Blockbuster watch: Shyamalan másodszor is az élen!?

A John Wick talán egyik legjobb jelenete, amikor a lekötözött Keanuból verbálisan is kijön az állat és határozottan deklarálja, hogy ő bizony visszatért. Na az, hogy a Splittel újfent sikeres Shyamalant ezzel az asszociációval emelem be rögtön, talán nem feltétlen egészséges, de az tény, hogy az indiai rendező új mozija második hétvégéjén is csont nélkül győzött, mindössze 35.9% százalékot esve 25 milliót kasszírozott, nemzetközileg 100 felett tart már, de otthon is bebetonozta magának ezt a határt.

james-mcavoy-split-image

Második helyre a giccs nevű jelenség professzora, jeles szakértője, Lasse Hallström érkezett meg 18.2 millióval és közelítette meg pár méterre a 22 milliós költségvetést. A Dog’s Purpose még a kutyák elfogult rajongójaként is túlzottan mézesmázasnak tűnik, amit a kritikák és a nézői reakciók is igazolni látszanak, de az elmúlt években Nicholas Sparks regényadaptációkon szocializálódó svéd rendezőnél ebben sajnos már semmi meglepő nincsen. Bántani véletlen sem szeretném, úgyhogy inkább örüljünk Dennis Quaidnek, akinek az elmúlt években nem sok járt ki a jóból, a Dog’s Purpose viszont 50 millió környékére eljuthat otthon.

Milla Jovovich

Éppenhogy lecsúszott a dobogóról a Resident Evil záró (legalább is a feltételezhetően nem sokára bejelentendő rebootig) része és 13.6 milliós nyitása a széria hat filmje közül a legsoványabb. A 15 éve nyúzott franchise amerikai bevétele inflációval kalkulálva 60 millió dollár körül átlagolható, amely rögtön hevesen felvillanó kérdőjelekkel körvonalazódik, hogy mire is fel ez a vérengzés és kitartás a szponzorok részéről, aztán rápillantunk a nemzetközi bevételekre. Az idő előrehaladtával 60, 80, majd 100 millió környékén tanyázó külföldi számok az utolsó két eposz esetében már 240 és 200 millióra rúgtak nagyrészt Japánnak köszönhetően és a záró akkord is nem titkoltan Amerikán kívülre lett pozícionálva. A 40 milliós büdzsé már szinte a zsebben a 78-as összbevétellel, Paul W.S. Anderson meg továbbra is vandálkodhat Hollywood talán legkitartóbb B-filmes rendezőjeként (aki korai 30-asként nem áramoltatja öntudatlanul testének vérét intimzónája felé a Mortal Kombat hallatán, annak tuti nem volt gyerekszobája).

10. helyre került csupán McConaughy és a Gold, amivel Mr. Career Reboot fél év alatt harmadszor bukott élőszereplősen akkorát, ami 5 évre is elég lenne (a Free State of Jones és a The Sea of Trees után most lett komplett a mesterhármas), miközben a Singben hangjával bevételileg is szárnyal és a zseniális Kubot se vegyük el tőle. Stephen Gaghan most rendezett először a 2005-ös Syriana óta, de már jön jövőre egy Tom Clancy ötlettel Jake Gyllenhallal, szóval ő hamar javíthat, míg Matthew reménykedhet a baljós Setét Toronyban.

Az új premiereknek az sem tett jót nyilván, hogy az Oscar jelölések kihirdetésével a potenciális győztesek rengeteg mozit kaptak vissza, vagy bővültek még, aminek hála a La La Land ismét növekedett és immár 106 milliónál jár, a Manchester by the Sea 41-nél, a Lion majdnem 20-nál, a Moonlight némileg emelkedve 17-nél és az Arrivalt megpróbálják áttolni a százason, most hogy 97-nél tetőzik. És a filmbuzin szintén nem rég megénekelt Hidden Figures is csak 10%-ot esett, pedig mozit sem kapott és szintén immár száz felett tart.

A hétvége amerikai bévetelei: Folytatódik a bejegyzés »

abelh
írta
2017. 02. 01. 13:47
megjelenés
12
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.