Don’t Worry Darling: “Gaslighting, The Movie”

Annyira durva, hogy ez a film említés nélkül jött és ment volna, ha nem lett volna körülötte az a botrány, miszerint a rendező Olivia Wilde nyomatta a mellékszereplő Harry Styles-szal, és emiatt ment tönkre a házassága is. Na meg az is felmerült, hogy Styles nem olyan nagy színész. Ez utóbbi sajnos fontosabb a film minőségét tekintve, mint a pletyka a viszonyról ami igazából tökmindegy. Itt egy kép arról, ahogy Pugh ráébred a co-sztárja képességeire.

A történet egy idilli kisvárosról szól, ahol a férfiak valami hatalmas, emberiségformáló projektben vesznek részt, a nők pedig otthon takarítgatnak, főznek, támogatják a férjeiket. Dumdumdum.wav az egyik nő azt kérdezi az egyik kertipartin, hogy “miért vagyunk itt?” és ez bizony a főszereplőben is gyökeret ver, főleg amikor elkezd furcsa dolgokat érzékelni, kimegy arra a sivatagos terepre, ahol elvileg a férfiak dolgoznak.

Igazából már a trailerek, és az előbbi rövid leírás alapján is sejthető rengeteg minden. Na sok meglepetés nem is lesz, pont olyan és annyi a Don’t Worry Darling, mint gondolnánk. Nem is a fordulatokra értem ezt, hanem úgy az egészre, a mesélés sem jó, a végeredmény sem. Az egész egy nagy semmi, amiben Chris Pine kapott egy fasza jelenetet, Florence Pugh meg nem is tudom, talán hármat? Styles pedig semmi érzelmet nem tudott hihetően előadni, kivéve talán a hátradőlős lazítóst.

Tudjátok milyen ez a film? Mintha egy túlhúzott sorozatrész lenne. Ezt nem arra mondom, hogy mennyi történet van benne, hanem, hogy az milyen. Mondhatni érdekes, hogy a 60-as évekbe helyezték a történetet, amikor annyira nagyon tipikusan mostani. Lehet utána veregették a vállukat, hogy milyen ügyesek? Semmi mély tartalom nincs benne az emberi vagy női létről, olyasmi ami többé tenné, az egész film egy reakciós esszé az utóbbi évekről. Amikor bejött a Jordan Petersen szál akkor már csak mély sóhajtásra telt tőlem.

A Don’t Worry Darling legjobbja a soundtrack volt amúgy, kellemes koktélozós délutáni alapanyag. Vagyis most ezt a teljesen szürke hétfőt dobja fel kicsit épp nálam. A pozitívumok közé odatenném a szintén napsugaras, élénk színes fényképezést is. Néha kicsit feleslegesen mászkált a kamera, cél nélkül, és valahogy túl modern volt a kinézet, hogy tényleg 60-as éveknek érződjön, de el lehetett nézegetni. Szép volt.

A végeredmény mégis csak unalom lesz. Részemről botrányos, hogy a változás 30 percnél jön be (és ahogy, semmi felvezetés és magyarázat rá később?), mert az “idilli kisváros” alapfelvetésben manapság már nincs annyi, előbb kell valami plusz. Talán ha csak 90 perc lett volna a film és nekimegy egy keménykezű vágó, akkor a teljes középszer fölé tudott volna picivel emelkedni, így meg még alatta is van ugyanannyival.

human
írta
2022. 11. 28. 15:11
megjelenés
19
hozzászolás


Bros

Az év nagyszabású vígjátéka, aminek Judd Apatow (Knocked-Up) volt az egyik producere, és Nicholas Stoller (Forgetting Sarah Marshall) rendezte, na meg írta közösen a főszereplő Billy Eichnerrel. És félig jó?

Hogy a pozitívumokkal kezdjem, ez a leghagyományosabb romantikus komédiák módjára állt a két férfi szerelméhez itt, de tényleg a 80-as 90-es évek műveihez visszanyúlva néha. Két látszólag nem összeillő és bezárkózott ember szépen lassan közelít egymáshoz, megnyílnak, és a nehézségeket legyűrik a szerelemért. Mindezt korrekt fényképezéssel, és félig remek alakításokkal, ez alatt azt értve, hogy Luke Macfarlane jó volt.

Az a rosszabb hír, hogy minden más katasztrófa a filmben, Egyrészt Apatow neve még producerként is garancia volt arra, hogy a Bros túl hosszú legyen. A hegyibeszéd hangulat pedig Eichnernek köszönhető szerintem. Iszonyat kioktató a film sokszor, ahelyett, hogy természetes lenne, ami talán még segítene is Az Ügynek, hiszen esendő emberek csak szeretetben akarnak élni az teljesen érthető és átérezhető talán mindenki számára.

Vicces, mert a párkapcsolat részén képes visszafogni magát a mű, de azon kívül meg elszabadul és önismétlőn kiabál a nézőre. Ezen nem segített, hogy Eichner már a bemutató előtt szólt, hogy aki középen vagy esetleg valamennyire jobboldalon van, netalántán Trumpra szavazott, az meg se próbálja megnézni a filmjét. De ha meg csak balosoknak szánta, akkor miért erőltette túl az “oktatást”. Így a film fele amolyan dühöngő lett, ahova Billy Eichner kiöntötte a frusztrációit. A pénztáraknál meg hatalmas bukta.

human
írta
2022. 11. 17. 14:31
megjelenés
3
hozzászolás


Do Revenge: a tökéletes semmi

A nemrég érkezett Bosszúra készen tökéletesen lefedi mit gondolnak az emberek mostanra a Netflixről? Legalábbis a hangosabbak. Mondjuk részemről is hasonlóan ment a választás, mint amire ezt a content tölteléket szánták: teljesen lefáradva akartam valami nem komoly félig háttértévét, ami alatt nyugodtan fel lehet venni a telefont is pár percre. Na ezt szállította a film.

A történet egészen hitchcocki, hiszen egy le- és kitaszított menő csaj összefog az iskola visszahúzódó újonc lányával, hogy bosszút álljanak egymás bully-jain. Lehet spoiler a következő említése, de vannak plusz fordulatok, mondjuk eléggé előre vetítve, hiszen a narrációból az első 10 percben ki lehetett találni az egyik felfedést.

Mondom, igazi háttértévés a Do Revenge, láthatóan nem teljes odafigyelésre van tervezve, annyira előrevetítenek mindent, és döcögve, ismételve, magyarázva bontják ki a történetet. Vagy csak képtelenek voltak rendesen megvágni? Már a játékideje is árulkodó, ennek egy pergős 90 perc kellett volna, nem pedig ez a túlnyújtott 2 óra. olyan 80 perc környékén állítottam le elsőnek, hogy mennyi van hátra, és sokkolt a -37:valamennyi.

A megvalósítás, fényképezés is teljesen a fent emlegetett Netflix minőség, ami arra van tervezve, hogy akármiről akármire átváltva se legyen idegen, a Do Revenge után akár folytatásnak tűnhessen a Kissing Booth, de talán még a Red Notice is, egy masszának az egész fiatal tartalom. Vannak kivételek persze (napokban írok az egyikről), hiszen a Netflix 30 stúdió akar lenni, de sokszor ilyennek érződik a fényképezés-vágás-rendezés náluk.

Ami külön érdekes, hogy még a színészek sem hoztak semmit. Gondolom az Euphoria-ban jobb Austin Abrams, de ide annyira nem illet a suli szívtiprójának, vagy legalábbis az volt rossz, ahogy hozta a karaktert. De ami még érdekesebb, és a rendezői kvalitásról lehet árulkodóbb, hogy Uma Thrum Maya Hawke-val sem tudtak kezdeni semmit. Nem azt mondom, hogy hatalmas színésztehetség a csaj, de például a Mainstream-ben, és persze a Stranger Thingsben is jobb volt sokkal. Camila Mendes is teljesen semmilyen, de őt még nem láttam soha jónak, bár tény, hogy kinézetre illik rá a menőcsajos szerep.

Komolyan mondom, ez a film a tökéletes semmi. Senkit nem sérthet meg, senki nem fog érte rajongani sem, be lehet nyomni a háttérbe, és ennyi, kritikába nem szeretek pontot írni már, de ez annyira 5/10 amennyire csak lehet. Másfél hete láttam, és már most alig emlékszem rá. 5 év múlva görgetem az imdb listát, hogy miket néztem idén, és tuti a fejemet fogom vakarni, hogy ez micsoda.

human
írta
2022. 09. 28. 12:48
megjelenés
1
hozzászolás


Fast and Furious – F9 – The Fast Saga – vagy mi a hivatalos cím

Tudom, nagyon késve meg minden, de csak most… kimondom, vettem rá magam a film megnézésére. Az a helyzet, hogy nehéz belátni, mert a Fast 5 remek volt, de mostanra már végképp egyértelmű és többször aláhúzott, hogy ennek nem Vin Diesel, hanem Paul Walker volt a lelke, akit gyönyörűen elbúcsúztattak a hetedik résszel (where real man cried). Azóta pedig család ide vagy oda, Charlize Theron amoda, spinoff mégodább, ez egy semmi.

Konkrétan néztem a kilencedik részt, és el sem hinném, hogy ugyanaz rendezte, aki az ötödik részt. Semmi erő nem volt az akcióban (sem). Viccelünk tényleg a családdal, és jó érzelmi alap lehetne egy blockbusternek, de a teljesen szétkomolykodott személyes szálak mellé kéne az energia és a könnyedség az akcióba. Olyasmi hiányzik, hogy átrángatnak egy széfet a városon (Fast 5). Ehelyett még a trailerben mutogatott mágneses trükkök is borzasztóak voltak, pedig azokban nem is volt minden CGI.

Nem véletlenül nem a történettel kezdtem, mert az nincs. Vagyis van, de mégsincs. Van egy kütyü amivel így 2 nappal a megnézés után már nem is emlékszem mit lehet tenni, gondolom mindent irányítani, és ezt meg kell akadályozni a csapatnak. Az egész mögött némi egyéni szál is van, hiszen kiderül, hogy Dom-nak van egy tesója (család!), és ő félig a rosszfiú, mivel fiatalon volt egy komoly esemény, ami szétszakította őket (a családot!). Semmilyen a sztori, szinte senkinek nincs egyéni íve, csak 2 soros bólogatás jut a többségnek, de akár elég is lehetett volna ez az alap, már ha minden más klappol.

Szomorú, de konkrétan az űrkaland része volt a legjobb. Itt már nincs cápaugrás, simán visszajön rég halott szereplő ugye, egyszerűen bármit meg mernek tenni. Ennek megfelelően természetesen kocsival, de meglátogatták az űrt is a srácok. Miért ne? Nem tartom franchise káromlásnak, hogy erre kéne ráfeküdniük, több funt tenni az egészbe. Kell a család felőlem, de kell mellé olyan is, hogy letesszük a hajunk valamin, ami még pörög is. Itt minden akciójelenet súlytalan semmi volt.

Ugye a folytatás forgatásának a kezdése előtt dobbantott Justin Lin, és nem tudtam az általa rendezett F9 közben nem ezt érezni, mármint, hogy micsoda csaták mehetnek a háttérben. Lin esetleg tudja, nem elég a szappanopera, kell valami plusz, de a sztár már csak a szentimentalista dologra vevő, és az akció is egyre hülyébben néz ki vele. Lehet hozzáképzeltem, de mondom, ugyanaz az ember rendezte, aki a Fast 5-ot.

Nincs végszó, csak egy kérdés: nektek mi volt a legviccesebb a komolyan vett jelenetekből? Részemről amikor Dom “feláldozta magát”, hősiesen tartotta a frontot amíg a többiek elmenekülnek… hogy azok ne meneküljenek el, hiszen Dom egyedül lenyomott mindenkit tulajdonképpen. Vin Diesel nem veszíthet vásznon csatát!

human
írta
2022. 07. 03. 03:28
megjelenés
19
hozzászolás


Spiderhead – all style

A Top Gun Maverick és az Oblivion meg a Tron: Daft Punk rendezője ismét bemutatta, hogy a design életre keltéséhez rohadtul ért, de az érzelmi központhoz még egy másik erős alkotó hang is kéne mellé. Vagy legalább egy remek forgatókönyv?

A történet röviden úgy foglalható össze, hogy van ez a kigyúrt börtönigazgató, aki gyógyszerkísérleteket végez a rabjain, de azok beleegyezésével, hiszen ezen a helyen elvileg könnyebb tölteni a büntetést, mint egy állami börtönben. Szépen lassan eljut valami csodaszerhez, amiről nem árulnék el sokat, de a tesztek közben több hiba is becsúszik. És ennyi.

A Spiderhead a börtön neve, az egész pedig kicsit párhelyszínes dráma akar lenni az emberi határokról… talán. A kiszolgáltatottak kihasználásáról, nem csak a börtönben. Az a baj, hogy ha ez nem is belemagyarázás, igazából a film maga nem is merül el túlzottan ezekben a témákban, pedig talán oda tudott volna szúrni pár fájó helyre.

A pók feje egy novellán alapszik, aminek itt a története röviden összefoglalva, ezt húzták szét 100 percre. Mármint igazából simán lehetett volna ebből majdnem 2 órás végeredmény, de itt valahogy nem sikerült. Konkrétan elolvastam az előbbi tartalmat, és bólogattam, hogy igen, jó kis dilemma, de a filmben valahogy felszínesnek és súlytalannak érződött, talán azért is, mert a feloldásának átírása borzasztó lett. Konkrétan szanaszét esik a harmadik felvonás.

Viszont mindezek mellett simán lecsúszott, hiszen mint említettem, külsőségekben Joseph Kosinski továbbra is erős. Remek szereplőgárda, gyönyörű design, olyan “kellemes” jelenetek, már ha lehet ezt mondani. Talán pont a kellemesség miatt is gyenge a morális központ. Ha a végén a káosz mögött van egy rendes gondolat, és jobban megy neki a humor, akkor jobb élmény lett volna, de így is… elment.

Ui: na már a gonosz zseni CEO-k is kipattintottak lesznek? Micsoda kép ez a fiataloknak!

human
írta
2022. 06. 21. 16:37
megjelenés
9
hozzászolás


Gunpowder Milkshake – gyorsan átmegy mindenen

Míg a Kate védhető, addig ez a másik Netflix szösszenet (itthon más forgalmazta, így mozis volt) sajnos nagyon nem. Ilyen képregényszerű, John Wick áthallásos akció valami akar lenni, ami rögtön az első percekben elvérzik. Mármint noir képvilágból merítenek, tragikus sorsú bérgyilkosra rányit egy valag rosszfiú, és erre így lő rájuk:

A kemény csaj, akitől mindenki fosik. Komolyan ritkán látok ennyire mellécastingot, mint Karen Gillan a Gunpowder Milkshakeben. Mindezt úgy, hogy olyanok veszik körül, akiknek sokkal több a karizmája, legalábbis ebbe a zsánerbe jobban illő. Mármint van akciójelenet, ahol Lena Headey, Carla Gugino és Michelle Yeoh egyszerre osztja… Gillannal közösen. Borulnék.

Vicces amúgy a film olyan szempontból is, hogy igazából nem látszik hova akar sorolni. Az egész egy John Wick paródia lehetne, de… ezt komolyan vették. Ez egy komoly film akar lenni. Annak viszont rohadt gyenge. Nyilván vannak benne humoros jelenetek, kb. minden amihez Paul Giamattinak köze van, meg coolosan túlozni próbálók, néha még látványosak is talán, de folyamatos elhasal a film, és iszonyat művi lesz a kidolgozásában is. Műkeménység. Műdráma.

Érdekes párhuzam a szintén iszonyat túlzó Hit Girlös mentőakció (a Gunpowder legközelebb a Kick-Ass-hez lehetne), ami szintén idióta, és mégis megy benne a drámai szál, na ha ezt odatesszük mondjuk Gugino nagy akciója mellé, ami tele lehetne érzelemmel…

A történet amúgy röviden annyi, hogy egy bérgyilkos rossz embert tesz el láb alól, ami miatt nagyobb bajba keveredik, és közben még egy kislányt is meg kell óvjon. Sőt, még az ezer éve látott anyját is fel kell keresnie, aki szintén ezt a szakmát űzte. Közösen vágnak oda a végtelen mennyiségű férfinak, akik a nyomukban loholnak.

human
írta
2022. 03. 16. 13:11
megjelenés
15
hozzászolás


The Adam Project: a Netflix behúzta?

Sikerült egy közepesnél kicsit jobb blockbuster szállítaniuk? Nyilván túlzok, pár drága filmjük jó volt, de ha már itt is Reynolds a főszereplő, akkor a Red Notice-hoz hasonlítás valamennyire elkerülhetetlen, az is nagy premier volt a streaming szolgáltatónál, és hát Az Adam-projekt agyonveri simán. Azért így sem teszi nagyon-nagyon magasra a lécet.

A történet egy időutazással indul, Reynolds karaktere láthatóan nem jó úton járva kiköt 2022-ben vagy mikor. A lényeg, hogy nem ott, ahova eredetileg menni akart, így kénytelen összefogni tini önmagával, és az egész jövő a tét. Ennél jobban nem is mennék bele, tipikus mostani gyártású, a 80-as évekből merítő darabról van szó, a Stranger Thingsre várva le lehet tolni.

Pár arctalan páncélos csávó üldözi, szerencsére a kinézetük miatt legalább nyugodtan megölheti őket és mégis gyerek kalandfilmként sorolhatjuk be az Adam Projectet. Na jó, nem akarok túl cinikus lenni, mivel élveztem a filmet, de ahogy öregszem úgy kezd ez a képmutatás az erőszak felé egyre jobban zavarni. Itt különösen furcsa volt, mert elég lett volna, hogy a fegyverek amikkel harcolnak azok csak visszalökik az embereket a saját igazi idejükbe. Vagy nem tudom, nyilván akkor kicsit máshogy kellett volna a forgatókönyvet is írni. Mindenképp feleslegesnek tűnt, hogy arctalan páncélosok ellen harcoltak Reynoldsék, főleg, hogy milyen páncélok azok, ha puszta kézzel kiüthetőek a benne levő emberek. Konkrétan mitől védi őket a felszerelés? De ennyit a szőrszálakról.

Bár Ryan Reynolds mindig magát játssza mostanában, viszont néha tényleg fárasztó, a Red Notice-Hitman’s Bodyguard 2 duóval valamennyire besokalltam én is, de a Free Guy és ez valamennyire visszahozta a földre. Nem meglepő, hogy utóbbiakat ugyanaz, Shawn Levy rendezte. És valamennyire a rossz gyerekszínészek dolog is kezd megdőlni mostanában, lehet csak az íráson múlik minden és a 90-es években iszonyat rosszul bántak velük? Vagy a castingosok ügyesebbek? Itt is belenyúltak, a srác remek ellenpontja előadási energiában Reynoldsnak, ügyesen szállítja ugyanazokat a poénokat máshogy.

Igazából nem véletlenül ilyesmikről írok. Sajnos nem új blockbuster remekmű született, nem egy új Terminator 2 mondjuk, bár az időutazás és apa téma miatt valami olyasmi gyomrosba is reménykedtem a sztoriban, mint amire az About Time volt képes anno. Viszont ehelyett még ha volt is szomorúság, azért valahol visszatértünk a kellemes élmény irányába. Korrekt akciók, talán a végsőt leszámítva, jó alakítások, pár poén, remek zenék.

Mondani nem akart sokat, csak egy kis nosztalgiás járat modern tempóban. Semmiképp sem kidobott idő, csak semmi extra, valami még kellett volna bele, de nem tudom pontosan megmondani micsoda. Nem depresszió vagy ilyesmi, csak egy kicsit több mélység, viszont simán mostani mozis blockbuster minőség, és egy Moonfallnál több értelme is van, hogy olyat mondjak aminél sajnáltam a 3-4 órát amit az utazással és az elején levő reklámokkal kiadtam rá.

human
írta
2022. 03. 15. 15:56
megjelenés
24
hozzászolás


Scream: a 2022-es, a 11 évvel későbbi folytatás, a legacyquel, a..

Ilyen amikor a castingért felelős valahogy bejut a tehetség vákumba, a semmilyen arcúak és alakításra képesek gyűjtőhelyére, és onnan húz ki egy főszereplőt? Minden, de tényleg minden mást félretéve is az az első ami szembejön az új Scream nézése közben, hogy Melissa Barrera mennyire nem tud játszani. Vagy borzasztóan volt rendezve az egész.

A történet, nos a mostani trendekre reflektál, legyen az a Ghostbusters: Afterlife, a Jurassic World, vagy ugye épp a Halloween. Requel, legacyquel, régi karakterekre és a felélesztett franchise egyik korai történetére akaszkodva új főszereplő behozása, aminek során rosszul sikerült folytatásokat esetleg ki lehet hagyni, ahogy a Ghostbusters: Afterlife is elfelejtette a női mellékágat. Talán ez a legismertebb példa, azért ezt emlegetem, de nyilván a Halloween is ugrott nagyokat.

Ennek kapcsán új főszereplő van, aki fiatalon Woodsboro-ban élt, és miután a még mindig a kisvárosban levő testvérét megtámadja a semmiből újra visszatérő Ghostface, kénytelen vissza is térni oda. Innen jön egy szokásos Scream-re hasonlító “ki a gyilkos” nyomozós… nem is, inkább eseményeket elszenvedős sztori, aminek a végén ott a nagy felfedés.

A Scream mindig a reflektálásról volt híres, és most is ezt teszik, viszont valahogy nem működik. Nem is a végső üzenet, hiszen azzal a The Last Jedi óta kicsit egyet is lehet érteni, de aminek fényében úgy tűnik mintha az egész túl komolyan lett volna véve. Az eredeti Scream az összes klisé emlegetése mellett fun tudott maradni, itt meg olyan, mintha “látjátok, ilyennek tűntök” hegyibeszéd menne, mindenki lehülyézése.

A kioktatás pedig nem fun, nem játékos nézőszívatás, még ha meta is valójában, hiszen egyre több film akar minket kioktatni, a képünkbe nyomva a gondolnivalót. És az is meta tulajdonképpen, hogy a régi történetet felhasználva egy gyengébb mű születik (fent említettek mindegyike), csak épp a Screamhez nem illik, mivel amikor az első rész klisékre mutogatott, az attól még magában is megállta a helyét, itt is kellett volna valami plusz. Az egészen a Netflix-film kinézet sem segít. Ez azért is érdekes, mert a rendező duótól a Ready or Not ha nem is nyerne Oscart, de valamivel szebb volt.

De hogy ne csak negatív legyek, a gyilkosságok egy része valamennyire szórakoztató volt, főleg, hogy bárkit szúrt le Ghostface, az teljesen kielégítőnek számított, mivel kedvelni szinte senkit nem lehetett. “Ő is meghalt? Na és? Ömöljön a vér!”

human
írta
2022. 02. 22. 15:10
megjelenés
21
hozzászolás


Zola

A film amit 10 ember látott itthon, pedig sztriptíztáncosok vannak benne? Lehet tudat alatt ez is mozgatott, de közben nagyon-nagyon kíváncsi voltam miképp csináltak pont ebből filmet. A Zola alapja egy twitter thread, ami nagyjából 2 oldalon elfér. Mindezek ellenére mégsem hívnám novellának, mert valahogy megragadta a mikroblogolás lényegét, és kb. katapultálta a köztudatba, hogy ilyenre is jó. Lehet történetet írni így is, minden sallangot kihagyva csak a lényeget átadni nyersen.

Na de ezzel mit lehet kezdeni filmkészítőként? Spoiler: nem sokat.

A történet röviden annyi, hogy egy sztripper (Riley Keough) az új hasonló foglalkozású, de nagyon független barátnőjét (Taylour Paige) rábeszéli egy hétvégi floridai tánckörútra, mert ott annyi pénzt lehet csinálni azokban a klubokban, ahova vannak kapcsolatai. El is indulnak, de már akkor gondok adódnak, hiszen a kocsit az eddig normálisnak tűnő csaj stricije vezeti, és velük megy még a csaj furcsa pasija is. Nyilván az önálló, tipikus örömlány életet, szigorúan csak táncos nőnek ez nem tetszik. Aztán a strici nyomására egyre durvább dolgokat kell megtenni, és így mélyül a két sztripper között is a szakadék, ahogy halad előre a hétvégi program. Nem akarom lelőni a fordulatokat azért.

Viszont ez twitteren, durva szlenggel, nulla töltelékkel valahogy ütött. Sütött az energia a mesélés módjától, nem pedig attól, ami ténylegesen történt, hiszen az eléggé átlagos sztori. Erre a filmmel mi történik? Na erre voltam kíváncsi, de még a főcímekkel megtűzdelve sem tudnak tényleg 86 percet megtölteni, hát még energikusak lenni. Konkrétan két jó megoldás van, az egyik amikor twitter csilingelést hallani a tényleges tweetek szó szerinti felidézésekor, a másik amikor a gonoszabb csaj később megjelent “másik oldal” sztoriját életre keltik.

Ezen kívül kaptunk egy átlagos művet, amit ránézésre 16mm filmre forgattak (a zaj miatt tippeltem, megnéztem és tényleg így volt), szóval a képi világa tetszett, mert nem olcsón digitálisan hozták ki. Tényleg, komolyan álltak neki az egésznek, az alakítások baromi jók, mindenki felpofozná Riley Keough karakterét simán, de mégsem volt benne elég puskapor.

Igazából nekem az volt előzetesen a tippem, hogy ez egy montázs kéne legyen kb. Maga a twitter thread is arra hasonlított, mint amikor a Vonzás szabályaiban Ellis leírta Viktor európai körútját, és amit az a film zseniálisan adaptált. Na egy ilyen klipet kéne vágni a Zolából.

human
írta
2021. 09. 30. 13:14
megjelenés
3
hozzászolás


Reminiscence (Új múlt): a jelenbe vész

Amikor minden adott egy legalább jó szintet megütő filmhez, de jön az író és bevágja az ágat a küllők közé, aztán pofára esik a nézővel közösen.

Itt egy neo noir, amiben a főszereplő egy háborút megjárt férfi, aki a jelenlegi munkája során volt bajtársával közösen segít emlékeket feleleveníteni az embereknek. Mindezt a közeljövőben, ahol a tengerparti városokat már félig ellepte a víz. Természetesen a gazdagokat nem értini a probléma, hiszen ők időben építettek gátat és vettek szárazföldet maguknak. Itt téved be egy nő a főszereplő üzletébe, hogy segítsenek neki előkeríteni a kulcsait. Be is üzemelik az emlék gépet, a férfi pedig nyilván beleszeret a nőbe.

Szóval megvan a sci-fi köntös, ez az emlékekben mászkálás érdekes plusz, van végzet asszonya, van a nyomozó akinek a morális kódja megsérül az ügy végére, és még kis akció is akad. Na meg a világ mocska felszínre kerül. Amolyan igazi noir recept, csak épp most ilyen körítéssel. Hogy lehet ezt elbaszni? Hát ahogy Lisa Joy tette író-rendezőként.

Lehet csökkentette az élményt, hogy tudtam, Ms. Joy korábban a Westworldökön dolgozott, és úgy tűnik a lényeget ő vihette a 3. évadban, mert egyszerűen nulla érzelmi töltet volt itt. Tényleg nem abba kötök, hogy a házak miképp bírnák a tenger ostromlását, hanem ahogy a karakterek haladnak előre a történetben az a katasztrófa. Előfordulhat, hogy az előtudásom nélkül is a Westwordhöz hasonlítottam volna a filmet, olyan élettelen és mechanikus a Reminiscence, mint az. Sajnos ez alatt az akciót is értve, meg sem lepne, ha ugyanaz a csapat hozta volna össze, mint a sorozatban…

Nyilván van mondanivaló, bár először azt hittem, hogy a “realitás nélküli nosztalgia rossz” felé haladunk, de a film vége máshova vitte ki a történetet.

Ami plusz pont az természetesen a jövőbeli világ. Oké, kicsit “greenscreen, the movie” a hatás, mégis jó volt a félig víz alatt levő városokat nézni. Ahogy Hugh Jackman és Rebecca Ferguson párosa is remek. A többiek már kevésbé, főleg a gengszter Daniel Wu.

Még ide lezárásnak eszembe jutott, hogy a Blade Runnernek volt egy olyan változata, amiben a stúdió kérte Harrison Ford karaktere narrálja is a történteket régimódi noiros módon, erre kedvenc színészünk fahanggal felmondta az egészet, nehogy ezt a túlmagyarázottat küldjék végül moziba. Na itt van narráció, és úgy tűnik muszáj volt ezt a változatot kiadniuk, mert különben a történetből és expozíciókkal teli jelenetekből nem is sejtenénk mit éreznek a karakterek…

human
írta
2021. 08. 23. 21:53
megjelenés
23
hozzászolás


Jungle Cruise (Dzsungeltúra) – csak az izzadós rész, nem pedig a szórakoztató

Ilyen az, amikor a Disney fogja az összes kalandfilmet, betáplálja valami big data mesterséges intelligenciába, az meg kiköp valami forgatókönyvet. Mindezt szinte nulla külső helyszínen leforgatja a Commuterért és Non-Stopért felelős Jaume Collet-Serra.

Kőkemény leszek a Dzsungeltúrával, talán pont azért, mert reménykedve vártam. Nekem a Rockkal nincs különösebb bajom, Emily Blunttal főleg nem, és hát az egész egy kalandfilm akart lenni, azt a zsánert pedig imádom. Vicces körbenézni, hogy az egyik kritikában a Múmiához, a másikban a Karib-tenger kalózaihoz, a harmadikban még a Nílus gyöngyéhez is hasonlították, mert ahogy kezdtem a posztot, szerintem ezek abszolút jellegtelen, fantáziátlan keveréke, egyikhez sem hasonlítható igazán.

A történet egy Amazonas környékén található mindent meggyógyító csodanövény felkutatása körül pereg. Egyrészt van egy ősi átok, ami érinti az ezt 400 éve megtaláló spanyolokat, aztán van egy nő aki csak szakmai elismerést akar ezzel a gyógyszerrel, és van katona tiszt a tengeralattjárójával, aki a háborút akarja megnyerni (a másodikat? komoly kérdés, a film alig utal rá). Ja meg van egy kalandor sármőr, akiben nem lehet bízni. Ezek a karakterek keverednek többször összetűzésbe a “kincs” felé vezető úton.

A legszomorúbb, hogy a filmben semmi egyediség nincs. De FUN sem. Konkrétan nagyon érezni, hogy egy terméket látunk. A Jungle Cruise ugyanúgy egy “ride” Disneylandben, mint a Karib-tenger kalózai volt anno, és láthatóan (a spanyol karakternél meg főleg) azt próbálták megidézni, de tipikusan öltönyösök irányítása alatt. Mármint egy kompetens filmkészítő nem akadt itt, aki értette volna, hogy a Johnny Depp film nem csak Depp alakítása miatt működött, hanem mert remekül van felépítve és rendezve, és az akciói egyszerűen izgalmasak. Itt meg nézhetjük ahogy Avengers fizikával menekülnek folyamatosan zöld hátterek előtt az emberek. Konkrétan olyan az egész, mintha egyszer nem lettek volna igazi hajón. Tudom, láttam a BTS videókat, 1-2 díszlet fel volt húzva, de minden olyan iszonyat furcsán digitális, ami baromira rosszul áll egy régimódi kalandfilmnek. Kicsit elkalandoztam, de egyszerűen még az akciójelenetek, vagyis setpiecek sem működnek, sokszor még szinte a tét sem érződik igazán bennük.

Nekem a legdurvább pedig az volt, hogy bár Emily Blunt és Dwayne Johnson is karizmatikus, vicces karaktert hoz, viszont kettejük között nulla szikra van. Nagyjából testvéri szeretetnek néz ki a főszereplők közötti kapcsolat, pedig szerelmi szálat építenek…, bár az építenek jelző elég nagy túlzás, inkább csak reménykednek a film készítői, hogy valami kémia valahogy véletlenül lesz a két főszereplő között. Van is, baráti, testvéri. Konkrétan a film végén a macska érzelmesebb jelenetet hozott, mint Blunt…

Olyan jó lett volna valami laza kalandfilm, ehelyett kaptunk ezt a semmit. Hihetetlen számomra az egész, de komolyan, hogy még csak egy jó fél órára sem lehet mutatni “legalább ez elment benne” felkiáltással. Van eleje, közepe, és vége, de csak talán film a Jungle Cruise.

human
írta
2021. 08. 03. 02:35
megjelenés
39
hozzászolás


A Fear Street trilógia (főleg az 1978 és az 1666)

Az elején még azt hittem, hogy mind a három részről írok, a kezdő meg is volt, de aztán miközben szétuntam a másodikat, nem akartam túlzottan elmerülni a negativitásban utána.

Érdekes volt az 1978 annyiból, hogy semmi egyediség nincs benne, mégis úgy rendezték meg, mintha valami jó új horror lenne, ami nyugodtan visszafoghatja magát és építkezhet. Csak hát a téglák nullák voltak. Ezt nyilván úgy értem, hogy semmi egyediség vagy épp egyéniség nem volt a filmben, de úgy tettek, mintha lenne, és ez nem rendes alapozásnak érződött, hanem kötelezőnek, “essünk túl rajta”.

Komolyan, amikor már nem is tudom hányadszor magyaráztak szinte csak nekünk a karakterek, akkor már a hajamat tudtam volna tépni, “építették” őket, hogy a haláluk üssön, de nagyjából a finálén kívül senkié nem volt erős. A végére amúgy beindult a film, amikor a baltás már a táborban aprított, és itt elég bátrak voltak, mert bizony tényleg kis tinikre is lesújtott, ami meglepett.

Az 1666 pedig akár jó is lehetett volna, itt még az alapozást is el tudtam volna nézni, ha tényleg akkor játszódó filmnek néz ki. Most ez a hasonlítás nem tempóra vagy írásra fog vonatkozni, csak esztétikára: a VVitchet kellett volna hoznia, nem pedig egy sorozat “alternatív univerzumos” részét. Mármint minden modern volt és/vagy nagyon érződött, hogy díszlet. Ebben rohangáltak a már ismert szereplők ugye, mivel úgy tekintettünk a múltba, hogy mindenki visszatért “valakiként”, hiszen csak látomás volt, nem a 100% múlt. Ez ötletileg rendben van, csak mindezek miatt nem érződött a 1666-nak. Az 1994 és az 1978 minden digitális kinézet ellenére is jobban hozta a kor kinézetét.

Itt térnék ki arra, hogy ez az Olivia Scott Welch, aki most a Pánik sorozatban és itt is ropta, errefelé ő volt a leszbi barátnő Sam, valami iszonyat tehetségtelen, vagy borzasztó casting mindkét helyen. Minden feltűnése csak szívja el az energiát a jelenetekből, nagyon durva. Pedig a többiek korrektek, legalábbis azon a szinten ahova a Fear Street célzott.

És most jön a halvány DE, miszerint a trilógia és a nagy rejtély körbeérése és feloldása valamennyire tetszett. Volt egy kis reszkessetek betörők ismét benne, viszont tanultak az 1994 Part One hibáiból. Amit itt bele tudok kötni, az a horror hangulat végleges hiánya. Mint a Walking Deadben a zombik: jönnek a korábban elvileg ijesztő gyilkosok, de csak díszletek már. A nagy megoldás látszott az előző végén bőven, nem volt benne 6 órányi misztikum, de valamennyire elment ez a kísérlet összességében.

Valójában minisorozatnak érződött a Fear Street, nem pedig 3 filmes trilógiának, hiszen ha ezeket mondjuk 4 havonta mutatta volna be a Netflix, akkor szerintem kevesen lettek volna ott a végénél. Lehet én sem. Tippre ez lehetett a tervük: tavasz -> nyár -> hype a “mindent felfedő” őszi filmre, de inkább összerántották 3 hétre.

human
írta
2021. 07. 18. 14:45
megjelenés
14
hozzászolás


Black Widow – a szétaprózódás megöli az MCU-t?

Úgy tűnik a Disney jövője teljesen a streamingben van, a moziélménynek kalap, kabát. A bár sokat tologatott, de végül moziba küldött Fekete özvegy, elvileg nagy, CINEMATIC film végén egy eddig sorozatban látott karakter felvezeti a következő sorozatot. Ezzel a szájízzel szédeleghetünk ki a kánikulába, nem azzal, hogy ScarJo még egy utolsót odacsapott az MCU-ban.

A Marvel legjobb cold openje amit itt a főcím előtt láttunk. Natasha és a család fiatalon remek volt, egy olyan hangulatú filmet kellett volna csinálni. Vagy egy indie drámát arról, hogy a Civil War után menekülő Natasha miképp húzta meg magát Norvégiában. Eskü néztem volna, olyan szép volt a helyszín ahogy felépítették, és persze Johansson megpróbáltatásai a vadonban jó kis dráma lehetne.

Ehelyett persze be kellett indítani a cselekményt, és az egész film a Red Sparr Black Widow kiképző program alapjainak felborítására ment el, miközben “összejött” Natasha és a családja újra. Voltak jó részek, az említett kezdő percekben konkrétan még az érzelmi húrok pengetése is ment. Utána már sokkal kevesebbszer. De még a humoros akció sem volt a legjobb, ami azért korrekt szokott lenni az MCU filmekben. Mondjuk legalább láttuk a budapesti dugóra mi az igazi megoldás.

Igazából az egész filmet tényleg akkor kellett volna moziba küldeni, amikor játszódik. A Civil War után jó lett volna lazításnak, és a kisebb tét is sokkal kevésbé ütött volna, a személyesebb történet értelmesebben illeszkedett volna a nagy képbe. Ha már szóba hoztam, a film gonosza nevetséges, és ahogy próbálták sokkal nagyobb fenyegetésnek beállítani egy sima átnevelt bérgyilkosok hálózatát üzemeltető pasinál, annál a résznél a falat tudtam volna kaparni, annyira… régimódi megoldás volt – ha már a kémfilmekhez hasonlítják amiről most szó van, akkor nekem a James Bond Tomorrow Never Dies ugrott be róla.

Bár az akcentus fura volt, sztori szempontjából is, de David Harbour nekem ellopta a filmet. Natasha “apját” alakítja, és előkerül a sztoriban. Na ő hozta a humort, amin el tudtam vigyorodni is. Scarlett Johansson kapcsán érdekes, hogy számára ez volt a karakterének rendes ábrázolása, az Iron Man 2-ben történt feltűnése óta bekövetkezett változások miatt végre rendesen lehetett vászonra vinni Widow-t. Ellenben Florence Pugh-t hiába bírtam több filmben is, nevetségesen gyenge volt itt.

Lehet csak a sok tologatás, lehet az Endgame lezárása miatt, de egyelőre engem csak a Loki tudott igazán megfogni az új MCU-ban. Most megnéztem ezt a sorozatrészt, izé, filmet, de még a Dead Space-nyúlós akciójelenet sem volt igazi, pedig abban reménykedtem. Meg úgy az egészben egy kicsit. Kicsit amolyan semmilyen amit éreztem utána, nem pedig olyasmi lelkesedést, amit több MCU filmnél korábban. Bár azért voltak a Black Widownál nagyobb csalódások korábban.

Tudom, a filmről kéne beszélni, de az eléggé… hát hívjuk közepesnek. Mégis a címben levő gondolathoz kanyarodnék vissza, miszerint jelenleg sokkal több mindent kell figyelni, ha az ember ott akar lenni az MCU-ban innentől. Ezer crossover, ki tudja a Loki hova vezet az alternatív univerzumokkal. Ezen kívül mostanra már bárki lehet Skrull is, hiszen a Far From Home felvezette, ha meghal véletlenül egy karakter, akkor vagy Skrull volt, vagy az pótolja akár.

Az egész MCU hatalmas, a kő- és nagyjából rajongóknak remek érzés valószínűleg, de nem véletlenül nem tört be az ilyesmikkel teli képregényvilág a mainstreambe évtizedekig. Az Endgame-ig nagyjából egy sorozatot, három évadot néztünk, mostanra itt van a sok spinoff, meg prequel, meg crossover, meg… sok. Eskü kíváncsi vagyok, hogy bejön-e a számításuk, vagy betelnek az emberek, nézők. Sajnos a Black Widow bevételi adataiból nem láthatjuk majd, a Disney+ nézettségeket pedig nem tudjuk (minden streaming mérés hatalmas hibákra épít egyelőre, akármit olvastatok).

Bye bye Miss American Pie.

human
írta
2021. 07. 09. 18:10
megjelenés
49
hozzászolás


Chaos Walking – na káosz az nincs benne

Ez egy üres poszt kéne legyen, annyira semmi volt ez a film. Részemről nem tudnék tényleg negatívan nyilatkozni róla, de pozitívan sem. Mondjuk ez nem csoda, hiszen vagy 8-9 év volt, mire elkészült és bemutatták. Egy Patrick Ness-könyvadaptáció (a Kés a zajbané) a Chaos Walking, és annyi átíráson át jutott el a forgatásig – elvileg még Kaufman is volt körülötte – , és utána az utóforgatásig, hogy a semmilyensége valójában szinte dicséret.

A történet egy olyan bolygón játszódik, ahova emberi telepesek érkeztek, de leszállva derült ki, hogy a férfiak gondolatai hallhatóvá váltak a hely “zaja” által. Képileg ez úgy lett megoldva, hogy ilyen CGI felhő van mindenki feje körül, ami elárulja mire gondol. De persze vannak olyanok, akik ezt a zajt tudják máshogy használni, elrejteni a gondolataikat, vagy épp hologrammal átverni másokat. Igen, fel van vezetve, de akkor is durva ennek használata mire a film végére érnek.

Na Tom Holland karaktere itt él egy olyan településen, ahol már csak férfiak vannak, mert a nőket elvileg megölte egy őshonos faj. Izé, aki nem talál ki rögtön ez alapján pár fordulatot, annak lehet jó szórakozás a film? A lényeg, hogy ide, ennek a kolóniának a közelébe zuhan le a telepesek második hullámát szállító hajójáról felderítésen levő Daisy Ridley karaktere, akit nem vesz körül ilyen zaj, hiszen nő. A kolónia vezetője valamiért meg akarja akadályozni, hogy Violet (talán ez a neve) jelezzen a hajójának, a telepesek második hulláma is leszálljon a bolygón. Ha a nő nem jelez, akkor továbbállnak a következő lakhatónak tartott bolygó felé. És akkor ennyi a film: Violet jelezni akar, Hollad karaktere segíti, páran pedig meg akarják ezt akadályozni.

A Chaos Walking konkrétan egy sorozat “pilotja” (érzésre nyilván). Mármint felvezették a konfliktust, lássuk merre viszik az évadot. Ja nem, maximum könyv formában tudhatunk meg többet, hiszen esélytelen a folytatás. Igen, tudom, sok YA franchise hasonlóan pilotos kezdésű, de itt… mintha egy vonal lett volna maga az egész, magában semmi érzést nem vált ki. Arról nem is beszélek, hogy a felnövésen kívül minek a metaforája az egész, mert elveszett a sok író mellett.

Kevés premierre foghatjuk rá, hogy kihasználta a covidot, de ez tuti az. A Chaos Walking elsütése a 3. hullám közepén tipikusan egy veszteségleírás volt, és így valamire foghatják a rosszul teljesítését. De persze a szereplők miatt amúgy VOD kölcsönzőkben korrekten megy a film, hiszen ott még jobban dominál az arcok reklámértéke.

Szóval egy Star Wars és egy MCU sztár, a The Bourne Identity, Jumper, Edge of Tomorrow rendezője, egy viszonylag jónak kinéző YA könyv világa… és ez a nullát sikerült kiszülni.

human
írta
2021. 04. 09. 13:55
megjelenés
13
hozzászolás


Godzilla vs. Kong – unalom vs. BOOMBANGWHAA

Annyira adná magát, hogy csak engedd el a hajad és az agyad, nézd ahogy püföli egymást a két TITÁN, de mégsem sikerült nálam ezt elérni. Sőt, ami jó pillanat lett volna hatalmas vásznon, az mindenképp gyengült kicsiben, szerintem jobban, mint akárcsak a múltkori igazi Justice League-nél.

Van még egy franchise, ami így megy lefelé folyamatosan? Gondzilla korrekt, a Skull Island nihilizmusát valahogy jobban befogadtam másodszorra, de ott van még a múltkori katasztrófa King of Monsters (háttértévében lement még egyszer, de nem tudott meggyőzni), és most ez… a valami. Végtére is film.

Nem is értem az ambíciót itt, hogy már megint kibaszott sok emberi sztori van benne. Nyilván 2 órában unalmas lenne a szörnyek püfölése, valahogy történetet kell csiholni köré, de ez egyrészt hosszan, másrészt mégis iszonyat klisésen teszik.

Konkrétan nem is értem, hogy ott volt a múltkori film pár túlélője, erre ők csak másodhegedűsök lettek. Millie Bobby Brown csak a nézőnek magyarázva botladozik át a Godzilla vs. Kongon, de mellé akasztanak két új szereplőt, akikbe bele sem megyek. Kyle Chandler meg… néha feltűnik. De emellett van a Kongra felügyelő tudós, a kislánya akit mindenhol szétéltetnek mekkora alakítás, és ez igaz, meg még van egy gonosz CEO (miért ne lenne), annak a lánya is kiemeltebb, még egy tudós aki fontos, és persze igazából Kongnak is van karakterfejlődése, meg Godzilla is kap valamekkora minimálisat. Hát beszarás, hogy két nagy titán bunyója (let them fight!!!!) micsoda felesleges körítéssel jár.

Nem akarok belemenni jobban a történetbe, az is, meg a karakterek is katasztrófa. Ellenben egy dologban felfelé tart a franchise: egyre többször van a szörnyek bunyója napfényben, és ez tényleg jó. Miközben a kínai propagandát nézzük a kapitalizmussal kezet fogó Hong-Kong pusztulásáról (nem lehet nem észrevenni ezt a felhangot), addig bizony a Godzilla vagy King of Monsters-szel ellentétben itt a szörnyek nem esőben, meg ködben, meg felhők mögött, meg földközeli kameraállásból nézve bunyóznak követhetetlenül, hanem tényleg lehet követni a harcot. Ami 20-30 percet tesz ki. Ezt tényleg a Godzilla vs. Kong számlájára tudom írni.

Vannak benne gyönyörű képek, a látványban odatették magukat a szörnyek jeleneteinél. Viszont tényleg csak ennyi pozitívumot tudnék mondani.

Agyatlan blockbuster, tény, és aki újdonság látványfilmre vágyott csak, az lehet elvolt, én is szokás szerint tiszta lappal igyekeztem ülni elé, de sajnos nekem nem ugrotta meg. Ismét sok volt az emberi szál, és iszonyat klisésen felületes volt a mű, a legdurvább számomra, ahogy mindig az új helyszínekre rángatták a szereplőket, tényleg mielőtt véditek csak ezt az egyet gondoljátok át. Például ahogy mindenki Hong-Kongba ért.

Mindezt tényleg úgy mondom, hogy épp ment a Battleship valahol, és megnéztem simán 30 percet megint belőle. Tudok szeretni agyatlan blockbustereket, amik még annyira sem mélyek, mint egy ilyen filmtől szeretnénk, bár az legalább feleannyira sem veszi komolyan magát, mint a Gondzilla vs Kong. És nem fogadom el, hogy ez a film is komolytalan volt, mert a benne levő erőszakban semmi funt nem találni.

Viszont a látvány, és a film végi bunyó lehet elég?

human
írta
2021. 04. 04. 02:17
megjelenés
61
hozzászolás


Röviden: Locked Down

Ilyen az amikor egy forgatókönyv első változatát leforgatják? Méghozzá a ki tudja milyen Covid biztonsági előírások mellett, szóval igyekszenek kerülni az ember-ember kontaktust, a statiszták használatát is a munka közben? Mondjuk a Songbirdnél még így is összeszedettebb lett a végeredmény.

Bár előzetesen sok helyen úgy jelölte a stúdió, hogy rablós film, de baromira nem az, bár van benne egy gyémánt. A Karantén meló sokkal inkább egy pár… karanténjáról szól, és arról, ahogy feldolgozzák a kapcsolatuk kihűlését, talán még a tüzet is újra megtalálják. Ott indítunk, hogy a bezárás végét alig várják a szereplők, hiszen már szakítottak, de még kénytelenek egy (hatalmas) lakásban élni, amíg nem lehet utazgatni. Mindez a tavaly tavaszi nagy lezárások idején játszódik, amikor azt hittük 2 hét lesz az egész…

A lényeg, hogy mindkettejüknek el kell gondolkodni az életük folytatásán, nem csak a párkapcsolatban, hanem a karrierjükben is. Mindeközben egy 5 milliót érő, talán ellopható gyémánt is képbe kerül, de maga a terv olyan hatalmas lyukakkal van tele, mint a forgatókönyv karakterépítése.

Azért jöttem a vázlat felvetéssel, mert egyrészt semmi sem érződött valósnak, sem a párbeszédek, sem a konfliktusok, de mégis volt bennük valami. Legalábbis a Locked Down első felében. Lehetett volna csiszolgatni, és ha nem is gyémánt, de valami szórakoztatóbb kijött volna belőle.

Viszont a pár jó pillanat mellett a film egy részét simán cipelte a Chiwetel Ejiofor & Anne Hathaway páros. Valahogy nem unatkoztam, miközben iszonyat színpadias volt minden jelenet. Nyilván kicsit a kíváncsiság miatt is volt ez, hiszen írták, forgatták és “moziba küldték” egy fél év alatt az egészet, amit érezni rajta.

human
írta
2021. 03. 24. 17:30
megjelenés
6
hozzászolás


- A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.