Fűrész 4 (Saw IV)

Nos, elért oda a Saw sorozat, hogy már nekem is felkavarta a gyomrom, amit eddig nem tudott elkövetni (bár voltak már durva pislogások). A film egy boncolással kezdődik, és hogy is mondjam, durva. Nagyon durva. Ami tetszik a sorozatban, hogy szépen megpróbálnak összefűzni minden szálat.

Na nem mintha előre kitalálták volna, de mégis összesimulnak a részek valamennyire. Sajnos a 4. részbeli nagy fejtörőt 5 másodperc volt megfejteni, hiszen az ismétlődés, így a 4. részre, már elkerülhetetlen. Amikor áldozatunk megkapja a feladatát, akkor rögtön leesett, hogy érhet el sikert. Most akkor jobbprofiler vagyok, vagy csak tapasztaltabb filmnéző, mint az áldozat? Haha.

Saw 4

Amúgy a film nem volt túl erős, de valahogy jobban tetszett, mint a Fűrész három. Fondorlatosabb, vagy hogy mondjam. A szereplőgárda viszont katasztrófa. Gilmore Girls rajongók most forduljanak el: “Luke” az egyik főszereplő. A Szívek szállodájában imádtuk, az Aliens in Americában is jó, de elég karakterszínész a csávó, ilyen kvázi főszerepet mint amit itt kapott, én tuti nem osztottam volna rá. Egy FBI ügynököt játszik, aki nyomoz Jigsaw után. És hiába nem a legjobb színész “Luke”, még így is magasan veri a többieket. Nem tudom honnan szednek össze ilyen castot. Bement valaki egy amatőr színjátszókörbe és “ki jön szerepelni 10 ezerért” felkiáltással toboroztak embereket?

A csapdák? A szokásos szintet hozzák. Annyira már nem ötletesek, viszont fröcsög a vér, megy a sorozatra jellemző durvulás. A film megértését sokflashback segíti, azaz ha már el is felejtettük mi volt az előző részekben, segítenek visszaemlékezni. Ezen kívül Jigsaw: Begins hatás is érezhető kicsit. Nem is emlékszem, hogy ennyire felfedték-e már a múltját. Nincs is kedvem utánanézni.

Fűrész 4 értékelés

Ez bizony 5/10 lett. De valahogy mégsem számolok le a Fűrész sorozattal végleg, majd a következőre is szakítok időt. Ugye télen jön aSaw 5., hiszen ha Halloween, akkor Saw, de hogy nem nézem újra előtte a már leadott részeket, mint pár rajongó teszi, az is biztos.

human
írta
2008. 01. 10. 20:37
megjelenés
53
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.