Revenge

Ha már erősebb női főszereplő kell, akkor a vele szinte egy időben bemutatott Tomb Raider helyett itt van például a Revenge. Mondjuk ennek még annyi köze sincs a valósághoz, mint Lara kalandjainak.

A történet eléggé egyszerű: egy nőt megerőszakolnaak a sivatagban, elfut, és eközben felnyársalódik egy fára. A férfiak otthagyják a tetemet, később akarják eltüntetni a nyomokat. Hát ezt rosszul teszik, mivel a nő nem halt meg, és főnixként feltámadva utánuk ered. Nincsenek hatalmas csavarok, ahogy a cím is mondja, egy lecsupaszított, 4 szereplőt mozgató B-mozis bosszútörténetről van itt szó.

Ami erőssé teszi a művet, az mondjuk el is fog rettenteni pár embert: a művészi megoldások. Mondjuk már a főszereplő túlélése is jelzi, hogy mennyire feláldoznak mindent a szimbolikáért, de ez nem is baj, hiszen így lehet más a hatása, mint mondjuk a férfiak által készített I Spit On Your Grave-nek. Ja, ezt nem is mondtam eddig, de a Revenge-t egy női rendező készítette. A popóközeliekben (gondolom ennek a visszavétele) és a vérengzésben így sem fogja vissza magát a film, sőt, volt egy ahol még az én gyomrom is felfordult. Viszont érdekesebbé tette a végeredményt ez a nézőpont, plusz gondolatokat adhat a megnézése után. Már ha kilépünk a ténylegesen látott történet mögül és elmerülünk a szimbolika jelentésében.

Amit még kiemelnék, hogy milyen szép a Revenge. Konkrétan sajnálom, hogy kihagytam moziban, olyan gyönyörű a fényképezés néhol.

Az egyedüli zavaró, hogy mintha nem lett volna 108 percnyi puskapor a látottakban. Mivel egy ember kezében volt az irányítás, Coralie Fargeat nem csak rendezte, de írta is a filmet, így tippre a producerek viszonylag megbízhattak benne, a vágó pedig kemény kézzel volt irányítva. Az teljesen biztos, hogy 90 percben ez sokkal jobban ütött volna.

human
írta
2018. 06. 07. 13:37
megjelenés
30
hozzászolás


Suspiria-előzetes

Ilyet is régen láttam: egy remake trailere az eredeti rajongóitól is egész jó reakciókat kap. Mondjuk az Amazon nem tökölt, és baromi hangulatosnak tűnik a Call Me By Your Name rendezőjének az új munkája, akkor is, ha csak egy feldolgozás. A főbb szerepekben Tilda Swinton (We Need to Talk About Kevin), Dakota Johnson (Fifty Shades of Grey), Chloë Grace Moretz (Kick-Ass), Mia Goth (A Cure for Wellness) és Jessica Harper.


Dakota Johnson stars in SUSPIRIA – Photo: Sandro Kopp/Amazon Studios

Vajon aki nem ismeri az eredetit, az milyen sztorit tud kihámozni ezekből a képsorokból? Akartok játszani?

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2018. 06. 04. 17:27
megjelenés
10
hozzászolás


The Endless-előzetes

A film középpontjában egy testvérpár van, akiket az anyjuk halála után befogad egy vallási közösség. Onnan megszöknek, de nem találják a helyüket a világba, így sok évvel később visszalátogatnak közéjük. Ami persze hiba.

Hiába az eltelt idő, mintha senki nem öregedett volna. És ez csak a kezdete a furcsaságoknak ebben a kisköltségvetésű horrorban.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2018. 04. 07. 03:01
megjelenés
8
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.