Wonder Woman 1984 – Somehow Steve returned

A blockbuster kérpegényfilm, a nyári nagy dobásnak szánt DC-mozi, amiben tulajdonképpen egy jó akciójelenet van? Lehet követnem kellett volna a példájukat, és nem ezzel kezdeni, de basszus, ismét a közepére tartogatták, mint a pár évvel ezelőtti Wonder Womanban a senkiföldjés cuccnál. Jelen esetben nyilván a sivatagos akcióra gondolok, ami lehetett volna kabaré is, de valahogy mégis működött. Nyilván a legjobbaktól tanultak, a Civil War filmből. Sorry not sorry.

A történetről nem sokat tudok elárulni. Somehow Steve returned. De komolyan. Oké, jobban megalapozzák, mint a Rise of Skywalkerben, viszont nem tudtam kihagyni a magas labdát, mert vígjátékba illő szinte minden fordulat a filmben, így Steve visszatérése is. Valójában valami képes valóra váltani a kívánságokat, és ekörül lesz a bonyodalom, amit valamennyire rejtegettek a trailerekben, szóval nem akarok jobban belemenni.

A lényeg, hogy elvileg a szívre mentek rá, a vágyakra. Valójában viszont semmire sem mentek rá. Egy nagy nulla a film, és nem csak a történet semmiségére gondolok, az iszonytatóan semmiből jövő fordulatokra, arra, hogy elvileg a következményekről is szól pont az a film, aminek semmi következménye sincs. Aki az utolsó 20 perc után mást mer mondani, azt nem tudom komolyan venni.

A legszomorúbb, hogy mint durrbele látványfilm sem működik a Wonder Woman 1984. Szépen néz ki, viszont ritmustalan, vált a jó dolgokról máshova, csak hogy a plotot rugdossa előre, és alig van benne látványos akció. Itt meg főleg a végét tudom emlegetni, amikor is a sötétben rejtegetett CGI lecsap, és a verekedésnek nincs tere egyszerűen, nem érződik nagynak.

Tudjátok, hogy kedvelem a DC fanokat is (bár nem hiszik el:), főleg az értelmesebbeket, igyekszem megérteni őket, de most nehéz lesz, mert a Wonder Woman 1984-ben nem sok mindent lehet védeni. Talán azt lehet felemlegetni, ahogy Steve rácsodálkozik mindenre a 80-as években, és ezen jól mulat Diana is velünk közösen. És talán Kristen Wiiget meglepetésként, bár igazából az egész szereplőgárda remek továbbra is. Oké, még a sivatagos akciót hozhatnám szóba, bár szerintem az már megosztóbb kérdés, de nekem tetszett.

Ami viszont nem annyira meglepő így a film után, hiszen már korábban is mondták, meg nemrég láttuk az új Jokert, miközben a Suicide Suadban is él egy Joker, hogy a DCEU továbbra sem akar tényleg Universe lenni, hiszen Wonder Woman idei kalandja nem igazán illik bele az eddigi DC-filmekbe. Egy felejthető mellékkaland az egész.

Lehet ha 90 perc lenne az egész, és jobban fókuszálnak, mert így inkább szétestek a sok sztorival… áh nem, azon kívül, hogy már az első 20 percben kikacsintanak a lány nézőknek a példaképségre gondolva, ez bizony egy tipikus paycheck darabnak érződött.

human
írta
2020. 12. 26. 22:47
megjelenés
92
hozzászolás


The Babysitter: Killer Queen – whimper kid

Ha már Netflix és folytatások, akkor itt a Babysitteré is, ami nem igazán talált be. Persze bizonyos szinten működött, csak hát gondolkozni még annyit sem szabad rajta, mint az első részen.

A történet onnan folytatódik, hogy ugye az első részben feláldozásra szánt, de magát keményen és véresen kivágó főszereplőnek senki sem hisz. Az iskolában cikizik, a szülei elmegyógyintézetbe akarják vágni, és a többi. Csak a szomszéd lány kedves hozzá, el is hívja egy hétvégi bulira valami tóhoz, ahol egy hajón megy majd az italozás meg csókolózás.

Erre beállítanak az első rész gonoszai, kivéve maga a Babysitter, avagy Samara Weaving karaktere. Aztán indul megint a menekülés és a többi. A srác ezúttal segítőt is kap egy lány személyében, de a helyszín ugye a kihalt semmi közepe, szóval kicsit nehezebb a boldogulás is. És még darabosabbnak érződik a film, olyan mintha az összes konfliktusos jelenet különállna, amolyan “harc – séta – harc – séta” módon, kicsit gyengén összekötve. Talán azokat írták meg előbb?

Igazi folytatás szagú az egész, minden kicsit több és véresebb, amit egy nagyon… kétséges logikai csavarral oldottak meg. Direkt kerülgetem, mert spoileres, de tényleg olyasmi, amibe nem szabad mélyebben elmerülni.

Ha érdekes a tinihorroros menekülés, szódával szombaton elmegy meg a többi, akkor talán ajánlott? Főleg, hogy a Scream útra megy kicsit a film, hiszen az 5 írói kreditből az egyik biztosan a horror zsáner alapvetéseit akarta ki-metázni, és az ilyen kikacsintásokon meg 1 cameon lehetett vigyorogni.

Mindeközben viszont a rendező McG pár utalással még a saját hátát is veregette, hogy ez a legjobb folytatás a Terminator 2 óta. Hát nem az.

human
írta
2020. 11. 27. 17:07
megjelenés
15
hozzászolás


Röviden: Chick Fight

Tudom, hogy sok a férfi olvasó itt, de komolyan érdekelne a női nézőpont a film hatásáról. Konkrétan: ez olyan nőknek, mint a Rocky srácoknak? Mondjuk egy férfi írta és egy férfi rendezte, és a képet az is bonyolítja, hogy Alec Baldwin ellopja a showt. Miatta csúszott le simán a Chick Fight.

Amúgy már az alapkoncepciót sem értem, mert kb. onnan indultak ki, hogy “mi lenne, ha a Fight Club lenne a megoldás”, míg ugye Fincher klasszikus művében az a tünet. A főszereplő nőnek szar az élete, leég a kávézója, senki nem akar lefeküdni vele (oké, Malin Akerman mintha behúzott volna pár rossz műtétet, de akkor is). Erre mit tesz a a legjobb barátnője? Elcipeli egy női fight clubba, ahol egymás püfölése mellett össze is fognak a lányok.

Kicsit bonyolultabb ennél a történet, de még így is csak egy hosszabb sorozatrésznek érződik, nem filmnek. Ugye leginkább az lenne benne a lényeg, hogy minden szar ellenére előre kell lépni, le kell győzni a félelmeket, ahogy a ringben úgy az életben is. Persze mindezt egy jó kis edzős montázsra és verekedésre fűzi a film, hiszen az cooool, ahogy lassítva egymást verik a csajok, és valójában ez tűnt a rendező fő céljának amúgy.

Igazából a tényleges fő gond az, hogy poén nem sok van benne, már Alec Baldwinon kívül. Oké, a rossz zsaru barátnőnek is akad pár, de azon kívül semmi. És még a konfliktus is kínosan gyenge a Fight Club rossz csajával, a kifejtése is akadozik ennek.

Tipikus semmilyen film. Tegnap néztem, most gyorsan lejegyzem, és 1 hét múlva már csak azt tudom majd felidézni belőle, hogy E (Kevin Connolly) hova csúszott, pedig az Entourage készítése közben az élet császárának képzelhette magát.

human
írta
2020. 11. 16. 16:50
megjelenés
4
hozzászolás


The Binge – “‘coz i got high?”

Olyan érzés ez a film, mintha valaki betiltotta volna a tinivígjátékokat, akik tudtak ilyet csinálni azok szépen-lassan elfelejtették, és évente lenne egy éjszaka, amikor mégis szabad ilyen forgatókönyvet írni. Aztán azt leforgatják. Szinte… olyan… Purge, csak íróknak.

A történet amúgy egy olyan közeljövőben játszódik, ahol a kormány a felelősebb polgárok érdekében betiltotta a tudatmódosító szereket. Mivel a teljes elvonás nem működik, így minden évben van egy 12 órás szelep, amikor mindent szabad tolni és tenni. Már amit a törvények engednek. Szóval a Purge, csak alkohollal.

Hőseinknek ez lesz az első ilyen éjszakája. A felelősségteljes felnőttek azt mondják, hogy maradjanak otthon, ne lépjenek az alkoholizálás borzasztó útjára, na de 18 éves fiatalokat ez hol akadályoz meg bármiben. A sztorit pedig az rántja egybe, hogy a nördöket követjük, akik közül az egyik már ezer éve el akarja hívni az imádott lányt a szalagavatóra, és ezen az éjszakán muszáj megtennie, mielőtt más csap le rá. Szóval a srácoknak van célja, vannak akadályok és a bevált recept többi hozzávalója.

A probléma az, hogy az egész nem áll össze. Szinte semmi sem organikus. Tényleg nem egy művészfilmhez vagy ilyesmihez hasonlítva, hanem mondjuk a Superbadhez. Pedig hasonló érzések vannak mögötte: mindjárt vége a középiskolának, talán a barátságaiknak is. Ugyanúgy a szerelem/szex rész nincs középpontban, és a piálás csak a felszín. Na most ahhoz képest a Binge borzasztó. Tudom, a Michael Cera utálat sosem múlik, de az itteni srác, Skyler Gisondo még Cera lábnyomába sem ér sajnos. Főszerepbe tenni őt elég rossz döntés volt.

Ezen kívül ha csak a poénokat nézem, akkor is fura a film. Bár jobban belegondolva a 2020 meme és többi humorát nézve lehet tényleg itt tartunk, de a rendesen megírt poénok (akadt pár ilyen is) mellett iszonyat sok teret kapott a cringe, izé, kínos humor. Nem úgy, mint ahogy mondjuk az Office használja ezt (vagy épp a tinivígjáték zsáner), hanem megy a film és szinte random megszakítja ilyen jelenet, iszonyat erőltetett mind.

Ellenben tinivígjáték nézésileg is kopár a táj, ezt még a Netflix sem ontja dögivel, így konkrétan még ez is elmegy, hiszen valójában nézhető. Mondjuk utóbbiról, a film legjobb pillanatairól Vince Vaughn gondoskodik, nem pedig srácok. Az öreg konkrétan megmenti a Binge-t a földbeállástól.

human
írta
2020. 10. 18. 17:52
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


Röviden: An American Pickle

Ez a film egy kidolgozatlan ötlet. Volt egy korrekt gondolatuk a családról és az életben fontos értékekről, aztán forgattak köré valamit, egy vázlatot. Legalább rövid? Bár nekem az a tippem, hogy ez egy durvább vágásnak köszönhető, nem ez volt a teljes alkotói elképzelés, mint amit láttunk.

A történet főszereplője egy férfi, aki kitartóan dolgozik a családja jövője érdekében, hogy a gyermekei és az unokái nagyra vihessék, nekik jobb életük legyen. Így emigrál Amerikába az 1900-as évek elején, és esik ott egy tartósító lébe, amiből a jelenkorban ébred fel. Itt felkeresi a leszármazottja, akiről kiderül, hogy nem sokra vitte.

Igazából voltak gondolatok a filmben, nem csak a családról, de még a cancel kultúrának is kiszólogattak, hiszen a tartósított ember a régi értékek alapján beszél, amiért el is ítélik a most élők, pedig ugye más volt a kor, amiben élt, más volt akkor a norma.

Viszont igazából semmit nem dolgoztak ki, minden csak az ötletek alapján rángatva történik. Ha épp az kell, hogy keressen 200 ezer dollárt az öreg, akkor megy neki, meg ilyenek, csak hogy gördüljön előre a történet. Nem realizmust vártam, ne értsetek félre, hiszen savanyúságlében hibernáltak benne egy embert ugye, csak hogy kicsit jobban legyenek felépítve a fordulatok.

Ténylegesen a legszórakoztatóbb az volt, hogy a régen “csoda” meg “gazdag” dologok mindennaposak nekünk manapság, például a szódavíz. Hozzászokunk a jóhoz, sosem elég semmi.

human
írta
2020. 08. 30. 18:17
megjelenés
11
hozzászolás


Röviden: Lockout

A jelenlegi időkben pótolgatok olyasmiket, amik anno valamiért kimaradtak, és a Lockout is ilyesmi volt. Az előzetese akkor tetszett, már ha jól látom a címkén, de moziban elmaradt, itthon meg csak tologattam, de most egyik este lecsúszott, amikor feldobta a Netflix. Bár ne tettem volna, mert akkor továbbra is jókat gondolnék a Lockoutról?

A történet ugye az Escape From New Yorkból merített ötleteket, csak itt az elnök lányáról van szó, aki az űrben van egy szuperbiztos börtönben, ahol lázadás tör ki. Valakinek pedig ki kell juttatni onnan, szóval beküldik a legjobb ügynöküket, akit amúgy épp akkoriban ítéltek iszonyat sok év börtönre, szóval még a nevét is tisztáznia kell az akció közben. Meg ilyesmi.

Igazából ebben lehetett volna egy fasza akciófilm, egyrészt mert Guy Pearce iszonyat laza és hatalmas dumákat nyom, konkrétan ő menti meg valamennyire a filmet, és a börtönben levő őrült rabok között is vannak szórakoztató arcok. Mégis szétuntam az egészet, és még az akció része sem kötött le.

Tényleg, van pár pillanat, ami akár idézhető is, megértem akiknek tetszett, de ami ezeket összeköti az unalmas, ritmustalan, szóval a szokásos hibákat követi el, azokat amiket nem szabadna egy nagyobb akciófilmnek. A pillanatok nem bizonyulnak elégnek, ha nem ránt be semmi Guy Pearce pár megmozdulásán kívül.

Az egészből egy B-hangulat süt, bár ha tényleg csak 20 millióba került akkoriban, akkor kihozták belőle a maximumot, de sajnos nem egy alulértékelt elfeledett remekműről van szó. Szemben egy másik pótlásomm… ja nem, azt majd egy másik posztban.

human
írta
2020. 08. 09. 21:15
megjelenés
17
hozzászolás


The Old Guard: mellélőttek

Mindenki tudja, hogy miképp alakult a nyár, nem sok új blockbuster érkezik, meg kell becsülnünk ami mégis. Vagyis ez lehet kérdés akár. Vajon hogy muzsikálna Tenet közelében a Netflix (szinkronos) filmje? Sosem tudjuk meg. Viszont az Extractionnel szemben ez még itt az ínséges időkben sem működött igazán.

Mondjuk ezt már az előzetesnél is lehetett érezni, ha nem lenne a blog, valószínűleg kihagytam volna a filmet, és ti sem kommenteltétek túlzottan, hiába Charlize Theron a főszereplő. Szerintem itt sem lesz sok vélemény az írás alatt.

A történet középpontjában egy halhatatlan zsoldos csapat van, akik igyekeznek jót cselekedni, fontos ügyekben odacsapni, de mégis, többször ki van emelve a főszereplő szájából, hogy “bármit csinálunk, rossz irányba halad a világ”. Nem ér semmit a harcuk.

Na rájuk vet szemet egy iszonyat kreatív főgonosz: egy gyógyszercég feje, szóval a kapitalista CEO, akinek nyilván a halhatatlanság kéne, amihez el kell kapnia a szereplőket, és vizsgálni a génjeiket. Indulhat a hajsza, aztán… nem lövöm el, de szerintem aki látott már 10 akciófilmet, az meg is tudja tippelni akár. Igazság szerint a történet nem akkora gáz, képregény alap, de simán elmenne egy korrekt filmnek.

A konkrét problémák a kidolgozásnál kezdődnek. Az még elmegy, hogy egy újonc, egy frissen “ébredt” halhatatlanon át mutatják be a világot a nézőnek, hiszen ő kérdezhet helyettünk, neki is meg kell ismerni a szabályokat. Viszont mindezt folyamatos magyarázással teszik, 10 perces nagy visszaemlékezések, illusztrál expozíciók egymásra dobálása a film. Meg sem lep, hogy egy sorozatkészítő áll a The Old Guard mögött, nem pedig igazi filmes. Értse félre aki akarja.

De a legfőbb gond, hogy hiába van pár cool pillanat, amit nem akarok elvenni a műtől, de közben az akció siralmas (csak a kezdő 15 percet nézzétek meg, addig tart az első – ott még könnyen ki lehet szállni). Ha producer lennék, akkor sírtam volna, hogy ilyen szart kell árulnom. Itt ez a képregény alapú, blockbusterek kihívójának szánt nagyköltségvetésű cucc, és elvérzik azon, hogy a 3 nagy setpiece mintha a Westworld 3. évadjából lépett volna ki. Teljesen negatívan értve ezt. De tényleg, néztem ugye a Lost Bullet-et, és ott tudták, hogy mi a fontos egy ilyen filmnél, és abba beleadtak mindent, így hiába faék és agyonvágott a sztori, valami néznivaló csak akadt benne. Ezzel szemben itt mechanikus, olcsó kinézetű az egész, amit aláhúznak a borzasztó popzenékkel a lövöldözés alatt.

Persze van karakterív, az újonc is felvállalja a küldetését a végére, na meg az emberiségben csalódott Charlize Theron is ráébred, hogy mégis csak van a “kis” dolgoknak és tetteknek hatása a nagy képre, érdemes harcolni. Szóval elmondható, hogy van pár gondolat a film mögött, de a kivitelezés katasztrófa.

Nem csak a befejezése miatt mondom, hiszen szokás szerint nyitva hagyja a kaput a Netflix a folytatásnak, dolgoznak a saját franchisejaikon, de ez olyan volt, mint valami sorozat pilotja, és így már be is ugrott, hogy miért használták pont így a zenéket, mert ott szokás ez. Olcsó helyszínek, rossz fényképezés, semmi igazi nagyszabású dolog nem volt benne..

human
írta
2020. 07. 10. 17:50
megjelenés
43
hozzászolás


The Rhythm Section (Ritmusszekció): a szíved a dob, a légzésed a basszus, az agyad a felejtés

Na ezt végképp nem értem miképp tudták elrontani. Pedig “kemény csajok pakolnak” akciófilmekkel még nincs tele a padlás, és Blake Lively el tudna cipelni egy nem túl mély darabot, kivéve ha a film körüli döntések mindegyike mellémegy.

A történet főszereplője az egész családját elveszti egy repülőgépbalesetben. Mardossa a túlélési bűntudat, kurvának áll és drogozik, amíg egy újságíró fel nem keresi, hogy valójában robbantásról volt szó. Látszólag közösen kezdenek nyomozni, de valójában (várható módon) gyorsan megbicsaklik a munkájuk, és a nő az újságíró titkolózó forrásánál köt ki, aki kiképzi a őt a bosszúra.

És még csak a Rhythm Section 20. percénél járok az összefoglalóban, ami szerintem fel is fedi az egyik problémát: olyan, mintha egy minisorozatot vágtak volna egy “feszes” filmmé. A gond, hogy valójában valami művészieskedő darabról lenne itt szó, komoly drámával, de szinte semmi nem érződik megérdemelt fordulatnak. Konkrétan azt nem tudják rendesen átadni, hogy a nő miatt hal meg az újságíró, pedig az egyik legegyszerűbb dolog lenne. Szerintem ez kibukott a tesztvetítéseken is, mivel megmagyarázzák később, hogy ez is bűntudat legyen.

De amikor néztem, hogy már csak 25 perc van hátra, és még mindig csak a bosszú eleje felé jár a nő, akkor már világos lett, hogy a végét aztán teljesen el fogják kapkodni.

Pedig szeretni akartam a filmet. Maga az ilyen bosszús, felkészülős zsáner a kedvencem, szóval felőlem jöhet a hosszú kiképzés montázs és az odacsapás. Plusz veszettül vigyorogtam, amikor a titkolózó volt ügynök Jude Law nagyjából leoltotta a csajt a közelharc kapcsán, és tényleg nem volt olyan, amikor Blake Lively eszméletlen koreográfiával lenyomott férfiakat. Végig a fegyverekre meg a trükkökre koncentráltak.

És az az igazság, hogy a két nagyobb akciójelenet is korrekt volt. Van egy “vágás nélküli” autósüldözés, aminek során egyáltalán nem Bourne-profiként cselekszik a csaj, és az elég izgalmas lett. A végső akció is működött egy darabig.

Szóval csak akadtak pozitívumok, amik miatt valamennyire nézhető lett, csak hát az érzelmi töltése nulla volt a filmnek, pedig láthatóan erőlködtek utóbbival. Talán pont ez az igyekvés az, a drámai rész “most megmutatjukja”, ami végül tényleg a rossz oldalra billenti a végeredményt, mivel nem ment senkinek.

human
írta
2020. 04. 13. 18:05
megjelenés
3
hozzászolás


Bloodshot: tökéletesen semmilyen

Tegnap néztem, és már elfelejtettem Vin Diesel újabb franchise kereséséből a részleteket. Bár Tom Hardynál kisebb név van ennek az élén, de szerintem a Bloodshot leginkább a Venommal hozható párhuzamba. A minőségük összességében nagyon hasonló. Kevesebb a humor, cserébe összeszedettebb a történet, már ha rá lehet ezt fogni.

klonggg

Ugye arról szól, hogy a főszereplő katona egy bevetés után hazatérve fantasztikus éjszakát nyom az asszonnyal, de másnap rájuk törnek, a nőnek annyi, és a férfit is fejbelövik ( Toby Kebbell lubickol a gonosz szerepben, hogyhogy nincs tele a net a gifjeivel). Valami cég megmenti (eskü nem tudnám megmondani a nevét fejből), méghozzá úgy, hogy a vérét telenyomja nanorobotokkal, amik képesek bármit rendbe hozni az élő szervezetben.

Bár eleinte nincs sok emléke hősünknek, de egy zene mindent előhoz, el is indul bosszút állni… és itt most nem lövöm le azt, amit a trailer megtett, de a történet csak a bosszúval indul be igazán. Olyan aranyos volt, ahogy apró utalásokkal elkezdték kibontani a dolgokat, közben minden néző tudta, hogy merre megy a történet. Viszont itt valamennyire érdekes is volt, hogy az első 20 perc nagyon klisés dolgait hogy fordították ki humorrá.

Jobban próbálhatnék pozitívumot keresni, de nem igazán találok benne kiemelkedőt. Pedig bírom Vin Dieselt, de a dörmögős, mackós viselkedése ide valahogy nem illett, főleg amikor terminátorként megy, és pusztít. Nyilván még mindig vannak úgy általában eredetsztorik, amik bejönnek moziban, de ehhez végképp nem így álltam volna hozzá, hanem valami későbbi küldetés közben kellett volna elejteni a karakter történetét.

Viszont minden kiadott reklámanyaggal ellentétben az akciójelenetek rendben voltak. Oké, a Budapesti nem annyira (meglepő:), főleg amit a végtelen hosszú Alagútban művelnek. Dinamika nélküli ahogy lelövik, keringenek mint fos a nem is tudom hol, megint lelövik, aztán megint. Valami horroros félelem lehetett a cél a látványos, véres félarc villantással, de hát minimálisan sem sikerült. Ellenben amikor már rendes ellenfelei vannak, azok a jelenetek működnek. Konkrétan van egy olyan üldözés, ami ütött, teljesen meglepődtem rajta.

Amúgy az egész olyan volt, mint egy sorozat pilotepizódja, aminek a végén az új kalandok felé hajtanak a hősök, vagyis hát antihősök. És igazán lehúzni sem tudom. Bár 2020-ba nem annyira illik a Bloodshot, olyan, mint valami MCU és DCEU előtti képregényfilm (ehm, Venom is olyan), de a földbedöngölés helyett inkább a semmilyen, felejthető végkövetkeztetés felé hajlok.

human
írta
2020. 03. 25. 14:49
megjelenés
13
hozzászolás


Black and Blue: semmi árnyalat nem fér bele

Gondolom nem sokatoknak van meg ez a film, nyilván már az előzetesével sem tört be a magyar háztartásokba. A bemutatójával pedig az amerikaiakba sem, hiszen hatalmasat bukott. Viszont komolyabban gondolt akciófilm, nem a Zs polcra szánták, és Frank Grillo is feltűnik benne, szóval csak ki kellett próbálni.

A történet röviden annyi, hogy egy testkamerás kezdő zsaru (aki amúgy háborús veterán) szem és videófelvétel tanúja lesz annak, ahogy a drogosztag vezetője kivégzi a Zero nevű dílert. A rosszfiúk ezt kiszúrják, és visza akarják szerezni a kamerát, mielőtt visszamegy a nő a központba és feltölti a videót a felhőbe. Szóval teljesen klasszikus macsak-egér alapú akciófilmről van szó.

A helyzetet bonyolítja, hogy mindez a zsaruk által sem kedvelt körzetben játszódik, ahol olyan területek is vannak, ahova már ki sem mennek, ha 911 hívást kapnak onnan. De valójában, és akkor elértem a gondokhoz, a rendőrök és feketék közötti ellentétről szól, hogy nem csak a korrupció, de a zsaruk által elkövetett dolgok is eszkalálják a feszültséget, bizalmatlanságot, így a nőnek nyilván nem sok barátja akad a környéken, hiszen ő már blue, felvette az egyenruhát, nem tartozik közéjük.

Szóval a gond valójában az, hogy hiába korrektek az akciójelenetek, nekem a végső nagy lövöldözés különösen tetszett, hiába halmozódtak a képtelen dolgok addigra, ha közben a morális kérdéseket ilyen hegyibeszéd szerűen, iszonyat egyszerűen rágja szájba.

Csak a végletek vannak benne (mindkét oldalon, külön vicces), a végére egy icipici érdekességgel a gonoszok oldalán, semmi valóságszerű szürkeség. Valakinek meg kell törnie status quot, talán ezen zsaru cselekedete, hogy le akarja leplezni a sajátjait, a kékeket, lesz a katalizátor a változásra. És ezt komoly arccal adja elő a film, de már 10 éve is ciki lett volna az a forma, ahogy ezt tálalja.

Külön vicces a tálalás amúgy. Mármint annyira nem szoktam kiakadni a kreatív merítéseken, de itt nem ez történik. Az író és a rendező is két filmből inspirálódott: Sicario és Training Day. Utóbbi mondjuk aláhúzza, hogy milyen régimódin áll Black and Blue a feszegetett kérdésekhez, sőt, a Training Day ezerszer jobban tette ezt.

De a Sicario nyúlás volt a legviccesebb, folyamat ezt a dalt majmolták, csak azt felejtették el, hogy ha a pont a morális szürkeségről szóló filmet idézik fel a nézőben, miközben egy iszonyat egyszerű “ez rossz, ez jó”-t néz, akkor az elvesz az élményből.

Csak 1-2 bekezdéses rövidet akartam csinálni, erre elszaladt a billentyűzet. Érdekes volt így 2020-ban ilyen eltévedt, de néhol azért fogyasztható filmet nézni.

human
írta
2020. 01. 02. 13:15
megjelenés
2
hozzászolás


Röviden: Criminal

Ez most teljesen random lesz, hiszen a többség már el is felejtette a filmet, de az ünnepek alatt pótoltam ezt az “öregfiúk pakolnak” zsáneres filmet, amiben Kevin Costner kerül bajba. És esküszöm nem értem. Mármint amit láttam, azt igen, de komolyan ki okézta le ezt a forgatókönyvet, és akart ebből franchise-t nagyjából. Ez utóbbi volt a legviccesebb az egészben.

A film arról szól, hogy van egy CIA ügynök (Ryan Reynolds), akit megölnek, és mivel csak ő tud egy a világot fenyegető helyzet megoldásáról, ezért kísérleti eljárással átültetik az emlékeit egy elítéltbe. Azért belé, mert a beavatkozáshoz olyan ember kell, akinek az agya nem fejlődött ki teljesen. Aztán persze a szociopata elítélt és a jó ember (ehhm) CIA ügynök személyisége keveredik benne, és végül még a küldetéssel is lesz valami, amiben eredetileg elhullott a csávó.

Mindezt egy közepes akciófilmbe csomagolták. Azt mondjuk nem értem, hogy maguk az akciók miért voltak ennyire semmilyenek benne. Olyan volt, mintha Costner semmiben nem lett volna benne, amit elvártak tőle, csak a “normális” jelenetekben, amivel az akció ki is lett nyírva. Mármint teljesen távolságtartón csinálták, kevés közelivel, filmkészítésileg érdekes volt nézni miképp oldják meg ezt a problémát. Viszont így nem lettek túl izgalmasak az annak szánt jelenetek. De még csak nem is ez a fő gond, hanem…

Na most a Face/Off-light koncepciót simán el tudom fogadni, még azt is, ahogy Reynolds felesége (Gal Gadot alakítja, mert miért ne), simán csak a belső értékekre koncentrál, miközben felmelegedik a Kevin Costner által alakított “féligférje” iránt. Mondom, ezen túl lehet lépni, ez a film alapja, hogy senki sem kattan meg, amikor hallja, hogy “hát benne vannak az emlékei”.

Viszont a film végén hangosan nevettem. Tényleg spoilerek jönnek.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2019. 12. 27. 14:15
megjelenés
4
hozzászolás


Star Wars: Rise of Skywalker – ez is megvolt. Ennyi?

Már hazafelé is gondolkodtam, hogy a fenét írhatnék erről a filmről, de egyszerűen meg vagyok lőve. Több helyen is abban futottam még szerdán, akárhogy kerülgettem a kritikákat és spoilereket, hogy tessék, csináltak a fanboyoknak egy filmet, de ezek szerint végképp nem számíthatok annak, mivel ez nekem nem jött be. És akkor finoman fogalmaztam.

Valójában persze van igazság abban, hogy rengeteg netes felvetésre válaszoltak. De komolyan, a The Last Jedi-nál emlegettem a reakciós filmkészítést, és erre is tökéletesen áll, csak most a fanok felé próbáltak billenni. Ennek meg nyilván az a vége, hogy leülnek mindenféle szék közé. Persze megválaszolják a “lyukakat” az előző filmekben, van kiképzés, rengeteg régi filmből ismerős dolgot rántottak össze, csökkentették Rose szerepét, igyekeztek visszarántani a misztikumot oda, ahonnan Rian Johnson lerántotta a szürke morális válaszaival.

A végeredmény viszont nem nosztalgikus Star Wars, de még csak nem is új út a Star Wars univerzumban. Pedig kinézetre az is lehetne, de olyan random, semmiben lebegő dolgok lendítik előre, hogy komolyan paródiának éreztem néha a filmet. Csak egy példát mondok, amit a trailerekben is felvillantottak, és itt az első 5 percben történik: egyszer csak van egy brutális csillagromboló flotta… mert csak. Szóba hozzák a legénységet, de a csatára akadt is 541251136 emberük ezek szerint. És nem, sem az eredeti nem ennyire összeszedetlen, de ennél még a prequel trilógia is átgondoltabb konkrétan.

A múltkor a podcastben beszélgettünk arról, hogy mi az a hős útja, miképp tartja be a New Hope. Na most ez meg kicsit ellenpéldának érződik. Ez a mi a producer útja? Kreatív gondolatok nélkül excelt táblákkal bombázni az írókat és a rendezőt?

Bár az előzők is a Rise of Skywalkerről szóltak, de nem véletlen, hogy kerülgetem a konkrétumokat. Nyilván a spoilerekbe sem akarnék belemenni, de egyben ez nem is érződött igazi filmnek, csak a mellettem ülők popcornhangjából éreztem, hogy tényleg moziban vagyok, elvileg filmet nézek. Viszont “vidámparki látványosságnak” sem felel meg, hogy Scorsesetől nyúljak. Pedig J.J. Abrams képes blockbusterekre, szóval itt bizony ismét valami felsőbb kezeket, erős megkötéseket érzek. Igazi iparosmunka Abramstől a dolog, hozta amit elvártak, és egyben ott is hasal el az Episode IX, hogy már a kért alapok nem stimmeltek.

Igazából komolyabb annyira csalódott vagyok, hogy nincs is kedvem többet írni róla, negatív részletezésekbe meg főleg nem akarnék belemenni (bár a halálok megérzését mégis szóba hozom, annyira siralmas ez a megoldás…, áh majdnem elindultam a lejtőn, de igazából pár órája láttam a filmet is már felejtem is őket, ez talán még nagyobb kritika, még csak meg sem sértett rendesen nézőként). Ez a film egy termék, de annak is rossz. Azért aki máshogy érez, pozitívan jött ki, az se fogja vissza magát!

human
írta
2019. 12. 20. 05:01
megjelenés
151
hozzászolás


- A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.