Tökéletes ragadozó (Alien Lockdown)

Valamikor másfél hónappal ezelőtt láttam a promóját, azóta próbálom elcsípni, és tegnap végre sikerült is. Sajnos semmit nem tudtam róla, hiszen mindenhol keverik az infókat a Cápaember című filmmel, pusztán a magyar cím tért el még a tv-újságban is tőle, gondolom, ezért is kaphatott 12-es karikát, mikor ráfért volna az a 18 is. Tegnap végre fény derült rá, mi is ez a film, és találó az alternatív címe is, PredatorMan, mivel a szörnyike amolyan skorpió-alien testbe költözött predator akar lenni benne. Sőt, a plakátját tekintve nagyonis az Alienre akar hajazni, még ha a sztoriban el is tér tőle picit. Egy 2004-es SCF muviról van szó, ami az AVP-vel egyidőben készült el, szóval így nem csodálom a predator-szerű fejet sem.

Pár ezer éve egy meteor zuhant kis bolygónkra, benne egy kővel, mely egy idegen faj dns-ét rejtette magában. Természetes, hogy jelenünkben a tökéletes katonát látják benne, és őrült, vagy csak folyamatosan megőrülni látszó tudósunk meg is teremti a címben említett teremtményünket, ami persze elszabadul, és lemészárolja a földalatti laboratórium lelkes munkatársait. Ekkor jön a képbe a kis kommandós alakulat, tisztogatási célzattal, magától értetődően mit sem sejtve, mi vár rájuk, és amolyan A bolygó neve halál stílusban nyomulnak be nagy fegyvereikkel az erődre emlékeztető katakombákba.

Aki látta annak idején a Hairt, valószínűleg tudja hova tenni tudósunkat is, hiszen az a John Savage játsza, akinek filmbeli nevét dübörögve üvöltötte anno az a tiszt, „Bukowsky, Bukowsky!” Persze azóta eltelt egy kevés év, és lehet, csak a köpenye miatt, de úgy tűnik, felszedett néhány kilót. Mindenesetre elég őrültnek tűnt, úgyhogy hozta a karaktert.
Egy ilyen projecthez program is kell, ezt fejlesztette ki James Marshall, aki a jelek szerint idáig motorozott Twin Peaksből, és még borotvát sem talált út közben.
Kisebb szerep erejéig beugrott még mindenki Jesse-je, Martin Kove is, ha már úgyis túljutott azokon a nehéz napokon a Főld nevű bolygón.
Hogy női szerepben se legyen hiány, a kicsit Lucy Liura emlékeztető Michelle Goh vezeti a kommandós alakulatot.

A filmet az a Tim Cox rendezte, akinek köszönhetjük a tavalyi Mammoth című filmet is, bár az ottani poénos vonulat itt elmarad, persze védelmére szólva ez a film nem az ő tollából származik. Helyette kapunk felesleges klisészerű beszélgetéseket, amik sajnos lerontják a film élvezeti értékét.

A film kicsit alienes, kicsit ragadozós, de az akciók feelingesek voltak, és a katakombák is jó kis klausztrofóbiás hangulatot kölcsönöztek neki többnyire. A sok átvezető szövegelés viszont felesleges volt, és inkább hangulatromboló. De egész jól szórakoztam, szóval kiérdemelt egy 6/10-et.

Alien Lockdown poster
Mammut
írta
2007. 11. 09. 18:10
megjelenés
10
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.