Hiába ütötte az új Halloween Bondot, mégis mindenki Bourne és Batman hajával volt elfoglalva.

Persze kérdés sem volt, hogy nagyot fog menni az új Halloween, hiszen adott a tökéletes időzítés, ráadásul a legutóbbi rész nem hogy életet lehelt a franchise-ba, de konkrétan upgradelte azt (bevételek terén mindenképp). Az azt megelőző 2008-as darab ugyanis még 58 milliós végső eredménnyel zárt Amerikában, Resurrectiont és társait korábbról meg hagyjuk is, örültek, ha VHS-ből végül pluszban kijöttek.

A 2018-as etap viszont 76 millióval kezdett és végül 159-cel zárt csak otthon (tette mindezt 10 milliós büdzséből), így hát nyilván mindenki azt mondta, hogy ide nekünk idén a 80 milliós startot, mert miért ne. Hát azért ne, mert itt a VOD is bejátszott, ám közeről sem nyírta ki annyira a mozis premiert, mint mondjuk a Suicide Squad esetében, így végül a Halloween Kills 49 millióval kezdett. VOD, Covid + 20 milliós befektetés mellett ez így is zseniális, úgyhogy a Universal nem panaszkodik. A Halloween Ends jövőre így felkészül egy nagy hajrára és biztos kasszarobbantásra.

Második helyen maradt a Bond, korrekt 57 százalékos eséssel, és 23 milliós bevétellel, így otthon egy hajszálra került a 100 milliótól. Nemzetközileg összetettben közel a félmilliárd, úgyhogy ha szemét akarok lenni, azt mondom, hogy a végére talán moziból visszahozza a marketing költségeit, de az sem biztos.

A Venom a szokásos második hétvégés bukó után szépen beállt, így a 200 milliót Amerikában átlépi, amit még mindig félelmetes leírni, viszont a Shang-Chi covid-éra rekordja ennek ellenére otthon biztosan érintetlen marad (kb. 225 körül zár majd). Kis színes még a Venom 2 kapcsán: Magyarországon első hétvégi rekordot produkált 100.000 feletti nézőszámmal.

És végül pár szó az ötödik helyezettről, hiszen még is csak Ridley Scott + illusztris szereplőgárda, a The Last Duel 4.8 milliós kezdése mégsem okozott csalódást, mert ennél sokkal többet senki nem várt tőle. Igen, fussuk le a köröket, hogy Ridley Scott mekkora rendező és kész csoda ennyi idősen egy évben két filmet letenni az asztalra, de azért tegye fel a kezét az, aki jó ötletnek látta eltapsolni 100 milliót erre a mozira.

A jövő hét pedig ismét izgalmas lesz, hiszen érkezik a Dűne és túlzás nélkül pár napon belül eldől a franchise sorsa. Sokan nem hisznek benne, de azért próbáljon meg 50 millióval kezdeni és akkor még bármi lehet. 

A hétvége amerikai bevételei:

Folytatódik a bejegyzés »
abelh
írta
2021. 10. 20. 12:30
megjelenés
23
hozzászolás


A késes csávó

Legendás, meg legendása elcsépelt is, de talán az új reboot sokaknak tetszik, és mindjárt itt a folytatás, méghozzá mozi + VOD premier lesz.

human
írta
2021. 10. 04. 09:39
megjelenés
7
hozzászolás


A Halloween Kills végső előzetese

Jön Michael a mozikba és streamingre (itthon utóbbira nem) október 15-én, szóval még egy előzetest összehoztak a filmnek. Úgy tűnik az öreg nem felejt, és nem égették el, szóval korábbi Halloween túlélőknek kell most összefogni ellene.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2021. 09. 20. 20:06
megjelenés
5
hozzászolás


A Halloween Kills nem csak moziba érkezik

Most jelentette be az Universal, hogy az október 15-i kinti bemutató nem csak mozis, de VOD is lesz egyidőben. Nyilván maximalizálni akarják a bevételt az Amerikában épp tomboló Delta-hullámban.

Rövid TV-spot is jött a hírhez.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2021. 09. 10. 02:13
megjelenés
2
hozzászolás


A Halloween Kills hosszú előzetese

Nagyinak igaza volt, a boogeyman igazi! Csak hát nem égett el, hanem kijutott és legyakott minden tűzoltót! Folytatódik a Halloween franchise felélesztése. Nyilván akiknek nem tetszett az előző rész, azoknak kihagyós, de akiknek igen, azok hogy éreznek?

Úgy tűnik most sokan fognak majd össze ellene, de Michael nem lassít.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2021. 06. 25. 14:56
megjelenés
17
hozzászolás


Meleg lesz a helyzet ősszel

Myers újra aprít a Halloween Kills-ben. Csak azt tudnám írni, amit az előbbi Saw-nál, Covid miatt csúszás, de nem lankad a felélesztett franchise.

human
írta
2021. 01. 21. 04:14
megjelenés
1
hozzászolás


A Halloween Kills is kapott egy képet

Ugye még várnunk kell a premierre, de akinek tetszett a múltkori Halloween “reboot” folytatás, az gondolom vágja a centit. Vagy mittomén milyen lelkesedéssel szoktatok várni filmet. Na mindegy, itt a kép.

human
írta
2021. 01. 07. 10:18
megjelenés
4
hozzászolás


Új dátumok: Candyman, Purge, Halloween

Na nem a Halloween idei időpontját változtatták meg, hanem a Halloween Kills film költözött az idei őszről 2021 október 15-re. Ennek megfelelően a trilógia záródarabja, a Halloween Ends 2021-ről átment 2022 október 14-re.

A Candyman ment a Kills idei időpontjára, szeptember végéről 2020 október 16-ra. Ezen kívül még a The Forever Purge kapta meg a 2021 július 9-i dátumot.

A fentiek alapján az Universal is pucolgatja az idei évet. Nem akarok vészmadár lenni, de lassan újra Tenet hírt várhatunk a Warnertől, már az amerikai mozik nyitását elnézve. Ugye igazi blockbustert nem fognak piacra tenni, ha Amerikában nem mehet.

human
írta
2020. 07. 09. 04:16
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


Kecsap: Mundruczó Kornél és a világsztárok, Imaginary Friends, Soul, Bourne, Ben Affleck, Dog, Skywalker, Asset, Sorkin, Babylon, Blomkamp, GUCCI

Mundruczó Kornél új drámájában, a Pieces of a Womanben Shia LaBeouf (Honey Boy) és Vanessa Kirby (Hobbs & Shaw) lesz a főszereplő. Egy tragédiába torkolló házi szüléssel indul a cselekmény, és utána a gyászoló nőnek szembe kell néznie azzal, hogy ez milyen hatással volt a hazásságára.

Sam Raimi visszatér a horrorhoz, a Columbia Pictures számára rendez egyet. Egyelőre annyit tudni, hogy egy szigeten játszódik majd.

A Disney élőszereplős Inspector Gadget filmet tervez.

Jamie Foxx karaktere az új Pixar filmből, a Soulból:

Robert Rodriguez akció-thrillert rendez Hypnotic címmel, és Ben Affleck lesz benne a főszereplő. Egy nyomozót alakít, aki az eltűnt lánya és nagyszabású rablások ügyében nyomoz, és belekeveredik valami titkos kormányprogram hálójába közben.

Ben Smith producer azt mondja, hogy nyilván dolgoznak egy Bourne filmen, ami kötődne a jelenleg futó Treadstone sorozathoz. Többet nem árulhat el.

Ryan Reynolds és John Krasinski lesz az Imaginary Friends főszereplő párosa. Sok stúdió hajtott a projektre, de vágül a Paramount szerezte meg. Krasinski írja és rendezi is. A koncept: a főszereplő képes mások képzelt barátaival beszélni. Kiderül az is, hogy pár elhanyagolt barát elkeseredésében gonosz lett, és a világot fenyegeti.

Ridles Scott filmet csinál Maurizio Gucci meggyilkolásáról. A legendás divattervezőt a felesége által felbérelt bérgyilkos ölte meg. A nőt elítélték, de 18 év után kiengedték jó magaviselettel, és rögtön 900 ezer dollárt örökölt. Nem mellesleg a feleséget Lady Gaga (Star is Born) alakítja majd.

Neill Blomkamp egy sci-fi thrillert csinál (mi mást), méghozzá Taylor Kitsch főszereplésével. Az Infernoban Kitsch egy nyomozót alakít, akinek az a sejtése, hogy az egyik ügye sokkal nagyobb, mint aminek elsőre látszik. Az FBI megjelenése megerősíti ebben. Kiderül, hogy egy emberszerű szörny a tettes, aki mindent megtesz az egyetlen szemtanú megöléséért.

Az egyik Star Wars Episode IX-et felvezető könyvből kiderült, hogy Wedge Antilles is szerepelni fog a Rise of Skywalkerben, mivel ő képezte ki a Greg Grunberg által játszott pilótát, na meg Poe Dameron karakterét is az akadémián.

Channing Tatum nem csak főszerepelni fog a Dogban, de rendezi is a roadtrip komédiát. Egy nővel közösen utaznak majd a legjobb barátjuk temetésére.

Paul Schrader (First Reformed) bosszúállós thrillert készít The Card Counter címmel, amiben Oscar Isaac lesz a főszereplő. Egy szerencsejátékost alakít majd, aki igyekszik jó útra téríteni egy fiatalembert, akivel közös ellenségük van.

A The Asset szereplőgárdája nem semmi: Samuel L. Jackson és Michael Keaton. Sőt, Maggie Q lesz mellettük ebben az akció-thrillerben. Keaton és Q bérgyilkosokat alakítanak majd, akik a legnagyobb megbízásokon versengtek egymással.

Leigh Whannell (Upgrade) új filmjéből, a The Invisible Manből is van kép. Ugye az Unversal szörnyes univerzumából építkezik majd a mű.

Nem teljesen halt ki a YA zsáner, az Universal filmet készít a Darius the Great is Not Okay-ből. Mondjuk ez nem disztókus jövős, hanem egy fantáziavilágban élő srác beilleszkedik az életben a szomszédjába költözött szomszéd gyerek segítségével.

Andrew Lloyd Webber és Taylor Swift közösen írt dalt a Cats-be.

Thomas Middleditch és Max Adler is csatlakozott Aaron Sorkin új filmjéhez, a Chicago 7-hez. Eddigi ismert nevek: Michael Keaton, William Hurt, J.C. MacKenzie, Eddie Redmayne, Sacha Baron Cohen, Seth Rogen, Joseph Gordon-Levitt, Jonathan Majors, Alex Sharp, Kelvin Harrison Jr. A film megtörtént eseményt dolgoz fel, amikor 1968-ban a demokraták kongresszusát megzavarták egy háborúellenes, eldurvuló “karnevállal”.

Michael Hall lesz Tommy Doyle a Halloween Killsben.

Michael Rooker is benne lesz a Fast and Furious 9-ben.

A Fantastic Beasts 3 forgatása jövő februárban kezdődik majd.

Tracy Morgan is szerepel majd a Coming 2 America-ban, ő alakítja Leslie Jones karakterének kisstílű testvérét. Várja ezt a filmet egyáltalán valaki? Nem cinikusan. Lehet már Murphy is bánja, hogy elvállalta, mivel a Dolemite buzzja elég erős.

Az Overlord rendezőjének új filmjében, a Samaritanban elvileg Sylvester Stallone lesz az egyik szereplő. A történet középpontjában egy fiatal fiú áll, aki felfedezi, hogy egy 20 éve eltűnt misztikus szuperhős valójában még életben van.

Damien Chazelle (La La Land, Whiplash) új filmje a Babylon lesz, és a Hollywood azon korszakáról szól, amikor némafilmekről átálltak hangosakra. Emma Stone és Brad Pitt várható bele. Utóbbi még nem biztos.

Hogy egy videó is legyen: a Lady & The Trampből itt a legendás spagettis jelenet. Jobban belőhető a kutyás film.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2019. 11. 07. 12:01
megjelenés
7
hozzászolás


- A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.