Gamer – Játék a végsőkig

Ez most mi a fene volt? Megmondjam? Egy popcorn-akciófilmes szinten egész normális ötlet elkótyavetyélése. Nem véletlen, hogy annyit lapult készen a fiókban, meg az sem, hogy Gerard Butler nem igazán tudott beszélni a filmről különböző talkshowkban, hiszen a 2 éve lezajlott forgatás óta egyszerűen elfelejtette a nagyját. De komolyan, és tökre érthető ez tőle.

Gamer rúúg

A történet kicsit Death Race-es, kicsit Sims-es. Az egész úgy kezdődött, hogy Dexter Ken Castle (Michael C. Hall) létrehozta a Society című Sims klónt, csak épp élő emberekkel. Úgy kell elképzelni, hogy aki elkeseredetten akart pénzt keresni az szereplőnek jelentkezett, aki irányítani akart élő embereket az pedig befizetett a játékra. Természetesen a jövőben járunk, és főleg szexbe fordult az egész Society játék. Ami biztos, hogy Castle marhasok pénz keresett vele, így a következő projektjében magasabb szintre emelte az egészet: halálraítéltek küzdhetnek egymással a csatamezőn, ahol aki eljut a harmincadik mentési pontig az kegyelmet kap. Mindezt természetesen azzal csavarva, hogy itt is pénzes ficsúrok terelgetik bábúként a résztvevőket, szóval XY túlélése csak az irányítójának az ügyességén, meg a lagon múlik. Természetesen ebből valami társadalomkritikát, meg ide tartunk tanulságot akartak kihozni, de nagyon bénán sikerült csak nekik. Az a kár, hogy a Running Man ezt már elmondta nagyon sok éve a jövőről? És jobban?

Na nem baj, gondolnánk, akkor legalább egy korrekt akciófilmet láthatunk a tanmese mellé, és ha erre gondoltatok, akkor sajnos rossz hírrel kell most szolgálnom, miszerint még az akciórészeket is elk*úrták. Valahol persze furcsa, hogy zavar amiért szart sem látunk az akcióból, meg marha rövidek maguk a lövöldözős részek, hiszen a sztorinak kellett a játékidő (kac-kac), de azzal nyugatom magam, hogy még nem illek a film által felvázolt jövőbe, mert a random vérengzés sem hozott lázba. Igen, a vér az tonnaszám folyik. Na szóval, az a fő baj, hogy az akciók rövidek és annyira rángatják a kamerát, hogy szart sem látni. Ezt úgy mondom ám, hogy a Crank 2 nekem tetszett (ugyanez a banda készítette), de itt valahogy nem sikerült megtalálniuk azt az őrült, de még látható határt.

Képileg szerintem sikerült hozniuk azt a videójátékos feelinget, Killzone meg Gears of War meg Halo meg ezek felrémlettek a design alapján. Viszont ezekben a játékokban azért lehet követni mi történik, így ha ők esetleg hasonló látványt akartak, akkor bizony jobban észnél kellett volna lenniük az akcióknál. Azt kell mondanom, hogy még mindig a Doom FPS jelenete az etalon ebből a szempontból, akkor is ha azon film többi része gyenge is volt.

Gamer ugrik mert robban

Ami pozitív volt számomra, az a sok sorozatsztár hülye szerepekben. Peter a Heroesból, a Psych egy része, az a borzasztó hangú nyomozós csaj, na meg Michael C. Hall, aki túljátszotta magát, de szerintem ez is volt az utasítás ehhez a túlpörgetni próbált filmhez. Konkrétan egy zseniálisan szürreális jelenet van, ahol a Broadwayes múltját hozza a csávó. Na meg G-Butt (ahogy a barátai becézik:), azaz Gerard Butler bazira jó akciósztár, akármennyi romantikus komérdiában tűnik fel.

Gamer értékelés

A filmre úgy 4/10-et tudok csak adni nyugodtan, sajnos mellélőtt a Mark Neveldine-Brian Taylor páros. Lehetett volna komolytalan akciófilm, csak ahhoz nem kellett volna ennyire akarni azt, hogy több legyen, okos scifi-akció, mert annak nem fért el.

human
írta
2009. 11. 05. 14:44
megjelenés
38
hozzászolás


Röviden: Aliens in the Attic

Pár éve, a Zathuránál feltűnhetett, hogy 1-2 családi mozi néha beficcen, csak hogy — fogalmam sincs miért, nincs idok, csak a teljesen kikapcsolt agy a nézés közben. Az Aliens in the Attic trailere pedig ezt ígérte. We come in pieces. Ami mindenképp tetszik, hogy végre teljesen normális CGI jut egy ilyen kis családi filmbe is. Na jó, nem is kicsit, hiszen a nyár main eventjének szánták. Állj, most röhögtem ezen egy kicsit.

Aliens in the attic kép

A történet tényleg annyi lett, amit a cím mond. Az épp nyaraló család padlására érkezik négy, elég kis méretű űrlény. A gyerekek felfedezik őket, aztán igyekeznek megakadályozni az idegenek földet leigázó tervét. Valójában a film legnagyobb baja, túl hosszú. Ezt úgy kell érteni, hogy az első 40-45 percben egész jól tartotta magát a “kis méretű idegenek és kis méretű emberek közötti harc” ötlete magát, de aztán egyszerűen csak elfáradt az egész. A poénok elnyújtottabbak lettek. A végkifejlet meg katasztrófa, amolyan “zavarjuk legyorsan ezt is”.

Pontnyilag csak négyet tudok kiosztani, az ugyanennyi félmosolyos jelenetért.

human
írta
2009. 10. 20. 05:24
megjelenés
5
hozzászolás


Hasonmás (Surrogates)

A film, amiben Bruce bácsi megmutatja, hogy a fejfájós-borostás-véres sebhelyes figura még megy neki, csak éppen az igazi kibontakozásra nem adnak neki terepet. Figyelem, a Surrogates olyan messze van az akcióscifitől, hogy nagyon, legalábbis a szó elejében említett akció, mint olyan, alig teszi tiszteletét a vásznon.

ilyengagyi a vizuál, ala Surrogates

A történet az, hogy vannak ezek a hasonmások, amik robotok. Mindenki otthon döglik egy kényelmes fotelágyban a fején érzékelővel, és a gondolataival irányítja a saját kis bábuját. Ez elvileg arra jó, hogy csinálhassanak akármit következmények nélkül. Nem kaphat el semmit éjszaka, nincs gond ha nem nyílik az ejtőernyő, ilyesmi. Ekkor érkezik természetesen a bibi, a bűnügy, miszerint van olyan fegyver, amivel a hasonmás irányítóját is meg lehet ölni egyben, mivel átsüt az agyat védő rendszeren.

Az volt a fő baj, hogy nem tudták eldönteni mit akarnak. Vagy az, hogy alapban a nyomozás egy akármelyiknyomozós sorozat szintjét nem ütötte meg igazából? Kiszámítható fordulatok, és a trailer által még a végkifejlet is ismert. Ez amúgy nevetséges, a film végén van egy elvileg feszült jelenet, a csúcspont lenne elvileg, aminek a következményét simán lelőtték, így izgulni nem tudsz, mert tudod mi fog történni. Sajnos a történetmesélés nem annyira jó, hogy ez megbocsátható legyen. Pedig most meg sem néztem az összes előzetes videót.

Amit elismerek, hogy maguk a hasonmások nagyon durvák lettek, a szónak abban az értelmében, hogy mozognak meg minden, de hiányzik belőlük az élet. Ez a rész teljesen rendben van, Bruce modellje például hajasbaba és minden ránca tovatűnt az 50 fölötti színésznek, de annyira, hogy egyszerűen furcsa volt nézni ahogy “él”. Mondjuk itt sem volt teljesen egységes a koncepció, mert volt aki robotosan mozgott (tudjátok, az a darabos természetellenes), volt aki normálisan, de egye fene, elkönyvelhetjük annak, hogy a bénábbak régebbi modellek.

Hajasbaba a Surrogates-ben

Szóval az a fő gond, hogy nem döntötték el mi legyen. Merthogy a robotokat bárki irányíthatja, így simán lehetett volna akár P.K. Dick-es magasság, ahogy bárki-bárki lehet, helló paranoia-autópálya, vagy a te hasonmásod tehet rossz dolgokat miközben nem te irányítod, de nagyon bénán használták ki ezt a lehetőséget. Meg lehetett volna üldözős akcióscifi is, a végén nagy leleplezéssel, de összesen csak 1 normális akciójelenet volt az egészben. Az előbb említett két dolog között félúton is simán el lehetett volna lavírozni, de ehelyett nagyon buta párbeszédeket meg történéseket sikerült összerántaniuk. Ezeken kívül még sokszor úgy is érződött, mintha utólag dolgoztak volna csomó jeleneten, átforgatva érzelmesebbre, merthogy pont a családi drámánál volt többször ilyen — nyilván gond a feleséggel, hiszen Bruce filmen nem igazán lehet normális párkapcsolatban.

Ez bizony 4/10, de az is csak jóindulattal. Felesleges az egész, és hát csalódás is simán. Áhh, miért hagyták ki ezt a ziccert.

human
írta
2009. 10. 04. 14:17
megjelenés
51
hozzászolás


Megint 17 (17 Again)

Erre nem számítottatok, mi? Tipikusan az a helyzet, mint az alfabétagamma egyetemi filmeknél, amikor csak az alapok miatt nézi meg az ember a filmet, és hát ez a más kor más testben téma a Big óta nagy kedvencem. Még azt a borzasztó Jennifer Garneres tinilányost is megnéztem, miért pont a Megint 17-et hagytam volna ki?

a megint 17 főszereplője

A történet röviden annyi, hogy Zac Efron kosarazni akar. Tada.wav. Valójában az örök kérdést veszik elő, ami rengeteg embert foglalkoztat: mi lenne, ha akkor máshogy döntök? Hát itt némi segítséggel ki is próbálhatja a főszereplő mi lenne. A kérdéses döntése pedig az, hogy 17 évesen a nőjét és a születendő gyermekét választotta az egyetem helyett, aztán 35 évesen is ezen rágta magát, hogy mi lett volna ha.

Sajnos 1-2 pillanatot kivéve teljesen ilyen szájbarágós oktatófilmbe ment át az egész, olyan kínos humorral, hogy az íróknak a pofája le kéne szakadjon. Mászkál a 17 éves testben a csávó, folyamatosan elszólja magát, aztán elmegyógyintézet helyett egy weirdo felszólalással elintézi mindenki, és ugyanúgy találkozgat vele. Sokszor azt lehetett érezni, hogy “a történetet valahogy x irányba kéne gördíteni, akkor most gyorsan csinálja azt, tökmindegy mennyire hihetetlen baromság.” Meg olyanokat, hogy volt egy poénra ötletük, gondolom ennek minden alkalommal örültek, mert ritkán fordulhat elő velük, aztán túlmagyarázták és befulladt. Még így is kínszenvedhettek a film hosszával, hogy a nagy tanulságig összejöjjön az elvárt másfél óra.

Csak olyanoknak érdemes a filmet bevállalni, akik láttak már modern Disney sorozatot. Itt is ugyanolyan tanmese módon szólnak a nézőkhöz sokszor. Ne szexeljenek az igaz szerelemig (17 évesek a szereplők), mindig legyenek kedvesek, meg ezek. Nyilván semmi baj vele, csak a hegyibeszéd felhang miatt ilyen lepattanó módi lesz belőle, a felnőtt nézőknek meg főleg.

Megint 17 értékelés

Nem szaporítom tovább a betűket, 4/10-et tudok csak adni a 17 Againre, talán jóindulattal egy 5 elférne, de most nincs bennem jóindulat. Aki viszon Efron rajongó az rohanjon, mert ő sokat van vásznon, csak a film tűnt el mögüle.

human
írta
2009. 05. 31. 21:08
megjelenés
42
hozzászolás


Hívatlan vendég (The Uninvited)

Nos igen, ehhez a filmhez tényleg két rendező kellett, egy ember nem volt elég a gagyi forgatókönyv filmre viteléhez. Mindezt a Ring (amerikai változat) és a Disturbia producereitől, mással nem tudták eladni.

Uninvited poszter kicsibenVegyünk egy fiatal lányt, aki a film legjobb és egyetlen poénját* hallva hazarohan, csak hogy szemtanúja legyen édesanyja halálának. Ez amúgy vicces volt, mert a lány tengerparti otthona egy nagy főházból, meg egy kisebb valamiből állt, és a beteg anyukáját kinn tartották a mellékházban. Ez utóbbi robbant fel. Innen egyenes az út az elmegyógyintézetbe, ahol 10 hónapig kezelik, aztán az orvosa hazaengedi nyugiban, otthon meg szellemek és az új mostohaanyja várja. Na ennyi így hirtelen.

Igazából fura, hogy viszonylag elfogadható nevek miért vállalták ezt az unalmas filmet el. Merthogy ez unalmas. Olyan, mint egy gagyi krimi, csak raktak bele pár ijesztést. Nem mondom, hogy horror elemet, mert ez nem az, egyszerűen csak van 5 olyan rész, ahol 3 kilométerről látod, hogy most valami hirtelen be fog ugrani a kamerába, ami meg is történik, menetrendszerűen. Az író így ülhetett, körmölhette az unalmas sztort, aztán néhol megsimogatta a bajszát, miközben azt a gondolatot ízlelgette, hogy akkor most ide befér-e egy ijesztős jelenet. Aztán hopp, feltűnik egy szellem a papíron, vásznon.

Hívatlan vendég értékelés

Ez max 4/10. Sosem tudjátok meg, hogy miért nem kevesebb, mert megézni nem érdemes, ellenben tényleg nem 2 pontot érdemel.

*a srác, akivel van, így udvarol neki: Szeretlek… és van nálam gumi.

human
írta
2009. 04. 20. 14:27
megjelenés
38
hozzászolás


Fűrész 5 (Saw V.)

Na ez az a rész, amit igazából csak Saw rajongóknak lehet ajánlani nyugodt szívvel, random nézőknek nem annyira. Vagy csak egyszerűen unalmas volt? Mondhatnám, hogy a film vége után ez volt az első gondolatom, a rajongós, de valójában már közben is végig ez járt a fejemben, mert hát egy kicsit unatkoztam. Amúgy kíváncsi lennék arra, hogy azok között, akiknek a Saw 5 tetszik, hányan gondolják azt, hogy a sorozatok gagyik. Mert ez az egész annyira TV-sorozat szerű, évente rendszeresen új rész, olyan ami teljesen kapcsolódik az előzőkhöz, hogy azt már leírni is felesleges. Kár, hogy ilyen sorozat nincs.

az egyik játékos a Fűrész 5-ben

Ha már a sorozatozással jöttem, akkor a történet említéséhez tökéletes lesz. Ha tévében menne, akkor ez lett volna a finálé felvezető rész. Vagy maga a finálé? Rengeteg mindent elővettek az előző részekről, és a háttérbe bezsúfolták a Jigsaw segítőket olyan “játékoknál”, ahol eddig azt hittük, hogy csak Jigsaw bácsi tevékenykedett. Egy rendesebb nyomozással mutatták be őket, ez lett volna a thriller szerű rész, közben meg azért megy egy játék, mert Saw film nincs csapdák nélkül. Hát a nyomozás gyenge volt, a játék pedig nem elég a teljes filmre. Mármint fröcsögött a vér, de inkább felvezető lehetne a komolyabb csapdákig, mert olyan gagyi volt az egész “miért vagyunk ott, mit kéne csinálnunk” dolog.

Igazából sokkal többet nincs kedvem írni, láttam már ennél sokkal jobb Saw epizódot is. A thrilleres tortúra pornnak van létjogosultsága, de nem így, hanem ennél sokkal izgalmasabban. Ez volt az eddigi legrosszabb Saw, pedig az első 2-3 még tetszett is, így csak 4/10-et tudok rá adni.

Ellenben a rajongóknak meg ez a rész talán üthetett, főleg ha rendesen emlékeznek az előző részekre, vagy mostanában nézték újra őket, mert akkor nem csak halvány memóriadarabokhoz kapcsolódik a visszautalások, hanem jobban összeáll egy nagyobb filmmé. Azért nekem is akadt pár “aha, szóval ez volt az pillanat”, olyanok amikre tisztán emlékeztem.

Amúgy Dexter nője szerepelt benne, de imdbn ellenőriznem kellett, annyira kitömték mellben, hogy alig lehetett felismerni.

human
írta
2009. 01. 09. 18:46
megjelenés
75
hozzászolás


Szállító 3 (Transporter 3)

Most mondjátok meg, ilyen nehéz autós akciófilmet csinálni? A Transporter 3 forgatókönyvírója ha kap az elkövetkező években munkát, akkor nagyon csalódott leszek, mert olyan gagyit alkotott, hogy a végtelen számú majom simán jobbat csinálna nála. És akkor az alkotott szóval még túl sok kreditet adtam a csávónak.

Szállító 3 - a fegyvert Frank fejéhez esete

A történet? Idióta, mert idióta. Lelőném a filmben található csavart, vagyis nem csavart, csak meglepetést, ha elárulnám miért kell furikázni Franknek (“drive my own car”), de olyan kaliber, hogy fogjátok a fejeteket utána, annyira nevetséges az indok. Na mindegy, még akár így is lehetett volna jó a film, ha nem b*sszák el az akciójeleneteket. Bár a kamerát nem rángatták annyit, mint mondjuk a Bondban, ami kivágta a biztosítékot ugye, ellenben a vágás valami katasztrofális volt. Nincs pénz kaszkadőrökre? Vagy nem tudom miért kell a közelharcot ilyen gányra venni.

Fordul vágás, ütéshez kinyújtja a kezét, vágás, betalál majdnem az ütés, vágás, elesik az ellenfél, vágás. Ez még rendben is lehetne, de pont a fizikai erő nem jön át, piheharc lesz, Bud Spencer és Terence Hill szintű, csak itt komolyan gondolták ott meg össznépi mulatozás. A színészek képességeit hagyjuk, bár Statham továbbra is jó akcióhős szerintem, csak jobb alapanyag kellene hozzá, mint amiket mostanában beszerez.

Amit nem értek, hogy a csajra miért mondja mindenki, hogy jó volt, amikor nulla csábítást lehetett érezni szinte végig, főleg mert többnyire hisztis picsa volt, aztán pedig komolyabb csábító, nevetséges váltásokkal. De ilyen 10 perce üldözik őket és még akkor is Franket basztatja valami hülyeséggel, aki épp ezerrel koncentrál a vezetésre, erre rádöbben a csaj, hogy tényleg üldözik őket. Aki viszont ehhez a gagyi forgatókönyvhöz elment, az a PB-ből a zsebes, Robert Knepper. Tényleg gyengus fő-főgonosznak, de ebbe a cémoziban nem annyira.

Szállító 3 értékelés

Szóval, a kérdés adott: tényleg ilyen nehéz autós akciófilmet csinálni? Pedig a első Transporter simán marhajó, a 2. nem annyira, de még az is jobb ennél a szörnyűségnél. Aki csak a trailert látta eddig, az örüljön, mert az tényleg jó, a film már nem annyira. Nincs szívem 4/10-nél kevesebbet adni, mert hát akciófilm amiben pénz is akadt, de azért sajnos kerülendő. Kivéve ha pisztolyt fognak a fejetekhez, hogy namármost ezt megnézitek, ahogy ezt a fenti képen látjátok, mert akkor persze nézzétek az életetekért.

human
írta
2008. 12. 20. 01:53
megjelenés
56
hozzászolás


Babylon A.D. (moziváltozat)

Sajnos rossz hírrel kell elétek járulnom, ez a film így a moziverzióban gyenge lett. Szörnyű ezt mondani, de valamennyire a Hipervándorra hasonlít, ugyanúgy vázlatos az egész. Na jó, ez nem volt sportszerű hasonlítás, mert mint tudjuk, a Babylon AD azért ilyen mert agyonvágták. A kész és egységes film egyharmada a stúdió brutális vágásának hála kikerült a moziváltozatból. Ez végig észrevehető, egyszerűen pörgősebbre, akciósabbra vágták, de ezzel egyben ki is herélték.

babylon A.D. és a stuki

Amúgy ha a Hipervándor az sértés volt, akkor inkább a másik filmet hoznám fel, amire hasonlít, ez pedig Az ember gyermeke, de ez is igazságtalan tőlem, főleg mert nem csak koherensebb a Clive Owen eposz, hanem még rendezésileg is tökéletesebb. A Babylon AD-t jegyző Mathieu Kassovitz nem volt a kevés, de kötelező akciójelenet készítésekor a csúcson. Mondhatni. De valójában a hibáknak érződő dolgok legalább fele simán visszavezethető a bevezetőben említett brutális műveletre. Ezzel vissza is kanyarodtam a sok hasonlítástól a lényeghez.

Néha olyan érzésem volt, hogy a látványos jelenetek nagyja is csak azért került be, hogy eladható legyen a film. Mathieu valami teljesen más filmet akart, valami mélyet, vallást és emberiséget szikével metszőt. De hát ehhez ért a rendező, miért raktak akciót mégis a filmbe? Ha kevesebb lett volna a lövöldözés, akkor nem tudták volna hova vágni, mert nem maradt volna semmi belőle és lehet jobban is jártunk volna, ha ezt így nem erőltetik.

Tudom, sokat emlegetem a vágást, lehet az a reakció rá, hogy hiszti, viszont ha megnézitek mennyit metszettek ki, akkor azért lehet koppanni: 161 percből faragtak 90-et! És biztosíthatlak titeket, hogy látványos jelenetek nem vesztek oda a csonkítás során. Nem véletlen Vin Diesel megjegyzése, hogy az alakítása is ott van a vágószoba padlóján. Ami maradt az a tipikus Vin Diesel féle akcióhős, aki néha érthetetlen helyzetekbe kerül, mert… nos tudjátok.

A történet amúgy röviden annyi, hogy a Diesel által játszott Toorop némi pénzért átszöktet a határon amerikába egy különleges lányt, meg annak a kísérőjét. Öö, mostmár érthető az ember gyermeke dolog? Bár itt nem apokalipszis van, csak az emberiség fejlődése. Legalábbis így vettem ki. Az út során teljesen súlytalanul, de kötelék alakul ki közte és a kísérendők között. És ennyi. Amerikában történnek dolgok, de akkora lyukak tátongnak az olló ejtette sebek helyén, hogy érthetetlen mi-miért történik. Egyszer csinálni akarják ezt aztán a következő jelenetben mindenféle átvezetés nélkül már teljesen más véleményen vannak.

Nem tudom érdemes-e még tovább koptatnom itt a billentyűket a Babylon A.D.-ről. Aki teheti várja ki a rendezői, uncut verziót, mert hát ebben valahol egy jó film is lapulhat. Erre a film csonkra nem tudok 4/10 pontnál többet adni. Mindig amikor valami értelmes párbeszéd lett volna ugrás van, amikor filozofálnának az erőszakról, vallásról, emberekről, akármiről, ami értékes vagy amit az orrunk alá akarnának dörgölni, hogy vegyük már észre, változtassunk, akkor azonnal jóéjt. De komolyan, dumálnak egy picit aztán alszanak. A film első fele még csak-csak értelmes, de amint Amerikába érkeznek onnantól még az átlagosnál is jobban széthullik a film.

Ehh, hagyjuk.

human
írta
2008. 10. 09. 15:42
megjelenés
46
hozzászolás


Az esemény (The Happening)

Mi történik? Miért? És ki nézi meg ezt a filmet? Az IMDB-n már 6 pont alatt van, és most, így megtekintés után csak azt mondhatom, hogy nem véletlenül. Innen is gratuláció mindenkinek aki megúszta spoiler nélkül, mert én besz*optam sajnos. És nem a trailerekre gondolok, hanem a filmbeli tényleges dolgokra. Nézés közben el sem hittem, hogy ezt valaki így leírta 2 hónappal ezelőtt. Akkor azt hittem poén, most meg egy kicsit dühös vagyok, bár a film mindenféle előzetes tudás nélkül is durván közepes.

Happening kritika

A történésekről igazából nem akarok túl sokat írni, mert minden egyes megtudott infó csökkenti az élményt. Legyen elég annyi, hogy a film címe teljesen a tartalomra utal. Valami történik, és emberek halnak meg. És akkor erről ennyit, oké?

A megvalósításról meg azt akartam mondani, hogy éljen az R besorolás, mert ezt vér nélkül elég nevetséges lett volna megcsinálni. Mondjuk Shyamalan kijelentette, hogy ilyen B-filmet akart, persze csak akkor, amikor már megjelentek az első negatív kritikák. Előtte meg a stúdió a filmen, és a sajtónak nem mutatták be, csak pár nappal a tényleges mozibakerülés előtt. Jó döntés volt? Szinte biztos vagyok benne, hogy igen. Ahogy feljebb említettem, az imdb pontszám folyamatosan esik, ahogy a trailerek által megetetett nép (a boxoffice eredmények alapján nem is kis tömeg) kijön a moziból és fellép a netre.

Az biztos, hogy Zooey Deschanel klubtagságomat megújítom majd a következő évre is, mert azok a szemek rabul ejtenek. Mark meg hozta a szokásos formáját. Annyira sokat nem kellett színészkedniük, lásd még a B-filmnek tervezte dolgot, így még a gyerekszínészek is könnyedén megbirkóztak a szerepükkel.

Az esemény értékelés

Ez részemről 4/10 lett. Ha tényleg semmit nem tudsz előre, akkor talán több lesz, bár a csattanó ígyis-úgyis katasztrófa. A 4 pont a film első harmadában levő baljós hangulat miatt jár, de onnan durva lejtmenet következik. A kommentek között valósznűleg rengeteg spoiler lesz. Ezúttal semmiképp nem tudom garantálni, hogy másképp alakul, így csak olyan olvassa el őket, aki már látta a filmet. Mondom, minden megszerzett infó csökkenti az amúgy sem túl magas élményt.

human
írta
2008. 06. 19. 15:46
megjelenés
174
hozzászolás


Csak a testeden át! (Over Her Dead Body)

Nem ringattam magam kétes reményekbe, tudtam mire számíthatok amikor beültem erre a filmre. Nincs kecmec, ez bizony a romantikus kategóriába tartozik teljesen, és humorból nagyon kevés van benne. Ezt csak amolyan figyelmeztetésként mondom azoknak, akikben Paul Rudd neve a nevetéssel van még összekötve. Mondjuk a többségnek egy I Could Never be Your Woman után már nincsenek illúziói.

Csak a testeden át! a két női főszereplő

A sötét hangulatú bevezető után rögtön tisztázni szeretném, hogy a 27 idegen igen romantikus szörnyűséghez képest ez a darab egész szórakoztató volt. Egyrészt Lake Bell, mint női főszereplő, és mint nem annyira tökéletes, amolyan szomszédlány típus. Aztán ott volt Jason Biggs, akihez a film 3 nagyobb poénja közül az egyik tartozott. Komolyan, igaz, hogy 14 percet kellett várnom egy tényleg jó poénra, de ott sikerült végre megnevettetniük, és ezt művelte a “Pitebaszó”, hogy a Jay and Silent Bob filmet idézzem. Aztán még ott volt Paul Rudd is, de valójában semmi kiemelkedőt nem alkotott.

A történet annyi, hogy a Paul által játszott karakter menyasszonyát agyonüti az esküvőjük napján egy jégszobor. Egy évvel később még mindig nem tud rendes párkapcsolatba kezdeni, ezért a testvére elrángatja egy szép médiumhoz, hogy az majd beszél a menyasszonnyal, aki végre elengedi. Szó-szót követ, egymásba habarodnak, ekkor tér vissza tényleg a volt kedves szellemme, és elkezd küzdeni a kapcsolatuk ellen.

Igazából annyira sokat nem akarnék írni róla, de Eva Longoria anti-alakítása mellett nem mehetek el szó nélkül. Simán egy elfogadhatóbb romantikus valami lehetne ez a film, ha Longoria kisasszony nem húzná le a francba a katasztrófa színészetével. Elhiszem, hogy a sorozatban jó yadda-yadda, de itt minden pillanatban amikor feltűnt a vásznon akkor megakasztotta a film menetét. Nem kicsit ő a legnagyobb negatívum ebben.

Csak a testeden át! értékelés

Egy 4/10-et adnék neki, de akinek a barátnője vagy a pasija nagyon nem akar az Iron Manre vagy a Forgetting Sarah Marshallre menni, annak talán bevállalható a csajosfilm fronton. De a ők is inkább a mai premier Jackpotos, mosogatóba hugyozósat fogják választani. Ez a film azért nem annyira alpári mint amaz.

human
írta
2008. 05. 08. 02:47
megjelenés
7
hozzászolás


21 – Las Vegas ostroma

Ostrom? Inkább állóháború. Valami ilyesmi gondolat fogalmazódott meg bennem, amikor még csak a film felénél tartottunk. Merthogy összecsapások nem voltak, de még a marhaokos matekzsenik között sem. Az a helyzet, hogy Las Vegas ügyben újat mondani nehéz, így max a cool faktorra lehetne rámászni, de az meg marhára nem sikerült a rendezőnek. Egy biztos, maga a lapszámolás marhára nem izgalmas. De térjünk a történetre, csak előbb némi kép.

21 - mennek nyerni

A filmre ilyet mertek ráírni a merketingesek: Megtörtént események alapján készült történet 5 tanulóról, akik megváltoztatták a blackjacket örökre. Nem pont így szóltak a reklámozók, csak nincs kedvem kikeresni a magyar taglinet, így az angolt ideferdítettem. Na most a filmből ez a megváltoztatták marhára nem jön le. Egyrészt mert a lapszámolás így 2000 körülre annyira nem újdonság, másrészt meg miben változtatták meg, abban hogy összedolgoztak? Gondolom kétfélte számoló van, az egyik amelyik emeli a tétet amint javul a pakli, a másik pedig aki így csinálja ahogy ezek a diákok. A társuk ül és számol, amikor javul a helyzet akkor meg jelez a haverjának, aki jön kaszálni. Mert ezt csinálta ez az csapat is. El tudom képzelni, hogy mondjuk a 60-as években ez a módszer újdonság lehetett, nade a film a jelenben játszódik…

A történet annyi, hogy a srácnak kell kb 300 ezer dollár, mert felvették a Harvardra, de nincs pénze megfinanszírozni a tanulását. Nos mivel ha az embernek kell pénz, akkor jön a lehetőség is, így itt is ez történik. A matektanára felajánlja, hogy szálljon be a lapszámoló-szakkörbe, és keressen marhasok pénz nem illegálisan – de a kaszinófőnökök által utált módszerrel – Vegasban. A bonyodalmakat meg mindenki képzelje bele. Csapaton belüli ellentétek, persze, és biztonsági szolgálat is kiszúrja a lapszámolást.

Az egészben talán az volt a legrosszabb, hogy tök amatőrnek tűnt a csalás bemutatása. Lehet, hogy a buta nézőkre tervezés miatt, mert ugye egy osztó vagy egy kamerákat bámuló biztonságis a napi 1000 játékos között nem szúrja ki könnyen, de ennek a tömegben elrejtőzésnek az érzékeltetése nem sikerült. Olyanokra gondolok, hogy a kicsit üresnek tűnő asztalnál levő kis tétekkel játszó számoló hátrafordul a haverjához, aztán látványosan összefonja a kezét a háta mögött. Hát betojok, hogy ilyen bénán jeleztek egymás felé. A másik negatívum, hogy voltak benne ilyen “cool” betétek. Azért idézőjel, mert látszott, hogy lazának tervezték, de marhára nem jött le semmi az érzésből. Ilyen amikor költik a szereplők a megnyert pénzt drága dolgokra. Az kéne, hogy megértsük miért nehéz kiszakadni a csillogásból, miután megvan a 300 ezer, de ehhez be kéne rendesen mutatni a csillogást. Hát nem sikerült (azért a narrátor motyogva próbálkozott vele). Az a helyzet, hogy ennél még a kispénzes Las Vegas sorozat is sokkal lazább, nemhogy egy Ocean’s 11.

A 21 éves szereplő huszonegyezik

A minap winnie a bevételi adatokat látva azzal fogadott, hogy ez 2008 Disturbiája. Hát sajnos minőségileg marhára nincs ez így. Talán ha a grandiózus, több mint 2 órás játékidőt lemetszették volna 85 percre, akkor nem lett volna ennyire unalmas. Nem azt mondom, hogy a Disturbia filmtörténeti mérföldkő, de kevés pénzből egy egész szórakoztató mozit dobtak össze, szinte tök ismeretlen arcokkal. Ez utóbbi itt is stimmel a főszereplőinkre, bár egy Kevin Spacey és egy Laurence Fishburne beugrott két kisebb mellékszerepbe. A kevés pénzből készültség is valamennyire illik a ide, a minőség viszont semmiképp sem. A 21 nem szórakoztató, poén alig van benne, izgalom pedig még kevesebb.

21 – Las Vegas ostroma értékelés

Amikor kijöttem még öt pont körülin gondolkoztam, de azóta eltelt 2 nap, leülepedett, és 4/10-nél többet nincs szívem adni rá. Az 5 már olyan, hogy nem bánod a megtekintését, de én már bánom ezt. Tuti le leszek oltva, mert imdbn is 10 ezer szavazat után 7/10-en áll, de ez a film nem jó, nem ajánlott.

Amúgy ide a végére meg a nagy professzorlenyűgöző valószínűséghez egy kis magyarázat azoknak akik látták, de nem tudják elfogadni. Az a lényege, hogy végig ugyanannyi marad az ajtókon a százalék, nem változik csak azért mert a játékvezető kiejt egyet. Ezért kell ajtót váltani. Nekem az a példa szemléltette legjobban, hogy tegyük fel 1000 ajtó van, és a játékvezető kilő 998-at, te pedig választottad mondjuk a kettest. Mennyi az esélye, hogy elsőre eltaláltad az ezerből a jó ajtót? Azaz hiába van a végén 2 ajtó, nem változik 50%-ra a döntésed. Lehet nem jól mondtam el, ez van. Adtak beszédtémát a nézőknek. Ez elvileg valami absz minimális matekos példa, azaz hogy az egyetemi tanárt miért nyűgözi le, azt nem értettük kifelé menet.

human
írta
2008. 05. 05. 20:34
megjelenés
60
hozzászolás


Amerikai Hófehérke (Sydney White)

Ha a menő magyar címeknél tartunk, akkor ennek adhatnák a talpraesett kislány az egyetemen alcímet. Még mielőtt írnék róla 100 karaktert, megemlítem, hogy bár mint film egyáltalán nem erős, az egyetemek alfabétakappa házaiban játszódó tinivígjátékok valahogy mindig kapnak egy kicsit kiemelt figyelmet tőlem. Például ez sem nézett ki semekkora dobásnak a trailer alapján, mégis meg kellett nézni.

AMerikai Hófehérke, azaz a Sydney White főbb szereplői

Na jó, a megnézési lázban közrejátszott Amanda Bynes is, akit nagyon bírtam a What I Like About You-ban. Ha ez nem lenne elég, akkor feltűnik itt Freaks and Geeks-es, Jack és Bobbys, és Gilmore Girls-ös szereplő is. Ez utóbbiból nem fő, hanem csak az újságíró alacsony srác. Milyen lehet ilyen tipikus castnak lenni? A csávó a Gilmore-t már végignyomta egyetemistaként, most megint azt játszhatott. Aztán a következő kitörés majd 40 fölött? Na mindegy. Elkalandoztam. Szóval igazi B-s gárda jött itt össze, sok sorozatszerpelővel, de igazából nincs is ezzel gond, hiszen nem az oscar díjra törnek, hanem másfél óra limonádéra.

Merthogy a történet alapján nincs itt másról szó kéremszépen. Sydney White megy az egyetemre, egyenesen a házépítő apja és crewja közösségből, azaz sok férfi között ő is talpraesett férflányka lett. Anyja öröksége nyomán az egyetemen jelentkezik is egy alfabétakappa házba, ahol végignyomja a beavatási időszakot, de aztán mégsem ott lel nyugalomra, hanem a “geek házban”. A többi között épphogy megtűrt lepukkant helyen. Ott ahol csak töketlen srácok vannak, de kikupálja őket, mert hát talpraesett lány. És közben a geek házat is meg kell menteni a lebontástól.

A film nyilván televan állj ki magadért meg a többi “tini” ön- megismerő és segítő yadda-yadda-val, de még a 4/10-es értékelés mellé is azt mondom, hogy egy percet nem bántam belőle. Mondjuk ha valaki megkérdeznétek, hogy miért, akkor nem tudnék egyértelmű választ adni, de hát ilyen ez a film. Majd jól megnézitek délutániszupermoziként, aztán esetleg ti is végigvigyorogjátok.

human
írta
2008. 04. 22. 23:17
megjelenés
13
hozzászolás


Hipervándor (Jumper) – kritika egy film vázlatáról

A film olyan, mintha valaki egy forgatókönyv vázlattal kiküldte volna forgatni a rendezőt meg a színészeket. Azok pedig megcsinálták ami meg volt írva, de a hiányzó 50 oldalt sosem kapták meg. Ekkor szólt a stúdió, hogy de hát vágjátok már össze valami filmszerűvé (egy film vázlatává), mert bemutatnánk. Erre hozzájuk vágták a tekercseket, de a stúdiónál senkinek nem tűnt fel a hiányzó rész. Ezt most kiötlöttem, de azt, hogy a film tök vázlatosan kezel csomó mindent, azt tartom.

Jumper - Hipervándor - Jackson épp vadászik Haydenre

Pedig az alapötlet, ha nem is zseniális, de szerintem marhajó. Nyilván nem az 50 évesek vannak megcélozva, de talán még ők is szívesen teleportálnának agybafőbe. A főszereplő srácnak meg ez a képesség jutott. Egyik pillanatban Angliában csajozik, 2 órával később szörföl a világ másik felén, ilyesmi. Persze az elborult vallásos Paladinok üldözik, de a képesség akkor is fasza. És itt jön be a vázlatosság, az, hogy ez egy trailer ötlet volt, megvalósításból pedig kettes.

A Paladinok múltjáról semmit nem tudunk meg, csak annyit, hogy mikor leszúrnak egy Jumpert akkor “csak isten joga mindenhol ott lenni” mondatot hajtogatják, és ezt már a középkorban is csinálták. A Jumperekről meg annyit, hogy vannak, és a Paladinok vadásznak rájuk. Valójában ez még akár elég is lenne, ha a filmbeli hajsza izgalmasabbra, súlyosabbra sikerül. Na meg ha nem lenne nevetséges minden párbeszéd, ami a két Jumper között zajlik. Komolyan, van egy rész, ahol a főszereplő győzködi a másik Jumpert, de ilyen szinten (átköltve):

– Fogjunk össze! – mondja a főszereplő.
– Miért követsz?
– Fogjunk össze!
– Tegnap ettem ráksalátát.
– Fogjunk össze!
– Rendben, nyomassuk közösen az akciót.

Egy dologgal nem volt gond, a teleportálás megcsinálásával. Azon kívül még a helyszínek változatosságával. Ezek kivételével szinte semmi nem klappolt. Egyrészt ki gondolta, hogy Hayden Christensen jó lesz főszereplőnek? Odáig rendben van, amíg az elkényeztetett ficsúrt kellett játszania, de amikor kicsit többet kellett volna színészkednie, akkor ilyen “Michael Scofield” szintre süllyedt. De szó szerint a PB főszereplő ugrott be róla csomószor. Samuel L. Jacksont nem akarom bántani, de a játéka erősen közepes volt. Rachel Bilson meg olyan mint máskor. Igazából egyikőjüket sem tudom hibáztatni azért, hogy a filmélmény gyenge, még Haydent sem annyira, mert ha nem kapnak értelmes mondatokat, akkor ők sem képesek ám semmire.

A főszereplő nagy lelki vívódásait abból kéne kitalálnunk, hogy nem mer Bilsonra nézni, aki cserébe pedig megértőt kéne hogy játsszon (szerintem), ami abból áll, hogy nem firtatja hősünk indokait meg cselekedeteit. Olyan tinivígjátékosan egyik percben ellöki “soha többet ne lássalak”, következőben meg “nem gondoltam komolyan”.

Hipervándor értékelés

Áh, nincs is kedvem tovább gépelni, pedig még lenne mit oltani. 4/10-et adok neki, mert a teleportálás régi álmom, a filmben is volt potenciál, de az első 10-15 perc után kisiklott az egész. Ha a logikai ugrásokat (nem bakik, egyszerűen ugrások) le tudod nyelni, akkor lehet, hogy jól tudsz majd rajta szórakozni, de eddigi reakciók alapján kétlem. Várd meg dvd-n inkább!

Ja, adalék a végére, amikor vettem a jegyet, a mögöttem és az előttem levő sem szégyellte kiejteni a borzasztó magyar címet “Két jegyet kérek a Hipervándorra”. Tessék, az átlag szerint nem gáz. Tudom, hogy sokatok szerint hipergáz és hát szerintem sem a legjobb megoldás. Az “Ugráló” cím talán még viccesebbb lett volna, nem is értem miért hagyták ki.

human
írta
2008. 03. 08. 21:03
megjelenés
80
hozzászolás


Egy bébiszitter naplója (The Nanny Diaries)

Emberek, ez egy közepesnél is gyengébb film. Nem az a baj, hogy vígjáték szerűségében nem akarja megváltani a világot, hanem az, hogy még az említett stílusnak is gyenge. Ezt a készítők is észrevették és megfejelték valami magánéleti drámával, meg élettanulsággal. Nem, ez még mindig nem a vége, hiszen van romantika is. Na, most már teljes a felsorolás, a filmet pedig ne nézzétek meg, hiába készült egy bestseller alapján.

The Nanny Diaries - Scarlett fut

A történet röviden annyi, hogy a Scarlett Johansson által játszott Annie Braddock a főiskola után nem tudja mihez kezdjen az életével, amikor is a parkban egy gazdag nő hirtelen bébiszitternek nézi, és rögtön alkalmazza is. Kicsit elnagyoltam a helyzetet, tudom, hogy nem pont ugyanígy történik, de ugyanez a képtelenség a végkimenetele.

Annie először azt hiszi, hogy gazdagék majd jól emberszámba veszik, ha már egyszer vigyáz a gyermekükre, de ez nyilván tévedés, hiszen nekik ő is csak egy ugyanolyan szolga, mint a takarítónő. Szerencsére nincs vész, mert a bébiszitter munkába gyorsan belerázódó Annie majd megpróbálja ráébreszti Mrs Fennhordomazorromatot, hogy mégiscsak anyukának kéne lenni, nem valami jégcsapnak.

Mondjuk a leírt sztoriból kerekedhetne akár egy egész jó film is, ha nem lenne az egész ilyen távolságtartó. Igen, azt hiszem ez jó szó lesz a filmre. Igazán sosem tudjuk beleélni magunkat a drámába, a poénokból meg olyan kevés van, mint kólában a kokain manapság.

Egyedül aszínészválasztással vagyok valamennyire kibékülve. Bár az borzasztó, hogy ott van a szépséges Scarlett Johansson (én bírom, igen), aztán csak a film utolsó harmadában vonzó. Viszont a hideg anyuka szerepére nem is találhattak volna jobbat, olyan ügyesen játssza apökhendi gazdagot. Na és ha már bébiszitteres film, akkor kisgyerek mindenképp kell. Bár a filmekben általában sikerül nagyon idegesítő színészeket találni ez utóbbi szerepre, itt most elfogadhatóra sikerült a választás.

Egy bébiszitter naplója értékelés

Mondom, valahogy nagyon közepesre sikerült ez az egész. Szerintem egy 4/10-et merek csak adni rá, ha több pontot kapna akkor álmatlanul forgolódnék ma éjjel. Ennek a filmnek szerethetőnek kéne lenni és ez nem sikerül neki. Bár még nem láttam a Mindenképpen talánt, de ha jelenlegi moziműsorból kéne választani, akkor én tutira azt ajánlanám inkább. Pedig ebben Scarlett Johansson van ugye.

human
írta
2008. 03. 05. 01:32
megjelenés
10
hozzászolás


Run, Fatboy, Run

Mielőtt valaki leolt, én bírom Simon Pegg-et, ebben a filmben is marha jó volt, szemben a forgatókönyvvel, ami viszont katasztrófa. Tudom, a Hot Fuzz sem jött be, meg most ez is negatív kritikát kap, így már Buddha sem mossa le rólam, hogy utálom Simon-t. Talán ha írok egy imádó posztot? Na majd legközelebb. Egy biztos, a Run Fatboy Run a jó kezdés után olyan idiótaságba fordul, hogy nemcsak hogy nem lehet komolyan venni, de komolytalannak sem. A film előzetese amúgy itt van.

Run Fatboy run részlet

A történet tudjátok mennyi? Két sor sincs a szövegszerkesztőmben. Talán itt a blogon kicsit több lesz, mert nem olyan széles a szövegmező. Figyelem: a Simon által játszott főszereplő, Dennis otthagyja terhes menyasszonyát az oltárnál. 5 évvel később, meg rájön, hogy mégis őt akarja, csak közben feltűnt egy pasi, aki szintén nőül venné. Simon, bizonyítandó, hogy meg tud változni, és nem az a quitter aminek tartják, kijelenti, hogy lefutja a maratont. És ennyi.

Sajnos a film utolsó 30 perce olyan gagyi giccsparádéba torkollik, hogy egyszerűen nem tudom pozitívan nézni a végeredményt. Mondjuk addig is csak egy sima, átlagos romantikus komédia. Tudjátok, amiben kevés a poén, de azért akad pár, és lehet nézni.

Simon Pegg jól hozza a vesztes figurát, aki egész életében minden kihívás elől meghátrált. Viszont hiába kedvelhető a szerepben, a film legjobb arca mindenképp a Black Books-ból ismert Dylan Moran. Nem érdekel, hogy a sorozatban is végig ezt a figurát hozta, ha egyszer itt is kurvajó. A végleges romkom unalomba fulladástól ő mentené meg a filmet, ha nem lenne az utolsó fél óra. Na meg a főszereplő nő borzasztósága. Én aztán semmit nem tennék meg érte, annyira nem kedvelhető.

Run, Fatboy, Run értékelés

Nem húzom tovább, ez 4/10 lett nekem. Nem mondhatnám, hogy rosszkedvemben kapott el, mivel nem voltam lehangolt, egyszerűen csak egy könnyed filmet akartam megnézni. Hát könnyednek könnyedlet, de nem túl jó sajnos. Egyszerűen nem hiszem el, hogy imdb-n 7 pont fölött van. A filmet amúgy a Jóbarátok Ross-sza, David Swimmer rendezte. Ja, a soundtrackre összekapott számok viszont marhajók, azért mindenképp megariszpekt.

human
írta
2008. 02. 18. 18:05
megjelenés
16
hozzászolás


Macskafogó 2. – A sátán macskája

Mondjuk eleve úgy mentem be, hogy “gyalázatos” lesz (a férjem haverjai előző nap konkrétan kijöttek a közepénél a moziból), ellenben ittam előtte egy mojitót, ami azért sokat tud dobni mindenfajta élmény megítélésén. Na lássuk, ebből mi sült ki.

Macskafogó 2 - A sátán macskája részlet

A sztorit gondolom, nem kell bemutatni, afrikai dzsungelben izolálódott macskatörzs segítséget hív az alvilágból Moloch nevű, ööö, szellem megidézésével. Moloch nagyon jól néz ki, jó a hangja és jó arc. Fentieket észleli Stanley, az újságíróegér, ő egy kicsit halovány, valamint Torzon, a dzsungel fia, aki egyébként egy borz. Torzon remek figura, nagyon jól néz ki, jó a hangja és a szövege is. Szerepelnek ezenkívül néhány jelenetben az időközben némi súlyfeleslegre is szert tett patkányok, akik ugyanolyan klasszak, mint voltak.

Van egypár képileg nagyon jól eltalált jelenet, a Moloch-osak bizarrul ijesztőek, a végeláthatatlan egérhadseregekről nekem mindjárt a Fal c. film jutott eszembe, és zseniálisan nyomasztó, amikor Grabovszky ellenőrzi a hangárban a hatalmas, berozsdásodott macskafogó-monstrumot. Képi megoldásokkal én egyébként meg voltam elégedve, a kíséretemül szolgáló fiatalember szerint nagyon elütöttek a 3D és a rajzolt képek és ez zavaró volt, de nekem erre hálistennek semmi szemem nincs.

És akkor mégis sikerül elrontani a filmet, a forgatókönyv összedobottnak tűnik, egyes szereplőkről hirtelen olyan dolgok derülnek ki a végén, ami egyáltalán nem volt felépítve, hanem egyszer csak minden felvezetést nélkülözve derült égből az apád vagyok, Luke. És a humor. Nagyon viccesnek szánták a filmet sajnos, ezért körülbelül minden második mondatban van egy iszonyatos szóvicc vagy más poén. Percenként tíz poén, amiből egy klassz és nevetek, kettő még elmegy, öt csak kicsit fáj, és legalább kettő kínos és vállalhatatlan és én szégyellem magam miatta. Egyébként is utálom a magyar humor Fábry Show-Szeszélyes Évszakok-vonulatát, ezek a poénok pedig oda valók, erőltetettek, erőszakosak, semmi finomság, hanem bele az arcodba bazdmeg röhögjél. Még jó, hogy alákevert röhögés nincsen.

Szóval oké, nem tudták megismételni az első rész finom, intellektuális humorát, de akkor már az is jobb lett volna, ha egyáltalán nem vicceskednek. Fájt. A moziban a gyerekek sokat nevettek, nekik talán jobban be fog jönni a film.

És akkor talán mégis azt mondom, hogy meg kell nézni a klassz új szereplők és a néhány remek pillanat miatt. Azt veszem észre magamon, hogy szidom a filmet az ismerőseimnek, és egyszercsak arra leszek figyelmes, hogy “de például az tök jó, amikor…” kezdetű mondatokkal tulajdonképpen már egy ideje dicsérem. Alapvetően olyan film, ami egynek jó, egyszer meg lehet nézni, 10 pontból adnék rá négyet mondjuk. Ez most nem sikerült valami fényesen, de azért szerintem nem kell olyan tragikusan felfogni. A Macskafogó 1-et pedig senki nem veheti el tőlünk.

isolde
írta
2007. 12. 21. 15:23
megjelenés
39
hozzászolás


← Vissza a jelenbe - A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.