Itt az új Garden State, avagy minden 15 és 25 közöttinek jött egy néznivaló, a nem oda tartozónak pedig kis nosztalgiajárat, csak modernebb zenékkel.

A története pofonegyszerű: a főszereplő fiatalon is az elérhetetlen idősebb szerelem felé kacsintott, és a főiskolát elvégezve is ezt teszi, de némi felnövéstörténet után rájön, hogy inkább a jelenjét szeresse, ne pedig egy képtelen vágyálmot. Nem lehet előresietni az életben. Ennyi. Konkrétabban fiatalok konfirmálásán lesz party-mester a főszereplő, és eközben beleszeret egy fiatal anyába, akit Dakota Johnson alakít. Ahogy próbál közel kerülni a nőhöz, úgy ébred rá lassanként a fent említett dolgokra.

Az egészet sújtja kicsit, hogy a főszereplő az író és a rendező is egyben, így a karakter korához köthető hibáin kívül nem meri jobban árnyalni a karakterét, akit amúgy nem is játszik olyan jól, bár az értetlen mosolya működik. Érdekes mennyire kilóg színészként a gárdából, de megértem, hogy miért nem engedte át másnak az alakítást Cooper Raiff, annyira személyesnek érződik a Cha Cha Real Smooth.

Nem tökéletes a film, de simán lepörög a játékidő, és ha valaki nem tartozik az említett korosztályba, nekik ott van Dakota Johnson empatikus kapcsolatnak, aki a fiatal srácot a végtelen és elhalasztott lehetőségek nosztalgiájaként nézi. Vagy lehet ez csak nekem adott jó kapaszkodót.

A Garden State kapcsolatot a remek soundtrack is tetézi. Popdalok ezerrel, de egy pár év tökéletes lenyomata a sok depressziós rap, amire úgy nézünk majd vissza 10 év múlva, mint a Garden State soundtrackre. Összességében kevésbé filmes a Cha Cha, mármint technikailag, mint az említett Zack Braff mű, de még elmegy, viszont nem lesz akkora hivatkozási alap.