Companion

A Társ nézése közben azon gondolkoztam, hogy mi választ el egy “sima” Black Mirror epizódot egy tényleges mozitól. Nem leszólni akarom (az amúgy épp visszatérő) sorozatot, vannak remek részei, és iszonyat hatásos tud lenni, de lehet feljebb lépni. Konkrét példának az Ex Machina jut eszembe, aminek az ötletét sokféleképp ki lehetett volna bontani, de megvan benne az a plusz, amitől mozifilmként gondolok mindig rá. Na a Companion ennek az ellentéte!

Nehéz a filmről konkrétan írni, de… Na, inkább az a helyzet, hogy egy ötlet van benne, amit nem ismerve élvezhetőbb a Companion, viszont ezt már a trailer is ellőtte, szóval ezért nehéz. Mondjuk asszony nem tudta mi lesz, és így sem volt számára igazán átütő a film, szóval ez sem garancia semmire. A lényeg, hogy amit a reklámokban mertek mutogatni, azt én is felfedem. Igazából mindig igyekszem ezt tartani, tudjátok hogy állok a spoilerekhez a kritikákban, de most külön kiemeltem, mert igazából ők sem tudták miképp reklámozzák.

Ez amúgy egy külön posztot is megérhetne, mivel szerintem aki jelenleg filmet ír, és nagy fordulatot akar bele, annak érdemes a fordulat előtti részt is baromi izgalmasra vagy érdekesre írni, kvázi külön kezelve azt, hogy lehessen reklámozni a filmet. Na meg hogy szórakoztató legyen az a része is nyilván.

A lényeg, hogy a soroz… basszus, freudi elgépelés volt, amit bent hagyok. Szóval a film története a közeljövőben játszódik, ahol már simán rendelhet teljesen emberszerű szexrobotot mindenki magának, olyat ami a programozása miatt teljesen és határtalanul szerelmes belé. A szinte főszereplő is ezt teszi, de a sok szex után valami másra is akarja használni a “gépet”, így jailbreakeli mielőtt vidéki kimozdulásra megy a barátaival és az egyikőjük milliárdos szeretőjével. Nyilván elszabadulnak a dolgok, fröcsög a vér.

A sok felvezetés után lehet földbe döngölést vártatok, de egyáltalán nem úgy éreztem közben, mert az alapon felül még volt pár apróbb ötletük, és néhol a fekete humor iszonyat jól állt a filmnek (a Lil Boo Thang duplázás!), amit csak tetézett Jack Quaid seggfej karaktere. Egyszerűen csak a megvalósításban nem volt elég plusz. Valahogy nem jó erővel emelkedtek a tétek, és most nézem, hogy csak másfél órás kb., közben meg vagy kettőnek érződött, ami sosem jó jel. Viszont így is mosolyogtam párszor rajta, és az elszabadulás után Sophie Thatcher robotja is jobb alakításnak tűnt.

Ellenben ami nagyon nem működött, hogy ténylegesen miről is akart szólni. Mármint kinyomja a szemünket a női szerep, és hogy mit várnának el páran tőlük, de a Companion az igazi társdarabja, a sokkal drágább Don’t Worry Darling szintjén nyúl hozzá, csak szórakoztatóbb annál (de csúnyább, mivel olcsóbb, az a film production designban baromi erős). Semmi igazit nem tud megragadni ez a film ebből a szempontból, csak egyet durrant. Mondjuk most elnéztem az író-rendező Drew Hancock eddigi munkásságát, hát nem meglepő a tévés érzet, nem sikerült a feljebb lépés neki sem.

Amúgy a kezdésben említett gondolat egy másik filmre is rányomta nekem a bélyegét mostanában, lesz írás róla. Mindezek mellett nehéz elmenni amellett, hogy a Black Mirror mennyire rányomta a bélyegét a sci-fire, tulajdonképpen megemelve a padlót, a minimumot amit hozni kell. Azért a Companion letette amit kellett, de semmi extra. Azt hittem valamennyire gyöngyszem lesz, ehelyett “csak” egy szórakoztató semmiség, amivel simán elvoltam és ilyen próbálkozásokat azért nem is rossz nézni, viszont nehezen hiszem, hogy valaha is eszembe jut majd.

human
írta
2025. 03. 31. 15:24
megjelenés
14
hozzászolás


Dog Man mindent visz!

Vagyis a hétvégét brutálisan behúzta a családi animációs. De jött más is.

A Dog Man a gyerekes szülők számára gondolom ismerős lehet, és most megérkezett mozis eseményként is, hogy 36 milliát hozzon odakinn rögtön, és mivel 40-be került, így a harmadik hetén már profitban lesz valószínűleg. Itthon most februárban jön, nem kell sokat várni a hazai rajongóknak. Ha jól értem ezzel a bevétellel túlteljesített a Dog Man, a második legnagyobb januári animációs filmes nyitás lett, csak a Kung Fu Panda 3 előzte meg a 41.3-mal anno.

A másik nyitány a Companion volt, a szexrobot hackelős, vagy mivel árulták, de elvileg csalóka a trailer róla. 9.5-ös kezdés Amerikában, 15 milla már összesen, miközben 10-be került, szóval még a reklámot is beszámolva viszonylag jól fog hozni. Az emberek ki voltak éhezve valami újdonságra? (Mondjuk nem lep meg a sikere, hiszen a Blue Mountain State egyik írója készítette!;)

human
írta
2025. 02. 03. 14:52
megjelenés
5
hozzászolás


Companion-előzetes: did you jailbreak your sexbot?

Jack Quaid töri fel a szexrobotját, de valami sokkal elborultabbnak tűnik a film, jó pár elszállt vérengzéssel. Lehet csak a lényeget ragadták meg a videóban, végtére is januári premier, de egyelőre jónak tűnik.

A trailer mellé még egy részlet is van.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2025. 01. 09. 03:59
megjelenés
2
hozzászolás


Companion-előzetes

Valami androidos sci-fi horror Drew Hancock rendezésében, a főszerepben Jack Quaiddal. Igazából nincs is sok infó a történetről, de valami elborulást ígérnek. És tudom, kicsit elcsépelt, de azért vicces “a notebookért felelősök” duma a trailerben.

Csak januárban mutatják be.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2024. 10. 03. 03:34
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


Kecsap: El Muerto, Companion, Sonic the Hedgehog 3, Wicked Part 2, Mission Impossible 9, Paul Thomas Anderson, Mortal Kombat 2, Apartment 7A, The Assessment, Paddington 3, Ali G

Christopher McQuarrie azt mondja, hogy az idei és a következő Mission Impossible “lezárós hangulata” utánra is vannak ötleteik, ha úgy adódik.

Elizabeth Olsen & Alicia Vikander lesz a disztópikus The Assessment sci-fiben, amiben a klímakatasztrófa már tönkretette a világot.

A nagyon valósnak, tényleg tervezett filmnek tűnő El Muerto lekerült a Sony premiernapjáról. Ez volt a hét korai részében a hír, erre hétvégére már jött a One Take-től, hogy Bad Bunny kilépett a Pókember-gonoszos filmből, szóval az előbbi felvezetőm be is teljesedett 2-3 nap alatt. Érdekes módon a Kraven előzetes után távozott… A Sony amúgy továbbra is meg akarja csinálni elvileg, csak más főszereplővel.

A Mortal Kombat 2 forgatása előtt a stáb.

Paul Thomas Anderson feltehetően a Warnerhez megy a következő filmjében, amiben a pletykák szerint Joaquin Phoenix, Viggo Mortensen, és Regina Hall is feltűnik.

Az Elvis Presley örökösök már most lehúzzák a Priscilla filmet, amihez jött ugye előzetes, és a házasság sötét pillanatait sem hallgatja majd el az Elvis filmmel ellentétben.

Jön a Rosemary’s Baby előzményfilm, az Apartment 7A Julia Garner főszereplésével.

Rupert Friend is benne lesz a Companionban, amit a Barbarian rendezője készít.

Sacha Baron Cohen valami új projektet tervez, ami az Ali G karakterére épülne.

A Sonic the Hedgehog 3 augusztus végétől forog.

Oliver Stone leszólta a John Wick 4-et. “Undorító” “videójáték”.

Antonio Banderas, Rachel Zegler, Emily Mortimer, és Olivia Colman is várható a Paddington 3-ba, amiben a medve Peruba megy.

A Wicked Part 2 előrébb jött egy hónappal, 2025 december helyett már novemberben lehet majd élvezni.

Elhunyt Frederic Forrest.

JLaw csirkét eszik, és egy másik bónusz videó.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2023. 06. 25. 16:42
megjelenés
9
hozzászolás


Kecsap: Brave and the Bold, Companion, Deadpool 3, Barbie, El Muerto, Christmas Eve In Miller’s Point, Argylle, Not Without Hope, Is This Thing On?, Presence, Restore Point

Mivel a The Flash alulteljesít, így mindenképp érdekes, hogy a rendezője, Andy Muschietti kezébe került a The Brave and the Bold, ami ugye a Robin film.

A Variety összefoglalta a harcot az amerikai IMAX képernyőkért, hiszen a Mission Impossible 7 csak 1 hétig lesz rajtuk, mivel utána Nolantól jön az Oppenheimer, ami IMAX kamerákkal forgott és a szokásos 2 hét exkluzivitás helyett hármat kapott. De közben az MI mögött Cruise áll, aki mindenkinek sok pénzt lapátolt tavaly a Top Gun 2-vel. Mindez mögött az áll, hogy valójában több prémium vászon kell odakinn, mert azok egyszerűen jobb átlagot hoznak sokkal. Mi meg itthon kínunkban nevetünk a “harcon” az 1 darab IMAX-ünkkel.

Képen a Restore Point, egy noir sci-fi, amiben gyilkosságok áldozatait lehet visszahozni az életbe az agyuk másolata segítségével. A nyomozócsapat egy pár ügyét vizsgálja így, de csak az egyiküket tudják visszahozni.

Összejött a Christmas Eve In Miller’s Point gárda, a komédiában ők lesznek: Michael Cera, Elsie Fisher, Maria Dizzia, Francesca Scorsese, Ben Shenkman, Gregg Turkington, Sawyer Spielberg, Matilda Fleming. A forgatásnak már vége, de csak most derült ki minden név. Egy család 4 generációjának utolsó karácsonya az évtizedes otthonukban.

A Henry Cavill főszereplésével készült Matthew Vaughn által rendezett kémfilm, az Argylle jövő februárban jön.

Not Without Hope címmel forgat túlélő filmet Joe Carnahan. A szereplőgárda: Zachary Levi, Josh Duhamel, JoBeth Williams, Quentin Plair, Terrence Terrell, Marshall Cook, Floriana Lima. Egy 2009-ben történet tengeri szerencsétlenségről, és az utána a nemzetet lekötő mentőakcióról.

Sophie Thatcher (Yellowjackets) lesz a Companion sci-fi főszereplője.

Zazie Beetz nem lesz benne a Deadpool 3-ban.

A Mortal Kombat 2 is alakul, hiszen már velük van tele, vagyis ők csatlakoztak a visszatérő szereplőkhöz: Martyn Ford, Desmond Chiam, Ana Thu Nguyen & Damon Herriman. A történetet még rejtegetik, az első résszel szemben talán most egy tényleges Mortal Kombat lesz, nem csak bemelegítés.

Bradley Cooper újra rendez és főszerepel, bár utóbbian Will Arnett segít be neki az Is This Thing On?-nál. A tartalomról nem fedtek fel semmit, hiszen nem is nagyon készül a forgatókönyve az írósztrájk miatt.

Steven Soderbergh horrort rendezhet Presence címmel, amiben egy kisvárosi házat megszáll valami ismeretlen jelenlét.

A Barbie film PG-13 besorolást kapott.

Egy nagy interjú Taika Waititvel.

Augusztusban forog Bad Bunny-val a Sony képregényfilm El Muerto.

Elhunyt Cormac McCarthy, a No Country for Old Men könyv írója, aki épp a Blood Meridian adaptálásán dolgozott.

Elhunyt Treat Williams, rengeteg film sztárja, köztük a Hairé.

Elhunyt Glenda Jackson, akinek két Oscart érő alakítása is volt.

Videónak a John Wick 4 bunyói a rendezővel:

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2023. 06. 18. 16:38
megjelenés
1
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.