Szóval a Prey után, de az is lehet hogy még előtte ötleteltek Trachtenbergék, és ezeket a vázlatokat nem a polc mélyén tüntették el örökre, hanem összekötött rövidfilmekben elsütötték. Ez tűnik a Gyilkosok gyilkosa mögötti motivációnak, ami kicsit tett a Predator lore-hoz is. Bár nekem elvett belőle.
A történet egy fő szálon találkozik, de előtte 3 rövidfilmben bemutatja harcosok találkozását a Predatorokkal. Van itt Viking aprítás, japán nindzsázás, de még kőkemény dumás amerikai légi harc is. Akit csak az akció érdekel, az lehet el is van ezzel, de az érzelmi töltet ilyen 20-30 perces részekben, főleg hogy a konkrét összecsapásnak is kell idő, egyszerűen nulla. Nem érdekes a sorsuk, amit a fő szál fel is fed részben, avagy pont az ami miatt egy film működni tud “halhatatlan” főszereplővel, a karakterépítés, itt nem erős.
Marad a véres akció (R besorolás szerencsére) ebben a darabosan animált, Spider-Verse vagy épp Teenage Mutant Ninja Turtles: Mutant Mayhem stílusban elkészítve. Mindenki döntse el magának a trailer alapján? Látványilag nekem a japán tetszett, például amikor a harangosokat elintézi a főszereplő az jó koreográfia volt, és azért a vikingesben is volt pár érdekes mozzanat. Mégis csalódás volt összesítve a film. Egy Predator Wicknél többre vágytam. Elnagyoltnak érződött a történet, és a furcsa mozgású animáció is.
A spoilert tovább mögé teszem, és szerintem a kommentekkel is vigyázzatok. Amúgy a Killer of Killers a Disney+-on jött itthon is rögtön, szóval könnyen megnézhető. Nem akarok nekik reklámot írni, szerintem emiatt a film miatt nem éri meg előfizetni, ellenben mindjárt jön a Bear, és az Andor dara is remek szórakozás addig. De új filmileg szerintem nem a legjobb platform. Túlkalandoztam.
Esélytelen volt, hogy teljesen kihagyjam ezt a sci-fit, mivel az egyik kedvenc koncepciómra, az időhurokra épül. Ha ennyiből nem egyértelmű, akkor példát is hozok a Groundhog Day & Palm Springs kettősével. És sajnos nem meglepő módon a tegnapi kérdésem itt is áll: mi választ el egy “sima” Black Mirror epizódot egy tényleges mozitól?
A történet egy olyan nő körül bonyolódik, akinek fekete lyuk nő a mellkasában. Mármint tényleg, még ha a rákot akarták megjeleníteni vele a jelenünkben, akkor is, van egy pillanat amikor mutatják a mindent elnyelő feketeséget. A fordulat pedig az, hogy még fiatalon talált egy doboz pirulát, amikkel egy hetet vissza tud menni az időben. Sosem többet. Így igazából az Omni Loop kezdetén a kórházból hazaengedése utáni utolsó napjait éli újra meg újra. Bár az élethez két kézzel ragaszkodik, de teljesen beletörődötten pengeti ezeket a napokat a családjával, látszik, hogy nem sok értelmet jelent az élet, ha az embert nem várja a halál, vagy valami ilyesmit is akarhat mondani a film.
A változást egy tudós asszisztens csaj hozza, akinek nem kéne ott lennie abban a bevált rutinjában, amiből már ugye minden pillanatot ismer. Össze is fog vele, hogy közösen kikutassák mik ezek a tabletták, és hogyan lehetne velük 1 hétnél távolabbra visszamenni, így változtatni valamin a múltban, olyasmit átírni esetleg, amit megbántak mostanra. Igen, oda is értem miről szól ténylegesen a film.
A részletes kutatás helyett inkább az életen mereng csak az Omni Loop. De legalább nem a gyász van a középpontjában? Legalábbis nem az amire gondolunk a szó kapcsán, és amit a “rákos” téma miatt várnánk, hanem a “mi lett volna ha?” örök nyaggatásának elengedése itt a lényeg, az elszalasztott(nak érzett) élet gyásza. Mi lett volna ha más párt választok? Mi lett volna ha azt a lehetőséget nem halasztom el? És hasonlók kérdések foglalkoztatják így a halála környékén a főszereplőt, hogy szépen lassan elfogadja ami van, megtalálja az életében a jót.
Igazából amikor a film végére beérik az üzenet, az megható, ellenben addig iszonyat sok önismétléssel jutunk. Nem szeretek a köldöknézéssel jönni, de az író rendező Bernardo Britto munkáján teljesen azt éreztem, hogy szeretett volna művészien merengeni, de nem volt hozzá elég tartalma. Hiába van pár jó ötlet is az Omni Loopban, 1-2 meglepőbb sci-fi pillanat amiket nem lőnék el, de mégis, már (hasraütök) a 80. perc környékén eljut a mondandója végére, amihez már csak a finálé kéne, de akkor még 30 percet tököl, hogy ténylegesen elsüsse amit akart befejezésnek. Legalább egy erős kezű vágó kellett volna ide, aki lemetszi a 112 percet 90 körülre. Bár akkor sem válna kiemelkedővé a mű, de jobban egyben lenne.
A megvalósítása amúgy korrekt. Nem drága indie, de normálisan fényképezett, pár trükk is elfért, viszont még egyszer mondom, egyáltalán nem a sci-fi aspektusa a lényeg. Inkább csak egy sima dráma pár aprósággal és egy nagyobb ötlettel. Nyilván az időhurkos filmek ilyesmik szoktak lenni, legalábbis a két fenti példám sem a magyarázaton lovagol, hanem a karakterek útján.
Viszont itt jön be a másik nagy negatívum, miszerint Mary-Louise Parker erre kevés volt. Ahogy az Ayo Edebiri hypeot sem értem néha, nyilván a Bear hátszelével hasít, de az érzelmes pillanatokban kicsit elfogadtam itt, mert azok mentek neki minden történetbeli lassúság és színészeket nem túl jól vezető rendező ellenére is.
Valamiért kicsit többet vártam ettől, mint amire képes volt. Sajnos teljesen kihagyható lett, ez sem gyöngyszem, de azt el kell ismernem, hogy legalább próbálkozott nem tipikus lenni.
Mint a film egyetlen Magyarországi nézője szólnék róla pár szót, mert akadt egy gondolatom róla. A Prime Videora futott be az Old Guy pár hete, mondjuk nem itthon, lehet nálunk más vette meg a forgalmazást. Christoph Waltz és Lucy Liu szerepel benne Cooper Hoffman mellett. Na és Simon West rendezte, de erre még visszatérek.
A történet egy kézműtéten átesett bérgyilkosról szól, akinek nem csak nehéz visszazökkenni a munkájába, hiszen nehezen fogja már a pisztolyt így, de még szerkezeti változások is vannak a cégénél. Sőt, valami hatalomátvételes bandaháborús szál is van, mivel úgy tűnik ezek a szervezetek felosztották az országot egymás között.
A változások egyik lépése, hogy ennek a legprofibb, tökéletesnek tartott bérgyilkosnak ki kell képezni egy fiatalabb nem annyira profit. Szóval amolyan buddy comedy felépítés, először nem kedvelik egymást és a többi, szerintem ismeritek már a lemezt. Igazából a kifejtés számít, nem véletlenül a Midnight Runra, Lethal Weaponra, vagy Nice Guysra emlékszünk, nem pedig a sok másikra, amik másolták őket.
A film amúgy jól kezd, az első 10-15 percnél még azt hittem, hogy majd szomorú leszek amiért nem küldték mozikba, mivel kicsit régimódi, komikus és a többi az eleje. Úgy indít, hogy a bérgyilkos partizik, csajozik, aljamunkát végez a keze miatt, de vissza akar térni az élre. És ez a hangulat működött, itt mér reménykedtem.
A gond, hogy innen valami… emelkedett akcióba akar átmenni? Tényleg nem jut eszembe más leírni a helyzetet, mivel a szereplői elkezdenek merengeni az életükön, hogy mit kéne máshogy csinálni. Ezzel nincs baj, sok akciófilm szokott hasonlót, csak valahogy nem tud karcolni ilyen szempontból az Old Guy. Teljesen erőtlen lesz, minden lendületét elveszti, miközben szinte már A24- vagy Neon-mű akar lenni.
Durva, de kicsit elmélkedni akartam az idő múlásán én is, ezért lett a poszt, mert a fejemben a rendező Simon West úgy él, hogy Con Air, és felmerülhetne a “hova tűnt a juice?” kérdés… aztán átnéztem miket rendezett. Konkrétan klipek után hatalmasat dobott a Con Airrel, és onnan lejtmenet pár nézhető darabbal, de a Wild Card után Statham sem kért többet belőle, szóval ott volt a nagyobb második törés. Hát nem ez lesz a visszatérése, és egyáltalán nem a koráról van itt szó, mint feltételeztem első körben. Azt gondolom inkább, hogy tisztes iparos és valamennyire szeretnek vele dolgozni a producerek, de semmi több.
Az Old Guy is ilyen amúgy, ránézésre kicsit jobb, mint a streaminges átlag, némelyik jelenete szórakoztató is, de egy semmi a végeredmény mindezek ellenére.
Milyen nehéz lehet egy mesterművet követni, főleg ha az a film kicsit kilóg az életművedből? Mondjuk nem hiszem, hogy Bong Joon Ho ilyesmiken gondolkozott a Parasite után, de az biztos, hogy a 2-3 éve általa forgatott Mickey 17 végre megérkezett a mozikba, és egy egy ötlethalmaz, ami nem áll össze.
A Mickey név egy feláldozhatót takar, a szám pedig azt, hogy hányszor halt meg, mire bekapcsolódunk a történetbe. A hátrahagyott Földön tiltott az újranyomtatás különféle morális fennakadások miatt (ki érti ezt:), de az expedíción, amire Mickey jelentkezett, nem. Csak a testét és elméjét tudja adni a küldetéshez, és hát mindenki feláldozhatónak is kezeli, nem pedig emberi lénynek, amit kicsit rossz nézni. Tényleg nem az a gyomorforgató, hogy meghal, hanem amilyen módon ehhez viszonyulnak mások.
A konkrét történet pedig egy havas bolygóra tartó expedíciót mutat be, amit egy nárcisztikus politikus vezet. Ennek kapcsán előkerül Bong fő témája, a kapitalizmus és osztályokba osztás embertelenségének mivolta. A gazdagoknak nem számít az alja nép, amit most aztán főleg aláhúz azzal, hogy Mickeyt elégetett szerves anyagokból, szarból, moslékból nyomtatják újra, és a főnök ennek is tartja őt ezért. Az a durva, hogy vannak még más témák, a migrációról is a képünkbe mondanak valamit, vagy például az események katalizátora, miszerint egyszer nem hal meg Mickey pedig azt hiszik ottmaradt a terepen, így duplikálják az újranyomtatással, ami érdekes problémát vet fel, de…
Szóval a Mickey 17-en nem lehet nem észrevenni, hogy ebbe durván belenyúlhatott a stúdió, annyira nem áll össze még a témája sem. Értem, hogy Bong Joon Ho nincs oda a nagy árnyalásokért, szóval alapból képbe tolja amit mondani akar, de nincs az az isten, hogy erre nem feküdt rá a Warner, próbálta vágással menteni a menthetőt — ki adott zöld utat a 100 milliónál nagyobb budgetnek, ami még csak sci-fi setpiece sincs benne. Az a tippem, hogy a folyamatosan magyarázó narrációt is nekik köszönhetjük.
Így bizony a végeredmény részben jó, vannak jelenetek amiket mosolyogtam, voltak meghökkentő húzások is, de hogy nem organikusan gördült előre a film, az is biztos. Sőt, vannak dolgok amiket csak úgy feldobnak, aztán hagynak a semmibe, például azt amikor Anamaria Vartolomei karaktere is ráhajt a főszereplőre, ami egy konfliktushoz vezet… és ennyi, semmit nem kezdenek vele. Oké, témában aláhúzza, hogy neki is csak “valami” Mickey, de akkor is, olyan furcsa volt, mert más ötletekkel is történik ilyesmi.
Ami nekem teljes pozitívum volt, az Robert Pattinson játéka, akinek kétfajta személyiséget kellett alakítani, és ez egyrészt nagyon ment neki, másrészt pedig iszonyat vicces is volt néha ez a két figura közös jelenetben. Színészileg még Steven Yeun dobta fel nagyon, bár eléggé csak a komikus kisülés volt a cél vele, de az jól ment. Ezen kívül még a sci-fi világ megteremtése és kinézete, na meg az emlegetett jobb ötletek és húzások, de ennyi. Sőt, ha már nevekkel jöttem, nekem Mark Ruffalo (gondolom a rendezővel karöltve) egyszerűen sok volt, rajta SNL szkeccset éreztem, nem filmet.
Amúgy ha már valóság, érdekes, hogy itt ez a szatíra, ami még a Trump elleni merénylet előtt forgott, erre a Trump-szerű politikust súrolja egy golyó benne. Másrészt pedig teljesen képünkbe nyomja, hogy igen, “tökéletes faj” és hasonlókat emleget a vezér, és egy karlendítés is van benne, de a film nem vállalja be az igazi náci mozdulatot, közben itt a Földön a jelenben ugye mi történt…
Lehet nem is érdemes már szatírát csinálni a jelenlegi igazság utáni világban, főleg, hogy az Anora körül látszik, mennyire nem látják sokan azt amit néznek. Vagyis inkább úgy mondom, hogy nem is próbálják látni, nyitottság nélkül rögtön zsigerből lecsapnak (akinek valós érvek miatt nem tetszett, az ne vegye fel). Érdekes, hogy a Starship Troopers is félre volt értve például (nem mindenki által, az csak urban legend), na de ha most jönne ki akkor úristen milyen felbolydulás lenne körülötte. Na ennyit a mellékgondolatokról.
Tényleg nem értem, hogy ezt ki rendelte be. Mármint, ha már Bong Joon Ho, ez inkább volt elrontott Okja (amire már senki nem emlékszik, mivel Netflix content), csak gyengébb humorral, mint Snowpiercer, vagy épp Parasite. Konkrétan ült valami fejes a forgatókönyv fölött, már ha olvasta, és nem tűnt fel neki, hogy még a végső nagy csúcspont sem lesz izgalmas, ami azért lehet az átlagnézőnek kellhet? Mindezt úgy, hogy az utómunka során mintha teljesen hülyének nézték volna a nézőket, még jobban a szájbarágást erősítették, na de akkor előtte miért nem merült fel bennünk? Azt hitték új Oscar esélyest hoz Bong Joon Ho?
Bár ha tartalmilag nézem, és ha jól értem, akkor a könyvben a konkrét morális és filozófiai kérdések mintha erősebbek lennének, mint itt a filmben, szóval… áh, egy nagy káosz az egész, kisiklott, de azért néhol kreatív vonat.
Ilyen az, amikor az első résznél idézgetett Heat helyett már a Fast and Furious lebeg a készítők szeme előtt, de azért némi Miami Vice kacsingatás is elfér szerintük. Mondjuk Gerard Butler karizmával még így is megpróbálta a vállára venni a művet, de ezúttal nem sikerült neki.
A történet Európába kanyarodott, ahol O’Shea Jackson Jr. karaktere épp valami hatalmas gyémántrabláson dolgozik, amihez összeszed egy csapatot kémnős techcsajjal, technikussal, izomemberekkel. Ide pofátlankodik be Big Nick, aki bosszú miatt érkezik a kontinensre, de a nagy pénz miatt beszáll mégis a buliba.
Igazából látom, hogy igyekeztek összehozni egy heist filmet, teljes a recept: összejön a csapat, dolgoznak a rabláson, vannak problémák, nyilván nem úgy sül el minden, ahogy tervezték, meg a többi. Viszont nem véletlen, hogy jó heist filmből kevés van, mert ez nagy vállalás. Főleg nehéz a célkitűzés, ha nem is az Ocean’s lebeg a szemed előtt, hanem a Fast and Furious 5, ami hiába a legjobb abban a franchiseban, azért onnan meríteni az bizony erőteljesen romló másolás lesz. Tagadhatatlan, hogy O’Shea Jackson Jr. itt a Vin Diesel, úgy próbál kőkemény lenni egy helyben állva (mivel a futás nem megy neki, komolyan vicces volt az atletikus pillanatokban látni a csávót). Gerard Butler pedig a Rock lenne? Bár a Rock sosem játszana ilyen karaktert, de a dinamika a két színész között ilyesmire gyúr.
Tudom, nem az összehasonlításon kéne lovagolnom, de az egész film arra kihegyezettnek tűnt, nem bírtam eltekinteni tőle. Főleg, hogy kicsit hátrább lépve még inkább nem működött, sőt, elkövette a főbűnt: unalmas volt. És olcsó. Bármikor elringatott volna a vibes, amire ráfeküdtek, akkor szembejött, hogy pénzük nem igazán volt rá.
Még a saját előző részéhez viszonyítva is alulmaradt a Pantera, ami alatt azt értem, hogy minden a végső akciójelenet, a katartikus kisülés felé építkezik itt is, csak ezúttal nagy csalódás az egész, mert még a napszakot sem tudják kitartani, pedig a vibehoz az kéne. Ehelyett egyszer csak nappal lesz, pedig ha ez egészet hajnalban tartják a robbanásig és a fákig, akkor lehet felhúzom egy ponttal az értékelést. Arról tényleg nem is beszélek, ahogy próbálják a vágással rejtegetni a spórolást az akcióban. Vagy épp a három befejezésről, mivel építeni kell a folytatást…
Egy jó kis B-akció lehetett volna ismét, de mintha többet akartak volna markolni, ami így aztán főleg mellément. Ültem a kritikán egy ideig, és tudom, furcsa egy ilyen filmnél ezt nyomni, hiszen mindig tudtuk, hogy nem lesz műremek, de ez egyszerűen nagy csalódásba torkollott.
Kérdeztem is bsky-on, hogy vajon ér-e bántani az utóbbi idők legsikeresebb magyar filmjét, ami befutott a Netflixre, szóval most még többen látják, vagy épp majd újranézik. Természetesen bármiről lehet negatívnak lenni, elég megnézni a 10/10-es Fury Road kommentjeit(szerva), így a kérdés főleg arra vonatkozott, hogy vajon mekkora elvakult rajongótábora lett.(Az IMDB-n amúgy nullás, a Netflix premier előtt 2200 szavazat a mozis félmillió néző ellenében.)
A történet a Ženy v běhu nyomán egy anyuka körül bonyolódik, aki bakancslistázás közben elveszti a férjét, de aztán ráveszi a lányait, hogy közösen teljesítsék az utolsó pontot, a maratont. Nyilván váltóban. Először ellenkeznek, de aztán hat az akció hívása (elnézést), és mindannyian saját okokból, de elkezdenek edzeni. Közben pedig rendbe teszik a magánéletüket! Mert feminizmus! Erre még visszatérek.
Tudjátok mi volt a legdurvább? Hogy a filmben egy természetes helyzet nincs. A végén már csak ezen mosolyogtam. Már a mindent beindító haláleset is kilógott, de aztán az egyik lány bemutatása a rendőrőrsön a hogyan legyen döcögős minden pillanat mesterkurzusa 2 percben. És végig ezek halmozódtak. Minden út a rendezőhöz vezet? Valahogy minden filmje ilyesmi, bár a Toxikomát bevallom nem láttam, ellenben a közönségfilmjei, a Kincsem, de még a Valami Amerika is hasonlóan nem érződik filmnek, hanem inkább szkeccsshow. Pedig a forgatókönyvben össze-összetalálkoznak a szálak, és jól ér a végére a történet, szóval
Igazából nem akarok teljesen negatív lenni, tényleg csak a nemzetközi piachoz mérve akadok ki nagyon, magyarként viszonylag jó volt magyar színészeket látni a várban, meg a Margit szigeten, meg… szóval értitek. Párszor jóízűen mosolyogtam, de valahogy végig ott motoszkált, hogy ez citrom, csak a mi narancsunk. Elnézzük, hogy olyan, mintha 30 évvel ezelőtti darab lenne, sőt, ez a nosztalgia pluszt ad. Mindezt a gondolkodására is értve, mert az is iszonyat poros volt. Mindezzel nem lenne baj, csak érdekes volt, hogy mintha haladó akarna lenni a női szerepek kapcsán, de iszonyat kicsit engedett a régi időkhöz képest. Mindezt a Nissan reklám hetén külön vicces volt látni.
Értem, egy sima közönségfilm, “kapcsold ki az agyad”, vagy valami ilyesmi védés, de utána betettük a másik hétvégi streaming premiert, és Anya Taylor-Joy két fejmozditásával természetesebb volt az egyáltalán nem rá illő mesterlövész szerepben, mint itt bárki. Vagy csak jobban volt instruktálva.
Tényleg elég annyi, hogy független magyar film, ami még fogyasztható is? Jár az éltetés?
Tökéletes példa arra, hogy filmsztár karizmára szükség van a jövőben is! Hogy pozitívan indítsak erről a remakeről, James McAvoy bekapta a filmet, megrágta a jeleneteit, és letarolt minden percet amiben feltűnt. A rövid ítéletem az, hogy egy szórakoztató horror a Szádra ne vedd új változata, már magában nézve, csak épp semmi különleges nincs benne. Viszont ha elnézünk az eredetije felé…
Miért ültem le mégis a film elé? Egyszerűen tényleg kíváncsi voltam, hogy mi a fenét kezdenek egy nem annyira tipikus dán horrorral, amiről amúgy írtam már. Ennek megfelelően nem is tudtam friss szemekkel nézni az új változatot. Hiába a helyszín, ennél amerikaibb remake-et rég láttam, mivel minden különlegességet felülírtak, és az elk**rt dolgokat pedig nem merték bevállalni. Komolyan vicc, hogy mit láttak benne, ami miatt “újra kellett forgatni”, főleg, hogy az eredeti is angolul van.
Azt sem mondhatjuk, hogy csak az alapötletet vették át ténylegesen, miszerint vakáción találkozik két különböző nemzetiségű házaspár, és az egyik meghívja a másikat utána az otthonába vidékre. Nem, szinte minden jelenetet átvettek, csak épp teljesen kifordítva őket, szépen lecsiszolva, nehogy bántóak legyenek. Nehéz eldönteni, hogy egyszerűen a nézőket tekintették-e hülyének, ezért kellett leegyszerűsíteni, vagy mi lehetett a cél.
Felőlem lehetett volna keríteni más tanulságot a történetnek, csak azon gondolkozniuk is kellett volna, megragadni valami amerikai begyepesedett viselkedési hibát, és ez által terelgetni a főszereplő házaspárt. De itt nincs igazán ilyen. Egy sima horror lett az egész, Amerika Fuck Yeah, az individualizmus működik, toljuk!
Egyszerűen sokkal realistábbra akarták csinálni az egészet, mert senki sem hitte volna el, hogy ott marad a meghívott pár, ha az eredeti minden túlfeszített pillanata itt lesz, mivel nem fér bele az amerikai gondolkodásba(?), így ezúttal egyikben sem merültek el inkább. Minden csak… puhább, nem éles, de akkor minek álltak neki. Ezen kívül több az akció persze, hiszen a végén aztán teljesen átmennek egy hagyományos horrorba.
Egy kicsit dühítő a helyzet, mert… McAvoy seggfej alfahím karaktere miatt teljesen szórakoztató a remake, szóval nem egy Point Break-eset (random siralmas remake ami eszembe jutott). A színészek minőségét kicsit feltekerték, lehetett volna kábítóbb az új változat, megvolt hozzá a technikai tudás, hogy a végén pofonvágjon mégis. Ehelyett viszont itt nincs semmi gondolkozni való esetleg, felállsz a film után és soha többet nem jut eszedbe. Csak ez a zavarodott düh marad, ha láttad mire építkeztek, hiszen több, mint 1 hete láttam a filmet, és már alig rémlett némelyik része.
Fogtak a második részből egy 2 perces monológot, és “ez mekkora ötlet, erre felhúzhatunk egy egész filmet” módon ráugrottak. Mivel felkerült SkyShowtimera, így az előzményfilmeket nálam jobban kedvelő párommal betettük, hiszen mégiscsak posztapok, mit tudhat. Hát semmit. Ez spoiler az amúgy sem hosszú posztra. Nem gondoltam volna, hogy az amúgy sem nagy elvárásaim ellenére is csalódok.
Nyilván a “hajókkal menekültünk, mert nem tudnak úszni, de szörnyű volt” tábortüzes beszélgetésen kívül tettek bele mást az emberi természetről, de valahogy egy semminek érződött. Ennek nyomán a főszereplő egy rákos beteg nő, aki épp bábszínházban van hozzá hasonlókkal a minden elpusztító űrlények Manhattanbe érkezésekor. Szóval egész film alatt csak egy utolsó pizzára hajt, miközben mindenki menekülni akar a városból. Eközben összefut egy öltönyös csávóval, akit beavat a hipszter öltözködés rejtelmeibe is — vagy csak a túlélésével, a ruhák átruházásával úgy érzi maga is fennmarad kicsit. hmhm.
Ha pozitívumot próbálnék keresni, akkor érdekes lehetne, hogy mennyivel emberi akar lenni az eddigiektől eltérőbb alappal a Day One, de közben meg mégsem tud mélyre merülni. Mi marad akkor? A kihalt és picit pusztult Manhattan, ami szép, és 1-2 akciójelenet.
Viszont a látványról süt az olcsóság. Mármint az eddigi Quiet Place-ek sem 250 milliós filmek, ez is csak kb. 70, viszont azokban kisebbek a helyszínek, így működik a “kicsi” akciójelenet. A Day One viszont ugyanolyan “kicsinek” érződik, na de a nagyváros közepén, néhol sok emberrel, akik eltűnnek a füstben-ködben, vagy épp a főszereplő fedezékén kívül sikoltoznak. Nem darálást akarok nézni nyilván, de a film nagyobbat akart vállalni, hogy aztán… szinte tipikus videós folytatásként csinálja meg? Túlzok, tudom, csak a megoldásai olyan olcsónak érződnek.
Azért nézhető? Mármint ezzel védhetném, de nekem ez annyira langyosnak érződött, mintha semmit nem vállalna fel a film, hogy nem tudom. Nyilván lecsúszhat, és mindjárt megvédi valaki, de számomra úgy tűnik a remek Piget készítő Michael Sarnoski ezzel nem katapultálta magát a kötelező blockbuster rendezők közé. Az írókra sem lehet mutogatni, hiszen az első részét felelősek és Sarnoski követte el a forgatókönyvet is.
Talán pont ez a bajom, hogy minden rossz előjel ellenére valamennyit vártam tőle, és ezért nem tudom a közepes lecsúszók közé tenni, sőt, még erre a posztra is rávett. John Krasinski sem az a hatalmas rendező (főleg az IF után nézve:), de a videójátékos akció-átkötő-akció szerkezet nála jobban flowolt ebben a Quiet Place univerzumban.
Ezt miért is küldték mozikba? Tudom, mellékvágány kéne legyen, de ennyi filmmel és hát az azokat felvezető reklámkampánnyal már csak azért is érdekelt az Elevation, hogy az előbbi kérdésre talán válaszolhassak magamnak.
Már persze a szórakozás mellett, hiszen kicsit drágább posztapok mindig jöhet.
Az emberiséget ezúttal a földből kijövő szörnyek (Világok harca?) fenyegetik, amik sebezhetetlenek átlagos fegyverek által (Hang nélkül?), még a gránátvető is csak lelassítja őket, de 8000 ft. fölé képtelenek menni. Nyilván a magassággal már vicceltem az egyik előzetesnél, mivel átszámolva 2.4384 kilométerről van szó, viszont és de, a film igyekszik válaszolni arra, miért lehet afölött, ahogy a magyar cím is mondja, Halálszint felett élni.
Na persze nem nyugis az élet a magasban, főleg a főszereplő pasinak, mivel a fia nem elég, hogy átvágyik a másik hegyen levő közösségbe, ahol rajta kívül is vannak gyerekek, de a kölök még valami betegségtől is szenved, éjszakánként gép segíti a légzését, amiből fogyóban vannak a szűrők. Fater kénytelen a Halálszint alá menni újabb készletek beszerzéséért. A közösség tudósa tart vele erre a kalandra, meg egy vagány csaj, mindketten más indokból persze.
Lehet azt vártátok, hogy földbe döngölés lesz ebből, de az Elevation egy teljesen fogyasztható B-film, bár inkább tv-sorozatos minőséget jelent ez most. Simán el lehet lenni vele annyira, mint a hozzá hasonlító “Netflix blockbusterekkel” szoktunk (ez Vertical Entertainment). Sőt, egy Atlasnál jobb, és mintha mentek volna a szabadba is forgatni kicsit, ami feldobja a gyengébb effekteket. Plusz, bár látom, hogy A-listás főszereplőnek nem az igazi Anthony Mackie, főleg ha Chris Evanst kell pótolnia, ellenben bírom ilyen kisebb dolgokban mint ez, a Pain & Gain, vagy a Twisted Metal sorozat. Konkrétan nem miatta nem ugrik lécet a film, főleg, hogy a többi szerepben szintén nem A listások vannak: Morena Baccarin + Maddie Hasson.
A fő gondom, és ami miatt a sorozatozással jöttem, hogy semmi tényleges lendület nincs a filmben, nem hatja át még a ketyegő óra, a gyerek életveszélye sem, ha már a szálak nem bonyolódnak. Amolyan egyszerű, simán csak a “most menekülnek” és a “most karaktert építenek a legbeváltabb klisékből” panelek váltják egymást élesen. Nincs flow. Nincs igazi karizma, ezt értve a rendezésre és vágásra is. Nincsenek nagyszabású dolgok benne, csak van egy átlag, amiben semmi meglepetés nincs. Nem kell kiforgatni a zsánert, csak mozifilmhez kell valami juice.
A kérdésemre mi lehet a válasz? Nem tudom, mivel nem sok hasonló volt idén, hátha ilyen zsánerfilm véletlenül hoz egy kicsit (nem sikerült), így gondolom a mozis forgalmazás és Mackie + Morena Baccarin a poszteren jó tárgyalási alap a streaminges eladáshoz. Konkrétabb válaszom nem lett, mert nem rejtett posztapok kincset találhattunk ezzel, amit csak rosszul reklámoztak és esetleg kult siker lesz később, hanem a sokadik örökre eltűnőt.
Nagyjából minden nagyobb sportfilmet megnézek, így a nemrég a Maxra felkerült Mark Wahlberges darab sem maradhatott ki, és basszus, ezt aztán jó, hogy nem vállaltam be moziban. az Artúr, a királyban szinte semmi sem működött, pedig igaz történetet dolgoz fel.
A történet egy kalandversenyző körül bonyolódik, aki a csapatával csúfosan kiesett legutóbb, utána rendes állást kellett vállaljon, de a tűz még mindig ott van benne valamire. Utolsó esélynek összeszed pár embert, aki hasonlóan őrültek, és több napon át mindenféle módon hajlandóak átszelni a vadont. Mindannyiukat hajtja valami, a kalandversenyek piszkos 12-je leszne… túlszíneztem.
A lényeg, hogy ez a verseny a kitartásról szól, össze is szedik magukat, de útközben egy kutya, Arthur csatlakozik hozzájuk, akit megkedvelnek, akiben a főszereplő kicsit magát látja, legalábbis a korábbi párhuzamos jeleneteik alapján, mert nagyjából csak a vágó adta át a koncepciót. Igen, eljutottam a negatívumokig, miszerint a film igazából semmit nem tudott érzékeltetni, semmit nem nyújtott.
Nemhogy az nem jön le, hogy pontosan miért kedveli meg mindenki a kutyát annyira a végére, a nézőket is beleértve (ami amúgy érthető a valóságban, viszont a film nem adja át technikailag), de konkrétan még a versenyből sem érezni semmit. Nincs tét, nem jön le, hogy épp mit értek el, hol vannak, mit kell tenniük, csak vágással mutatják. Ez a sport alapból nem tűnik nézőbarátnak, amin a filmet készítők sem javítottak, csak fontosnak tűnő pillanatokat tettek egymás mögé.
A színészi alakítások? Hát nem tudom, Simon Cellan Jones nem sokat hozott ki belőlük, de igazából ami körülvette őket, abból csak a legjobbak tudtak volna kihozni valamit, és itt hiába kedvelek sok színészt más filmekből, ez a kihívás meghaladta őket. Nem azért, mert nehéz volt, hanem esélyük sem volt érvényesülni a szétesett filmben.
A végszó persze az, hogy el lehetett nézni az egészet, aranyos a kutya, és mivel igaz történet, így a tényleges teljesítménnyel nyakon öntve elmegy. Mégsem tudnám ajánlani.
Eddie Murphy sok év és hát a harmadik rész mélyrepülése után végre tényleg visszatért az egyik legendás karakterként. Működhet Axel Foley 2024-ben? A Netflix szerint legalább nosztalgiázásnak igen.
A történet szerint a magánnyomozó Rosewood szól Axel lányának, aki ügyvéd, hogy egy srác bajban van, ártatlanul gyanúsítják rendőrgyilkossággal. Egy mocskos zsaru áll minden mögött, és nyilván a nőnek ebbe az ügybe nem kéne elmerülnie, így a bajba is kerül, hogy Axelnek újra el kelljen ugorni Los Angeles burzsuj környékére és segíteni neki. Közben az apa-lánya kapcsolatot is helyrehozzák, mi mást tennének!
Nem tudom mit lehetett volna friss levegőnek behozni a forgatókönyvbe, hogy ne csak egy nosztalgiajárat legyen belőle, de a végső luxusvillás lövöldözést elnézve ők sem tudtak semmi komollyal előrukkolni.
Az Axel F legnagyobb baja talán az, hogy pont azt hozza, amire számítanánk. Nyilván nem tudom milyen lehet “új” szemmel nézni ezt, ha valaki sosem látta a régi filmeket, de rutinosaknak semmit nem ad igazából, csak pár mosolyt, meg emlékeztetést a mulandóságra. Eddie Murphy a dumálásban még csak-csak elvan, de amikor akciójelenetben mozognia kell, akkor előbújik az a 60-nál több év, na de a többiek, akik nem hollywoodi módra öregedtek…
A film közepére amúgy Axel maga is belefárad a nosztalgiás rutinjába, ami addigra többször besül és ironikusan kéne mosolyogni rajta, így “fuck it” módon rendeli a szobát normál emberként. Ez jó pillanat lett volna, hogy saját hangot találjon a Beverly Hills Cop: Axel F magának, az “emlékszel”-es pillanatok letudása után elkezdjen a saját útján járni a mű, amiben a régimódi ember szembenéz azzal, hogy lehet elment felette az idő, de összeszedi magát, amihez még köthető is Bacon végső monológja. Mindezek helyett jön Sarge és villámgyorsan visszakanyarodunk oda, hogy miért is készült ez el.
Pár halvány mosoly kiváltásán kívül ami valamennyire tetszett, hogy némelyik jelenetet mintha tényleg terepen vették volna fel. Igazából kicsit ki akartam akadni azon, hogy mennyire tévéfilmes az egész, nem mernek hátralépni sokszor a kamerával, de aztán eszembe jutott, hogy sosem a “nagyság” miatt néztük ezeket. Na jó, Tony Scott a második résszel azért igyekezett, de az első, a klasszikus csak Murphy hülyülése miatt működött, a 48 óra simán agyonverte blockbusterként, és talán komédiaként is, de az egy másik poszt témája lehetne.
Az újoncokkal nem volt amúgy baj, de nem is sok vizet zavartak. Bár szinte látni a note-okat, hogy “emeljétek ki micsoda kémia van Axel lánya és a ‘fiatal’ zsaru között”, annyiszor hangsúlyozzák mások, pedig volt két jelenetük is, amiben volt némi kémia mutatva, mindenféle nézőnek sulykolós magyarázat felesleges volt. Kivéve azoknak, akik lemaradtak telefonnyomokodás közben. Nem mellesleg az valamilyen szinten tényleg tetszett, hogy nem is próbálják Kevin Bacon karakterének szándékait rejtegetni, felesleges is lett volna, ahogy valaki a trailernél is megjegyezte, az öreg kezdettől gyanúsítottként van kezelve.
Amúgy érdekesség ide a végére, hogy 11 éve próbáltak Shawn Ryannel sorozatot csinálni, emlékeim szerint Foley fia lett volna a középpontjában, de a leforgatott elvileg jól fogadott pilot után, amiben Murphy vendégszerepelt és ellopta a showt, a CBS mégsem kérte, és akkor azt hallottuk, hogy “a készítő egyébként azt írja, hogy olyan jók voltak a közönségreakciók, hogy a Paramount nekiállt előkészíteni egy BHC-mozifilmet.” Mostanra lett belőle valami! Megérte?
Igazából csak egy tipikus “sokévvelkésőbbi folytatás”, meg sem próbáltak kimászni a nosztalgia gödörből, csak kaptunk egy best of Axel-t. A végeredmény egy semmi lett. Kontent a háttérbe. Sajnos.
Mivel inspirálós sportfilm, így nyilván nem feledhettem el örökre, főleg, hogy a Prime Videon fenn van George Clooney tavalyi rendezése. Vagy inkább Oscar halászata?
A történet? A dicső amerikai srácok leevezik a németeket a berlini olimpián 1936-ban. Na de milyen srácok!? A nagy gazdasági válság szegényeinek ad esélyt a washingtoni 8 fős evezős csapat edzője, amikor beteszi őket a másodcsónakba a gazdagék kölykeinek hátszelébe. Ez a sport egészen addig a felsőbb osztályok kedvtelése volt, a pénzes egyetemek legyőzhetetlenek voltak benne, de most jönnek a munkások, és kitartással, akarattal, elkeseredéssel feltörnek.
Szóval a tipikus sportfilm kezdetből, az esélytelenek nyugalmával indítókéból nem csak simán emberi kitartásos történet keveredik, de az osztályharc, és még a náciknak bemutatás is. Mi állhatott az Egy csónakban hatalmas sikerének útjába? Hogy a film iszonyat semmilyen?
Igazából a kényelmesen klisés történetet egy ilyen sportfilmnek sosem rónám fel, ezeknél mindig a mesélés módja számít, na meg az alakítások. A zsánerből való kiemelkedéshez nem elég az iparosmunka, kell valami plusz, ami a Boys in the Boatnak még csak távolról sem lett meg. Minden a legtipikusabb benne, de az utolsó centiig, nézésig, kameraállásig. Vagyis ez nem teljesen igaz, mert a fiúk mellé kerülő új “hajtó” sztorijából mintha kimaradt volna valami, szóval lehet csattogott a vágóolló, hogy a rövidebb játékidő miatt jobban csússzon a film.
El lehet lenni a Boys in the Boattal, főleg olyanoknak, akik hozzám hasonlóan mindent megnéznek a témában, de Clooney… akárhogy erőlködött, nem tudta megmarkolni a vizet (elnézést:). Ha eldugottabb, hangulatos néznivaló kell, akkor inkább újranézem a McFarlandot, mert ott legalább Kevin Costner rutinja felemeli a filmet, és bár komoly, de nem ilyen túlkomoly, mint az Egy csónakban. (Erről eszembe jutott az a jelenet, amikor a gazdagabb csapat edzője beszáll 200 dollárral itt, miután a szegények összeszedtek 4800-at, sokan lehet kihagyva 1-1 étkezést, és ez ünnepélyes pillanatként van beállítva… komolyan, több csóróságra még emlékező, onnan kiemelkedő rendező kéne, mert annyira nem érzik az arányokat már néha Hollywoodban.)
Nem akarok elmenni a nagyobb idei R besorolású komédiák közül egyik mellett sem, így nem maradhatott ki a Joy Ride, ami 32 millióba került, és bukott odakinn. Na de attól még lehetne jó, nem?
A történet egy örökbefogadott kínai lányról szól, na meg a barátnőjéről, akivel ketten kilógtak az amerikai kisvárosból, ahol gyerekként éltek. Felnőve az egyikőjük sikeres ügyvéd, a másik pedig a garázsában élő művész, akinek teljesen szétesett az élete. Ők ketten húznak el Kínába, hogy nyélbe üssenek egy üzletet, és hozzájuk csapódik egy rokon és egy barátnő, hiszen 2 emberrel nem lehet komédia road moviet csinálni. Na jó, ez cinikus megjegyzés volt, igazából mind a négyen teljesen más nézőpontot mutatnak be. De minek?
A lényeg, hogy az üzleti útból az örökbefogadott anyjának keresése lesz, amihez át kell vágni Kínán, és eközben bajba is kerülnek párszor a nők. Igazából ez bőven elég lenne laza keretnek, ami összefogja a kitalált vicces pillanatokat, de valahogy semmi flow nincs, iszonyat darabos a film. A fő probléma még így is inkább az, hogy a poénok nem erősek, vagyis… kínosak. A film után rögtön az ugrott be, hogy olyan, mintha a Bridesmaids fosós jelenete lett volna az etalon, és annak a hangulatát akarták megidézni, de gyenge és feleslegesen kínos utóérzet lett belőle. Ezen kívül a kémia sem működött a szereplők között, így amikor konfliktusba kerültek, az többnyire “na végre” érzést hozott nálam. Spoiler: ez még az utolsó perceknél is állt, amikorra elvileg összekovácsolódtak.
Valamiért reménykedtem, hogy jó lesz, de ez iszonyat elment mellettem, vagyis hát a többség mellett, azért is bukott. Egy-két női, és persze rasszhoz köthető poén ült, de ezek nagyon háttérbe szorultak a gyenge minden más mellett, pedig tippre felszabadítóak akartak lenni vele.
Hogy miért nem jött a poszt időben, pedig már szombaton megnéztem Gal Gadot kémes filmjét, a Netflix augusztusi blockbusterét? Mert egyszerűen a legátlagosabb semmi volt a végeredmény.
A történet egy olyan mindentől független kémügynökségről szól, akik vigyáznak a világ egyensúlyára, például az országos kémhálózatokba beépülve azok jó akciót segítik. A ventilátorba repülő kaki pedig az, hogy a tevékenységükhöz szükséges AI-t valaki meg akarja szerezni, és rossz célokra használni. (Tom Cruise fáradtan legyintett, amikor pénteken megnézte a filmet?)
Gal Gadot karaktere pedig az a Stone, aki mindent meg tudja akadályozni, mert van szíve, és nem mindent csak algoritmusok és százalékok alapján csinál. Egy régimódi gal! És ennyi. Nem akarnék sokat lovagolni a teljesen kiszámítható forgatókönyvön, ami csak azért vezethet meg nézőket, mert az “ennyire olcsó húzást csak nem csinálnak, csavarniuk kell rajta” gondolat egyszerűen félrevezetheti a nézőt, a legtipikusabb fordulatok jönnek mindig, meg sem próbálnak félrevezetni minket.
A kidolgozás pedig… nos, elvileg jártak helyszíneken, így nem is értem, a kezdő akció miért a legsiralmasabban kinéző például, szemben a fináléban levő tájon levő száguldozással. Azért néhol elmegy a végeredmény. Tudjátok mi ugrott be róla konkrétabban? A Pierce Brosnanes Bond filmek, de nem a Goldeneye, hanem a The World Is Not Enough.
Ezek tetején Gal Gadot ismét bizonyítja, hogy nem a színészetéről híres, de továbbra is szép, és valahogy a viselkedésével elvisz egy filmet, hiába hördülnek fel most páran. A többiek pedig, hát nem tudom, nem segítette őket a forgatókönyv, nyilván Gadotot sem, főleg, hogy egy részük csak a folytatáshoz szükséges worldbuilding miatt volt benne.
Természetesen #1 a Netflix filmes belső toplistáján napok óta, és nem bántóan szar, részemről a Red Notice fölé tenném, de nem sokkal, mivel egy lélektelen semmiség így is. Gondolom ez volt az elvárás a Heart of Stone-nal szemben, és be is váltotta, mint említettem. Mi van ma, kedd? Már nem emlékszem részletekre, viszont tény, hogy öregszem. Lehet ez is cél a filmnél, a feledhetősége, már amellett, hogy ne sértsen meg senkit, hiszen így újra lehet nézni 1 év múlva.
Miközben a tényleges vígjátékok szinte halottak moziban, utoljára talán a Game Night volt ténylegesen említhető, addig a Fast franchise letette az év komédiáját. De tényleg, ennyit rég röhögtem filmen, mint a Fast X-en.
Ja hogy többnyire komolyan gondolták? Úristen…
Úgy a 40. percnél egy zöldhátteres szobában Jack Reacher, izé, Alan Ritchson halálkomolyan összefoglalta a franchise, vagyis Dom családjának eddigi történetét, miközben Brie Larson odafigyelve maga elé meredt, akkor kellett egy pisiszünet, mert veszélyben voltam. Lehet olcsó a Fast X-et ostorozni, hiszen sejtjük, hogy ez már szinte teljesen Vin Diesel kontrollálatlan hülyesége, de basszus, bevallom, kicsit jól esik.
Everybody becomes family. It’s like a cult with cars.
A forgatókönyv valami katasztrófa, és van pofájuk a Fast 5-höz és 6-hoz visszanyúlni a kezdésével. Most komolyan, azt hiszik amik letettek, az felér azok szintjéhez. A kezdő jelenet a Fast 5-ből van átvéve, avagy emlékeztetnek minket a legjobb régi pillanatra, és úgy vélik, amit utána kapunk, az meg fogja azt ütni, nem pedig csak tudatosítja a nézőben, hogy milyen szaron ül.
A történet egy hatalmas nulla, de nagyjából úgy foglalható össze, hogy a Fast 5 végével egy olyan ellenfelet teremtett magának A Család, aki most jött benyújtani a bosszúszámlát. A terve? határtalan szenvedést okozni Domnak. Ez konkrétan azt jelenti, hogy bár a sorozat a Föld sok részén játszódik, mégis mindenki meg tud jelenni mindenhol, amikor a plot úgy kívánja. És persze a gonosz ért mindenhez, meg van embere még a holdon is kb., szintén a plot szerint.
Tudom, egy pifpuff-csitcsatt filmnek nem kell nagy sztori, és akár elég is lenne ez, de valahogy egy nulla ahogy kibontják. Semmi erő vagy feszültség nincs benne sehol. Ez lenne a Fast franchise sötét mélypontja a karakterek számára, de azok egyszerűen nem veszik komolyan. Érdekes ez a kettősség, mert a szövegek úgy viselkednek, mintha a klisékönyvből előrántották volna egy zsánerfilmhez őket, avagy úgy tűnik, mintha tényleg mélynek gondolnák itt az érzéseket, de közben ahogy előadják őket, az tényleg egy paródiát karcolgat.
A legdurvább mégis az volt, hogy szétrobbantják a csapatot, mindenki a saját szálán dolgozik a film elejét kivéve. Mintha egy tv-sorozat közepét néznénk, zajlanak a B-C-D-E szálak, szerteszét lézeng mindenki. Ez is olyan, hogy igen, nem ördögtől való az erős B-C szál, de valahogy össze kell érniük, ami alatt nem a karakterek tényleges találkozását értem, hanem a témát is, amiről szólnak. Ezzel szemben itt mindegyik olyan, mintha külön filmet néznénk, és lassan az egész család Főszereplő, és eszerint van súlyozva is, csak épp túl sokan vannak ehhez. Vicces, de a Fast 9 után nem gondoltam volna, hogy itt a 10-ben pont John Cena szálát nézném rendesebben kibontva.
Itt tényleg oda tudok visszakanyarodni, hogy ezt erősebbnek gondolták, mint amilyen, pedig nem véletlen meme A Család, mert mégis miattuk nézzük, ebben volt erős a franchise. Erre itt nincs együtt a család? Dom egyedül akciózik rengeteget, és nem áll helyre a világ rendje miközben isszák a Corona-t. Ja igen, mert ez A birodalom visszavág a franchiseban, a komor rész, ami után majd visszavághatnak közösen.
Mondjuk Jason Momoanak senki nem szólt a komorságról. Szerintem ő egy másik filmben játszott, és minden éjjel Nic Cage filmeket nézve szippantott kokót. Mármint Momoa karaktere teljesen a paródia vonalat erősíti, de abból az irányból nézve… szórakoztató volt. Katasztrófaturizmus?
Hogy ne csak negatív legyek, az akciójelenetek egy részével elvoltam. Nyilván a minden lövöldözés helyett bunyózni kell az unalmas, nem is tudom hány arc nélküli bukósisakos “gonosz” meg “ügynök” hullik el a film alatt. Ellenben az autós pillanatok most emlékezetesebbek voltak, mint a 9. részben. Nyilván nem amikor a főszereplők ülnek a kocsiban odavetítéssel, de látszólag megint sok mindent ténylegesen leforgattak.
Azért bevallom, a végén a Mission Impossible 2 jelenet átvétele volt a vicc csúcspont számomra, de eztán a cápát átugró cápát is átugratták Domék a nagy cliffhanger előtti robbanásban. Ja igen, a film vége megtetőzi a sorozatos érzést, hiszen mindenki veszélyben, hogy majd feloldják a 11. évadban. Bár Vin Diesel már azt emlegette a premier előtt, hogy lehet még két folytatás lesz, a SAGA csak így zárható le, de szerintem a Fast X bevételei után maradnak inkább az eredeti terveknél, avagy egy lezáró filmnél. Majd kiderül.
Nem számítottam sok jóra, amikor a többnyire jó, régimódibb Ritchies The Gentlemen utána az új filmjei elé ültem, mivel a csekkért dolgozós munkáknak tűntek. Ez be is jött, de amikor szépen fel akartam vinni az imdb listámba, akkor ledöbbentem, hogy a Covenant 7,6 ponton áll. Azért voltam meglepődve, mert nem is tűnt filmnek. Talán csak azok mentek rá, vagy nézték meg, akik odavannak a katonás filmekért, és minden szart esznek a zsánerből, így egy picit kompetensebb mű már lenyűgözi őket?
A Covenant konkrétan nem is érződött filmnek, főleg nem mozifilmnek, és nagyon Guy Ritchie filmnek sem. A történet, hogy 9/11 után Amerika bevetette a hadseregét Afganisztánban. Mivel a katonák nem beszélték a helyi nyelvet, így fordítók kellettek nekik, akiket azzal édesgettek a rohadt veszélyes munkába, hogy VISA lehet a vége, mehetnek Amerikába ha elvállalják. Aztán sok évvel később a valóságban, és hát a filmben is, otthagyták őket a szarban. De nem a főszereplő!
Ha belegondolok, nyilván Jake Gyllenhaal emeli többe a filmet, bár valamennyire alva járva botorkál át a jelenetein. Gyllenhal karaktere törzsőrmester, aki új tolmácsot választ, amikor elvesztik az előzőt. Egy igazi önfejű figurát szúr ki, akivel nyilván kicsit összekülönböznek, de amikor egy bevetés rosszul sül el, akkor a csávó mégis iszonyat munkával megmenti az életét, így egy, dobpergés, Covenant alakul ki közöttük. Amikor később megtudja a törzsőr, hogy az országa szarban hagyta a fordítót, akkor maga megy érte, és menti ki onnan, hiszen tartozik neki. Talán így leírva a sztorit nem lesz annyira spoileresen, ilyesmit adtak ki előre is.
A fő gondom tényleg az volt, hogy iszonyat semmilyennek tűnt a film. Ritchienek sokáig volt saját stílusa, de mostanra valahogy iszonyat könnyen ad fel belőle, hiszen itt nagyon nem lehetett felismerni, hogy ő ült a fő székben. A fényképezés nagyon “tévés”, túl közeli, túl darabos. De még a színek is, mondjuk egy Lone Survivorhoz hasonlítva, olyan “kevesebb munkát öltünk bele” szintűek.
Ami furcsább, hogy a történet bukdácsol, hiszen valójában két sztorit vettek egybe, a film közepe egy hatalmas törés, és az első, a barátság kialakulása a hangsúlyosabb belőlük, így a “mentés” szinte új sztorinak tűnik, nagyon elkapkodottnak. Tulajdonképpen ez is erősítette a sorozatos hatást, két epizódnak tűnt az egész, nem pedig egy erős egységnek. Más szerintem ezt úgy csinálta volna, hogy megy menteni Gyllenhaal karaktere, és flashbackban mutatják miért, egybefésülve a két szálat. Természetesen ez nem pont az itteni jeleneteknek más vágását jelentené, kicsit át kellett volna írni a sztorit, máshogy alakultak volna az érzelmi csúcspontok.
De hogy ne legyek teljesen negatív, 1-2 akció jó volt, kivéve a legvégsőt, és ha nem is Afganisztánban forgattak, de mindenképp jártak terepen, tényleg bokrok vannak mögöttük, ez nem Red Notice, ami mindenképp jó pont. Lecsúszott a film, el lehet lenni vele, de erről csak Gyllenhaal és valamennyire a tolmácsot alakító Dar Salim tehet, a karaktereik barátkozásánál levő dinamika korrekt, és még a hősies lassított jeleneteket is kihúzzák a nézéssükkel a bajból, pedig néha szinte paródiába hajlanak az ünnepélyesnek szánt pillanatok.
Lehet furcsa ilyet írni, de hova lett ebből a fun? Bár végtére is beváltja, amit az elején levő meta kommentárt megelőző meta kommentárban mond Samara Weaving: a slasherek a koruk kulturális pillanatának lenyomatai. A Scream VI például a jelenlegi hibát keresők miatti túlmagyarázós korszakba tökéletesen illik, hiszen az expozíciós pillanatai teljes megfojtják a lendületét. Már azt a kicsit ami van.
A történet szerint az V. részt túlélők most New Yorkban élnek, de ezt sosem érezni, bár részemről lehet csak azért van így, mert tudtam, hogy Vancouverben vették fel az egészet. Sosem tűnik nagyvárosinak a Scream VI, mármint bevetik a “tömeg közepén is egyedül vagy” húzást, de úgy maguk a helyszínek sosem nagyok. Furcsa érzés.
Szóval a 4 korábbiakat túlélő most a nagyvárosban ropja, új életet akar kezdeni hátrahagyva Woodsboro-t, de meglepő módon elkezdi őket ismét üldözni egy Ghostface. Sajnos senkinek a sorsa sem érdekes, így a rejtély aspektus egy nulla volt. Emellett teljesen komoly arccal próbál szólni a trauma feldolgozásról is a film, és itt is bejön, hogy mai kor, hiszen a “beteg” Sam jobban elemzi magát, mint a pszichiáter, akihez ment, hiszen “mindent tudunk”. Lehet itt is arról van szó, hogy manapság milyen traumában élünk, szedjük össze magunkat? De ez kicsit belelátás, még ha a két testvér között újra elő is kerül még a történet közben. Meg van itt valami a fake newsról is mellette, de ebben sem merül el igazán a film.
Érdekes amúgy, hogy igen, a Sikoly első, és főleg a második részében is sok beszélgetés van, szóval az elején tett lendületes kijelentésem arra is illene, de ott valahogy organikusabb az egész, míg itt teljesen túlzásba vitték, élet és lélektelen volt a sok beszélgetés. Lehet ez a céljuk, hiszen “ez már franchise, bárki meghalhat” cinikussággal állnak a producerek a franchiseokhoz, konkrétan Neve Campbell nélkül is simán hozták a folytatást, de ettől még nézőként magának a filmnek működni kéne.
Nem vérengzés kell végig, nem csak “akció”, és lehet kamerába mondani a metát “a horrorokban ez történik, a későbbi részekben amaz, manapság emez”, korábban is tette a Scream, de mindezek mellett meg kéne maradni szórakoztatónak, egy borzongató slasher horrornak is. Ehelyett sorban jönnek az érdektelen, de többnek látszani akaró fordulatok, amikben bizonygatják az írók, hogy mennyire csavarosan okosak, mert amit hittünk az nincs úgy, de aztán mégis úgy van, és ez mennyire ötletes (pedig már az első részben elhangzott). Már azon kívül, hogy úristen mennyi szúrást kibír mindenki.
Amikor vége lett, akkor újra az ugrott be, hogy talán mostanra már megfáradt ez a kikacsintós meta filmezés. Az lenne az új meta, hogy a Scream VI csak sima slasher, mindenféle kommentár nélkül, a trailerben látott létrás jelenetet körülvevő történésekhez hasonló végig, aztán majd az internet beleláthat magának mindent, de sajnos nincs így.
Bár sorozatok között húz nagyokat az Apple TV+, de filmekben eddig eléggé semmik. Vagyis igazságtalan vagyok, a Ghosted hozza a Netflixes The Red Notice – The Gray Man vonalat, csak hát az igazából a nulla.
Eközben a film eléggé a Knight & Day újranézése után íródhatott, csak épp Ana De Armas karizmája nem működik annyira, mint ott Tom Cruise ámokfutása (I’m the guy), bár Chris Evans hozta a Cameron Diaz szintet ebben a hasonlításban.
Előreszaladtam? Nem baj. A történet egy farmer körül bonyolódik (Chris Evans), aki a vasárnapi piacon találkozik egy nővel, rögtön randiznak is egyet. Mindezek után a hölgy eltűnik, és az üzenetekre sem reagál. Mit lép erre a pasi? A trailer lelövi, lehet aki semmit nem látott, az jobban élvezte a fordulatot, de utána ered Londonba, ahol pár kétes alak elkapja, és innen a nő menti ki, akiről kiderül, hogy egy CIA ügynök.
Szóval ott van a civil farmer és a CIA ügynöknő, akik valami nagyobba keverednek, és a film végére mindketten kicsit máshogy állnak a kapcsolatokhoz, hiszen a “meg kell szerezni a MacGuffint” mellett civakodnak is. Vajon összejönnek?!?! Rögtön innen vicces amúgy a Ghosted, mivel csipkedik egymást, mintha valami könnyed film lenne, mondjuk a Smaragd románca, vagy a fent említettek, de közben engem is meglepett milyen brutálisan és néha nihilistán haltak meg a gonoszok. Annyira durva a kontraszt, mintha több film lenne egybegyúrva.
Amúgy “aranyos” olyan szempontból is a film, hogy az írója (írói) flörtölést nem tudtak papírra vetni, hiszen a két karakter az összeismerkedő pillanataiban borzasztó volt, bár az első randijuk aranyos lett végül. Szerintem a kezdeti nulla kémia a fókuszvetítéseken is feltűnt, így konkrétan másik karakterek mondják ki ‘köztetek tapintani lehetett a szexuális feszültséget’, amit az első találkozásuk után senki nem mondana.
Ezt külön emelte, hogy nem tudták miképp dobják a farmert a cselekménybe, mert láthatóan a 80-as 90-es évek romantikus komédiáiból akartak meríteni, elmegy az őt ghostoló lány után Londonba, de ez eléggé zaklatós pszichopata viselkedés, és mai filmekbe már nem lehet simán beletenni. Ennek következménye, hogy több jelenetben is igyekezték megmagyarázni/kommentálni miért romantikus gesztus igazából az a zaklatás, és nem is a jófiú Evans karaktere csinálja teljesen, hanem rábeszélik meg a többi. Próbáltak érzékenyek lenni, de vicces volt, ahogy vergődtek vele, ahelyett, hogy teljesen más lett volna a kalandra hívás.
Sajnos az akcióban is elhasaltak, mert míg korábban működött a film valamennyire, de a végső setpiece felvezetése…, hát még a jó esetben is legfeljebb közepes forgatókönyv mélypontja lett. Mondjuk Ana De Armas bevonulása a Taxmanre rohadt szexi, és gondolom a női nézőknek ott levő Chris Evans sem hátrány.
Mint mondtam, a Gray Man és Red Notice vonalat követi a megvalósítás, amit technikailag is értek, hiszen az egész film olyan, mintha végig zöld hátterek előtt lettek volna, de még egy Londoni utcakép vagy random sivatagnál is. Semmi sem érződött igazinak, ami alatt nem köldöknézős realizmust várok, csak valami kapcsolódási pontot nézőként, legalább a karakterek normális pillanatainak a szintjén, hogy onnan ugorjunk fejest a képtelenségbe. Érdekes amúgy, mert ezeket a sztáros valamiket “globetrotting adventure” dumákkal szokták eladni amikor a kezdetekkor olvasunk róluk, aztán látszólag nem mennek ki sehova.
Igazából ennyi a film: a két színésszel egy limonádé hülyülés, csak sajnos nem találja a helyét, és semmiképp sem igazi blockbuster, amit elégetett az Apple TV+ streamingen.
A Hulu filmje (itthon Disney+) nem véletlenül nem került moziba: mert iszonyat közepes (mid mid mid). Látszik, hogy akart mondani valamit, de olyan szürkén tette, hogy rossz volt nézni.
A történet Loretta McLaughlin újságíróra koncentrál, aki először összekötött látszólag különálló gyilkosságokat, és felfedte a bostoni fojtogatót, meg a szexizmust, ami miatt a zsaruknak esélye sem volt elkapni a nőket gyilkolót. Vagyis vannak fordulatok, nem fedném fel őket, de ahelyett, hogy elborzasztó lett volna a rendőrség hanyagsága benne (a kizártam a gyanúsítottat – két perc papírmunkát nem végzett volt a “legviccesebb”), inkább csak bosszantó lett.
Egyszerűen megvalósításilag rossz helyen volt a hangsúly…, vagyis inkább sehol sem volt. Céltalanul bolyongott a történet előrefelé, és még csak a karakterekre sem merült el rendesen. Tipikusan olyan, mint amit az internet szokott követelni: csak a plot a lényeg. A film szolgaian felmondta mi volt az ügy körül, és ennyi, nem is volt képes semmi többre arról, hogy miképp élték meg az újságírók az egészet, vagy a közvélemény mennyire retteget.
Érdekes, hogy mindezt teljesen David Fincher másolatként hozta az író-rendező Matt Ruskin, értve ez alatt a képi világot, hiszen nyomába sem érhetett Fincher profizmusának és fókuszának. Ha valaki a Strangler után mondjuk leül a Zodiachoz, akkor egy hatalmas szakadékot érezhet a kettő között.
Elment A bostoni fojtogató? Igen, de hogy semmi emlékezetes nem volt benne, az is biztos. Igazi streaming töltelék a végeredmény, ha nincs más esetleg be lehet vállalni, de ennyi.
Tudjátok mi a Disney új animációs filmjének a legnagyobb baja: bármit csinálhattak volna, szabad a fantázia, és vizuálisan akadtak is érdekességek, de egy semmit csomagoltak be vele.
Komolyan azt hinném, hogy halott a gyermeki énem, páran így is bólogatnak majd, de pár nappal korábban a Ratatouille ment háttértévének, vagyis oda terveztem, de aztán a nagyját újranéztem, és mese, persze, de úristen mennyivel jobban működik. Sőt, a két rendezőből az egyik a Big Hero 6-ért volt felelős korábban, és az is sokkal jobb.
A történet röviden annyi, hogy van egy hegyek között lakó közösség, és a Clade család legendás felfedezőként ki akar onnan jutni, túl a zord sziklákon. Vagyis az apa akar kijutni, törtet előre, míg a fia inkább felfedez egy növényt, és visszaviszi a lakhelyére, ami az elektromosságával felpörgeti az emberek életét, hiszen az hajt utána mindent. 25 évvel később ez a növény elkezd haldokolni, és útra kell a helyieknek kelni, kinyomozni mi a baj, így akadnak a Fura világra, ahol persze az ugyanannyi ideje eltűnt Apába is belefutnak.
Vicces, hogy a *isták abba kötnek bele, ami 2 perc a film elején, míg inkább a teljes tanmese érzés itt a baj. Nem tudom hogy lehet a környezetvédelmi üzenetet csomagolni, de az biztos, hogy nem ilyen kioktatón. Tudjátok mit éreztem? Hogy nem egy filmet akartak csinálni, történetet mesélni, hanem csak egy plakátot: ‘a Föld egy rendszer, harmónia kell’. Ez fontos üzenet, ami igaz, de filmként magában kevés.
