Úgy tűnik Eddie hazai fellépésnek sokkal kisebb hypeja volt, mint a Louis CK-nek, ami valahol érthető, de azért mégiscsak ismét egy nagyobb komikus látogatott el hozzánk. Kár, hogy maga a show rosszabb volt, vagyis ez a humor nekem nem tetszik annyira.
Várjunk, gonzósabban kellett volna kezdeni: a kongresszusi központ elé kicsit aggódva érkeztem ezen a napos, de szeles márciusi napon, hiszen legutóbb egy hatalmas sort kellett végigállni, ami már 1 órával az ajtónyitás előtt kinőtte a parkolót. Most alig páran lézengtek a bejárat előtt, ezúttal senki sem aggódta túl. Az épp épülő parkoló előtt gyülekeztünk nyugodtan, amikor… és még 3 bekezdés a lényeg előtt, mert karakterszám.
Viccet félretéve nyilván a humor az egyik legszubjektívebb stílus — ez hogy sikerült –, de a felvezető komikusok hiánya már alapból nehezebb belerázódást ígért az amúgy sem hosszú fellépésbe. Ehhez hozzávesszük Eddie stílusát és azt amiről beszél, és már el is ment 20 perc.
Amúgy tényleg ez volt számomra a fő gond, valahogy a mindennapi helyzetekben, az embereket általánosan is foglalkoztató dolgokkal foglalkozó komédia hozzám közelebb áll. Ez meg egy kicsit olyan, mint valami óra az iskolában. Persze technikailag látni a poénokat, megvan az alap, az emlékeztető és a csattanó, az órában vissza-visszatérő motívumokkal, de mégsem szórakoztam olyan jól.
Az meg kifejezetten nem tetszett, hogy a halálcsillag étkezőjében jártunk már megint, persze új helyzettel.