Chaos Walking – na káosz az nincs benne

Ez egy üres poszt kéne legyen, annyira semmi volt ez a film. Részemről nem tudnék tényleg negatívan nyilatkozni róla, de pozitívan sem. Mondjuk ez nem csoda, hiszen vagy 8-9 év volt, mire elkészült és bemutatták. Egy Patrick Ness-könyvadaptáció (a Kés a zajbané) a Chaos Walking, és annyi átíráson át jutott el a forgatásig – elvileg még Kaufman is volt körülötte – , és utána az utóforgatásig, hogy a semmilyensége valójában szinte dicséret.

A történet egy olyan bolygón játszódik, ahova emberi telepesek érkeztek, de leszállva derült ki, hogy a férfiak gondolatai hallhatóvá váltak a hely “zaja” által. Képileg ez úgy lett megoldva, hogy ilyen CGI felhő van mindenki feje körül, ami elárulja mire gondol. De persze vannak olyanok, akik ezt a zajt tudják máshogy használni, elrejteni a gondolataikat, vagy épp hologrammal átverni másokat. Igen, fel van vezetve, de akkor is durva ennek használata mire a film végére érnek.

Na Tom Holland karaktere itt él egy olyan településen, ahol már csak férfiak vannak, mert a nőket elvileg megölte egy őshonos faj. Izé, aki nem talál ki rögtön ez alapján pár fordulatot, annak lehet jó szórakozás a film? A lényeg, hogy ide, ennek a kolóniának a közelébe zuhan le a telepesek második hullámát szállító hajójáról felderítésen levő Daisy Ridley karaktere, akit nem vesz körül ilyen zaj, hiszen nő. A kolónia vezetője valamiért meg akarja akadályozni, hogy Violet (talán ez a neve) jelezzen a hajójának, a telepesek második hulláma is leszálljon a bolygón. Ha a nő nem jelez, akkor továbbállnak a következő lakhatónak tartott bolygó felé. És akkor ennyi a film: Violet jelezni akar, Hollad karaktere segíti, páran pedig meg akarják ezt akadályozni.

A Chaos Walking konkrétan egy sorozat “pilotja” (érzésre nyilván). Mármint felvezették a konfliktust, lássuk merre viszik az évadot. Ja nem, maximum könyv formában tudhatunk meg többet, hiszen esélytelen a folytatás. Igen, tudom, sok YA franchise hasonlóan pilotos kezdésű, de itt… mintha egy vonal lett volna maga az egész, magában semmi érzést nem vált ki. Arról nem is beszélek, hogy a felnövésen kívül minek a metaforája az egész, mert elveszett a sok író mellett.

Kevés premierre foghatjuk rá, hogy kihasználta a covidot, de ez tuti az. A Chaos Walking elsütése a 3. hullám közepén tipikusan egy veszteségleírás volt, és így valamire foghatják a rosszul teljesítését. De persze a szereplők miatt amúgy VOD kölcsönzőkben korrekten megy a film, hiszen ott még jobban dominál az arcok reklámértéke.

Szóval egy Star Wars és egy MCU sztár, a The Bourne Identity, Jumper, Edge of Tomorrow rendezője, egy viszonylag jónak kinéző YA könyv világa… és ez a nullát sikerült kiszülni.

Godzilla vs. Kong – unalom vs. BOOMBANGWHAA

Annyira adná magát, hogy csak engedd el a hajad és az agyad, nézd ahogy püföli egymást a két TITÁN, de mégsem sikerült nálam ezt elérni. Sőt, ami jó pillanat lett volna hatalmas vásznon, az mindenképp gyengült kicsiben, szerintem jobban, mint akárcsak a múltkori igazi Justice League-nél.

Van még egy franchise, ami így megy lefelé folyamatosan? Gondzilla korrekt, a Skull Island nihilizmusát valahogy jobban befogadtam másodszorra, de ott van még a múltkori katasztrófa King of Monsters (háttértévében lement még egyszer, de nem tudott meggyőzni), és most ez… a valami. Végtére is film.

Nem is értem az ambíciót itt, hogy már megint kibaszott sok emberi sztori van benne. Nyilván 2 órában unalmas lenne a szörnyek püfölése, valahogy történetet kell csiholni köré, de ez egyrészt hosszan, másrészt mégis iszonyat klisésen teszik.

Konkrétan nem is értem, hogy ott volt a múltkori film pár túlélője, erre ők csak másodhegedűsök lettek. Millie Bobby Brown csak a nézőnek magyarázva botladozik át a Godzilla vs. Kongon, de mellé akasztanak két új szereplőt, akikbe bele sem megyek. Kyle Chandler meg… néha feltűnik. De emellett van a Kongra felügyelő tudós, a kislánya akit mindenhol szétéltetnek mekkora alakítás, és ez igaz, meg még van egy gonosz CEO (miért ne lenne), annak a lánya is kiemeltebb, még egy tudós aki fontos, és persze igazából Kongnak is van karakterfejlődése, meg Godzilla is kap valamekkora minimálisat. Hát beszarás, hogy két nagy titán bunyója (let them fight!!!!) micsoda felesleges körítéssel jár.

Nem akarok belemenni jobban a történetbe, az is, meg a karakterek is katasztrófa. Ellenben egy dologban felfelé tart a franchise: egyre többször van a szörnyek bunyója napfényben, és ez tényleg jó. Miközben a kínai propagandát nézzük a kapitalizmussal kezet fogó Hong-Kong pusztulásáról (nem lehet nem észrevenni ezt a felhangot), addig bizony a Godzilla vagy King of Monsters-szel ellentétben itt a szörnyek nem esőben, meg ködben, meg felhők mögött, meg földközeli kameraállásból nézve bunyóznak követhetetlenül, hanem tényleg lehet követni a harcot. Ami 20-30 percet tesz ki. Ezt tényleg a Godzilla vs. Kong számlájára tudom írni.

Vannak benne gyönyörű képek, a látványban odatették magukat a szörnyek jeleneteinél. Viszont tényleg csak ennyi pozitívumot tudnék mondani.

Agyatlan blockbuster, tény, és aki újdonság látványfilmre vágyott csak, az lehet elvolt, én is szokás szerint tiszta lappal igyekeztem ülni elé, de sajnos nekem nem ugrotta meg. Ismét sok volt az emberi szál, és iszonyat klisésen felületes volt a mű, a legdurvább számomra, ahogy mindig az új helyszínekre rángatták a szereplőket, tényleg mielőtt véditek csak ezt az egyet gondoljátok át. Például ahogy mindenki Hong-Kongba ért.

Mindezt tényleg úgy mondom, hogy épp ment a Battleship valahol, és megnéztem simán 30 percet megint belőle. Tudok szeretni agyatlan blockbustereket, amik még annyira sem mélyek, mint egy ilyen filmtől szeretnénk, bár az legalább feleannyira sem veszi komolyan magát, mint a Gondzilla vs Kong. És nem fogadom el, hogy ez a film is komolytalan volt, mert a benne levő erőszakban semmi funt nem találni.

Viszont a látvány, és a film végi bunyó lehet elég?

Röviden: Locked Down

Ilyen az amikor egy forgatókönyv első változatát leforgatják? Méghozzá a ki tudja milyen Covid biztonsági előírások mellett, szóval igyekszenek kerülni az ember-ember kontaktust, a statiszták használatát is a munka közben? Mondjuk a Songbirdnél még így is összeszedettebb lett a végeredmény.

Bár előzetesen sok helyen úgy jelölte a stúdió, hogy rablós film, de baromira nem az, bár van benne egy gyémánt. A Karantén meló sokkal inkább egy pár… karanténjáról szól, és arról, ahogy feldolgozzák a kapcsolatuk kihűlését, talán még a tüzet is újra megtalálják. Ott indítunk, hogy a bezárás végét alig várják a szereplők, hiszen már szakítottak, de még kénytelenek egy (hatalmas) lakásban élni, amíg nem lehet utazgatni. Mindez a tavaly tavaszi nagy lezárások idején játszódik, amikor azt hittük 2 hét lesz az egész…

A lényeg, hogy mindkettejüknek el kell gondolkodni az életük folytatásán, nem csak a párkapcsolatban, hanem a karrierjükben is. Mindeközben egy 5 milliót érő, talán ellopható gyémánt is képbe kerül, de maga a terv olyan hatalmas lyukakkal van tele, mint a forgatókönyv karakterépítése.

Azért jöttem a vázlat felvetéssel, mert egyrészt semmi sem érződött valósnak, sem a párbeszédek, sem a konfliktusok, de mégis volt bennük valami. Legalábbis a Locked Down első felében. Lehetett volna csiszolgatni, és ha nem is gyémánt, de valami szórakoztatóbb kijött volna belőle.

Viszont a pár jó pillanat mellett a film egy részét simán cipelte a Chiwetel Ejiofor & Anne Hathaway páros. Valahogy nem unatkoztam, miközben iszonyat színpadias volt minden jelenet. Nyilván kicsit a kíváncsiság miatt is volt ez, hiszen írták, forgatták és “moziba küldték” egy fél év alatt az egészet, amit érezni rajta.

Justice League #SnyderCut FOMO

Ha karakterszámra kapnám a fizetést, akkor egy Zack Snyder’s Justice League kritika aranybánya lehetne, hiszen levezethető a megszületése, az előző mozis film fogadtatása, a DC útja a Justice League mozis bemutatása után. De hát mindez valójában ott van a címkén. Részemről elkerülhetetlen volt a megnézése, filmes blogger lévén egyszerűen ilyen érdekelt a rendezői verzió már, a háborítatlan VÍZIÓ. Ezen kívül tudat alatt gondolom a meme gépezetek miatt sem akartam kimaradni a jelenségből. Egyszerűen feldobta a hetet, közösségi filmélménynek tűnt, ha már nem vonulhatunk a filmtemplomba 1 éve.

Tudom, gyakran játszom az ördög ügyvédjét az oldalon, igyekszem behozni egy másik nézőpontot is ahelyett, hogy csak ismételgetnénk egyetértésben, így sokan azt hiszik, hogy teljesen negatívan ültem a film elé, de ez egyáltalán nincs így. Konkrétan a heti vita, avagy a képarány részemről jó húzásnak tűnt, vagyis inkább előre semmiképp nem temettem miatta a filmet. Persze ego Snydertől az egész, de hát ha már szabad kezet kapott, akkor lássuk mit ért vele.

Azt nem értem, hogy miért nem lehet választani, mint a Wonder Woman 1984-nél, és szerintem a “most fent helyett oldalt van fekete csík, meg lehet szokni” védő érvelés sem az igazi, de ha lenne a filmből 16:9 változat, akkor is biztosan a Snyderi 1:43:1-ban néztem volna. A rendező érvelése emlékeim szerint az volt mellette, hogy ezek a hősök sokszor magasak, és egymás közötti arányuk is érdekes, amivel a kistotáloknál egyet tudtam érteni. Amikor Gal Gadot megfogja azt a nyilat, vagy amikor a csapat egymás mellett áll, akkor szinte jó volt, hogy nincs mellettük plusz dolog. Ellenben a nagytotáloknál szerintem a tévém méretéből adódóan elvett a hatalmasságból a képarány. Moziban lehet működtek volna, de átlagcolon csak még kisebbnek tűnt mindenki, hangyák bunyóztak. Otthonra adták ki a verziót, szóval ott vagyunk, hogy bizony tényleg ego kérdése volt csak ebben kiadni. Itt még az IMAX kamerákkal álmodó Nolan is engedni szokott.

Magáról a filmről csak amolyan labdafeldobásom van, nem igazi kritika ez a poszt róla, hanem kibeszélő. Igazából lehet hátra tudnék lépni, és a film körüli macerán kívülről nézni, de nincs kedvem. Igenis láttam az Aquaman filmet már azóta, és tudjuk a Joker milyen volt, és a DCEU is más irányt fog venni. Azt könnyelműen ki lehet talán jelenteni, hogy a Joss Whedon által készített változatnál jobb ez, mert egyszerűen részletesebb, minden meg van magyarázva, akkor is ha ezért egy helyben állva öntik mesélve az expozíciót a szereplők többször is.

Részemről még mindig unalmas a végeredmény. Részletes, de feleslegesen. Vagyis inkább azt mondanám, hogy a film nem halad igazán előre, csak elvan a pillanataiban. Tudom, nem nagy megfejtés, hogy Snyder részleteket tud gyönyörűre rendezni, de hát ez az igazság. Minden alárendelődik a menő vagy kurvaszép beállításoknak, amikben mehet a lassítás is. Aztán csak ülünk ott, és nézünk, hogy “erre mi szükség volt”? Miért kellett újra bemutatni Wonder Womant, miért kellett Flashre ennyi időt szánni, ha brahiból is benne lett volna az akciózásban.

Nyilván kapok ezért is, de igazából erre a történetre nem kellett volna 4 óra, amibe magukat kényszerítették, mert anno az Avengers-t akarták beérni bakugrásokkal (mostanra már van saját útjuk szerencsére). Lehetett volna egyszerűbb is, amiben a csapat összeszedése csak 1-1 rövid montázs, mint az Armageddonban, nem pedig izzadás, hogy az eredetük és/vagy összes motivációjuk ott legyen. Erre Cyborg és Flash mellé még Aquaman és Wonder Woman is megkapja a saját sztoriját, bemutatóját. Bőven elég lett volna egy nagy motiváció, vagy kettő, nem kell mindenki egyszerre.

Fontos kérdés még talán, hogy mennyi volt a tényleg új jelenet? Teljesen más filmet kaptunk? Az már a trailer alapján is egyértelmű volt, hogy a “csak 20% lesz itt a Whedon változatból” baromira nem igaz. Lehet Whedon a pörgősebb filmért feláldozott egy rakat Snyder által forgatott jelenetet, úgy tűnik a gyerekes poénok egy része sem az ő műve, és valamit tett hozzá a most tárgyalt rendezői változat a fő sztorihoz, de valójában elég hasonló dolgokon döcögött át a történet, nem jelenthető ki, hogy egy másik filmet kaptunk. TÖBB filmet kaptunk inkább. Részemről ez még a Payback féle mozis-rendezői különbséget sem érte el történetileg. Oké, Darkseidről van kicsit több, és a Föld fontossága talán hangsúlyosabb, de ennyi. Igazából ahogy ülepszik a film, úgy van egyre több negatív kérdésem róla, de az már spoileres lenne.

Érdekes volt egy zsákutca végét nézni, amiben a végén a rendező beint a nézőnek. Az utóforgatásokat az epilógusnál lehetett észrevenni, sok a karakter, de igazából egy helyszínen beszélgetnek, felvezetik mik jöttek volna. Ez lehet a rajongóknak remek, csápoltak Joker utalásain, de minden arra mutat, hogy sosem tudjuk meg mi lett volna ténylegesen mögöttük. Aztán lehet meglepnek egy folytatással mégis.

(A film könnyen nézhető szinkronosan itthon is legálisan, hiszen világpremier volt az HBO Go-n!)

Wonder Woman 1984 – Somehow Steve returned

A blockbuster kérpegényfilm, a nyári nagy dobásnak szánt DC-mozi, amiben tulajdonképpen egy jó akciójelenet van? Lehet követnem kellett volna a példájukat, és nem ezzel kezdeni, de basszus, ismét a közepére tartogatták, mint a pár évvel ezelőtti Wonder Womanban a senkiföldjés cuccnál. Jelen esetben nyilván a sivatagos akcióra gondolok, ami lehetett volna kabaré is, de valahogy mégis működött. Nyilván a legjobbaktól tanultak, a Civil War filmből. Sorry not sorry.

A történetről nem sokat tudok elárulni. Somehow Steve returned. De komolyan. Oké, jobban megalapozzák, mint a Rise of Skywalkerben, viszont nem tudtam kihagyni a magas labdát, mert vígjátékba illő szinte minden fordulat a filmben, így Steve visszatérése is. Valójában valami képes valóra váltani a kívánságokat, és ekörül lesz a bonyodalom, amit valamennyire rejtegettek a trailerekben, szóval nem akarok jobban belemenni.

A lényeg, hogy elvileg a szívre mentek rá, a vágyakra. Valójában viszont semmire sem mentek rá. Egy nagy nulla a film, és nem csak a történet semmiségére gondolok, az iszonytatóan semmiből jövő fordulatokra, arra, hogy elvileg a következményekről is szól pont az a film, aminek semmi következménye sincs. Aki az utolsó 20 perc után mást mer mondani, azt nem tudom komolyan venni.

A legszomorúbb, hogy mint durrbele látványfilm sem működik a Wonder Woman 1984. Szépen néz ki, viszont ritmustalan, vált a jó dolgokról máshova, csak hogy a plotot rugdossa előre, és alig van benne látványos akció. Itt meg főleg a végét tudom emlegetni, amikor is a sötétben rejtegetett CGI lecsap, és a verekedésnek nincs tere egyszerűen, nem érződik nagynak.

Tudjátok, hogy kedvelem a DC fanokat is (bár nem hiszik el:), főleg az értelmesebbeket, igyekszem megérteni őket, de most nehéz lesz, mert a Wonder Woman 1984-ben nem sok mindent lehet védeni. Talán azt lehet felemlegetni, ahogy Steve rácsodálkozik mindenre a 80-as években, és ezen jól mulat Diana is velünk közösen. És talán Kristen Wiiget meglepetésként, bár igazából az egész szereplőgárda remek továbbra is. Oké, még a sivatagos akciót hozhatnám szóba, bár szerintem az már megosztóbb kérdés, de nekem tetszett.

Ami viszont nem annyira meglepő így a film után, hiszen már korábban is mondták, meg nemrég láttuk az új Jokert, miközben a Suicide Suadban is él egy Joker, hogy a DCEU továbbra sem akar tényleg Universe lenni, hiszen Wonder Woman idei kalandja nem igazán illik bele az eddigi DC-filmekbe. Egy felejthető mellékkaland az egész.

Lehet ha 90 perc lenne az egész, és jobban fókuszálnak, mert így inkább szétestek a sok sztorival… áh nem, azon kívül, hogy már az első 20 percben kikacsintanak a lány nézőknek a példaképségre gondolva, ez bizony egy tipikus paycheck darabnak érződött.

The Babysitter: Killer Queen – whimper kid

Ha már Netflix és folytatások, akkor itt a Babysitteré is, ami nem igazán talált be. Persze bizonyos szinten működött, csak hát gondolkozni még annyit sem szabad rajta, mint az első részen.

A történet onnan folytatódik, hogy ugye az első részben feláldozásra szánt, de magát keményen és véresen kivágó főszereplőnek senki sem hisz. Az iskolában cikizik, a szülei elmegyógyintézetbe akarják vágni, és a többi. Csak a szomszéd lány kedves hozzá, el is hívja egy hétvégi bulira valami tóhoz, ahol egy hajón megy majd az italozás meg csókolózás.

Erre beállítanak az első rész gonoszai, kivéve maga a Babysitter, avagy Samara Weaving karaktere. Aztán indul megint a menekülés és a többi. A srác ezúttal segítőt is kap egy lány személyében, de a helyszín ugye a kihalt semmi közepe, szóval kicsit nehezebb a boldogulás is. És még darabosabbnak érződik a film, olyan mintha az összes konfliktusos jelenet különállna, amolyan “harc – séta – harc – séta” módon, kicsit gyengén összekötve. Talán azokat írták meg előbb?

Igazi folytatás szagú az egész, minden kicsit több és véresebb, amit egy nagyon… kétséges logikai csavarral oldottak meg. Direkt kerülgetem, mert spoileres, de tényleg olyasmi, amibe nem szabad mélyebben elmerülni.

Ha érdekes a tinihorroros menekülés, szódával szombaton elmegy meg a többi, akkor talán ajánlott? Főleg, hogy a Scream útra megy kicsit a film, hiszen az 5 írói kreditből az egyik biztosan a horror zsáner alapvetéseit akarta ki-metázni, és az ilyen kikacsintásokon meg 1 cameon lehetett vigyorogni.

Mindeközben viszont a rendező McG pár utalással még a saját hátát is veregette, hogy ez a legjobb folytatás a Terminator 2 óta. Hát nem az.

Röviden: Chick Fight

Tudom, hogy sok a férfi olvasó itt, de komolyan érdekelne a női nézőpont a film hatásáról. Konkrétan: ez olyan nőknek, mint a Rocky srácoknak? Mondjuk egy férfi írta és egy férfi rendezte, és a képet az is bonyolítja, hogy Alec Baldwin ellopja a showt. Miatta csúszott le simán a Chick Fight.

Amúgy már az alapkoncepciót sem értem, mert kb. onnan indultak ki, hogy “mi lenne, ha a Fight Club lenne a megoldás”, míg ugye Fincher klasszikus művében az a tünet. A főszereplő nőnek szar az élete, leég a kávézója, senki nem akar lefeküdni vele (oké, Malin Akerman mintha behúzott volna pár rossz műtétet, de akkor is). Erre mit tesz a a legjobb barátnője? Elcipeli egy női fight clubba, ahol egymás püfölése mellett össze is fognak a lányok.

Kicsit bonyolultabb ennél a történet, de még így is csak egy hosszabb sorozatrésznek érződik, nem filmnek. Ugye leginkább az lenne benne a lényeg, hogy minden szar ellenére előre kell lépni, le kell győzni a félelmeket, ahogy a ringben úgy az életben is. Persze mindezt egy jó kis edzős montázsra és verekedésre fűzi a film, hiszen az cooool, ahogy lassítva egymást verik a csajok, és valójában ez tűnt a rendező fő céljának amúgy.

Igazából a tényleges fő gond az, hogy poén nem sok van benne, már Alec Baldwinon kívül. Oké, a rossz zsaru barátnőnek is akad pár, de azon kívül semmi. És még a konfliktus is kínosan gyenge a Fight Club rossz csajával, a kifejtése is akadozik ennek.

Tipikus semmilyen film. Tegnap néztem, most gyorsan lejegyzem, és 1 hét múlva már csak azt tudom majd felidézni belőle, hogy E (Kevin Connolly) hova csúszott, pedig az Entourage készítése közben az élet császárának képzelhette magát.

The Binge – “‘coz i got high?”

Olyan érzés ez a film, mintha valaki betiltotta volna a tinivígjátékokat, akik tudtak ilyet csinálni azok szépen-lassan elfelejtették, és évente lenne egy éjszaka, amikor mégis szabad ilyen forgatókönyvet írni. Aztán azt leforgatják. Szinte… olyan… Purge, csak íróknak.

A történet amúgy egy olyan közeljövőben játszódik, ahol a kormány a felelősebb polgárok érdekében betiltotta a tudatmódosító szereket. Mivel a teljes elvonás nem működik, így minden évben van egy 12 órás szelep, amikor mindent szabad tolni és tenni. Már amit a törvények engednek. Szóval a Purge, csak alkohollal.

Hőseinknek ez lesz az első ilyen éjszakája. A felelősségteljes felnőttek azt mondják, hogy maradjanak otthon, ne lépjenek az alkoholizálás borzasztó útjára, na de 18 éves fiatalokat ez hol akadályoz meg bármiben. A sztorit pedig az rántja egybe, hogy a nördöket követjük, akik közül az egyik már ezer éve el akarja hívni az imádott lányt a szalagavatóra, és ezen az éjszakán muszáj megtennie, mielőtt más csap le rá. Szóval a srácoknak van célja, vannak akadályok és a bevált recept többi hozzávalója.

A probléma az, hogy az egész nem áll össze. Szinte semmi sem organikus. Tényleg nem egy művészfilmhez vagy ilyesmihez hasonlítva, hanem mondjuk a Superbadhez. Pedig hasonló érzések vannak mögötte: mindjárt vége a középiskolának, talán a barátságaiknak is. Ugyanúgy a szerelem/szex rész nincs középpontban, és a piálás csak a felszín. Na most ahhoz képest a Binge borzasztó. Tudom, a Michael Cera utálat sosem múlik, de az itteni srác, Skyler Gisondo még Cera lábnyomába sem ér sajnos. Főszerepbe tenni őt elég rossz döntés volt.

Ezen kívül ha csak a poénokat nézem, akkor is fura a film. Bár jobban belegondolva a 2020 meme és többi humorát nézve lehet tényleg itt tartunk, de a rendesen megírt poénok (akadt pár ilyen is) mellett iszonyat sok teret kapott a cringe, izé, kínos humor. Nem úgy, mint ahogy mondjuk az Office használja ezt (vagy épp a tinivígjáték zsáner), hanem megy a film és szinte random megszakítja ilyen jelenet, iszonyat erőltetett mind.

Ellenben tinivígjáték nézésileg is kopár a táj, ezt még a Netflix sem ontja dögivel, így konkrétan még ez is elmegy, hiszen valójában nézhető. Mondjuk utóbbiról, a film legjobb pillanatairól Vince Vaughn gondoskodik, nem pedig srácok. Az öreg konkrétan megmenti a Binge-t a földbeállástól.

Röviden: An American Pickle

Ez a film egy kidolgozatlan ötlet. Volt egy korrekt gondolatuk a családról és az életben fontos értékekről, aztán forgattak köré valamit, egy vázlatot. Legalább rövid? Bár nekem az a tippem, hogy ez egy durvább vágásnak köszönhető, nem ez volt a teljes alkotói elképzelés, mint amit láttunk.

A történet főszereplője egy férfi, aki kitartóan dolgozik a családja jövője érdekében, hogy a gyermekei és az unokái nagyra vihessék, nekik jobb életük legyen. Így emigrál Amerikába az 1900-as évek elején, és esik ott egy tartósító lébe, amiből a jelenkorban ébred fel. Itt felkeresi a leszármazottja, akiről kiderül, hogy nem sokra vitte.

Igazából voltak gondolatok a filmben, nem csak a családról, de még a cancel kultúrának is kiszólogattak, hiszen a tartósított ember a régi értékek alapján beszél, amiért el is ítélik a most élők, pedig ugye más volt a kor, amiben élt, más volt akkor a norma.

Viszont igazából semmit nem dolgoztak ki, minden csak az ötletek alapján rángatva történik. Ha épp az kell, hogy keressen 200 ezer dollárt az öreg, akkor megy neki, meg ilyenek, csak hogy gördüljön előre a történet. Nem realizmust vártam, ne értsetek félre, hiszen savanyúságlében hibernáltak benne egy embert ugye, csak hogy kicsit jobban legyenek felépítve a fordulatok.

Ténylegesen a legszórakoztatóbb az volt, hogy a régen “csoda” meg “gazdag” dologok mindennaposak nekünk manapság, például a szódavíz. Hozzászokunk a jóhoz, sosem elég semmi.

Röviden: Lockout

A jelenlegi időkben pótolgatok olyasmiket, amik anno valamiért kimaradtak, és a Lockout is ilyesmi volt. Az előzetese akkor tetszett, már ha jól látom a címkén, de moziban elmaradt, itthon meg csak tologattam, de most egyik este lecsúszott, amikor feldobta a Netflix. Bár ne tettem volna, mert akkor továbbra is jókat gondolnék a Lockoutról?

A történet ugye az Escape From New Yorkból merített ötleteket, csak itt az elnök lányáról van szó, aki az űrben van egy szuperbiztos börtönben, ahol lázadás tör ki. Valakinek pedig ki kell juttatni onnan, szóval beküldik a legjobb ügynöküket, akit amúgy épp akkoriban ítéltek iszonyat sok év börtönre, szóval még a nevét is tisztáznia kell az akció közben. Meg ilyesmi.

Igazából ebben lehetett volna egy fasza akciófilm, egyrészt mert Guy Pearce iszonyat laza és hatalmas dumákat nyom, konkrétan ő menti meg valamennyire a filmet, és a börtönben levő őrült rabok között is vannak szórakoztató arcok. Mégis szétuntam az egészet, és még az akció része sem kötött le.

Tényleg, van pár pillanat, ami akár idézhető is, megértem akiknek tetszett, de ami ezeket összeköti az unalmas, ritmustalan, szóval a szokásos hibákat követi el, azokat amiket nem szabadna egy nagyobb akciófilmnek. A pillanatok nem bizonyulnak elégnek, ha nem ránt be semmi Guy Pearce pár megmozdulásán kívül.

Az egészből egy B-hangulat süt, bár ha tényleg csak 20 millióba került akkoriban, akkor kihozták belőle a maximumot, de sajnos nem egy alulértékelt elfeledett remekműről van szó. Szemben egy másik pótlásomm… ja nem, azt majd egy másik posztban.

The Old Guard: mellélőttek

Mindenki tudja, hogy miképp alakult a nyár, nem sok új blockbuster érkezik, meg kell becsülnünk ami mégis. Vagyis ez lehet kérdés akár. Vajon hogy muzsikálna Tenet közelében a Netflix (szinkronos) filmje? Sosem tudjuk meg. Viszont az Extractionnel szemben ez még itt az ínséges időkben sem működött igazán.

Mondjuk ezt már az előzetesnél is lehetett érezni, ha nem lenne a blog, valószínűleg kihagytam volna a filmet, és ti sem kommenteltétek túlzottan, hiába Charlize Theron a főszereplő. Szerintem itt sem lesz sok vélemény az írás alatt.

A történet középpontjában egy halhatatlan zsoldos csapat van, akik igyekeznek jót cselekedni, fontos ügyekben odacsapni, de mégis, többször ki van emelve a főszereplő szájából, hogy “bármit csinálunk, rossz irányba halad a világ”. Nem ér semmit a harcuk.

Na rájuk vet szemet egy iszonyat kreatív főgonosz: egy gyógyszercég feje, szóval a kapitalista CEO, akinek nyilván a halhatatlanság kéne, amihez el kell kapnia a szereplőket, és vizsgálni a génjeiket. Indulhat a hajsza, aztán… nem lövöm el, de szerintem aki látott már 10 akciófilmet, az meg is tudja tippelni akár. Igazság szerint a történet nem akkora gáz, képregény alap, de simán elmenne egy korrekt filmnek.

A konkrét problémák a kidolgozásnál kezdődnek. Az még elmegy, hogy egy újonc, egy frissen “ébredt” halhatatlanon át mutatják be a világot a nézőnek, hiszen ő kérdezhet helyettünk, neki is meg kell ismerni a szabályokat. Viszont mindezt folyamatos magyarázással teszik, 10 perces nagy visszaemlékezések, illusztrál expozíciók egymásra dobálása a film. Meg sem lep, hogy egy sorozatkészítő áll a The Old Guard mögött, nem pedig igazi filmes. Értse félre aki akarja.

De a legfőbb gond, hogy hiába van pár cool pillanat, amit nem akarok elvenni a műtől, de közben az akció siralmas (csak a kezdő 15 percet nézzétek meg, addig tart az első – ott még könnyen ki lehet szállni). Ha producer lennék, akkor sírtam volna, hogy ilyen szart kell árulnom. Itt ez a képregény alapú, blockbusterek kihívójának szánt nagyköltségvetésű cucc, és elvérzik azon, hogy a 3 nagy setpiece mintha a Westworld 3. évadjából lépett volna ki. Teljesen negatívan értve ezt. De tényleg, néztem ugye a Lost Bullet-et, és ott tudták, hogy mi a fontos egy ilyen filmnél, és abba beleadtak mindent, így hiába faék és agyonvágott a sztori, valami néznivaló csak akadt benne. Ezzel szemben itt mechanikus, olcsó kinézetű az egész, amit aláhúznak a borzasztó popzenékkel a lövöldözés alatt.

Persze van karakterív, az újonc is felvállalja a küldetését a végére, na meg az emberiségben csalódott Charlize Theron is ráébred, hogy mégis csak van a “kis” dolgoknak és tetteknek hatása a nagy képre, érdemes harcolni. Szóval elmondható, hogy van pár gondolat a film mögött, de a kivitelezés katasztrófa.

Nem csak a befejezése miatt mondom, hiszen szokás szerint nyitva hagyja a kaput a Netflix a folytatásnak, dolgoznak a saját franchisejaikon, de ez olyan volt, mint valami sorozat pilotja, és így már be is ugrott, hogy miért használták pont így a zenéket, mert ott szokás ez. Olcsó helyszínek, rossz fényképezés, semmi igazi nagyszabású dolog nem volt benne..

The Rhythm Section (Ritmusszekció): a szíved a dob, a légzésed a basszus, az agyad a felejtés

Na ezt végképp nem értem miképp tudták elrontani. Pedig “kemény csajok pakolnak” akciófilmekkel még nincs tele a padlás, és Blake Lively el tudna cipelni egy nem túl mély darabot, kivéve ha a film körüli döntések mindegyike mellémegy.

A történet főszereplője az egész családját elveszti egy repülőgépbalesetben. Mardossa a túlélési bűntudat, kurvának áll és drogozik, amíg egy újságíró fel nem keresi, hogy valójában robbantásról volt szó. Látszólag közösen kezdenek nyomozni, de valójában (várható módon) gyorsan megbicsaklik a munkájuk, és a nő az újságíró titkolózó forrásánál köt ki, aki kiképzi a őt a bosszúra.

És még csak a Rhythm Section 20. percénél járok az összefoglalóban, ami szerintem fel is fedi az egyik problémát: olyan, mintha egy minisorozatot vágtak volna egy “feszes” filmmé. A gond, hogy valójában valami művészieskedő darabról lenne itt szó, komoly drámával, de szinte semmi nem érződik megérdemelt fordulatnak. Konkrétan azt nem tudják rendesen átadni, hogy a nő miatt hal meg az újságíró, pedig az egyik legegyszerűbb dolog lenne. Szerintem ez kibukott a tesztvetítéseken is, mivel megmagyarázzák később, hogy ez is bűntudat legyen.

De amikor néztem, hogy már csak 25 perc van hátra, és még mindig csak a bosszú eleje felé jár a nő, akkor már világos lett, hogy a végét aztán teljesen el fogják kapkodni.

Pedig szeretni akartam a filmet. Maga az ilyen bosszús, felkészülős zsáner a kedvencem, szóval felőlem jöhet a hosszú kiképzés montázs és az odacsapás. Plusz veszettül vigyorogtam, amikor a titkolózó volt ügynök Jude Law nagyjából leoltotta a csajt a közelharc kapcsán, és tényleg nem volt olyan, amikor Blake Lively eszméletlen koreográfiával lenyomott férfiakat. Végig a fegyverekre meg a trükkökre koncentráltak.

És az az igazság, hogy a két nagyobb akciójelenet is korrekt volt. Van egy “vágás nélküli” autósüldözés, aminek során egyáltalán nem Bourne-profiként cselekszik a csaj, és az elég izgalmas lett. A végső akció is működött egy darabig.

Szóval csak akadtak pozitívumok, amik miatt valamennyire nézhető lett, csak hát az érzelmi töltése nulla volt a filmnek, pedig láthatóan erőlködtek utóbbival. Talán pont ez az igyekvés az, a drámai rész “most megmutatjukja”, ami végül tényleg a rossz oldalra billenti a végeredményt, mivel nem ment senkinek.

- A múltba →

Kategória archívum: *****