Air

Lehet nem is röviden, hanem öregurasan, ez pont az a fajta közepes költségvetésű dráma, amiket hiányolni szoktunk. A fiúk dobták össze, azaz Ben Affleck rendezte és Matt Damon a főszereplője. Arról szól, hogy a Nike miképp szerezte meg Michael Jordan szponzorációját, de mindezt teljesen Jordan nélkül kapjuk a vászonra, a főszereplők a szüleivel beszélnek főleg. Ennek az volt a célja, hogy igazibbnak tűnjön a film.

Nyilván egy sima szponzoráció nem lett volna akkora szó, szóval inkább az itt a lényeg, hogy Jordan leszerződése miképp változtatta meg az egész kapcsolatot a sport és a cégek között, hiszen ezek után kaptak nagyobb szeletet a játékosok a ‘végtelen’ pénzből. Ez itt a fő fókusz, és ezért követünk pár korosodó pasit a kapitalista oldalról, amint szombaton egy cipő fölött görnyednek. (Feelgood másik oldalnak a Winning Time sorozatot ajánlom)

A konkrét történés pedig: a Nike kosaras részlegének tehetségkutatója kiszúrja, hogy Jordan hiába újonc, mégis mekkora ász, és minden cégbeli akadályt próbál leküzdeni, hogy egyáltalán ajánlatot adhasson a tehetségnek. Na meg az is kérdés, hogy mit tudnak az Adidas imádó sportolónak mondani, ami miatt őket választja?

Nincs itt semmiféle hatalmas hullámzás, szép nyugisan gördül előre a film a fenti sztori kapcsán. Még a nagyobb drámai pillanatai sem ugornak ki túlzottan felfelé. Talán ez az egyetlen negatívum is? Érzelmileg kicsit üres az Air, már azon kívül, hogy marketingről szól, így kicsit hiába van jól rendezve, és még jobban eljátszva. Inkább csak egy érdekesség, amit a profik képesek végig úgy mesélni, hogy leköti az embert.

A budgetről amúgy mindenfélét találtam, elvileg rendesen fizeti a crewt Affleck és Damon gyártó cége, és az Amazonnak mindenki drágábban ad el filmet, szóval a Variety-féle 70-90 millió simán igaznak tűnik, de találtam 20-30 milliót is máshol, és tényleges pénznek az tűnik reálisnak, elnézve milyen kevés helyszín és statiszta kellett ehhez.

Nyilván akit teljesen Michael Jordan érdekelne, annak ott van a Last Dance sorozat, ha eddig kimaradt. Ha az ő oldaláról álltak volna a történethez, nem a feledésbe merülő cégesről, akkor nem is lett volna sok értelme leforgatni. Így meg…, nos szerintem a film is a feledés felé tart majd, pedig régimódi, feelgood dráma, amiből tényleg nincs sok sajnos, de ennyi.

human
írta
2023. 04. 08. 18:55
megjelenés
6
hozzászolás


Az Air új posztere

Jöhet a jövő héten Ben Affleck és Matt Damon, nameg a Nike története?

human
írta
2023. 03. 31. 02:39
megjelenés
2
hozzászolás


A Nike felemelkedése

Az Air az életük dealjéről szól Affleck rendezésében. Mindjárt nézzük.

human
írta
2023. 03. 20. 15:55
megjelenés
1
hozzászolás


Air és a Super Bowl

A cipő csak egy cipő, kivéve ha Michael Jordan van benne? Ben Affleck rendezése arról, amikor a Nike megszerezte a Jordannal való együttműködését.

(Alapok: Amerika legnézettebb tévés eseménye alatt iszonyat sok pénzért lehet hirdetni, és ide mindenki a legütőképesebb előzetest vágja össze elvileg. Sőt, össze is szokták kötni azzal, hogy teljes előzetest online egyidőben.)

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2023. 02. 13. 04:11
megjelenés
3
hozzászolás


A képek mellett előzetes a Nike filmnek, az Airnek

A Prime Videohoz jön a történet, amiben a Nike megszerzi a Michael Jordannal való együttműködést.

Lentebb a többiek, köztük Matt Damon, de hát muszáj volt ezt az arcot kiemelnem.

Update: befutott az előzetes is, rohadt jónak tűnik, nosztalgia is, de közben valami több.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2023. 02. 09. 16:51
megjelenés
7
hozzászolás


SDCC: Air-előzetes: posztapok napok?

A Mad Max előzetese mellé még egy érdekesség befutott, mégpedig a az Air. Hogy mi ez? Robert Kirkman (The Walking Dead) producerkedésével, gondolom a főszereplőn egyértelműen kiszúrható a keze nyoma, rendezte Christian Cantamessa. Ez az első filmje, nem 100 milliókat bíztak rá, hanem egy érdekes scifit, amiben a Föld atmoszférája megszűnt. Az emberiség maradéka lefagyasztva van a felszín alatt, és a rájuk vigyázó személyzet szépen lassan megőrül. Tetszetős.

Indavideo backup.

human
írta
2014. 07. 28. 04:08
megjelenés
5
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.