Blockbuster watch: A doktor rendelt

A Marvel eredetfilmei között a Doctor Strange ha jól látom, akkor a második helyen nyitott. Az Iron Man persze utolérhetetlen volt számára, de a Captain America, a Thor, az Incredible Hulk és az Ant-Man ütve lett. A Doktor 85 millióval nyitott, ami egy amerikai 200-as finist simán érhet. Persze a világ többi része sem volt rest, már 240, 7 millát pengettünk a perselybe.

null

A hétvége durva száma még: a Disney filmjei összesítve átlépték a 6 milliárdos bevételt idén. Ilyen még nem történt.

A Trollsal nem foglalkoznék túlzottan a heti premierek közül, elmegy a 46,5 milliós nyitás, de a Dreamworks kicsit nagyobb számokban bízhatott. A nemzetközi bevételekkel azért kicsit nyugtathatják magukat.

Ami még érdekesebb az a Hacksaw Ridge, ami 15,1 millióval indított, és ugye Mel Gibson visszatérése a rendezéshez. A kritikák jók, gondolom hiába jó háborús film, a múltja miatt Oscarra esélytelen, de ha anyagilag teljesít, az csak jót jelenet számunkra, mivel Gibson elég jó rendező, ahogy azt az Apocalypto-val, a Rettenthetetlennel bizonyította már.

Az amerikai hétvégi bevételek: Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2016. 11. 09. 04:14
megjelenés
23
hozzászolás


Doctor Strange

Eszméletlenül gyönyörű ez a film. Valami igazi pozitívummal akartam kezdeni, hogy a Marvel novemberben is utalja a szokásos pénzt. Viccet félretéve, a közepes sztorit a hátára kapja a látvány, és viszi amíg tudja.

strange1

Sajnos a történet számomra unalmas volt, hiszen újabb eredetsztori, méghozzá eléggé Iron Manes. Egy sikeres egoista figura súlyos sérülést szenved, ami után átértékeli az életét és a viselkedését. Na meg szuperhőssé válik. Ezúttal nem egy személyi páncél, hanem egy varázsló a végeredmény, aki dimenziókon és időkön át küzd egy sötét gonosszal és annak csatlósával.

Mivel eredettörténet, így sajnos a szokásos Marvel bajok sújtják ezt a filmet is: gyenge gonosz, front heavy, avagy az elején levő nyugis építkezés miatt vagy 160 perces kéne legyen, hogy tényleg ki tudják fejteni a bonyodalmat is, amiben eléggé furcsa ugrások vannak néhol (a gonosz második támadása pl.). Szerencsére még épp összeáll egy alap történetté.

strange2

Most jön a de, nyugi. A látvány. Tudom, megint ezt emelem ki, ez van. Nekem fura amúgy, hogy most sokan említették már a fasza akciókat, közben meg a Strange ebben kicsit a Thor 2-re hasonlít, amiről meg nem sok jót hallottam (nekem anno tetszett a végén a káosz). De ezt félretéve is azt kell mondanom, hogy az össze-vissza hajlított valóság közepén való harc lenyűgöző.

A másik pozitívum, ami felhúzta a filmet, hogy igazi színészekkel tolták tele. Cumberbatch arrogáns sebészként és magabiztos mágusként telitalálat. A “szerelmi” szál Rachel McAdams-szel nem volt annyira tipikus, és elbírta a csaj. Chiwetel Ejiofor már régóta kedvencem és remek sidekick.

strange3

A legnagyobb húzás az volt, hogy ha már b*sztak megalapozni a gonoszt (igazi Marvel-film), akkor legalább a castingjában remekeltek, mivel Mads Mikkelsen már a jelenlétével is feldobja az egészet. Valahogy benne van a tekintetében, hogy oka volt a gonosszá válásra, hiába nem mutatták. Szemben egy Jesse Eisenberggel vagy Lee Pace-szel, hogy mindkét képregényuniverzumból említsek negatív példát. Szóval Mikkelsen simán finomít a Marvel betegségen. A következő gonosz pedig kellően meg lett alapozva.

strange4

Ezen kívül még nyilván a humort kéne megemlítenem, hiszen a komoly kezdés után néha nagyon jól enyhítették a feszültséget vele. Szóval igazi blockbuster a végeredmény, ami után az ember vidámabban jön ki a moziból. Aki kevésbé van tele az eredettörténetekkel, az meg főleg jobban szórakozik majd, mint én, akinek az első óra egy kicsit unalmas volt. Nem azért, mert csak az akcióra vágyom, csak ez a ráébredés-kiképzés dolog nekem túl sablonos.

(Az viszont máig rejtély számomra, hogy 8 évvel az Iron Man 1 után emberek még mindig nem várják meg a végefőcímet. Ahol néztem mindenki kiment alatta. Ezúttal két jelenet van, és mindkettő elég jó teaser a jövőre nézve.)

human
írta
2016. 11. 03. 19:35
megjelenés
56
hozzászolás


Strange EW

A Entertainment Weekly címlapján ropja teljes jelmezben a Doktor.

ew-strange-doctor

human
írta
2016. 10. 12. 18:24
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


Az IMAX és a Doctor Strange

Még egy videó jött a Marvel nem is olyan sokára érkező filmjéhez, ezúttal az IMAX finanszírozásával… A sok PR szöveg mellett újabb, eléggé elszállt képkockákat is kaptunk.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2016. 10. 10. 18:19
megjelenés
1
hozzászolás


Kevin Feige magyaráz

A Marvel filmek főproducere, az MCU-t kézben tartó csávó elmondja, hogy Doctor Strange miképp képviseli a természetfelettit a Marvel képregényes, és idővel filmes univerzumában. Videó a tovább mögött.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2016. 10. 07. 03:37
megjelenés
5
hozzászolás


- A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.