Jason Bourne: mikrózott kaja

Mindig szomorú, amikor csak a pénzért felélesztenek egy franchiset. Ilyen hangulatban jöttem ki a moziból a Bourne után.

Azt még teljesen megértem, hogy a Jeremy Renneres Bourne Legacy mellé tudott menni, de hogy a második és harmadik részt rendező Greengrass, na meg az eredeti főszereplő, Matt Damon visszatérése ennyire mellémegy, arra nem számítottam.

Pedig voltak baljós előjelek, interjúk, amikből az sütött, hogy a pénzért csinálták, miközben kamuzták a világ változását Bourne előszedésére. Ebből az lett, hogy emlegetik Snowdent, a facebookot beállítják az egyik gonosznak, és a görög tüntetések közben zajlik az egyik akciójelenet. Egyáltalán nem volt friss mondanivalójuk, a legtipikusabb gonosz CIA vezetős sztorit sikerült előrángatniuk. Vagy talán pont ez volt a témájuk? Ha akarjuk belemagyarázhatjuk, hogy az emberek sosem változnak, az új generáció csak jobban érti a kortársait, de a vágyai ugyanazok. Csak erre felesleges pont Bourne-t felhasználni.

Minden elveszett abból, ami az eredeti trilógiát jóvá tette. Vagyis… igazából minden itt van belőle, de csak újramelegített szarnak tűnik. Bourne három részen át kereste a múltját, és a The Bourne Ultimatumban gyönyörűen lezárult a története. Erre most újabb információkat tud meg, mivel Greengrassék találtak még egy lyukat, ahova “új” dolgokat tehettek, hogy ismét személyessé tegyék a történetet, de az egész egy lejárt lemez csak.

A legrosszabb, hogy még az akciók is rosszabbak lettek. És ez már a végső bűn. Mert rendben, a bevált beateket lehetne ismételgetni, ha az eddig jellemző kinetikus energia még most is ott lenne minden akcióban. De nincs. Míg régen szinte öröm volt látni, ahogy az országok rendőrségei nem idiótáknak vannak ábrázolva, és ha elkezd szorulni a hurok, akkor az igazából kemény dolog. Itt meg csak tipikus akciófilmes háttérré silányulnak, akik elől egy kötélen meg lehet lógni.

A legvégsőbb döfés pedig a kamerarángatás és vágás. És tudom, hogy 10 éve is ilyen volt a Bourne, de mivel most teljesen tét nélküliek voltak a feszült jelenetek, így jobban zavart, meg szerintem rosszabbul is csinálták. Nem voltak “azta” pillanatok benne, hanem egy kicsit audiovizuális zajjá vált az egész. De mondom, e mögött az is áll, hogy egyszerűn nem érdekes a sorsuk.

A színészgárdán meg csak a csekkért való hajtást éreztem. Matt Damon egy arccal tolta le az egészet, Tommy Lee Jones szintén. És igazából a most egyre felkapottabb Alicia Vikander is ilyen volt, szóval nem húznám le a képességeit, mivel látszólag csak a többiekhez és a rendezői utasításhoz igazodott.

Ha eddig nem lett volna egyértelmű, ez a film sajnos felesleges volt. Vagy hagyniuk kellett volna a fenébe, vagy tényleg újat mondani, nem pedig a már elsütött puskaporral újratölteni. Így csak a múltba ragadtak, és sajnos ezt azt jelenti, hogy a legaktuálisabb kém is erre a sorsra jutott.

The Killing Joke: így kell elbbpuskázni

Ami a legdurvább, hogy nem is a láthatóan alacsony költségvetés a legnagyobb baj vele. Azon túl lehetne lépni, ha minden más stimmelne.

Ahogy azt is muszáj elfelejteni, hogy így R meg úgy R. A Killing Joke felnőtt témát dolgoz fel, de ennek ellenére a film láthatóan PG-13-nak készült, és csak véletlenül csúszott az R besorolásba. Ha a Deadpool nem lett volna siker, akkor szerintem még vágtak volna rajta egy keveset, és megkapták volna az eggyel alacsonyabb korhatárt.

Inkább a filmre térek, hiszen azzal van a legnagyobb baj, nem is a körítésével. Az egyik, hogy a Batman és a Joker közötti konfliktus, a főattrakció előtt van egy kisfilm Batgirlről. Ezt komolyan mondom, olyan volt, mintha valami sorozatrészt néztünk volna Jokerék előtt.

Mindez arra ment ki, hogy Barbara karakterét építsék, hiszen a Killing Joke történet elég mostohán bánik vele, így talán a nézőt is jobban érdekli majd a sorsa. Csak hát ezt normális filmekben beleszövik a fő szálba, nem pedig leadnak egy 30 perces különszámot a karakterrel. Arról is is beszélve, hogy mennyire klisés női karaktert alkottak.

Nem tudom miért emlékszem még most is ennyire a Killing Joke-ra. Anno Magyarországon is megjelent, megvolt, de mégsem tudom mikor olvastam utoljára, ennek ellenére a tényleges adaptáció részen rengeteg jelenet volt ismerős. Nagyon szolgaian keltették életre a képkockákat, csak hát több pénz, normálisabb animáció kellett volna. Vagy pedig teljesen átvenni a képregény stílusát, ahogy azt ez a rajongói trailer mutatta, és az egyedibb art directionnel szolgálni ki a fanokat.

Mondjuk ebből a szempontból kicsit nehéz helyzetben van a DC Animáció, mivel nem tudhatták, hogy pont ez a történet lesz ennyire felkapott. Mármint eddig is adaptáltak már legendás Batman történeteket egyenesen házimozira, és egyiknél sem volt ott a nyomás, hogy küldjék moziba, míg itt előkerült. Szóval amikor nekiültek a Killing Joke-nak, akkor arra számítottak, hogy ugyanazt csinálhatják, amit eddig, viszont az nem lett elég.

Az előbbiek után muszáj visszakanyarodnom a kidolgozáshoz, mivel a film más módokon is csalódást okozott, így sajnos még feltűnőbb volt a darabos animáció. Sőt, a Batgirl részeken a kidolgozatlan, minden kreativitást mellőző helyszínek is szemet szúrtak.

I came to talk. I’ve been thinking lately. About you and me. About what’s going to happen to us, in the end. We’re going to kill each other, aren’t we? Perhaps you’ll kill me. Perhaps I’ll kill you.

Jobbat érdemelt volna.

X-Men: Apocalypse, bár inkább csak unalom

Sajnos rengeteg baj van az X-Men: Apokalipszissel, amit az unalom igazából csak tetéz. Pedig ha jobban belegondolunk, akkor nagyon képregényes a végeredmény, csak 150 perces filmként nem működik.

Nem akarom teljesen a földbe döngölni, szerintem szokás szerint voltak benne jó ötletek, 1-2 alap stimmelt, mint minden X-Men filmnél. Ők azok a hősök, akikre igazi teherként nehezedik a képességük, amit el kell fogadniuk, hogy végül együtt élhessenek vele. Pont emiatt emberközelibbek, drámaiabbak a filmjeik. A probléma, hogy ezt most még a szokásosnál jobban elrejtették egy tipikus szuperhősfilmes köntösben.

Ha szétszedjük a cselekményt, akkor tisztán látszik, hogy vagy három külön filmnyi ötlet lett összeöntve, amiből bizony nehéz jól kijönni. A fő cselekmény Apokalipszis, egy ősmutánshoz kötődik, akinek plot-képességei vannak, szóval az író a megszorulásakor mindig csak előránthatott valami újat, és mellesleg le akarja igázni az embereket. Tipikus szuperhős téma, jön a nagy gonosz, összeszedi a csapatát, akik többsége szinte “miért ne?” módon áll mellé, és jöhet a városrombolás.

Nagyon-nagyon vázlatos minden, ami a címadó szereplőhöz és csapatához köthető, szóval hiába értelmes, ahogy melléállnak, a vásznon nevetségesnek tűnik. Ahogy a városrombolás is iszonyat súlytalannak. Olyan, mintha kötelezően lett volna beletéve, mert “egy 150 milliós szuperhősfilmbe kell”. De ha már benne van, akkor bizony abba kellett volna több energiát fektetni.

A másik két szál a Fassbender által alakított Magnetóé, és végre Lawrence is kapott értelmes jeleneteket. Na de velük már aztán végképp túlzsúfolt a film, így mindkettejük egy alapgondolatra lett lecsupaszítva, amit teljesen klisésen, szájbarágósan valósítottak meg a vásznon.

És akkor még a fiatal mutánsokról nem is beszéltem… áh, nem értem, hogy miért nem mertek egy kicsit merészebbek lenni a filmmel ehelyett, amit kaptunk. Quicksilver meg egyszerűen felesleges volt a filmbe, tipikusan “a múltkor imádták” lehetett a szerepeltetése mögötti gondolat. Persze kurvajó jelenetet kapott, de amikor a vége felé nem sütötte el, ami miatt esetlegesen beletehették, akkor tisztán látszott, hogy őt kivéve sem változna semmi (persze az akciójelenetét máshogy kéne megírniuk nyilván, mielőtt valaki..)

Mindezt viszont teljesen képregényes megvalósításban kaptuk. Mármint technikailag. Minden akciójelenet lassítva volt, kitartottak képkockákat, mindenki csak állt egyhelyben a beszélgetések alatt. Ja hogy ez vásznon nem annyira érdekes? Ez Singert nem hatotta meg. Egyetlen akciójelenetben sem volt dinamika. Ez papíron működik sokszor, de moziban nem.

Összefoglalva: a professzorék vs. Apocalypse rendesen kidolgozva szerintem üthetett volna, s akkor lett volna idő súlyosabbá tenni a veszélyt. Sajnos nem így tettek, így nagy csalódás lett a vége.

Batman v Superman: hol is kezdjem

Azt hiszem komolyabb bajok vannak egy filmmel, ha már a rendező erősségének számító dolgok is rosszak benne. Úristen mi lesz ebből, szóval a csak bevezetőt olvasók kedvéért ideveszem előre, hogy a Batman v Superman 5/10, és rosszabb, mint a Man of Steel.

Az előbb arra gondoltam, hogy Snyder baromi jó akciójeleneteket rendezett régebben, ezzel robbant be a köztudatba, elég csak a 300 aprítására, vagy épp a Watchmenre gondolni. Sőt, a Man of Steelben hiába romboltak le egy ártatlanokkal teli várost, mint a terroristák, a “Supermanek” verekedését nagyon ügyesen oldotta meg. Valahogy benne volt, hogy mennyire nagy hatalommal bíró lények, de mégis követhető és látványos volt a harcuk.

Ezek után volt csalódás a Batman v Superman első fele, tisztán látványilag. Főleg Batman akciózott, és nagyon ötlettelen, mondhatni unalmas volt. A sivatagi jelenetnél például tisztán látszott, ahogy a koreográfiában mindenki várja a sorát… szinte a Dark Knight Rises szintje, pedig Nolan nem a verekedős jelenetek mestere.

Szerencsére a film utolsó harmada kicsit helyretette a képet. Újra előjött, hogy nagyhatalmúak csapnak össze, és mégis jó a jelenet, nem unalmas, mint egyre több szuperhősfilm fináléja (Guardians, Iron Man 3, Ultron). De tényleg, a Marvelek jobbak az első két felvonásban, de a harmadikat rendszeresen elrontják, itt meg pont az volt jó (bár egy szemöldökráncolás elfért a Batman és Superman közötti bunyó alatt), míg a felvezetésen sírni meg nevetni lehetett egyszerre, és nem azért, mert tragikomédia.

Ahogy sejtettük a trailerek alapján: egy hatalmas maszlag a forgatókönyv. Olyan, mintha random jeleneteket néznénk bábukkal, nem pedig fejlődő karakterekkel. Hogy is mondjam, minden csak úgy történik egymás után. Semmi érzelmi töltet nincs a cselekményben, nyakatekerten minden a helyére kattan, hogy szerintük valamennyire értelmesen menjen előre a “történet”. Mechanikus, élettelen az egész felvezetése a végső nagy harcnak.

Számomra teljesen nevetséges volt Lex Luthor. Elvileg ő uszítja össze Batmant és Supermant, de ez nem is a fő terve, hanem valami máson is dolgozik közben, amiből szerintem elég sokat kivághattak, hiszen hatalmas ugrásokkal haladt előre benne. És ez tulajdonképpen a film fő baja. Nem nem Luthor terve, hanem egyszerűen túlzsúfolt az egész. Batman nincs eléggé megalapozva (hiszen megint elölről kezdték, meghalnak a szülei meg a többi), Supermanből bőven elfért volna több jelenet, mivel elég érdekes kérdés volt, hogy az emberek miképp viszonyulnak ehhez az istenszerű lényhez, és ezt ő maga miképp éli meg. Ezek mellé még Luthor mesterkedése, meg Wonder Woman. Mindezt pont egy olyan embertől, aki a nyílegyenes filmek rendezésében jó… hát elég necces húzás a Warnertől. Mellé is ment.

Abba szinte bele sem akarok menni, hogy mennyi mindent elspoilerezett az a pár hónappal ezelőtti trailer. Tényleg az egész filmet láttuk, a fő hero shotokat, a legnagyobb bunyót. Nem is értem minek.

Konkrétan a finálé mentette meg a teljes csalódástól a filmet. Wonder Woman pár jelenetben mindent ellopott, kíváncsi is lettem a különálló filmjére, és mondom, a végső nagy csata minden hibája ellenére (Lois jelenetei atyaég) is baromi jó volt, hiszen legalább látványban működött, szemben a darabos felvezetésével.

Spectre – a legdrágább f*** you?

Ha tippelnem kéne, akkor arra fogadnék, hogy Sam Mendes baromira nem akarta megcsinálni ezt a James Bond filmet. A forgatókönyvet író hét ember pedig segített neki abban, hogy többet ne hívják majd vissza a stúdiótól. Bár a Spectre és a Jurassic World bevételeit elnézve még az is lehet, hogy nem jön be a számítása.

A Spectre egy borzasztó film. Ezért biztosan kapni fogok kommentben, de ennél még a Quantum of Solace-t is jobban élveztem. Pedig a Skyfall-tól érkeztünk ide, és mégis elbaszták. Komolyan mondom, mintha valami régebbi, lazább Bondot akart volna csinálni Mendes, na de az nem ment neki.

Azért nem akarom teljesen lehúzni, a Spectre szerintem jól kezdett. Az első akciójelenet remek volt, tényleg több figyelmet fordítottak az akciókra, mint a Skyfallnál, jobban is voltak kivitelezve. A probléma sokkal inkább ott keresendő, hogy 7 ember írta a forgatókönyvet. Mondanám, hogy rég volt ennyire darabos sztori blockbuster vászonra víve, de nem lenne igaz.

Egyszerűen semmi folytonosság nincs a filmben. Ha jobban megnézzük miképp halad előre a sztori, akkor simán látszik, hogy “szinte” véletlenek viszik előre Bondot, nem teljesen ésszerűen következnek a fordulatok. Hiába függenek össze valamennyire, azért minimálisan figyeltek erre az írók, mégsem működik. Siralmas, ahogy eldobnak dolgokat, vagy amint random váltanak a karakterek hangulatot. Mintha egy 10 éves dacos kisfiú lenne mindenki agyában.

A legviccesebb a csaj “mégsem bírom” mozzanata volt, a borzasztó sivatagi jelenetek után. Full random ‘ja neki most máshol kéne legyen, mert akkor jobban összeáll a végső jelenet’ módon volt rángatva szegény Léa Seydouxot. A film tetőpontja komolyan ilyen, nem minden eddigi esemény kicsúcsosodása, hanem látni, ahogy erővel tesznek mindenkit a helyére. Siralmas.

Arról nem is beszélve, hogy az egészben van egy rejtély szál, ami konkrétan nincs felépítve rendesen. A régi rajongók ki tudják találni hova vezet, az új nézőknek viszont teljesen érdektelen a nagy felfedés benne. Konkrétan jobban be kellett mutatniuk a Spectre működését, alapozni Blofeldet ahhoz, hogy a várható fordulatok üssenek valamennyire.

Technikailag most is szép volt a film. Pár gyönyörű akciójelenet (főleg az elején), néhol fantasztikus fényképezés, de tipikusan azt érezni rajta, hogy Mendesék ‘ha már szar lesz, legalább kiélvezzük’ módon csak erre koncentráltak. Konkrétan a Guiness rekordok könyvébe kerültek a sivatagi robbantással – A legnagyobb filmes robbantás: 8418 liternyi benzint és 33kg robbanószert használtak hozzá. A Spectre összköltségvetése 300 milla fölött volt.

Hatalmas csalódás volt, főleg a Skyfall után. Süt belőle, hogy mindenki csak a pénzért tért vissza.

Legend – kettő Tom Hardy sem menti meg

Tom Hardy egy ikerpárt alakít, akik uralták London alvilágát a 60-as években. Hogy lehet ezt elrontani? Hát így, ahogy a Legenda tette.

Tipikusan annak az esete, amikor sok szék között leülnek a földre. Vagy legalábbis a forgatókönyvíró képtelen megbirkózni a fontosabb eseményekkel a főszereplők életében. Sok módon lehet gengszterfilmet csinálni, rá lehet menni realistán, vagy Scorsese-t másolva, vagy viccesen, vagy a karakter őrlődését a szerelem és az éjszakai élet között kiemelve, de ezt előre el kell dönteni. A Legendnél nem tették.

Mivel igazi emberekről van szó, így talán jobban ki kellett volna emelni, hogy miket követtek el, de nem mer ebben teljesen elmerülni a film.

Tom Hardy persze nagyot alakít, hozza a két ember közötti eltéréseket simán. Ellenben hiába eltérő a két testvér, ha az őket körülvevő film gyenge. A fontosabb karaktermotívumok elsikkadnak, a tényeket lazán kezeli a film, a szerelmi szálban semmi erő nincs és így nem érezni az ikrek belső harcát az érzelmek és a csillogó gengszter élet között.

Nagy csalódás volt a Legend. Persze nem szar film igazán, valamennyire érdekes, a naturalizmussal nem spóroltak, de nem igazán gördül előre.

Pitch Perfect 2

Őszintén szóval nem értem ezt a folytatást. Na nem a létrejöttét, hiszen az első rész kellemes mennyiségű pénzt hozott a stúdiónak, a történet sem túl bonyolult, de basszus, minek folytatás ha háttérbe tolják Anna Kendricket?

A Bellák kénytelenek megnyerni az acapella világbajnokságot, mivel Fat Amy megmutatta a vagináját Obamának (és az országnak). Tényleg, minden mástól eltiltják őket, de az ilyesmivel foglalkozó egyesület röhögve nyitva hagyja azt a kiskaput, hogy ha nyernek, akkor minden meg van bocsátva.

Természetesen a lányok elindulnak feltérképezni az ellenfeleket, pontosabban csak egyet, a Das Sound Machinet. Akik amúgy baromi jók, konkrétan jobbak, mint a Bellák, de ‘murica ellen… Közben a lányok között is problémák vannak, így meg kell újra találniuk a hangjukat, és már túl sokat foglalkoztam a történettel.

A legnagyobb problémám mindenképp az volt, hogy Kendrick helyett Rebel Wilson kapta a főbb szerepet. Ez kinek jutott eszébe? Bár az aranyosság is jelen volt a filmben, mégpedig egy új énekes lány, Hailee Steinfeld által, viszont Wilson a harsány és alpári humorával szépen elnyomta azt.

Ezen kívül még rasszista és szexista “poénok” tömkelegét kaptuk. Ugye a műsort a már ismert közvetítőkre bízták, így onnan ömlött a “nőknek a konyhában a helye” klasszikus, a lányok problémáinak kontextusba helyezésére pedig kaptunk menekült vicceket. “Gyerekkoromban aknák között sétáltunk, de tényleg a smink a komoly probléma” szinten. Az ötlet, miszerint ellensúlyozzák a felfújtakat igazi problémákkal még működött is volna, de sajnos csak beakadt lemez lett belőle.

Abba már bele sem akarok menni, hogy milyen random húzásokkal mozdult előre a plot néha, lásd “titkos” acapella verseny. Tipikus folytatás, amibe mindenből többet és nagyobbat raktak, és sajnos nem lett az igazi.

Jurassic World: dinók a korpo réten

Ilyen egy tipikus blockbuster 2015-ben. És ezt most pozitívan és negatívan is értem egyszerre. A probléma mondjuk, hogy ebben a formában ez nem a Jurassic Park folytatása volt, csak egy tipikus nyári szörnyes film.

Elsőre amúgy jól hangzik a történet, értelmes folytatást sugall, de amikor nézed akkor gyorsan leesik, hogy hiába logikus, a lélek tovatűnt belőle. Az a kiindulási alap, hogy a Jurassic Park kicsit más néven végül kinyitott. Az emberek meg szépen ráuntak a dinókra az évek alatt. Tipikus hi-tech állatkerti látványosság lett a kipusztult, de felélesztett állatokból.

Ennek megfelelően a parkot üzemeltető cég igyekszik új dolgokkal előállni. Mivel lehet új látogatókat és pozitív sajtó visszhangot generálni: új dinoszaurusszal. Csinálnak is egy hibridet, aminél T-rex géneket kevernek valami mással, hogy alkossanak egy brutáloszauruszt. Izé, Indominus Rexet. Mi lehet a bonyodalom vajon… nyilván elszabadul, és jön a futás meg a sikítozás.

Mielőtt mélyebben elmerülnék abban, ami miatt leszeditek majd a fejem az mindenképp meg akarom említeni, hogy Chris Pratt baromi jó a filmben. Kellően laza, a félsoros cool dumákat természetesen szállítja. Ez a csávó még sokra viheti esetleg valami régészprofesszor szerepében is. Vagy épp a az Uncharted filmben Nathan Drake-ként. Prattben megint nem csalódtam.

Most jöhetne a feketeleves, de azért bevallom, baromi jól szórakoztam. Kicsit máshogy, mint azt a film készítői tervezhették, de például a third acten, a végső leszámoláson szinte végig nevettem. Nyilván nem komédiának szánták, eléggé komoly hangneműek a jelenetek, de addigra már teljesen elszállt a film, így nem értettem minek erőlködnek.

Igazából maga a film sem tudja mit csináljon. Egyrészt ott a kritika az állatokra ráunó, mindig nagyobbat akaró emberekről, de közben meg könnyed szörnyfilm is akar lenni, amibe azért mégsem jutott sok feszültség. Ez a tehetetlenség írói és rendezői részről talán a film legszomorúbb jelenetén érhető tetten, amikor Pratték követik a Brutálószaurusz pusztító nyomát. Látni, hogy meg kéne hatódni, de előtte annyira bénán sütötték el a vicces feszültségoldókat, hogy minden súly eltűnt az ilyen jelenetekből. Az egész önmaga paródiájává válik, ami ki is teljesedik a befejezésre.

A Jurassic World során többször is olyan érzése van a nézőnek, hogy a “ez cool lesz” “ez jó kacsintás lesz az előző filmekre” és hasonló jeleneteket nem igazán köti össze semmi. Mármint nyilván a ragadozó ösztönre fel van húzva az egész, és van történet, de az többször is erőltetetten gördül előre. Nem tartanak valahova a szereplők, hanem párszor csak belebotlanak a dolgokba.

Az előbbihez kötődik még az is, hogy a gyerekek eléggé feleslegesek. Nem olyan rosszak, főleg így, hogy a fiatal a gyermeki lelkesedést, az idősebb pedig a “telefonom érdekesebb” generációt képviseli. Mégis végig az jutott eszembe róluk, hogy vagy legyen a fiatalok szála jobban kidolgozott, vagy váltsanak már vissza a felnőttekre, akik a film tényleges cselekményében aktívabban részt vesznek, nem csak sodródnak.

Spoileresebben még el lehetne merülni mélyebben a butaságban, például a karikatúra karakteren akit Vincent D’Onofrio alakít (nem az ő hibája), vagy épp az InGen vezetőjén elmélkedni, ami szintén vicc kategória és aki miatt pont nem érhető, hogy a komolyabb hangnemmel minek próbálkozott a World egyáltalán.

Tudom, “kapcsold ki az agyad és élvezd”, ezt szinte biztos beírja valaki, de ez továbbra is borzasztó érv egy film mellett. Nem drámai mélységeket várok sosem egy blockbustertől, biztos nem a Schindler listája az ellenfele, hanem… a Jurassic Park első része.

Az hiába volt egy látványfilm, mégis koherensebb volt és a karakterei rendesen fel voltak építve. Ismétlem, a blockbusterek között rendesen. Amikor Ian Malcolm mondott valamit, az nem csak azért volt vicces, mert csattanót írtak a poénja végére, hanem mert a karakteréhez tökéletesen illett minden megmozdulása.

Mindezek ellenére elment, és a harmadik és talán a második részt is simán veri ez a folytatás, de valahogy mégsem az igazi. Ez amúgy már ott látszott, amikor szól az eddigi filmekből a felemelő zene, a gyermeki lelkesedés kinyitja a parkra néző ablakot, a kamera kirepül a szabadba és láthatjuk az épületeket. Semmi különlegesség nincs itt. Ez hiába volt láthatóan céljuk, ha rossz.

American Sniper – csak egyoldalúan

Akkor ide is emelném a Whiplashból a két legrosszabb angol szót: Good Job. Az American Sniper egy tipikusan jó iparosmunka. Mindenki értett a szakmájához aki rajta dolgozott, de semmi egyedit nem sikerült beletenni.

A film az amerikai hadsereg leghalálosabb mesterlövészének életét mutatja be, de annyira egyoldalúan, hogy az szinte fájt. Többször volt Irakban, otthon várta felesége, aki nem örült annak ahogy a harc megváltoztatta a férjét, szóval mindent megkapunk amit ebből a témából ki lehet sajtolni. Mielőtt ebbe belevágnék a pozitívumokat mondom.

Ahogy néztem a Chris Kyle-interjúkat egyre inkább megerősödött bennem, hogy Bradley Cooper talán eddigi legjobb alakítását nyújtja. Nagyjából most érdemelte meg tényleg az Oscar jelölést, eddig csak odakeveredett valahogy, akármennyit is mutatott a Silver Liningsban. Minden fontosat áthozott a férfiból a vászonra, már amit a forgatókönyv engedett neki. Sajnos más karakterre nem is jutott idő emiatt.

Aztán még az is tökéletesen igaz az American Sniperre, hogy az operatőr, a hangmérnök és a többiek profi munkát végeztek rajta. Viszont mivel a fejétől bűzlik az egész, így ezek csak amolyan légfrissítőként foghatóak fel a film körül.

Kezdjük ott, hogy az egész a tipikis életrajzi filmek hibájába esik, így túl nagy időszakot próbál “ezt is el kell mondanunk, meg ezt is el kell mondanunk” módon elénk tárni. Mindezt megfejelve némi dokumentarista hatással, mivel az növeli a realizmust a nézőben.

Ennek megfelelően egyszerűen minden elnagyolt amit látunk. Ezt pedig megfejelték azzal, hogy Chris Kyle rossz tulajdonságait és élményeit eltussolják. Az nem kell a hős katonai imidzsbe, abba aki egyetlen dolgot sajnál a háború után: nem mentette meg elég bajtársát. Oorah.

A PTSD távolról van említve, mármint a komolyabban elmerülő darabokhoz képest, és hát az ellenség legjobb mesterlövésze, akire felhúzták a történetmesélés “kell egy ellenfél” kötelező listapipáját, az kap úgy 1 percet arra, hogy humanizálják, bemutassák: ő is ember. Aztán Kyle lelövi, mert a háború ilyen.

Bírom, amikor Bayt oltják a lobogó amerikai zászló miatt a fantasy meséiben, de komolyan mondom ekkora propagandát, mint az Amerikai mesterlövész, rég láttam moziban. A háború kegyetlen, aki Amerikáért harcol az hős, éljen! Clint Eastwood ezúttal mellényúlt, mondjuk a Jeresey Boys-szal karöltve már nem először.

The Divergent

A stúdiók is ugyanúgy vakarhatták a fejüket a Divergent viszonylagos sikere láttán, mint én. Miben más ez, mint az összes többi ifjúsági regény, hogy erre váltottak jegyet a népek, míg a Giver, a Beautiful Creatures meg a többi buktázott? Merthogy teljesen olyan, mint a többi YA-film.

A sötét jövőben járunk, ahol az emberek ~~kerületekbe vanna~~ csoportokra vannak osztva a legfőbb tulajdonságuk alapján, így vannak a kedvesek, a bátrak, az okosok és még 4. Minden szép és jó, de természetesen vannak a “fattyak”, izé, Divergentek, akik több helyre is illenek egyszerre, és nekik nincs helyük ebben a társadalomban, mert kiszámíthatatlanok. Így lehet jól azonosulni a világban helyüket kereső nézőknek a főszereplővel.

Szóval a film (a könyvről fogalmam sincs, ne vegye magára aki azt kedvelte) kicsit olyan, mint a szegény ember Hunger Games-e, ami meg a szegény ember Battle Royalja. “Minden a másolat másolatának a másolata.” Ezen lépjünk túl, hiszen a legnagyobb baj a művel, hogy egy sorozat pilot epizódja, avagy önállóan nem működik.

Konkrétan úgy értem az előbbit, hogy egész normálisan van felépítve a karakter, még ha nem is túl bonyolultan. Szépen kibontják ahogy “elbújik” a bátrak között és megszerzi a képességeket és önbizalmat amikre később szüksége lesz. Viszont az utána nagyjából 20 perc játékidő jut valami konfliktusra, hogy izgalom is legyen a filmben.

A Divergent első részében egyszerűen csak meg van alapozva a folytatás, ami már most izgalmasabbnak tűnik, hiszen mi van csoportokra osztott városon kívül… A Hunger Games például harcban edzette a hősét, ezért is volt az első rész rögtön érdekesebb, és működött önmagában is, plusz ennyire nem rágta szájba a nem túl bonyolult üzenetét a társadalomról.

Abba már bele sem akarok menni, hogy Jai Courtney szépen lassan eljátssza a Spartacus során szerzett hitelét.

A Million Ways to Die in the West: CHALLENGE ACCEPTED

I’m about to shoot a full load at your cans. A Million Ways nagyon hangsúlyosan a Ted készítőjétől érkezett, elég csak a borzasztó magyar címre nézni, vagy akármelyik poszterre, de nem meglepő módon, rosszabb annál a vígjátéknál.

A történet? Izé, nem nagyon van. Egy béna férfia megtalálja a golyóit egy nő hatására. Kb. ennyi.

A pozitívummal kezdeném: nagyon bejött a 20. századi gondolkodásba csomagolt vadnyugat. Ez alatt azt értem, hogy ami manapság barbárságnak tűnik arról ők teljesen természetesen beszélnek, mint amikor mi veszünk valamit a boltba vagy nem tudom mihez hasonlítsam. Tipikus Seth MacFarlene humor az egész, rengeteg utalás, pár cameo, és millió mód a halálra.

Sajnos a fentebb említett jó dolog úgy 30 percet ér a filmből, a többi… Kezdjük ott, hogy túl hosszú a VeszTEDbe. Se történet, se elég poén nem volt erre a majdnem 2 órára. A Ted rövidebb volt, és csak az utolsó 20-30 perc rossz belőle, ennél a filmnél meg az első 20-30 jó és utána halálunalom található.

A másik, hogy ezúttal a rendezés is jobban fájt. Valahogy erre a történet szerűségre és vadnyugati környezetbe nem illet ez az improvizációs hangulatú szerkezet. Egyszerűen nem működtek a gegek.

A legnagyobb gond mégis ott volt, hogy MacFarlene ezúttal magára osztotta a főszerepet. Hiába na, azért Marky Mark valahogy jobban ért a komédiához. Na jó, ez hülyén is érthető, inkább úgy mondom, hogy jobban ért a vicces forgatókönyvek eljátszásához.

Elég nagy csalódás lett A Million Ways to Die in the West, pedig nem is olyan hatalmas elvárásokkal ültem neki, csak reménykedtem, hogy elmegy. Amúgy pedig igazából azért készült el a film, hogy Seth MacFarlene megcsókolhassa Charlize Theront. Szerintem volt már pár forgatókönyv, ami ilyen indokkal íródott, de Seth eljutott a megvalósításig is!

RoboCop (Robotzsaru): félig műanyag

Szóval a stúdió elhatározta, hogy nekik egy Robotzsaru remake kell, hiszen a másik Verhoeven klasszik, az Emlékmás újrája is fantasztikusan sikerült. Okosan álltak neki, mert Les Wisemannál hypeosabb, feltörekvő rendezőt kértek fel, aztán szépen megfojtották a fókuszcsoportok segítségével. Pedig a forgatókönyvben volt egy fójuszcsoportos jelenet, ahol a főgenya külön tojik rájuk.

Komolyabbra fogva: a felkért rendezőjük José Padilha volt, aki leginkább a Tropa de Elite (Elit halálosztók) alapján lehet ismert. Filmjeiben fontosak a karakterek, de az akciójelenetekkel is elbírt általában. Meg szereti a dv kamera kinézetet. Na most mindez kilúgozva látható itt.

Aki esetleg nem tudná, a Robotzsaruban az történik, hogy egy rendőrt brutálisan majdnem meggyilkolnak, az Omincorp pedig egy robot testbe ülteti az agyát, mert egy félig ember félig gép kell nekik, hogy dőljön a pénz (600 milliárd dollárról van szó). Vagyis a közvéleménynek kell egy félig ember, a cég ellenne akkor is, ha teljesen robotot nyomhatnának Detroit utcáira a Robotzsaru helyett.

Mindez szépen le van vezetve, ahogy ígérték is előre. Többször előkerül az ember-gép mérleg, de nagyon felszínesen mennek ebbe, és a szabad akarat témába. Minek is tennék, akkor nem lenne idő az akciókra. Sajnos ez utóbbiban a film első jelenete a csúcspont, meg talán a végén van egy rövid harc robotok között. Minden más teljesen videójáték szerű (még FPS nézet is van!). Egy pillanatra nem lehet izgulni senkiért. Még ha el is fogadjuk, hogy a főszereplő Murphy emberként van fépítve a sztoriban, mégis amikor bajba kerül az nulla feszültséget jelent sajnos.

Azt viszont el kell ismernem, hogy hiába fekete a páncél, valahogy sikerült súlyt adniuk neki. Legalábbis több jelenetben sikerült, mert néha azért elgurult a CGI művész bogyója. Szóval a film baja inkább a kliséhegy karakterekben leledzik, amit tetéz, hogy a cselekményhez random bábúként mozgatják a többségüket, nem pedig a látványban. Bár a lúgozás itt is furcsa, valahogy nem illik a high tech robotzsaru Detroit utcáira, szerintem nem klappolt össze a fényképezéssel a főszereplő kinézete.

Láttam már ennél szarabb blockbustert bőven, szóval szinte pozitív meglepetés lehetett volna, hiszen a trailerek alapján nem annyira vártam, de sajnos két szék között a földre ültek a végére, mert nem túl mély, de nem is igazi akciófilm.

Ja igen, a remake faktorban viszont pár dolgot ötletesen oldottak meg. Az Ed209 “meghibásodása” is elfért, és a tipikusan Verhoevenes tévéadások dolgot is jól fűzték a történetbe.

- A múltba →

Kategória archívum: *****