Conspiracy

Val Kilmer végképp a B szintre süllyedt? Merthogy néztem ezt a filmet, és egy pillanatra sem volt más, mint egy egyenesen videóra készült másfél óra. Stupid. Sajnos nem a jó értelemben vett szórakoztató hülyeség, hanem a készítők által is túl komolyan vett 90 perc. Talán a végső nagy leszámolásnál lehetett látni egy szikrát abból, hogy “mégsem kéne annyira vérkomolyan vennünk magunkat”. Erre fel rögtön két ember mindenféle fedezék nélkül lelő vagy 20 ellenséget akik épp tüzelnek rájuk.

Val Kilmer ül egy pading a Conspiracy című filmben
“Megjöttek a számlák – most kéregessek vagy elfogadjam ezt a főszerepet?

De kezdjük az elején. Ott még tökös lopakodó harcost alakít Kilmer, aki egy akcióban súlyosan megsérül, miután elintézi az ellenséget. A következő képekben meg New York-ban ül egy ágyon, és cserélődnek mellette a jobbnál jobb félmeztelen nők. Közben meg egy bajtársa hívogatja, hogy Arizonában segítsen már neki egy kicsit. Nosza, útra is kell, miközben folyamatos flashbackjei vannak a balul sikerült akcióra. Mire busszal odaér a mexikói határhoz a barátja már sehol, helyette a kisváros “főnöke” nem nézi jó szemmel, amikor őt keresi… A többit kitaláljátok, anélkül, hogy a filmet láttátok volna.

Bár kicsit túl gömbölyű már Kilmer feje, hogy a speckó alakulatos múltat elhiggyük, hiszen inkább olyan elkényeztetett fehéremberes, de a hidegség még felvillan azért néha, így a filmnek nem az ő játékával van baja. Mint ahogy a rossz oldalon álló Gary Cole is hozza a megszokott nem A-listás, de elfogadható minőséget. A filmmel az a baj, hogy kiszámítható, emellett megvalósításilag is gagyi. A csúcspontja nevetséges, az oda vezető úton meg 1 pontnyi érdekesség akad, így 3/10 a végeredmény. Egyszerűen nem vehető komolyan (még egy nagyobbösszeesküvést is beleszőttek, de minek), sima agyatlan funnak meg kevés.

human
írta
2008. 03. 12. 21:45
megjelenés
13
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.