Röviden: 2 Days In New York

Julie Delpy úgy döntött, hogy folytatja a 2 nap filmsorozatát, ezúttal Párizs helyett New Yorkban tölthetünk el vele 48 órát. Sajnos nem annyira sikerültek jól ezek a napok, mint az előző kettő, de még így is szórakoztatóak lettek.

Szóval az van, hogy most nem ő megy látogatóba a szüleihez, hanem azok jönnek hozzá. Ez lenne a vicces rész, és mit ne mondjak, jó párszor el lehet vigyorodni rajta. Valahogy ennek az összehozása megy Delpynek, biztos hasonló amúgy is a családjával a kapcsolata (az apja az apját alakítja ugye), szóval itt teljes természetességgel repülnek a poénok, gördülékeny minden, és még a Franciák oltása is odaillő teljesen.

A film baja leginkább a romantikus szál megint. Vagyis most ez a film baja, hiszen az első részben Adam “Állat” Goldberggel valahogy őszintébbnek érződtek a problémák a két szereplő között. Most Chris Rock a párja, már a családalapítás szélén vannak, amikor a rokonok látogatása felszínre hozza a problémákat. Ez lenne a fontosabb téma, a poénok másodlagosak, viszont mégis ezen vérzik el a film. Bánni nem bánom a megtekintését, de lehetett volna jobb.

human
írta
2013. 01. 22. 20:37
megjelenés
4
hozzászolás


2 Days in New York-előzetes, de poszter is van

Julie Delpy már megint rendezett, csak ezúttal nem Párizsba ment, hanem a nagy almába. És Chris Rock segített neki. “But you are French”. Folytatja az előző film, a 2 Days in Paris történéseit, szakítás után újít a nő ebben a komédiában.

Végre az amcsik is láthatják, viszont élvezetes előzetes nekünk, pótlólag.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2012. 06. 15. 03:49
megjelenés
3
hozzászolás


Jó hír: 2 Days In New York

Gondolom nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy a 2 Days In Paris jó film volt. Ahogy ott lenni 2 napot is jó. Ja ez más. Szóval azt írta és rendezte Julie Delpy, most pedig ugyanebben a kreatív felosztásban elhúztak New York-ba, viszont nem Goldberg lesz a pasi, hanem új szerelem. Teljesen jó folytatásnak hangzik egyelőre, mivel nem sokat tudni, és Delpy a 2011-es Cannes-i fesztiválon már be is szeretné mutatni a filmet, szóval kb. 2 év múlva láthatjuk is talán.

human
írta
2010. 02. 14. 21:11
megjelenés
4
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.