Fűrész 5 (Saw V.)

Na ez az a rész, amit igazából csak Saw rajongóknak lehet ajánlani nyugodt szívvel, random nézőknek nem annyira. Vagy csak egyszerűen unalmas volt? Mondhatnám, hogy a film vége után ez volt az első gondolatom, a rajongós, de valójában már közben is végig ez járt a fejemben, mert hát egy kicsit unatkoztam. Amúgy kíváncsi lennék arra, hogy azok között, akiknek a Saw 5 tetszik, hányan gondolják azt, hogy a sorozatok gagyik. Mert ez az egész annyira TV-sorozat szerű, évente rendszeresen új rész, olyan ami teljesen kapcsolódik az előzőkhöz, hogy azt már leírni is felesleges. Kár, hogy ilyen sorozat nincs.

az egyik játékos a Fűrész 5-ben

Ha már a sorozatozással jöttem, akkor a történet említéséhez tökéletes lesz. Ha tévében menne, akkor ez lett volna a finálé felvezető rész. Vagy maga a finálé? Rengeteg mindent elővettek az előző részekről, és a háttérbe bezsúfolták a Jigsaw segítőket olyan “játékoknál”, ahol eddig azt hittük, hogy csak Jigsaw bácsi tevékenykedett. Egy rendesebb nyomozással mutatták be őket, ez lett volna a thriller szerű rész, közben meg azért megy egy játék, mert Saw film nincs csapdák nélkül. Hát a nyomozás gyenge volt, a játék pedig nem elég a teljes filmre. Mármint fröcsögött a vér, de inkább felvezető lehetne a komolyabb csapdákig, mert olyan gagyi volt az egész “miért vagyunk ott, mit kéne csinálnunk” dolog.

Igazából sokkal többet nincs kedvem írni, láttam már ennél sokkal jobb Saw epizódot is. A thrilleres tortúra pornnak van létjogosultsága, de nem így, hanem ennél sokkal izgalmasabban. Ez volt az eddigi legrosszabb Saw, pedig az első 2-3 még tetszett is, így csak 4/10-et tudok rá adni.

Ellenben a rajongóknak meg ez a rész talán üthetett, főleg ha rendesen emlékeznek az előző részekre, vagy mostanában nézték újra őket, mert akkor nem csak halvány memóriadarabokhoz kapcsolódik a visszautalások, hanem jobban összeáll egy nagyobb filmmé. Azért nekem is akadt pár “aha, szóval ez volt az pillanat”, olyanok amikre tisztán emlékeztem.

Amúgy Dexter nője szerepelt benne, de imdbn ellenőriznem kellett, annyira kitömték mellben, hogy alig lehetett felismerni.

human
írta
2009. 01. 09. 18:46
megjelenés
75
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.