Aniara: így tűnünk el

Azt hittétek elfeledkeztem erről a sci-ifről, amiben a Földről Marsra tartó űrhajó letér a pályájáról, elveszti az irányítását, és a rajta levőknek szembe kell nézni a végtelen sötétséggel, amibe belesodródnak. Mindezt úgy, hogy a Földet a klímakatasztrófa végpillanatánál hagyják ott, végképp kimerítve az erőforrásait.

Amit még érdemes tudni a filmről, hogy egy vers alapján készült. Az nem sci-fi volt, viszont az Aniara tényleg ilyesmi hangulatú. Itt tényleg elsüthető a köldöknézős jelző. Csak úgy a téma miatt mondom, nehogy félreértés legyen. Az már komolyabb kérdés, hogy joggal művészies, volt elég alapanyag, vagy túltolták?

Nyilván nem lehet nem észrevenni, hogy a hajó amin az emberek vannak, az olyan, mintha egy tengerjáró és egy pláza keveréke lenne. Ez nem csak azért van így, mert tényleg ezeken a helyszíneken forgattak spórolásból, hanem itt is ilyesmi zajlik le: az emberek csak fogyasztanak, felélik a hajó erőforrásait, miközben a mesterséges intelligencia kérdése is érdekesen kerül elő … nem véletlenül hasonlít az első bekezdésere ez.

Persze lehetne clickbaitesen kezdeni, hogy a céltalanul létezés idővel persze orgiába fullad, viszont ebben nem oldódnak fel a résztvevők, hiszen csak a menekülést keresik a helyzetből, olyan, mintha drogoznának. És igazából ezt a hangulatot átadja a film, amit már az előzetesnél is előhoztam: csak egy kicsit képzeljük bele magunkat a helyzetbe. Minket mi hajt a mindennapokban? Valami jövőbeli dolog “csak ezt kell kibírnom”? És ha azt elveszik tőlünk?

Őszintén szólva az Aniara végén a lezáró képsor annyira költői volt, hogy pont elég magasan fejezte be a film ahhoz, hogy az unalmasabb részek ellenére sem temessem el örökre a “láttam” imdb listámra, hanem ezt a pár sort leírjam róla.

human
írta
2020. 01. 22. 13:01
megjelenés
6
hozzászolás


Az Aniara teljes előzetese

A teaser után itt van a Mars felé, de a pályájukról kisikló telepesek történetének a teljes előzetese. Igen, kicsit B-filmes kinézete van, de engem már a koncepcióval megvettek. Csak gondoljatok bele, hogy sodródtok a semmibe, segítség nem várható. Kicsit hosszabban, szánjatok rá 15 másodpercet az érzésre.

Már a helyzet is kemény, de ha az ember, mint minden jó sci-finél, ránéz a saját életére miatta, akkor meg üthet.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2019. 03. 06. 03:35
megjelenés
16
hozzászolás


Aniara-előzetes: eltévednek a Mars felé

A Marsra tartó telepesek űrhajója letér az útjáról, ami a fogyasztás-központú utasokat önvizsgálatra sarkallja, miközben tartanak a semmibe. Ránézésre nem nyugodtan fognak filozofálni a kabinjukban.

A lightyear is a grave

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2019. 03. 05. 10:10
megjelenés
3
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.