Azt hittétek elfeledkeztem erről a sci-ifről, amiben a Földről Marsra tartó űrhajó letér a pályájáról, elveszti az irányítását, és a rajta levőknek szembe kell nézni a végtelen sötétséggel, amibe belesodródnak. Mindezt úgy, hogy a Földet a klímakatasztrófa végpillanatánál hagyják ott, végképp kimerítve az erőforrásait.

Amit még érdemes tudni a filmről, hogy egy vers alapján készült. Az nem sci-fi volt, viszont az Aniara tényleg ilyesmi hangulatú. Itt tényleg elsüthető a köldöknézős jelző. Csak úgy a téma miatt mondom, nehogy félreértés legyen. Az már komolyabb kérdés, hogy joggal művészies, volt elég alapanyag, vagy túltolták?

Nyilván nem lehet nem észrevenni, hogy a hajó amin az emberek vannak, az olyan, mintha egy tengerjáró és egy pláza keveréke lenne. Ez nem csak azért van így, mert tényleg ezeken a helyszíneken forgattak spórolásból, hanem itt is ilyesmi zajlik le: az emberek csak fogyasztanak, felélik a hajó erőforrásait, miközben a mesterséges intelligencia kérdése is érdekesen kerül elő … nem véletlenül hasonlít az első bekezdésere ez.

Persze lehetne clickbaitesen kezdeni, hogy a céltalanul létezés idővel persze orgiába fullad, viszont ebben nem oldódnak fel a résztvevők, hiszen csak a menekülést keresik a helyzetből, olyan, mintha drogoznának. És igazából ezt a hangulatot átadja a film, amit már az előzetesnél is előhoztam: csak egy kicsit képzeljük bele magunkat a helyzetbe. Minket mi hajt a mindennapokban? Valami jövőbeli dolog “csak ezt kell kibírnom”? És ha azt elveszik tőlünk?

Őszintén szólva az Aniara végén a lezáró képsor annyira költői volt, hogy pont elég magasan fejezte be a film ahhoz, hogy az unalmasabb részek ellenére sem temessem el örökre a “láttam” imdb listámra, hanem ezt a pár sort leírjam róla.