Csempészek (Contraband)

A film aminek borzasztó trailere volt, ezért nem annyira érdekelt, erre meglepetés jó. De most tényleg, a vagy 7 számot tartalmazó baromi hosszúnak érződő bemutató alapján úgy élt a fejemben, hogy valami elnyújtott, 2,5 órás unalomról van szó, erre amikor körömreszelés helyett végül ezt választottam, akkor rögtön meglepett, hogy csak 100 perc, és hogy mennyire élvezetes.

Contraband képen a főszereplő Whalberg

Ezúttal a cím sem átverés, tényleg csempészésről van szó. Bár a trailer mutatott akciót, de ahhoz Mark Whalberg karakterének nem sok köze van, konkrétan csak végignézik az egészet. Akkor mi van a lövöldözés helyett? Viszonylag érdekes módon bemutatják miképp is kéne csempészni. Legalábbis élvezetes filmes szinten.

Rögtön ott kezdődik a buli, hogy a csempészéshez egy csapat kell, amolyan heist movie módra. A többségnek meg is van a helye a tervben. A másik, hogy azért a vámkommadó sem idiótának van bemutatva, szóval viszonylag ügyesen kell kicselezni őket. Ide már csak egy kis fennakadás kell az árú beszerzésébe, és kész is vagynk.

A családja fenyegetésével veszik rá a főszereplőt egy utolsó munkára – mondanom sem kell, hogy az asszony kedvéért akasztotta szögre a bűnös melót. Talán pont ez a film leggyengébb szála. Nem annyira éreztem erősnek a pisztollyal a nő előtt hadonászó senkit, azt hogy komolyan kéne vegye a főhős a dumáját: konkrétan csak le kellett volna nyomnia picsába.

A Contraband amúgy remake, Whalberg mostanában az északi filmekre kattant rá. Elvileg kicsit akciódúsabb, de az eredetihez hű lett. Mondjuk ezt akár el is hiszem, hiszen az első fél óra után átcsúszott a szórakozás zónába, addigra a sötét, realista fényképezés is megszoktam, így végül a 7/10 simán jár neki. Kicsit erősebb gonoszakkal, így erősebb családi szállal kúszhatott volna feljebb.

human
írta
2012. 05. 20. 03:46
megjelenés
13
hozzászolás


Contraband Angliában

Az UK-ban vetített trailert nézhetjük meg most. Ez az amiben Mark Whalberg már kilépett a bűnöző életmódból, de kénytelen egy munkára visszatérni.

<a href='http://video.uk.msn.com/watch/video/msn-exclusive-contraband-trailer/2tmc4hww?src=v5:embed::' target='_new' title='MSN Exclusive - Contraband - trailer' >Video: MSN Exclusive &#8211; Contraband &#8211; trailer</a>

human
írta
2011. 11. 08. 12:07
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


Contraband-poszter

Mark megjött a zsémmel amit azért kapok, hogy írjak a filmről. Haha. Na jó, a trailer alapján semmi extra nincs benne, de ha épp nem lesz jobb dolgunk, akkor tuti elmegyünk páran rá. Vagy megnézzük máshogy. Még akkor is, ha furcsa a ragasztószalag az arcra.

A Contraband poszterén Mark Wahlberg

human
írta
2011. 10. 20. 03:03
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


Contraband-előzetes

Mit csinál mostanában Mark Wahlberg? Hát akciófilmet forgatott. Rajta kívül feltűnik még Kate Beckinsale, Ben Foster, Giovanni Ribisi, Lukas Haas, és J.K. Simmons.

A főhős maga mögött hagyta a múltját, de kénytelen egy munkára visszatérni, hiszen egy szerette kerül bajba. Túl sok a zene váltás és a történet mesélés, de egy korrekt akciófilmnek tűnik azért.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2011. 09. 29. 22:36
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.