Bloodshot: tökéletesen semmilyen

Tegnap néztem, és már elfelejtettem Vin Diesel újabb franchise kereséséből a részleteket. Bár Tom Hardynál kisebb név van ennek az élén, de szerintem a Bloodshot leginkább a Venommal hozható párhuzamba. A minőségük összességében nagyon hasonló. Kevesebb a humor, cserébe összeszedettebb a történet, már ha rá lehet ezt fogni.

klonggg

Ugye arról szól, hogy a főszereplő katona egy bevetés után hazatérve fantasztikus éjszakát nyom az asszonnyal, de másnap rájuk törnek, a nőnek annyi, és a férfit is fejbelövik ( Toby Kebbell lubickol a gonosz szerepben, hogyhogy nincs tele a net a gifjeivel). Valami cég megmenti (eskü nem tudnám megmondani a nevét fejből), méghozzá úgy, hogy a vérét telenyomja nanorobotokkal, amik képesek bármit rendbe hozni az élő szervezetben.

Bár eleinte nincs sok emléke hősünknek, de egy zene mindent előhoz, el is indul bosszút állni… és itt most nem lövöm le azt, amit a trailer megtett, de a történet csak a bosszúval indul be igazán. Olyan aranyos volt, ahogy apró utalásokkal elkezdték kibontani a dolgokat, közben minden néző tudta, hogy merre megy a történet. Viszont itt valamennyire érdekes is volt, hogy az első 20 perc nagyon klisés dolgait hogy fordították ki humorrá.

Jobban próbálhatnék pozitívumot keresni, de nem igazán találok benne kiemelkedőt. Pedig bírom Vin Dieselt, de a dörmögős, mackós viselkedése ide valahogy nem illett, főleg amikor terminátorként megy, és pusztít. Nyilván még mindig vannak úgy általában eredetsztorik, amik bejönnek moziban, de ehhez végképp nem így álltam volna hozzá, hanem valami későbbi küldetés közben kellett volna elejteni a karakter történetét.

Viszont minden kiadott reklámanyaggal ellentétben az akciójelenetek rendben voltak. Oké, a Budapesti nem annyira (meglepő:), főleg amit a végtelen hosszú Alagútban művelnek. Dinamika nélküli ahogy lelövik, keringenek mint fos a nem is tudom hol, megint lelövik, aztán megint. Valami horroros félelem lehetett a cél a látványos, véres félarc villantással, de hát minimálisan sem sikerült. Ellenben amikor már rendes ellenfelei vannak, azok a jelenetek működnek. Konkrétan van egy olyan üldözés, ami ütött, teljesen meglepődtem rajta.

Amúgy az egész olyan volt, mint egy sorozat pilotepizódja, aminek a végén az új kalandok felé hajtanak a hősök, vagyis hát antihősök. És igazán lehúzni sem tudom. Bár 2020-ba nem annyira illik a Bloodshot, olyan, mint valami MCU és DCEU előtti képregényfilm (ehm, Venom is olyan), de a földbedöngölés helyett inkább a semmilyen, felejthető végkövetkeztetés felé hajlok.

human
írta
2020. 03. 25. 14:49
megjelenés
12
hozzászolás


A Bloodshot is előbb érkezik

Vin Diesel nanorobotos akciófilmjét is online kölcsönözhetővé teszik. Mondjuk ezt csak a jövő héten, 24-én. Aki moziban nem rohant rá, az most majd most kiélvezheti. Vagy épp szörnyülködhet, nem tudom, kiderítjük majd, nem?

Ugye odakinn már a legtöbb mozilánc bezárt, és újra bemutatni meg nem sok értelme lenne a filmet nyár végén, vagy ősszel, ezért is lépek ezt meg, pedig csak a múlt héten került a mozikba a Bloodshot.

human
írta
2020. 03. 19. 03:19
megjelenés
6
hozzászolás


Bevételek: ilyen alacsony hétvége 20 éve nem volt

Az amerikai bevételekről van szó szokás szerint, hiszen sok film sorsát még mindig azok határozzák meg. Gondolom itthon sem volt erős a hétvége, de odakinn csak 2000 egyik hétvégéje múlja alul (amikor a The Watcher volt premier), még a 9/11 utáni hétvége is erősebb pénzügyileg. Mindezt az inflációhoz igazított számokkal nézve.

És ugye mostanában kapcsoltak, szóval a következő hétvégére nem csak filmek nem érkeznek, de az emberek még kevésbé akarnak majd menni.

Az Onward 39 millióval nyitott a múlt héten, erre most csak 10,5 milliót pakolt össze. A következő hetek miatt ez lesz a Pixar egyik legrosszabban hozó filmje? Igazi home videó sztár lesz amúgy, mert a kritikák nagyon jók.

A The Huntnak tök jól jött ősszel az a botrány, gondolták most kaszálhatnak, erre… 5,3 millió jött cska össze. A 18 milliós költségvetés és a reklámköltség így csak home videónál lesz meg itt is.

Ami tényleg vicces, hogy a Bloodshot a 9,3 milliójával felülmúlta az elvárásokat. Hiába na, Vin valamennyire hozta volna ezt a family nélkül (bár a költségvetést nem tudjuk), de most a világ tett be neki.

A hétvége becsült adatai, ezúttal bennhagytam a visszaeséseket:

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2020. 03. 16. 03:07
megjelenés
18
hozzászolás


A Bloodshot egyik akciójelenete

Vin Diesel pakol a filmben, méghozzá nanorobotokkal felturbózva, miközben hazudnak neki arról, hogy miképp lett “robotzsaru”. A lényeg, hogy a tovább mögötti jelenettel is próbálnak rávenni minket, hogy menjünk a heti premierre.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2020. 03. 12. 21:10
megjelenés
3
hozzászolás


Így készült a Bloodshot

Elmondják, hogy mennyire aktuális a technológia ilyen szintű térnyerése, és ezért is érezték fontosnak most adaptálni a Bloodshotot, amiben ugye nanorobotok alkotják a főhős vérét, és ezáltal kvázi halhatatlan. A Vin Diesel része az interjúnak vicces.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2020. 03. 04. 03:36
megjelenés
1
hozzászolás


A vérében van a szuperhősködés

Ami mondjuk érthető, hiszen Dom már mindent megcsinált a családdal, saját kis Avengerst toltak. Most nanorobotok segítik majd. Persze hülyülök, na nem a robotokkal. Az biztos, hogy képregényfeldolgozásról van szó, amit látszólag nem olyan sokan várnak.

human
írta
2020. 03. 03. 10:55
megjelenés
6
hozzászolás


Imaxben lövik a vért

A Bloodshot posztere eszembe juttatta, hogy még ez a Vin Diesel-film is jön mostanában. Bár a koncepció tetszik, de a reklámanyagok nem igazán győznek meg semmiről. Ez is mi itt?

human
írta
2020. 02. 20. 03:03
megjelenés
8
hozzászolás


A Bloodshot új poszterei

Vin Diesel múltját folyamatosan változtatja a cég, akinek most dolgozik, és ezért rengeteg rosszfiút (?) nyír ki. Volt új előzetes.

human
írta
2020. 01. 23. 03:39
megjelenés
7
hozzászolás


A Bloodshot új előzetese

Nekem úgy rémlik, hogy valahol év elején volt, de áttették márciusra, vagy csak ködösek az emlékeim?

A lényeg úgyis az, hogy új előzetest kapott Vin Diesel akció-sci-fije, képregényfilmje, amiben manipulálják az emlékeit, és nanorobotok tartják életben. Meg pörgésben.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2020. 01. 15. 03:53
megjelenés
14
hozzászolás


Nézzünk filmet: Bloodshot

Most komolyan, mi a fene ez az előzetes? Olyan fordulatokat lőnek el, hogy beszarás. Ennyire nem bíznak benne, vagy ennyire azt hiszik, hogy nem számít ha ellövik?

A főszereplő Vin Diesel, egy szuperkatonát alakít, akit nanorobotokkal visszahoznak az életbe. Az utolsó emlékei egyike, hogy valaki megölte a nőjét, így elindul bosszút állni. De nem minden az, aminek látszik, és nagyobb az ár, mint elsőre tűnik. És… még sok mindent lehetne írni a történetről, ami a hivatalos leírásban nem volt ott, de basszus, az előzetesben igen.

Pedig amúgy faszának néz ki a film, negatívnak tűnők, de ez most csak a marketing osztálynak szól, mert egy jobb blockbusteres hülyülés simán meglehet a Bloodshotban.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2019. 10. 21. 14:09
megjelenés
22
hozzászolás


- A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.