Bevételek: Songoku vs. First Name: Mister, Last Name: Glass

Shyamalan megint majdnem visszatért, mert végül is a Glass bevételét lehet talicskán tologatni, de a film meg olyan, amilyen, mégis valahogy a közönségét rendszeresen beeteti. Szóval akkor legyen inkább az elmúlt hét győztese Songoku.

Shyamalan box office kalandozása egy külön cikket érne meg, úgyhogy kapjuk el inkább ott a fonalat, hogy két nagyköltségvetésű gyalázat (The Last Airbender, After Earth) után elkezdett aprópénzből dolgozni, hogy újra felépíthesse magát, ami anyagilag sikerült is, de az elmúlt hétvégén szakmailag a Glass-szel lehet ismét lábonlőtte magát.

Még 2015-ben a Visitet mindössze 5 millió dollárból forgatta és keresett vele 65 milliót csak otthon, a 2017-es Splittel erre meg még halmozottan rálicitált: 9 milliós büdzsére 138 millió Amerikában és 278 összesen globálisan. Nem csoda, hogy örömittasan tapsikolt minden érintett, amikor a Glasst elkezdte forgatni, hiszen innen gyakorlatilag nem lehetett bukni, pláne nem 20 milliós költségvetéssel. Az időzítés is tökéletes, hiszen az év első hosszú hétvégéjén a hétfővel együtt nagyot lehet villantani, el is bízta magát kicsit a Universal és 50-60 millió környékére várták a kezdést, ami viszont reálisan mindig is jobban közelített az aktuális, 40 milliós nyitáshoz.

És ez jó pénz Shyamalannak, habár a Split lefutását esélye nem lesz ismételni, sőt a 100-as határ bevétele is kisebb bravúr lenne ilyen visszajelzések mellett. Bruce meg ki tudja örül, vagy sem, olvassa le az arcáról az, aki tudja (legutóbb a Hell reklámban láttam utoljára őszintén mosolyogni), de nem tennék sok pénzt arra, hogy neki lesz még komoly mozis sikere/karrierje valaha.

Na és azért érdemelt külön említést az intróban a Dragon Ball Super: Broly, mivel a szerdán elstartolt film nagyon komoly átlagot dobott be a közösbe, hogy aztán a hétvégén mindössze 1233 moziból megszerezze az aktuális bronzérmet, és végül 10 millióval nyisson.

A régiek közül az Upside szépen tartotta magát, és 60-ig simán elmegy, az Aquaman átúszott a 300-as határon, a Mule pedig hasonlóan nagy bravúrral nem sokára eléri a százast otthon.

A hétvége becsült amerikai bevételei: Folytatódik a bejegyzés »

abelh
írta
2019. 01. 21. 17:02
megjelenés
13
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.