és annyiba nagyon működik. Jó volt újra moziba menni, főleg hogy erre, és nem egy Cruellára tettem.

human
írta
2021. 06. 18. 21:35
megjelenés
15
hozzászolás


Nobody – senkit nem szabad lebecsülni?

Nem is tudom melyik sorba illik jobban a film, hiszen a Takenes “drámai színészek inkább pakolnak” zsánerbe is tökéletesen elfér, de nyilván már a poszterből is lejött, hogy inkább a John Wick miatt kapott zöld utat a Senki. Vagyis hívjuk Bob Wicknek? Viszont a végére… jaj előre szaladtam.

A történet egy senkiről szól, aki nappal az excelt bűvöli egy lepukkant cégnél, este az elhidegült asszony mellett képtelen aludni, és a fia sem tartja semmire. Ellenben már a a bevezető montázsban is tisztán látszik, hogy az erőnlétét igyekszik toppon tartani folyamatos edzéssel. Az egyik éjszaka betörnek a családi otthonba, és hiába lenne meg a lehetősége lecsapni az amatőröket, mégsem tesz semmit, amiért látszólag még az asszony is gyávának tartja, hát még a fia…

Gondolom a John Wick emlegetése miatt egyértelmű, hogy valami iszonyat brutál múltja van a csávónak, aki egy macskás karkötő miatt végül mégis a rablók nyomába ered, és emiatt egy este verekedésbe keveredik pár orosszal, akiket nem kímél, de persze valakinek a valakije az egyikőjük. És eddig kemény meg összeszedett a film? Mert szépen lassan átcsúszik valami másba, és kilép a komor, komolyan vett John Wick másolásból!

Mindezek alapján úgy gondolom, hogy a Nobody elég megosztó lehet, mert a maga képtelen módján egy komoly akciófilmként indul. Hangulatos, ahogy a sötét múltú senkiben aktiválódik az állat, és ahogy erre különböző emberek ráébrednek. Az első nagy verekedés elemi erejű, hiába képtelen. Viszont utána tudjátok mibe megy át a Senki? A Denzeles Equalizer, vagy a Reszkessetek betörők, vagy ilyenek juthatnak eszünkbe. Eltúlzott erőszak, 100000 mellé lőtt golyó, komédiás haverakció.

Elsőre nehezen fogadtam a törést, és nekem valamennyire lehúzta az utolsó fél óra, ahol feltette a kezét a forgatókönyvíró, és nagyjából csak ötleteket húztak egy kalapból, amik látszólag összefüggtek egy történetté, csak hatalmas bakugrásokkal.

Bob Odenkirk mint főszereplő szintén érdekes választás volt, többnyire működött, de azért az akcióban segítették a vágások rendesen, ellenben a drámai részeknél remekelt, és a képtelen, erőszakos komédiában is bírtam. Ahogy Christopher Lloydot is baromi jó volt látni!

Összességében szórakoztatott, talán a legjobb blockbuster eddig idén, de igazából nem volt magasan az a léc nyilván. Részemről a rendező előző filmje, a Hardcore Henry jobban egyben volt valahogy.

human
írta
2021. 04. 26. 16:50
megjelenés
25
hozzászolás


Röviden: Raya and the Last Dragon

Éljen az összefogás, bízzunk meg egymásban, és akkor minden rendbe hozható, újra egyesülhet a világ. Avagy egy szokásos Disney mese pozitív üzenettel és remek animációkkal.

A történetben egy mesebeli királyság szerteszét szakadt, mert a törzsei önzően maguknak akarták a hatalmat. Egy régi átok újra feléled emiatt, és egy ősi sárkánykövet össze kell rakni az elűzéséhez, amire még egy sárkányra is szükség lesz.

Ahogy a trailerből látszott, eléggé kalandfilmes a Raya and the Last Dragon felépítése, először a sárkányt kell megtalálni, aztán a varázskődarabokat összeszedni a különböző törzsektől, miközben még a kővé változtató szörnyek is ott vannak állandó fenyegetésnek. Tetszett, ahogy összejön az iszonyat aranyos csapat, és ezzel a film vége is felépül velük, miközben tényleg vicces és pergő kalandokba kerülnek a szereplők.

A kinézet pedig hozza a szokásos gyönyörű szintet, ami ugye az évek során eléggé közel került a Pixarhoz (nyilván némi szellemi tőke elszipolyozásával onnan), de mégis saját art style-t képes tartani. Egyedül a “cicákon” lovaglás fizikájába tudnék belekötni, annyira mechanikusnak tűnt.

Amolyan kellemes mese volt az egész, nem azt mondom, hogy meghatott, de jó volt új blockbustert nézni, hiszen ezen teljesen érezni a mozikba szánását. Kíváncsi is vagyok mekkorát ment volna ott.

human
írta
2021. 03. 24. 17:32
megjelenés
11
hozzászolás


I Care A Lot (narrátor: not really!)

A Netflix kiemelt premierje volt az I Care a Lot, még a meme gyártást is erőltették twitteren, és amikor vége lett, akkor egyszerűen felbaszott. Azóta utánaolvastam kicsit, és úgy tűnik, hogy engem teljesen más miatt húzott fel, mint a filmre egy csillagot szórók többségét.

A történet egy olyan nőről szól, aki lefizetett orvosok és öregek otthona vezetők segítéségével, bírósági végzéssel lesz idős emberek hatósági gyámja. Nyilván nem azért, mert fontosak számára az emberek, hanem mert mindenüket eladva fizeti magának a drága konzultációs és hasonló díjakat, tulajdonképpen kiforgatva őket vagyonukból. És akkor még csak a főszereplőről írtam, akit zseniálisan kelt életre Rosamund Pike, megidézve a Gone Girlt.

Az eseményeket az indítja be, hogy az egyik öreg néni áldozatnak mintha lenne valami sötét a múltjában, amik kapcsán több rossz ember sem nézni jó szemmel a nő munkásságát. Ők sem akarnak változtatni semmin, csak egy áldozatát akarják kiszedni a markából. Mondhatni nem túl szimpatikus karakterekről van szó.

Az I Care A Lot egyik komoly húzása, hogy tényleg nincs benne kedvelhető személy. Vagyis ez egy kicsit érdekes helyzetbe is teszi őket, mert a film második fele azt akarja elérni, hogy érdekeljen minket az idősöket kiforgató nő és szerelmének a sorsa. Láthatóan ez csapódott le sokakban negatívan, mert sikerült is a filmkészítés eszközeivel a készítők terve, aztán a nézők rádöbbentek, hogy komolyan egy morálisan koromfekete emberért aggódtak.

Viszont a görbe tükör feltartás mégsem működik, mert van egy olyan szál, ami a fekete-fehér mozifilmek módján működik, szóval szétizzadták magukat egy rohadt érdekes kérdéssel, aztán hátraléptek, hogy egyszerűen megoldják. Konkrétan ez lehetett volna az új Wolf of Wall Street, amikor ránéznek a végén a nézőre, de az ambíciót… nem is tudom ki gáncsolhatta el, de az biztos, hogy éjfekete dramedyként nem találtak piacot neki. Vagy lehet magát akarta megnyugtatni a film utolsó perceivel az író.

Viszont a kezdeti idegességem idővel valahogy pozitívba csapott át. Konkrétan a Fontos vagy nekem legjobb része, hogy a “YOU GO GIRL” mentalitás sötét oldalát bemutatják. Lehet kapok ezért, de szinte a toxic femininity jelző ugrott be. Konkrétan aki innen úgy áll fel, hogy a leszbikus főszereplőkkel “már megint a propagandát nyomta a Netflix”, úristen de sokat hallom ezt a hülyeséget, annak kár filmeket nézni.

Emellett mekkora volt az is, hogy az Elon Muskhoz hasonlókat stanoló embereket hogy leoltották. Valójában tökéletes lett volna befejezésnek az a filmbeli interjú, amihez hasonlókat gyakran láthatunk “self made” milliárdosokkal “én csak kitartottam” “magamtól értem el mindent”. Ez lett volna a hab a tortán igazán.

Mindig mondom, hogy a megosztó filmek jobbak, mint a közepes semmilyenek, így nem tudok tényleg lebeszélő lenni. Volt pár iszonyat érdekes dolog az I Care A Lot-ban, velem maradt, és igazából két hibát tudok felsorolni, amiből az egyik az, hogy túlságosan igyekszik Rosamund Pike karakterét megkedveltetni, és szerintem sikerül neki.

human
írta
2021. 03. 10. 17:08
megjelenés
21
hozzászolás


Rose Island / L’incredibile storia dell’Isola delle Rose

Az igazi szabadság nem is a végtelen pénz, hanem ha nemzetközi vizeken felhúzol egy mesterséges szigetet magadnak, és kikiáltod egy államnak. Nyilván ez a közeli országban hatalmon levőknek nem fog tetszeni.

Szinte úgy írtam le ezt a megtörtént eseményen alapuló filmet, mintha thriller lenne, közben pedig az egyik legjobb mostanában látott feelgood mű volt.

A történet tényleg ennyi: egy feltaláló a barátjával épít magának egy szigetet Olaszország partjaitól nem messze a nemzetközi vizeken. Fúrótornyos megoldással csinálják, betonlábak, és fölötte egy kb. nagyobb háznyi alapterületű palló. Igazából nem a technikába merül el a film, szóval az építés közben elég nagyokat ugrik, gondolom van akit ez zavarni fog, de az alkotói célhoz nem tűnt fontosnak.

A tényleges központ nyilván a karakterek, akiket összehoz ez a sziget/állam. Milyen álmaik vannak az életben, a közeli parton élők hogyan reagálnak rájuk, a családjaik mit gondolnak, ilyesmi. Na meg van egy rohadt vicces politikai szál is, amikor az Olasz kormány rádöbben, hogy mi történt. Ugye ez még nem a végtelen információ korában valósult meg, így nem rögtön tudnak róla, reagálnak rá.

Az egész attól működött, és lehet itt a szerelmi szálat kicsit idealizálták, hogy a főszereplő mit akart bizonyítani az egész építkezéssel. Mondjuk ki nem tenne meg mindent Matilda De Angelisért. Az álmodozó hangulat, a buli rész miatt aggattam rá a feelgood jelzőt. És ahogy az építkezésnél ugráltak előre villámgyorsan, úgy konkrétan a dráma oldalon sem merültek túl mélyre, nem húzza le semmi a filmet.

Mondjuk ki, limonádé az egész Rose Island, de a rohadt szórakoztató fajta. A film a Netflixen érhető el, még szinkron is van.

human
írta
2021. 02. 18. 17:15
megjelenés
5
hozzászolás


The Little Things – az apróságok okozzák a veszted

Mondhatnám, hogy igazi zsánerdarab, egy sorozatgyilkos nőkre vadászik a 90-es évek elején, Denzel Washington pedig besegít az utána folyó nyomozásba, mert úgy érzi kapcsolódik egy régebbi megoldatlan ügyéhez a mostani. De mindezt nagyon sunyin kapjuk az arcunkba.

Valójában a Little Things ügyesen játszik azzal, hogy mik az elvárásaink ilyesmi filmek irányában. Ez persze pár embert idegesíteni fog, de valójában nem az ügyről szól minden, hanem a sorozatgyilkosokra, vagyis borzasztó emberekre vadászó emberekről, azokról, akik nem voltak szerencsések, és megszokták a hullaszagot.

A legjobb példa a velünk játszásra (és igyekszem spoilermentes lenni természetesen, szóval lehet nagyon ködösen hangzik majd) rögtön a kezdő jelenet. Érdemes az elején odafigyelni, vagy a befejezés után újranézni a kezdő perceket, bár a film sokszor nyújt mankót közben is, hogy mi a fontos az ügy szempontjából.

Rohadt érdekes, hogy miképp merül el az nyomozásra ráfüggő zsaruk történetében a film, és ezen mennyit dob a szereplőgárda. Egyrészt ott van Denzel Washington, aki mindenben jó, szóval az elvártat hozza, másrészt pedig Jared Leto, aki igazi meglepetés. Most Leto kedvelői nekem ugranak, pedig annak ellenére lepett meg, hogy a Requiem For a Dream óta kedvelem, és néha elég érdekesen választ. Leto alakítja azt az embert, akire a zsaruk ráfixálnak, hogy ő a gyilkos. Na de igazuk van-e? És ha igen, akkor hogy kapják el? Ezen a határon kell egyensúlyoznia végig a karakterével, minket is kétségben tartva, és részemről sikerül neki.

Mellettük Rami Malek csak másodhegedűs, de a film végére igazából helyrekerül az ő karaktere is, még ha kisebb is a skála, amin játszik a színész.

A megvalósításra viszont csak a korrektet tudom rásütni. Az alakítások és részemről a történet húzza ki abból a rutinból, ahogy megcsinálták. Nincsenek benne hibák, mindent mutatnak, ami kell, normális beállításokat kapunk meg minden, de valahogy robotikus az egész.

“Oda kell, hogy kiszállnak a kocsiból, oda meg a helyszín”, néha kicsit furcsán csattanó vágással, mert ezek nem maradhatnak ki természetesen. Mintha egy 150 perces, még merengősebb filmet metszettek volna le 120-ra, teljesen profin. Nem tudom megfogalmazni mi hiányzott, talán valami egyedi vizuális hang belőle.

Viszont a korábban használt érdekes jelzőt negatívan is értettem, mert nem beszippantós, a végén durván kisülős a film, mint mondjuk a Hetedik/Seven, hanem ezt tényleg kifordította John Lee Hancock, és máshogy köti le az agyat. Tippre olyasmi, ami kevesebb embernek jön be. Viszont lesz akinek kísért egy kicsit az igazi sötétség.

human
írta
2021. 01. 30. 16:41
megjelenés
19
hozzászolás


Boss Level: így kell videójáték filmet csinálni

Joe Carnahan rohadtul megcsinálta ismét. Hogy mi van az önéletrajzában? Smokin Aces, The A-Team, The Gray, tökösség, nem annyira közönségkedvenc iszonyat szórakoztató művek. Na most is ilyet csapott az asztalra. Kicsit kevesebb pénzből dolgozott, de elnézhető, és illik is designba a gagyi robbanás.

A főszereplő egy volt különleges osztagos katona, akinek az élete a kukában, és minden napja úgy indul, hogy ki akarják nyírni. Sőt, a nap közepére a sok rá hajtó bérgyilkos közül valakinek sikerül is. Viszont utána ismét az ágyában ébred, ugyanaz a nap indul újra mindig. Mintha ott mentett volna, és visszatöltené valaki.

Miért történik ez vele? Miért akarják megölni? Mit kéne csinálnia? Ki lehet törni ebből? Nyilván apró nyomokkal mindez kiderül, és még a magánéleti múltját, a karakterének rosszpontjain is dolgozhat a bunyók és lövöldözések között. Mindezt egy viszonylat korrekt magyarázatba is sikerült becsomagolni a végére!

Természetesen ezt is írhatom kicsit a blockbuster szempontból kihalt év számlájára is, de a Boss Level akciói többnyire rohadtul bejöttek. Egyrészt már a rosszul elsült napok montázsai is remekek, amikor pórul jár a főszereplő, de a kreatívan kitalált bérgyilkosok is mosolyt csaltak az arcomra. Tökös, véres az első fél óra, és utána is van pár remek megoldás, ahol a komoly akciót a humor jól oldja fel, tipikus Carnahan módin.

Sajnos amikor jobban elmerült a film a történetben, és a főszereplő karakterépítésén, az néhol döcögött kicsit. Nyilván ez a szíve az egésznek, és korrekt, de érzitek ezen a hideg szón, hogy ott azért nem kötött le teljesen. Nyilván kell, különben csak egy akciómontázs lenne, és többnyire jó is, de azért na. Ellenben a végeredmény még így is remek.

A főszereplő amúgy Frank Grillo, akiből a maximumát kihozza a rendező, de miatta is mondom, hogy inkább B-zsánerfilm az egész, egyáltalán nem negatívan használva a jelzőt. Mellette ott van Naomi Watts nem sokat, és a film gonosza Mel Gibson, aki azért ha 1 hetet volt a forgatáson, akkor már sokat mondok. Elmegy az egoista volt CIA ügynök szerepében (az Air America történet:), de valahogy a gonoszak oldaláról nem érezni azt a tétet, ahova elvileg a film vezet, nincs meg az egyensúly.

Akkor most retteghet a Free Guy? Kicsit hasonló a két film, de persze az A kategóriás blockbuster anyag, míg ez iszonyat jó B-mozi volt.

human
írta
2020. 12. 23. 21:47
megjelenés
13
hozzászolás


Freaky: Vince Vaughn még egy filmet ellopott

A Happy Death Day rendezője újra kiforgatott egy nem horror alapfelállást, hogy megöljön pár tinit. Mi kell még?

A történet nem is tudom már hol játszódik, a lényeg, hogy a szalagavató előtt feltűnik ismét a környék rettegett gyilkosa. Pár borzasztó tinit megöl, és közben szerez egy azték tőrt. Nem sokkal később a közeli iskola nyuszi lányát üldözi az éjszaka, de amikor lesújt rá az új tőrével, akkor valahogy mindkettejük testén megjelenik a seb.

Igen, testet cserélnek! A gyilkos beleköltözik az eddig önbizalom hiányos, családi tragédia miatt visszafogott lányba, aki pedig cserébe egy hatalmas, izmos gyilkos testében ébred. Nyilván utóbbi nem örül annyira a helyzetnek, de miközben próbálja a cserét visszacsinálni (nyilván van rá lehetőség), közben azért az önbizalmát is összeszedi. Micsoda karakterív. Cserébe a középiskolás lány megöl pár embert a suliban közben.

A Freaky-t teljesen az alapfelállás adja el. Oké, kell a korrekt kidolgozás is mellé, de az csak egy jó kis vagdalozós popcorn horror, slasher amiben a nem tiszta tiniknek hullani kell. Nyilván ilyennel sincs tele a padlás, viszont a testcsere, és ahogy utána lubickolnak a színészek a szerepükben, az teszi igazán szórakoztatóvá. Konkrétan borulni lehet azon, ahogy Vince Vaughn fut, vagy hugyozik, vagy ilyesmi. És persze Kathryn Newton rosszalkodása se semmi.

De persze ott a másik oldal is, hogy a horrorból átmegy a humor oldalára inkább a film. Szóval nem tökéletes a keverék, egyik oldal sem találja meg igazán a boldogságát? Bár ezt nem tudom teljesen jó szívvel kijelenteni, mert lehet 2020 gyér filmes termése miatt, de végig vigyorogtam az egészet, bár ezt az elején levő horrorra is értem.

Az egyetlen gond, hogy talán a közepén elvesztette az útját a film. Bár ment előre a történet, de valahogy kötelező köröknek érződött ez, nem volt lendület. Szerencsére a fináléra összekapták magukat.

human
írta
2020. 12. 23. 20:56
megjelenés
2
hozzászolás


On The Rocks: whiskey után jobban hat a hangulata?

Bár Sofia Coppola rendezői munkássága nem mindig telitalálat, de a Lost in Translation miatt mindig adok esélyt a filmjeinek, és most újra Bill Murray-jel dolgozott, így az On The Rocks még az átlagnál is várósabb darab volt. Talán pont ezért csalódás kicsit?

A történet középpontjában egy feleség és családanya áll, aki Manhattanban él, és a férje egy sikeresnek mondható startupot vezet, ami miatt sokat utazik. A nő pedig elkezd gyanakodni, hogy kavar a gyönyörű, fiatal asszisztensével, miközben ugye a gyerekekkel és a mindennapok szürkeségével otthon hagyja az asszonyt.

Mikor feltűnik a főszereplő apja, ugye Bill Murray, akkor kiderül honnan ez a talán alaptalan félelem: az öreg megrögzött nőcsábász. Nyilván nem lebeszéli a lányát arról, hogy megcsalja a férje, hanem inkább megsokszorozza a fülébe ültetett bogarakat, így ketten elkezdenek nyomozni a férj után, követik, és kalandokba kerülnek.

Bár a környezet alapján nyilván nem átlagos családi történetről van szó, hiszen mindenki gazdag benne, viszont minden képtelenség ellenére érdekes módon remekül földközelben marad a történet, kikerüli a fent olvasható történet alapvető kliséit. Inkább arra megy rá, hogy az apja miatti nem tipikus felnövésén végre talán túllép a főszereplő. Ugye a film végére muszáj fejlődni.

Mindeközben pedig az apa-lánya kapcsolat az igazi lényeg. A férj követése csak egy indok arra, hogy többet legyenek együtt. Úristen de unalmas volt amúgy a film addig, amíg nem kezdett apa és lánya közösen lógni, hiszen az itt a lényeg. Na meg onnantól Bill Murray karizmája átveszi a stafétát a kicsit sótlan Rashida Jonestól. Amíg a színésznőre koncentrál az On The Rocks, addig bizony eléggé döcög.

Mégis, hiába tudok a tényleges üzenettel egyetérteni, és igazából még akár fontosnak is tartani, az egész valahogy nem ugrotta meg a lécet. Nem érződött egy nagyobb filmnek, inkább csak egy melléksztori hatású volt. Mintha lenne egy fő sorozat, és pár részt szántak volna erre. Bár az élet is egy nagy so… nem tudom komoly arccal végigírni.

Elvoltam vele, de míg a Lost In Translationt bármikor végig tudom nézni, addig erről eszembe nem jutna ilyesmi.

human
írta
2020. 12. 03. 19:35
megjelenés
3
hozzászolás


Greyhound

Tom Hanks a tengeren, méghozzá német tengeralattjárók ellen. Mi kell még? Ez volt az egyik olyan nagyobb mozifilm, ami végül streamingen kötött ki, szóval ennek megfelelő a költségvetése és a minősége. Külön jó pont, hogy nincs túlhúzva, hiszen így a 90 perces játékideje alatt nem igazán ül le a Greyhound, izgalmas macska-egér játék folyik a vízen.

A II. világháború idején az atlanti óceánon volt egy olyan terület, amit nem ért el a légierő, legalábbis akkoriban, amikor Amerika belépett a harcokba. Itt csak a rombolók védték a hajókonvojokat, méghozzá a német tengeralattjárók ellen.

Na egy ilyen védő csapat élére kerül a Tom Hanks által alakított parancsnok, akinek ez az első bevetése. Nem csak, hogy tele a gatyája a felelősséggel, és összetöri minden veszteség, de a legénysége sem bízik annyira benne. Tetszett, hogy ez a szál sem volt túlerőltetve, inkább csak 1-2 apróságon látszott, és az ebben történt változást sem nagyították fel.

A lényeg, és pár személyes szál rövid bemutatása után a Greyhound teljesen erre koncentrál: a vízi csata. A könyv, a The Good Shepherd elvileg elmerül a korai radar megbízhatatlanságában, és a hajók meg a központtal folytatott kommunikációs problémákban, de ez kevésbé kap itt kiemelést.

Ehelyett tényleg az a 48 óra van a középpontban, amíg veszteségeket elszenvedve igyekszik Hanks hajója és a segítői megvédeni az Európába tartó utánpótlást, és persze az azokon szolgálókat. Aki bírja a technikaibb háborús filmeket, annak szerintem csemege, pár tippre nem mindenben hiteles, de elég szórakoztatóvá tették az elterelő manővereket, a fegyverek használatát.

Alapvetően nem úgy akció, mint egy Ryan közlegény, vagy mint egy Battleship (hehe), de eléggé lekötött, hogy elsuhan-e a hajó mellett pont egy torpedó, és ahogy igyekszik a parancsnok kitalálni miképp bírjon el a németekkel. Bár drámai, de inkább olyan jobb eredeti blockbuster lett, ami másfél órára tökéletesen leköti az embert, de valahogy mégsem üt mélyre, szemben az említett másik Hanks-filmmel például.

Vajon megérte az Apple TV+-nak, hogy 70 millióért megvette a Greyhoundot? Legalábbis sok beszédet nem láttam róla, de például imdb-n azért összeszedett pár szavazatot, szóval csak megnézték az emberek.

human
írta
2020. 11. 23. 16:12
megjelenés
15
hozzászolás


Monster Problems / Love & Monsters

Aki új blockbusterre vágyik, az ne menjen el Dylan O’Brien filmje mellett? Legalábbis a sok tényleg VOD-re szánt darab között ez tényleg olyasminek tűnik, amit megfuttattak volna moziban, talán egy The Maze Runner bevételt produkálva.

Nyilván ha sosem jönne ki több film, akkor is nézhetnénk valószínűleg az életünk végéig dolgokat, viszont jó új limonádét is nézni, amiben azért nem tolták túl a cukrot, hanem eltalálták az arányt.

A Love & Monsters egy posztapok darab, amiben az emberiség kilőtt egy a Föld felé tartó aszteroidát, minden rakétánkat bevetettük, viszont ami mégis “becsapódott”, az hatalmassá mutálta a bogarakat. Azok meg kipusztították az emberek valami 99%-át. A maradék bunkerekben él.

Hősünk is a föld alatt húzza meg magát, bunkertársai szinte a családja, viszont hiányzik neki a szerelem, vagyis a lelki társ. Van egy lány, akivel még a világ pusztítás előtt jóban voltak, és ő is túlélte valahogy, rádión tartják a kapcsolatot még mindig. A srác pedig elhatározza, hogy elindul hozzá. Ehhez pedig az iszonyat veszélyes felszínen kell átvágjon.

Pofonegyszerű téma, hiszen a csomagolás alatt a világra nyitásról, az elkövetett hibákból tanulásról, meg az idealizált szerelem problémáiról szól. Viszont ez a posztapok csomagolás teljesen eladja. Meg az is, ahogy a srác narrálja az eseményeket, vagyis a lánynak ír soha fel nem adott leveleket. Mindig ad egy kis pluszt.

Amolyan Zombieland-szerű a végeredmény, csak… szerethetőbb, és persze kevésbé poénos, szóval máshol van a skálán. Itt is találkozik a főszereplő más túlélőkkel, és egy iszonyat aranyos kutyával, így bonyolódnak a kalandok, ahogy a lány felé tart. És még az akció is remek, volt egy két izgalmas pillanat. Mondjuk aki bogárundorral bír, annak néhol necces lesz, hiszen ház nagyságú fülbemászó, meg ilyesmik vannak benne, a Jacksonos King Kongot, vagy a Skull Islandet idézve.

A trükkök részemről teljesen elmentek. Nem azt mondom, hogy realisták, de valahogy működtek a színes filmben. Konkrétan meglepett kicsit, hogy mennyire tetszett az egész. Nyilván erről az ebben a környezetben már rutinos Dylan O’Brien tehet, de Michael Rooker is ellopta a showt. Na meg Boy is.

Kettős érzés fogott el a végén. Egyrészt jó volt megnézni, már írtam miért, másrészt egyértelműen folytatásokat terveztek, de annyira nulla a közösségi médiás lenyomata a filmnek, hogy valószínűleg nem ment hatalmasat VOD-n, és így nem kapjuk meg a történet második fejezetét.

human
írta
2020. 11. 04. 03:35
megjelenés
13
hozzászolás


Borat Subsequent Moviefilm – nagyon 2020

Sacha Baron Cohen megcsinálta. Egy kicsit féltem, hogy átment teljes politikai aktivizmusba, de maximum a teljes hülyeség ellenibe sorolhatjuk. A filmen legfeljebb a vírustagadók tudnak tényleg felháborodni, azon kívül nem tolták túl, vagyis inkább úgy mondanám, hogy megtalálták az egyensúlyt.

Ami meglepő kicsit a Borat folytatásában, hogy ezúttal sokkal összeszedettebb a történet. Van cél, vannak fennakadások, és még a karakterek is fejlődnek rendesen. Sőt, még csavarokat is kapunk. Na nem acélt, hanem a történet érdekesen kanyarodik a vége felé.

Borat ajándékot visz a puncimarkoló bagázsnak, és (rip) Johnny the monkey helyett végül a lányát akarja a politikusoknak adni, hogy Trump jóban legyen az országa vezetőjével, bevegye a hatalmas csávók klubjába. Ebből egyrészt Amerikai déli részeinek figuráinak bemutatása kerekedik, másrészt a teljesen szexista Borat és az ezt elfogadó lánya szépen lassan rájön, hogy nem ennyire egyszerű a világ.

Ezúttal szerintem kicsit visszavett a szatirikus hangból, de nem váltott kioktatóba a film, csak iszonyat őrült dolgokat mutatott Amerikáról. Ellenben mindeközben az emberek jóságát is sikerült kiemelnie, árnyalnia vele a képet.

Sokkal jobban látszik most a forgatókönyv, még ha vannak is Borat 2-ben kandikamerás részek. És tudom hogy készülnek az ilyen interjúk, látni a szerkesztést és az utólagosan felvett dolgokat, viszont igazán csak az ismert neveket húzta le tényekkel a film, míg a kisembereket talán a dalolós részen kívül nem annyira bántotta. Emiatt politikai persze a végeredmény, de közben működik magában is, nem csak egy kampányfilm az egész.

Kicsit meglepett, hogy egy ilyen “random” vígjáték folytatása milyen jól sikerült. Ennek ellenére nem hiszem, hogy ez is legendás lesz. Nem vártuk a hülye trailerek után hónapokig, és nem születtek very nájsz kaliberű idézetek.

human
írta
2020. 10. 23. 21:51
megjelenés
3
hozzászolás


Csak az számít hány followered van – Spree kritika

Imádok pozitívan csalódni, és a Spree-nél nagyon sikerült. Nem korszakos mestermű született, de a közepesnél kicsit jobb tippem fölé érkezett végül.

A történet egy “Uber” taxisról szól, aki elkezdi gyilkolászni az utasait. A filmben Spree-nek hívják a szolgáltatást, nyilván nem is használhatták az Uber trademarkot (látjuk ahhoz milyen pozitívnak kell lenni feléjük), másrészt a Spree másik jelentése is tökéletesen illik a filmre: muri, dáridó. lumpolás. Ez utóbbit csak azért írtam ide, mert az életben nem láttam még mondatban használva, és viccesen hangzik.

A lényeg, hogy az egysoros gyilkolászós téma egy olcsó horrort is fedhetne, ehelyett a közösségi média, és azok használóinak elég nagy kritikája a film. Konkrétan a The Wolf of Wall Streethez hasonlíthatóan néz ki a közönségre a végén. Nyilván nem olyan intoxikáló, mint Scorsese talán legjobb filmje.

A főszereplő valójában egy közösségi médiás hírnévre vágyó srác. Ezer éve van vlogja, de sosem követte igazán senki, mindig csak pár nézője volt, míg egy régi ismerőse, aki folyamat fake dolgokat tol, hatalmas hírnévre tett szert. Nosza, ő is elhatározza, hogy a durva prank videók nyomán csinál egy igazi gyilkolászóst #TheLesson hastaggel. Itt a film gondolom a Logan Paul halott az erdőben és a “it’s 100000% real prank bros” videók következő lépcsőjét mutatja be, hogy hova lehet még durvulni, és ezt miképp eszi meg a közönség majd. Sokan például pranknek hiszik az egészet de igazából nem is érdekli őket, hogy az-e.

Nem elég, hogy a #TheLesson során tényleg öl egy vizespalackba fecskendezett méreggel, hiszen manapság az már unalmas, a nézők küszöbét meg sem üti a dolog. Avagy a gyilkosságokat eszkalálnia kell, elvenni mások követőit. Annyira durva, és olyan igaznak tűnik, ha 10 évet borúsan a jövőbe nézünk. Vagy akár vissza, hogy mi volt 10 éve népszerű a közösségi médiában, és mi most. Tudom, nem szabad teljesen sötéten nézni mindent, de erre emlékeztetnünk kell magunkat a Spree közben. Nyilván nem írom végig a sztorit, csak pár gondolatot bedobtam a nézés mellé, elég sok fordulat van benne.

A megvalósítás viszont remek, szinte Zalán Rithnovszky ugrott be, vagy akár persze bármelyik instalive. Teljesen képernyős stílusú a Spree, mintha valaki tényleg összevágta volna a főszereplő livejait, ott vannak a kommentek is, többnyire egész jól megírva. Még copypasta is volt! Nyilván minden szolgáltató igyekszik jobban moderálni manapság, nem is adták a brandjüket, és talán pont a facebook live hud másolását nem húzták be, pedig ott tényleg volt valami durvaság még tavaly is, viszont az ciki lett volna egy fiatalos filmbe gondolom.

A lényeg, hogy a film teljesen ezt a közösségi médiás kinézetet hozza, és a komédia rész is jól sikerült benne. Tényleg lehet szórakozni rajta, az abszurd helyzeteken, az “egy közülünk” főszereplőn. Ez az érzés pedig fontos a végéhez, amit gondolom félre is lehet érteni, de mégis tényleg kinéz ránk, és nem csak azt mondja, hogy miképp engedhetik ezt az amorális cégek, a könnyű dopaminnal (like, follow) miképp torzítottak sokak világképén, hanem előkerül a mi szerepünk a küszöb egyre lejjebb nyomásában.

Pont ezek miatt is lett jobb a Spree, mint egy sima horror-komédia. Az említett zsánere is működött, de részemről a többi beletett gondolat segítségével jutottam át a midpoint utáni enyhe leülésén. Olyan kár, hogy esélye sem volt nagyközönséghez eljutni, streamingben ki lett égetve, lesz elfelejtve, de talán most páran megnézik.

human
írta
2020. 10. 01. 15:49
megjelenés
5
hozzászolás


Enola Holmes – még a húg is iszonyat okos

A Netflix populáris, vagyis blockbuster filmjei is megtalálják lassan az utat? Idén az Enola Holmes ez már nem is az első, ami viszonylag jól sikerült tőlük. Azt mondjuk csak üzletileg értem, hogy miért lett szerda a premiernap, de ez más téma.

A sorozat Sherlock és Mycroft Holmes húgáról szól, akit az anyjuk nevel vidéken, mint kiderül, eléggé az életre, de nagyon nem a megszokott, társadalom által elvárt módon. Ellenben az öreglány egyik nap szinte nyom nélkül eltűnik, és a testvérek hazaérkezve látják, hogy mi történt a családi házzal, na meg a húguk viselkedésével, amit Mycroft rögtön el is kezdene rendbehozni a lány nevelőotthonba tevésével.

Kitalálható mi jön: a lány elszökik, és az anyja előkerítésébe kezd. Bár látszólag ez a fő rejtély, de valójában egyáltalán nem erről szól a film, hanem amolyan felnövéstörténet szerűen megtalálja a saját útját, és megoldja az első ügyét is, ami egyáltalán nem az anyja előkerítése végül. Emiatt kicsit “franchise indító” is a darab, ahogy a többi Netflix blockbuster, és nem is bánnám, ha ez be is indulna, jönnének a következő ügyek.

A filmet leginkább azzal lehetne jellemezni, hogy ifjúsági kalandfilm, sokszor ugrottak be közben a bajba kerülő tinis filmek, akik megoldanak egy nagyobb ügyet. Még biciklizett is Enola, hogy ezt az érzést erősítse. Ennek megfelelően kell nézni, mittomén, egy Goonies-hoz hasonlítva, nem pedig egy Downey Jr-es Sherlockhoz. És innen nézve jól sikerült.

Egyrészt ízlés kérdése, hogy a folyamatos negyedik falas kinézés kinek mennyire fog tetszeni, de szerintem remekül beránthatja a fiatal nézőket abba az érzésbe, hogy Enolával közösen keverednek ezekbe a bajokba. Plusz nyilván pár poénos pillanatot is hoznak a nézőknek kiszólások. Másrészt pedig kellő tempóban halad előre a film, szinte alig ül le a sok nyom felfedezése közben, amik néha akciójelenetekbe is torkollnak. Itt visszatérnék a zsánerhez, mert a végső leszámolás technikailag borzasztó, aki reális harcokat vár, az csalódni fog.

Bár Millie Bobby Brown a Stranger Thingsben szerintem korrekt volt, ellenben a Godzillában nem annyira, szóval kicsit félve vártam az alakítását, de ebbe a sztoriba simán elment, amit szállított. És Henry Cavill ha nem is remekelt, de volt pár vicces pillanata neki is.

Összességében elég sokat vigyorogtam közben, ez egyáltalán nem csak a világjárvány miatti újfilm vákumban értékelődött feljebb.

(Ui: Helena Bonham Carter vajon hány napot volt a forgatáson, kettőt?)

human
írta
2020. 09. 24. 17:06
megjelenés
17
hozzászolás


Tenet + 0202

Ez olyan volt a filmek között, mint a Westworld 2. évadja sorozatos fronton, minden csak a mechanikáról, a technikáról szólt, hogy összeálljon a puzzle a végére. Reméljük Christopher Nolan jobb irányba megy majd innen, az egyik legrosszabb filmjétől, mint az a sorozat tette a 2. évadja után.

A film felénél, amikor belemennek az idő variálásának magyarázatába, akkor az egyik karakter feltette a kérdést: fáj már a feje? Nem azt mondom, hogy tényleg fájt, de teljesen jogos kérdés volt a néző felé is. Nem volt senki, akihez érzelmileg kapcsolódhattunk volna, csak próbáltuk összerakni a puzzlet. Pedig korábban még olyat is emlegettek a karakterek, hogy ne próbálja erőlködve megérteni a főszereplő a dolgokat, inkább csak érezze. Ott még lehetett reménykedni, hogy lesz mit, de nem alakult így.

A történetről tényleg nem akarok sok mindent ellőni, mivel konkrétan az a film lényege. Bár van üzenet, de tényleg az számít mi és hogy, na meg milyen sorrendben következik be. A lényeg, hogy vannak dolgok, amik a mi időnkben visszafelé játszódnak, miközben mi előrefelé megyünk. Hidegháború zajlik, és meg kell akadályozni a világvégét. A főszereplő ügynök mindenképp ezen dolgozik.

Az érzelmi kapocs pedig a gyönyörű Elizabeth Debicki lenne, aki mindenki fölé magasodik, és amúgy egy bántalmazó kapcsolatban van, meg szereti a fiát. Na őt szervezi be A Főszereplő (tényleg többször emlegetik, hogy “te vagy a protagonista”), és valamiért a nő sorsért felelősnek kezdi érezni magát. Mindezt szex nélkül, nem James Bond filmet nézünk, na.

Most pedig jöjjön a váratlan De? Tökéletesen megértek mindenkit, akinek nem tetszik a film, tudom sokan állítják, hogy “csak a látványért is megyek”, de valójában jobbnak azokat a műveket érzik, amikben érzelmek is vannak azért, és most ez alatt nem giccset értek. Viszont engem technikailag lenyűgözött a Tenet. Nem olyan volt, mint az Inception, hogy érdekelt a karakterek sorsa, viszont iszonyat ki volt találva. (Vagy legalábbis így érződött.)

Azt mondjuk nem értem, hogy a Dunkirk, kimondom, részemről Nolan egyik legjobb filmje után miért gondolta, hogy a még bonyolultabb irányba kell menni, és még így is iszonyat leegyszerűsítettek mindent a sztoriban, de közben meg technikailag dicséretes amit művelt. Nem érdekel mi történik a háború ügynökeivel benne, bár talán nyakatekerten rá lehet fogni, hogy ez direkt van, viszont minden fordulatot kíváncsian fogadtam. Arról nem is beszélve, hogy a trükkök és a látvány nekem odabaszott, főleg, hogy sok mindent terepen oldottak meg, nem CGI súlytalanul. Bár Nolan-szokás szerint a végső akció nem annyira működött, de a repülőgépes igen, és a film elejét is remek volt látni. Meg a mindfuck némelyik pillanata is ütött, például az a kihallgatás és ami utána volt.

Nem is tudom mivel zárjam, talán azzal, hogy a végén a Casablanca idézés végképp aláhúzta ezt a háborús kémes thrillert, és az az érzelmi beat szerintem működött is, mivel Robert Pattinson szinte ellopta a filmet a laza karizmájával. És igazából erre a Protagonista szerepre részemről John David Washington is jónak tűnt.

Viszont mindezek után tényleg nehéz az mellett elmenni, hogy a Tenet nehéz helyzetben van így 2020 (0202) közepén túl. Biztos vagyok benne, hogy egy sima nyáron, a sok gagyi blockbuster kontextusában teljesen máshogy csapódott volna le az élmény, friss levegő lett volna a félig megírt semmit sem próbáló dömpingben. Ehelyett sok várakozás, folyamatosan eltolt dátum után ülhettünk be rá, talán maszkban, miközben a “mozi megmentője” feladatot is el kellene látnia, hiszen ez az első Hollywoodi blockbuster, amit így fél év szünet után vetítésre küldtek.

Kockáztassátok a megnézését a világjárvány közepén, üljetek miatta vagy 3 órát munkaidőn túl egy légkondis teremben több emberrel? Fogalmam sincs. Mindenki döntse el magának, amíg a kormány nem dönt a jelenlegi számok alapján helyette. Viszont az említett körülmények mindenképp csökkentik a moziélményt. Vagy épp növelik, mert a régi normalitást idézi, hogy Nolan művön ülünk egy sötét teremben.

human
írta
2020. 08. 27. 15:04
megjelenés
110
hozzászolás


The Wall (2017)

Mi a fene lehet izgalmas abban, hogy egy mesterlövész elől valami fal mögött lapul a főszereplő sebesült katona? Nyilván a nagy izgalom csak pár percig él, viszont azon kívül is simán leköti a figyelmet ez a háborús thriller. Vagy a kamadráma jobban illik rá? Összesen 3 szereplője van.

A lényeg, hogy leginkább valamiért a Buriedhez tudnám hasonlítani, akinek az tetszett az ne hagyja ki.

A történet tényleg ennyi, egy amerikai felderítő duó kivizsgál egy vérengzést az iraki háború vége felé. Messziről csak hullákat látnak a helyszínen, akikkel egy hihetetlenül pontos mesterlövész végzett. Amikor elindulnak közelebbről kivizsgálni a helyzetet, akkor rájuk is elkezd lőni. Egyikőjük sebesülten a semmi közepén ragad, a másik hasonló állapotban pedig egy omladozó fal mögött.

Ekkor még csak 10 percnél járunk! Mivel töltik ki a játékidőt? Szerintem a teljes képhez ezt el kell árulnom, elég korai fordulat: az ellenséges mesterlövész rádión elkezd csevegni a fal mögötti katonával. Beszélgetnek a háborúról, arról, hogy sok minden csak nézőpont kérdése.

Egyértelműen a háborúk, a tökös, demokráciaterjesztő Amerika cselekedetei tisztaságának megkérdőjelezéséről van szó, de a rádióbeszélgetés mégsem fullad hegyi beszédbe (kivéve a végső nagy szimbolikát), egyrészt mert kevés dolgot rágnak szájba benne “dis bad”, másrészt mert közben ügyesen adagolják a feszültséget más fordulatokkal is.

Érdekes helyzet írási és rendezési szempontból is, meg sem lepődtem, hogy a hullámzó minőséget szállító Doug Liman (The Bourne Identity, Jumper, Edge of Tomorrow) elbírt vele. És itt ki kéne emelnem még azt is, hogy John Cena utálók ne féljenek, ő alig van benne, az igazi főszereplő Aaron Taylor-Johnson, aki viszont elbír a szereppel.

Az is nagyon tetszett, hogy nincs túlhúzva, a tényleges film 85 perc nagyjából. Ennyi volt benne, viszont addig végig lekötött simán, de azért szerintem a posztból is kitűnik, hogy nem váltotta meg a világot a The Wall. Az is árulkodó, hogy a film 3 éves és már szinte senki nem emlékszik rá.

human
írta
2020. 06. 05. 14:51
megjelenés
7
hozzászolás


← Vissza a jelenbe - A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.