Megvan a Bioshock film rendezője

Ugye a Netflix nem tököl a projekttel, szóval most már úgy tűnik nem akad el a játékadaptáció, szemben a sok éves korábban futó lehetőségével. Mondjuk biztos közrejátszik az ilyen berendelésekben az is, hogy mostanában már voltak anyagilag sikeres játékfeldolgozások is.

A lényeg: februárban jelentették be, hogy készülhet a film, és mostanra lett is rendező Francis Lawrence (I Am Legend, The Hunter Games: Catching Fire, The Hunger Games: Mockingjay Parts 1 & 2) rendezi Michael Green forgatókönyvéből. Arról még mindig nem fedtek fel semmit, hogy pontosan miképp képzelik történetileg az adaptációt.

human
írta
2022. 08. 25. 23:54
megjelenés
8
hozzászolás


A Netflix bejelentette a Bioshock-filmet

A Netflix, a 2k és a Take-Two összefog, hogy a Bioshock játékokat adaptálják film formában. Ki tudja majd mikor, hiszen még rendezőt, írót vagy hasonlókat sem tudni. Ugye korábban Gore Verbinski (Karib Tenger K.) akart valamit kezdeni, de abból végül nem lett semmi.

Ti melyik sztorit (a hírhez hivatalosan csatolt kép alapján a víz alá megyünk) és kinek a keze alatt tudjátok elképzelni? Remélem az A kategóriás részre szánja a Netflix, ebbe is legalább annyit pumpálva, mint egy Red Notice-ba.

human
írta
2022. 02. 16. 02:57
megjelenés
21
hozzászolás


Bioshock Infinite Launch

Mostanában nem fogtak meg annyira a játék trailerek, de ezt a “storytelling masterpiece” akciójátékot muszáj megemlíteni. A Biochock-folytatás ma kijött launch trailere sikerült talán a legjobban eddig nekik, befért a majdnem film kategóriába, szemben az 1 héttel ezelőtti jól induló, de mégis elrontott reklámjával.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2013. 03. 25. 19:24
megjelenés
3
hozzászolás


Egy hármas: Jurassic Park 4, Bioshock, Resident Evil 6

Legyen fordított sorrend? Na jó, a Resident Evil folytatása 2014 szeptemberében kerül a mozikba, és már biztos, hogy Paul W.S. Anderson rendezi, Jovovich-csal a főszerepben. Mintha bárkit meglepett volna ez az egész.

A Bioshock kapcsán pedig megtudtuk, hogy Gore Verbinskiről Juan Carlos Fresnadillora szálló projektet az Unviersal lőtte le. Gore ugye sok Gore-t, vagyis vért akart R besorolással, méghozzá majdnem 200 millióból forgatva, a stúdió inkább 80-at szánt volna rá a Watchmen bukása után (az ugye R volt és drága!), de ez nem tetszett Verbinskinek, az új rendező pedig a játék egyik készítőjének, Ken Levinenek nem stimmel, és mivel vétójoga volt, így inkább lelőtte az egészet, minthogy valami szart dobjanak a piacra.

A végére meg akkor a Jurassic Park 4, aminél az a legújabb pletyka, hogy már foglaltak helyet a nyári forgatásra. A fogatókönyv elvileg közel áll ahhoz, hogy kész legyenek vele az írók, és a tavaly kitőzött 2014-es dátum így még talán tartható is lenne a filmmel.

human
írta
2013. 03. 14. 04:35
megjelenés
14
hozzászolás


Majdnem film: BioShock Infinite

A Bioshock a 3. részében szépen kijön a víz alól, a trailer legelején ezzel poénosan el is játszanak. Amúgy ezúttal egy fellegekben levő város lesz a helyszín, hangulatosan be is mutatják.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2010. 08. 14. 03:43
megjelenés
7
hozzászolás


Cool apróságok: Iron Man, Airbender, 3 testőr, Bioshock, Scream

Először is designmániákusoknak itt egy videó arról, hogy az Iron Man páncél szoftverének a designja miképp alakult. Na meg elvileg a többi Stark által használt cuccé is.

Cameron megerősítette a Titanic 3D-be konvertálásának hírét. 2012 tavasza a cél a bemutatóval.

Az új Pókember srác csak fél milliót kap a szerepért. Persze ha befut a film akkor a folytatásnál csiling-csiling. Vagy más színésszel megint rebootolják majd?

Aki végképp le akarja lőni magának az Airbendert, mert mondjuk ötször látta a sorozatot vagy ilyesmi, az ebben a cikkben elolvashatja, hogy mit nem kellett volna kihagyni a rendezőzseninek a nagyfilmből.

Bár a Bioshock-film jelenleg nem nagyon haladgat, azért annyit elárult a producerré lefokozott Gore Verbinski, hogy bazira R besorolású kéne legyen. Anno ő rendezte volna, de leintette a stúdió mert olyan drága lenne. Jelenleg az a helyzet, hogy Gore producerkedése mellett Juan Carlos Fresnadillo (28 Weeks Later) ül a rendezői székbe. Továbbra is a költségek lefaragásán dolgoznak, de mindeképp R-t akar, horrort és ugye a víz alatt, ami drága, a horrorfilmek általános bevétele miatt pedig kockázatos.

Úgy néz ki a Scream 4 forgatásán nem túl rózsás a hangulat, mivel a harmadik Sikolyt papírra vető Ehren Kruger keze alól kikerülő újraírt változat nagyon keveseknek fekszik.

A végére pedig csak Mill Jovovics maradt, aki a twitterén szépen posztolt pár képet a 3 testőrben viselt jelmezéről.

human
írta
2010. 07. 06. 05:25
megjelenés
3
hozzászolás


Fejlemény a Bioshock ügyében

Úgy néz ki mégis lesz a filmből valami. Legutóbb azt hallhattuk, hogy a stúdió sokallta a költségeket, akkor még úgy nézett ki a Karib Tengereket elkövető Verbinski rendezi. Hát úgy tűnik a költségek faragássa közben új rendezőt is kerítettek, mégpedig a 28 héttel későbbel és Intactoval (nézzétek meg) a háta mögött parádézó Juan Carlos Fresnadillo-t.

human
írta
2009. 08. 25. 03:58
megjelenés
11
hozzászolás


Várnak a Bioshock filmmel

Korán örültünk, hogy viszonylag normális kézbe került egy játékfeldolgozás, a Bioshock–film ügye. Hát igen, az Universal megijedt a jövőben esetleg felmerülő költségektől, ezért egyelőre leálltak, és nézik mit lehetne tenni (reméljük lehet valamit). Biztos nem akarnak 150 millát pumpálni a filmbe, kac-kac, de igazából mit vártak egy víz alatti, széteső városban játszódó filmtől, hogy olcsó lesz?

human
írta
2009. 04. 26. 12:20
megjelenés
10
hozzászolás


Csak röviden: Year One of Myers’s Shadow and stuff

A mostani Halloween 2-ben csomót lesz Mike Myers álarc nélkül, ezt a maszkmester erősítette meg.

A Year One valahogy nem tudja megkapni azt a bizonyos pg-13 besorolást az MPAA-tól, mert hiába vágtak a filmen az első beadás után, az még mindig kevés volt — vagyis sok felnőtt tartalom maradt benne.

A Sony filmet tervez a Shadow of The Colossus című gigafain játékból, ami akár jó is lehetne, hiszen a különleges játékból valami jó is kisülhetne, de a fekete leves még csak most jön: Justin Marks írja, aki a mostanában moziban futott/futó Street Fighterst írta…

Gore Verbinski pedig beintett a Disneynek picit, legalábbis közölte velük, hogy mostanában tuti nem a Pirates 4-et akarja forgatni, hanem inkább a Bioshock moziváltozatára vetett szemet. Ez egyben azt is jelentheti, hogy a tavaly bejelentett film tényleg el fog készülni valamikor. Mellesleg az Aviátort, Gladiátort meg Minden héten háborút jegyző John Logan körmöli elvileg a forgatókönyvet.

human
írta
2009. 04. 08. 18:23
megjelenés
9
hozzászolás


Komolyan veszik a Bioshock megfilmesítését

Biochock film készülEz ott kezdődik, hogy Uwe Bollt a közelébe sem engedték. Mondjuk a játék is átgondoltabbnak tűnik, mint egy Far Cry, nem meglepő, hogy arra Uwe csapott le. Na, a lényeg, hogy a Bioshock film nincs ilyen veszélyben. Az Universal Studiosé a megfilmesítési jog, és a rendezőnek Gore Verbinski-t tették meg. A pasi leghíresebb munkája talán a Karib-tenger trilógia Depp papával.

A játék amúgy egy “valami elromlott” víz alatti városban játszódik. A videók alapján a horror hatás is bejátszik azért amellett, hogy ilyen régi hangulatú, de mégis scifi helyszínen leszünk – hiszen víz alatti város tudtommal jelenleg nincs. Nem tudom van-e az ilyesmire is valami jó szó. Nyomasztó anyagnak néz ki, kíváncsi leszek hogy a napfényes tengerek majdnem mestere hogy bír el vele. Egy kérés azért akad: ne legyen majdnem három órás.

Talán a játék trailere jobban bemutatja miről lesz itt szó.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2008. 05. 10. 17:25
megjelenés
27
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.