Kecsap: Disney, Star Trek, Mortal Kombat, Bale, Don’t Breath Too, The French Dispatch, Mallrats folytatás, Ares, Druk, Bond főcím, Edge of Tomorrow 2

A Disney rebrandeli a 20th Century Fox-ot és a többi Foxot, mármint mindből kivágja a Fox szót, szóval 20th Century Studios and Fuck Searchlight Studios lesz belőlük. Üzletileg talán érthető, de nézőként ez azt az álmot hessegeti el, hogy a Disney majd a Fox brandet használja felnőtteknek szóló filmek és sorozatok gyártására.

Noah Hawley (Legion) azt mondta az új Star Trekről (gondolom reagálva a JJ Abrams kritikákra), hogy számára az akció csak akkor érdekes, ha tényleg előre viszi a sztorit. Meg azt is, hogy “új kezdet” lesz a filmje, ami azt is jelentheti, hogy Pine nélkül.

Hivatalos, hogy Billie Eilish csinálja a mostani Bond főcímdalát, ahogy a pletykában előkerült.

Eréndira Ibarra (Sense8) és Max Riemelt (Sense8) is érkezik a Matrix 4-be.

A Warner animációs Mortal Kombat filmet tervez Scorpion’s Revenge címmel. Joel McHale adja majd Johnny Cage hangját, és Jennifer Carpenter lesz Sonya Blade szinkronja.

Az alábbi kép Drukból, amiben 4 tanár azt feltételezi, hogy a mindennapi élet jobb lenne egy bizonyos szintű állandó véralkohol szinttel. Mindegyikük más mennyiséggel teszteli.

A díjnyertes Ex Machina képregényt a Legendary Entertainment adaptálja The Great Machine címmel. A főszerepbe Oscar Isaac érkezik. A történet egy visszavonult szuperhősről szól, aki New York polgármestere lesz 9/11 után.

Bár még nem sokat tudni David O. Russell új filmjéről, meg a castról sem, de úgy tűnik, hogy Christian Bale már benne van. Elvileg egy orvos és egy ügyvéd valószerűtlen összefogásáról szól.

Rodo Sayagues rendezi majd a Don’t Breathe Again című filmet, ami nem meglepő módon a Don’t Breathe folytatása. A producer Sam Raimi szerint “the greatest idea for a sequel I’ve ever heard.” amivel el is adták a projektet.

Wes Anderson következő filmje a The French Dispatch lesz, ami 1:48 hosszúságban beszél majd egy amerikai újságíróról, aki egy francia városban saját újságot csinál magának.

Így dolgoznak az Edge of Tomorrow 2 bonyoult idővonalán.

Leven Rambin (True Detective) szerepelni fog a Purge 5-ben. Plusz ezek szerint jön a Purge végső filmje. Mármint tényleg, elvileg idén nyáron.

Kevin Smith elkezdett dolgozni a Mallrats folytatás forgatókönyvén. A munkacím egyelőre Twilight of the Mallrats. Van egy ilyen fanmade poszter is mellé.

Robert Zemeckis az Ares című sci-fi thrillerrel jön majd. Egy asztronauta az afrikai sivatagban landol. Miközben próbál a családjához jutni, kiderül, hogy a küldetése egy nagyszabású összeesküvés része volt, és valami olyasmi van nála miatta, ami az egész Földet megváltoztathatja.

John Bernthal lesz a King Richard filmben Rick Macci edző.

Ja, kövessétek a blogot Facebookon.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2020. 01. 18. 16:02
megjelenés
13
hozzászolás


Lassan jöhet az Edge of Tomorrow

És ha már Warner, azért külön említést kap, hogy Matthew Robinson (The Invention Of Lying) pitchjében végre találtak egy olyan ötletet, amit elfogadtak az Edge of Tomorrow folytatásához. Nem árulták el, hogy micsodát, de azért várjuk? A céljuk visszahozni a bandát, a rendezőt, Bluntot, na meg Tom Cruise gondolom mindenképp kell. Bár érdekes, hogy mennyire ér majd rá a sztár, miközben 2 Mission Impossible filmet forgat.

human
írta
2019. 03. 02. 04:19
megjelenés
15
hozzászolás


Csak nem jön össze az az Edge of Tomorrow 2

Pár helyen úgy láttam, hogy Emily Blunt miatt nem forgatták le még tavaly az Edge of Tomorrow folytatását, de ha jól megnézzük mit mond, akkor csak félig tehet ő róla. A lényeg: Tom Cruise 2 hónappal a Poppins forgatása előtt befutott, hogy ősszel nekiállhatnának a filmnek. Hát a színésznő nyilván nem ért rá. Elvileg akkor már volt egy forgatókönyv, de most a projekt csúszásával egy másikon dolgoznak. Szóval egyáltalán nem csak Blunt miatt vannak fennakadások.

It’s a lot for all the stars to align for everyone to be free at the same time and available to do it at the same time. They asked me to do [it] two months before I started ‘Mary Poppins.’ Tom was like, ‘Can you go this autumn?’ and I was like, ‘No, I can’t go, I’m playing Mary Poppins for like a year, dude! I can’t do Edge of Tomorrow.’ Doug Liman has got an awesome idea and he’s excited and they just need to write it. There has been a script, but now I gather there’s another one in the works.

Plusz az a “nem ér rá mindenki egyszerre” az nagyon kamu szöveg szokott lenni, olyankor sütik el amikor valamit palástolni akarnak. Mármint persze igaz, ha szeretetprojektről lenne szó akkor tök érthető lenne egy “mindenki elfoglalt”, de egy blockbusternél szerződések és pénzek vannak, szóval mindenki igyekszik ráérni, ha komoly a dolog, és aszerint szervez előre.

human
írta
2018. 03. 28. 19:13
megjelenés
15
hozzászolás


Kecsap: Edge of Tomorrow 2, Blade Runner még kicsit, Hotel Mumbai, Enchanted 2, Oliver, Sword in the Stone, Gemini Man, új Halloween, Toy Story 4, Shazam, Detective PIkachu, John Wick 3,

Doug Liman azt mondja, hogy ha sikerül a naptárakat összehangolniuk akkor akár az Edge of Tomorrow 2 is lehet a következő általa készített film. Nyilván Tom Cruise-on sok múlik.

Roger Deakins beszél kicsit a THR-nek a Blade Runner 2049-ről.

A John Collee (Master & Commander) által írt Hotel Mumbai a Mumbaiban 2008-ban elkövetett terrorakciókról szól majd. Itt az első kép a Dev Patel, Armie Hammer, Jason Isaacs, és Nazanin Boniadi szereplésével készült filmből.

Az Enchanted varázslatos élőszereplős mese volt anno, és elvileg már kész a folytatás forgatókönyve. A cím Disenchanted lesz, és természetesen Amy Adams visszatér. A történet szerint a főszereplő hercegnő átgondolja a valóságról alkotott nézeteit. A filmet rendező Adam Shankman azt mondja, hogy ezután a dalok megírása következik.

Oliver remake is készül a Disneynél. Természetesen a Twist Olivér történetről van szó, és a forgatókönyvet a Hunger Gamesen dolgozó Danny Strong fogja írni hozzá, a rendező pedig a Hamilton darabbal minden díjat beseprő Tommy Kail lesz.

A Disney blokkot pedig azzal zárnám, hogy Juan Carlos Fresnadillo (28 Weeks Later) forgja rendezni a Sword in the Stone élőszereplős változatát, ami a fiatal Artúr királyról szól.

Ang Lee keze alatt akcióthriller készül legközelebb, méghozzá 2019 végére? A főbb szerepekben Will Smith és Clive Owen. A Gemini Man története baromi érdekesnek hangzik, bár tavaly láthattunk egy hasonlót: a főszereplő bérgyilkos fel kell vegye a harcot önmaga fiatalabb, erősebb klónjával. A női szerepre ők esélyesek benne: Tatiana Maslany, Mary Elizabeth Winstead, Elizabeth Debicki.

Will Patton is csatlakozik Jamie Lee Curtis mellé az új Halloween filmbe.

Stephany Folsom, a Thor: Ragnarök íróstábjának a tagja fogja készíteni a Toy Story 4 forgatókönyvét. Eddig annyit tudni, hogy egy szerelmesfilm lesz Woody-val és Bo Peeppel.

Ron Cephas Jones (This is Us) lesz The Wizard a készülő Shazam-filmben.

A Detective Pikachu is alakul, hiszen a főszereplő Ryan Reynolds mellé már Ken Watanabe (Inception) is csatlakozott a szereplők közé. Igyekezniük kell, ha a 2019 májusi bemutató tartani akarják.

Hiroyuki Sanada pedig a John Wick 3-hoz csatlakozott, ahol a gonoszt alakítja majd. A forgatást nemsokára kezdik, és ez is jövő májusi bemutatónak van tervezve.

Leonardo DiCaprio egy öregedő western sztárt fog alakítani a már említett Tarantino filmben.

Panos Cosmatos (Beyond the Black Rainbow) új filmjében a Mandy-ben Nic Cage mindenféle lényre vadászik majd. A rendező elvileg a zsanrák dekontrukciójában erős, szóval meglátjuk mi sül ki ebből. A poszter amúgy nem semmi.

human
írta
2018. 01. 20. 18:29
megjelenés
15
hozzászolás


The catch-up: Hansel and Gretel, Efron a Baywatchban, Beetlejuice 2, Wahlberg zsaru, Hanks vízre száll

Winona Ryder félve megerősítette, hogy lesz Beetlejuice 2. Keaton és hát ő is visszatér. Azért félve amúgy, mert elvileg top secret volt a projekt, viszont a Big Eyes-hoz kötődő interjúkban Tim Burton már elszólta magát. A forgatókönyv már készül, ezt forgatja majd Burton a Miss Peregrine’s Home for Peculiar Children után.

Sorsese és DiCaprio: The Devil in the White City. Ennyit elég is lenne tudni. Egy sikerkönyvből készül. A történet 1893-ban játszódik, és Caprio alakítja majd Dr. H. H. Holmes-t, a történelem első nyilvántartott sorozatgyilkosát.

Zac Efron lesz Dwayne Johnson mellett a Baywatch mozifilm főszereplője. Továbbra is 21 Jump Street szerű komédiát ígérnek, esetleg több akcióval.

Még több X-men: Apocalypse kép!

maybe-uniformsangel-image-1

Mark Wahlberg rendőrt alakít a Partners című akciókomédiában. A történet szerint beleszeret egy gyönyörű nőbe, akiről kiderül, hogy FBI ügynök, és azon az ügyön dolgozik amin ő. A forgatókönyvet Evan Turner írta, a rendezőt még keresik.

Az ugye még megvan, hogy Clint Eastwood csinál filmet a Hudson folyóra kényszerleszálló repülőgép és pilótájának történetéből. Tom Hanks alakítja Sullyt, most viszont kiderült, hogy Aaron Eckhart lesz a másodpilótája.

Tom Hardy lesz az egyik producere, na meg a főszereplője a 100 Bullets képregény feldolgozásának. Graves ügynököt alakítja, aki egy pisztolyt és 100 golyót tartozó bőröndöket osztogat gondosan kiválasztott embereknek. A csattanó, hogy elvileg bármit tesznek a lövedékekkel, azért nem lesznek számon kérhetők.

Bella Donna Boudreaux lesz a Gambit-film női karaktere. Az alábbi három nő esélyes a főbb szerepre.

2014 Ovarian Cancer Research Fund's Legends Gala at The Pierre Hotel - Arrivals Featuring: Analeigh Tipton Where: Manhattan, New York, United States When: 05 Nov 2014 Credit: Rob Rich/WENN.com

2014 Ovarian Cancer Research Fund’s Legends Gala at The Pierre Hotel – Arrivals
Featuring: Analeigh Tipton
Where: Manhattan, New York, United States
When: 05 Nov 2014
Credit: Rob Rich/WENN.com

Christopher McQuarrie megerősítette amit Tom Cruise a múlt héten mondott az Edge of Tomorrow kapcsán: lesz második rész. A színésznek van ötlete rá. A Warneren és Bluntot múlik minden, utóbbiról tudjuk, hogy vagy 1 évig még nem ér rá, de McQuarrie szerint hiába volt egyben az első film, ne temessük a folytatást előre.

Az Ice Age 5 címe Ice Age: Collision Course lesz.

Bruno Aveillan rendezi majd Hansel & Gretel: Witch Hunters 2-t. A csávó eddig reklámokat készített. Gemma Arterton és Jeremy Renner visszatér.

human
írta
2015. 08. 12. 03:49
megjelenés
13
hozzászolás


Tom Cruise a Daily Showban: M:I folytatás és Edge of Tomorrow 2

Cruise arról beszélt, hogy a következő Mission Impossible filmen mostanában fognak elkezdeni dolgozni (ötletelés, első vázlatok), és jövő nyáron forgatják majd. Plusz elejtette, hogy van ötletük az Edge of Tomorrow folytatására, amihez mindenkpp szükség lesz Emily Bluntra, aki viszont még 1 éven át nem ér rá. Szóval az sem most lesz.

Akit videóban érdekel az interjú annak:

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2015. 07. 30. 04:04
megjelenés
5
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.