Filmbuzi *human made

Netflix DF: Happy Gilmore 2

A főfogás mindenképp a Happy Gilmore 2 volt, amiről oldalas káromkodásokat tudnék írni, annyira felhúzott vele Sandman. És nem az alpári humorral tette ezt, hanem azzal, hogy mennyire lusta a film. Nem is próbálkoztak semmivel. Igen, Adam Sandler a haverokkal lógós filmekkel ilyesmit szokott csinálni, nem lepődtem meg, de itt maximumra tekerte a nosztalgiacsalikkal, és ez borított ki (nézés közben pár percre:).

A történet onnan kezd, hogy Julie Bowen karaktere már halott, Gilmore ölte meg véletlenül, és így iszákosan neveli a sok gyereküket. Vagyis hát herdálja el folyamatosan a vagyont, de össze kell szednie magát, mert a lányának balett tehetsége van, ami miatt drága suliba kell mennie. Közben még valami Tech csávó igyekszik megújítani a golfot, eltaposni a nagy múltú aranyöltönyös sportot… Szóval az a sportfilmes alap van itt, hogy a mélypontról kell talpra állni, ez nem is lenne baj, ha a poénok írásába ölték volna az idejüket. Ehelyett mit tettek? Konkrétan felmelegítették a régi film jó pillanatait, “emlékszel erre a viccre? Itt van újra, csak szarabb változatban”, és konkrétan még vissza is vágnak az első részre, hogy biztos emlékezzünk. Nem kell nagy megfejtéseket csinálni egy nosztalgiázó filmbe, de amit itt felmutatnak az a legolcsóbb megúszós meló, ami még hülyének is tekinti a nézőjét. És ez a legnagyobb bűne.

Viszont nem csak a negativitást akarom önteni, így el kell ismernem, hogy a sok túlírt vígjátékkal szemben itt legalább volt fizikai humor, amik közül páron el lehetett mosolyodni, szóval a nagy megúszás közben akadt emlékeztetőnek 1-2 pillanat, olyan ami bemutatta mire lennének képesek a lustaság nélkül. Például ez a képen is látható “kisfilm” (külön forgathatták bármikor) Eric Andre és Margaret Qualley szereplésével jó lett. Miért nem ilyenből volt több?

BTW, nekem külön ironikus, hogy a “rossz” és csaló csapat a tényleg sokszínű, míg Happy Gilmore a hagyományok megmaradásáért küzd. Oké, a legsiralmasabb techbro akar beletojni a régi módba, szóval remek modern hasonlat is lehetne, ha nem az amúgy is gazdagok hóbortja vaskalapos golfról lenne szó. Az első részben jó volt, hogy Happy felrúgta a dolgokat, de további változás nem kell. Értem!? Éljen!? Ezt bizony jobban kellett volna kifejteni, ha már felvállalták.

Ui: Természetesen a DF a Double Feature-t takarja.

human
írta
2025. 09. 15. 15:38
megjelenés
4
hozzászolás


Kecsap: Predator: Badlands, Highlander, The Survival List, The Pirate, Super Troopers 3, Happy Gilmore 2, Anyone But You 2, Krypto, The Beekeeper 2, Ink, The Creed of Violence, Chloe Zhao, Ocean’s 14, The Dink

Visszatértem! Fel sem tűnt a távozásom a héten? A lényeg, hogy itt az apróságok pótlása is. Sőt, a Weapons is megvolt, de erről majd másik posztban.

A Predator: Badlands képregényes prequelt fog kapni még novemberben, a film premierje környékén. Ethan Sacks (Star Wars: Bounty Hunters) mellett a rendező Dan Trachtenberg írta.

Dakota Johnson autentic.

Karen Gillan alakítja majd Heathert az új Highlander (Hegylakó) filmben, avagy MacLeod igaz szerelmét. Emlékeztetőnek a főszereplő: Henry Cavill, Russell Crowe lesz Ramirez, Dave Bautista pedig The Kurgen. Mindez Chad Stahelski (John Wick) rendezésében.

David Leitch (szintén Wickből kinőtt, de Atomic Blonde és Bullet Train) pedig a Will Dunn által írt The Pirate filmet rendezi, amiben Jason Momoa szerepel. A történetet nem tudni, de Raid stílusú akció darab lesz.

Ez itt a Dink a képen, amiben egy lecsúszott tenisz profi a kedvenc klubja megmentéséért a legsötétebb dologra vetemedik: pickleball játékra!

Edward Berger (Conclave)  szerint az Ocean’s annyira Soderbergh, hogy mégsem vállalta el az Ocean’s 14 rendezését.

Ben Stiller a Severance 3. évadja helyett inkább a II. világháború alatt játszódó túlélő thrillert rendez. Egy Franciaországban lezuhant pilótáról, aki belekerül a francia ellenállásba.

Danny Boyle következő filmje, az Ink Rupert Murdochról szól majd, akinek iszonyat sok minden van a számláján. Guy Pearce-szel tárgyalnak a szerepről. Arról az időszakról szól, amikor némi rivalizálással azt igyekeztek nyújtani az embereknek a lapok, köztük a The Sun Murdochtól, amire tényleg kíváncsiak, így megszületett a brit bulvár…

Ha már szóba került Boyle, a 28 Years Later nem általa rendezett folytatásába több zombit ígérnek.

Blake Lively egy reality tv producer lesz a Survival Listben, aki egy túlélés specialistával kell csináljon showt, de ennek kapcsán hajótörést szenvednek közösen egy szigeten, ahol rájön: a férfi szélhámos, semmit nem tud a tényleges túlélésről. Elvileg akció-komédia.

Lesz Super Troopers 3, és Brian Cox is jön ismét a folytatásban, amit nem csak berendeltek, de mindjárt forog is ténylegesen, szóval a rajongók örülhetnek.

A Netflix 152.5 milliót költött a Happy Gilmore 2-re. Bejött, mert elég nézett volt.

Glen Powell nem akar James Bond lenni, nem is volt rá sok esélye, ahogy a THR-nek mondta is “I’m Texan. A Texan should not play James Bond”.

Ed Zwick (Blood Diamond, The Last Samurai) újra rendez, a Creed of Violence western regény adaptálását. Igen, azét amiről 14 éve hallottunk még Leo DiCap szereplésével. A mexikói forradalom alatt játszódó történetben egy könyörtelen gyilkos és egy fiatal kormányügynök összefog a kegyetlen környék ellen, ami a hatalom és a korrupciónak tökéletes letükrözése.

Sydney Sweeney és Glen Powell még mindig “beszél” az Anyone But You 2-ről. Terelős válasz ugye, nem azt jelenti, hogy lesz belőle valami.

James Gunn azt mondta, hogy a Krypto rövid rajzfilmek nem az új DCU kánon részei.

Timo Tjahjanto rendező szerint Punisher-szerű lesz Statham karaktere a Beekeeper 2-ben. “I think Statham has that quality in him. He has that very stoic Frank Castle-esque quality to him”.

Chase Sui Wonders & Sophie Wilde is benne lesz az A24 thrillerében, az Octoberben. Ez az amit a Rebel Ridge rendezője hoz össze.

Chloe Zhao számára az Ethernals blocbuster rendezésében az is nehézség volt, hogy a végtelen pénz miatt bármit fel lehetett venni, így nem volt igazi tét egyik jelenet elkészítésében sem. Szemben a Hamnettel, ami olcsóért készült ismét.

human
írta
2025. 08. 25. 03:33
megjelenés
9
hozzászolás


Happy Gilmore 2-előzetes

Zajlik a Tudum, a Netflix Comic Conja, lehet párról lemaradok mert bealszok, de nézzük amit már mutattak. Például az Adam Sandleres golfos film folytatását.

Most jobban látszik mit terveztek történetnek. A lánya oktatására kell pár száz ezer, ezért visszatér golfozni, hogy összefusson a sok régi ismerőssel is, hiszen nosztalgiabait!

A film fantasztikus magyar leírása a Netflixen: Happy Gilmore július 25-én visszatér.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2025. 06. 01. 03:46
megjelenés
2
hozzászolás


Nosztalgia a Happy Gilmore 2 előzetese

Poént nem láttam, de szól egy régi dal, feltűnnek a Happy, a flúgos golfos előző részéből szereplők. Még golf is van, mert öregen szembeszáll a feltörekvő tehetségekkel.

Igen, feliratos az előzetes, nyilván kiemelt premierjük.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2025. 03. 18. 13:27
megjelenés
4
hozzászolás


Sandler megüti

Mármint a Happy Gilmore 2-ből jött egy kép.

human
írta
2025. 02. 01. 04:10
megjelenés
4
hozzászolás


Feltűnt a Happy Gilmore 2

A Netflix hozza majd jövőre a Happy Gilmore folytatását, a Happy, a flúgos golfos 2.-t. Van hivatalos magyar leírás is mostanra: Happy, a flúgos golfos visszatér!

Igen, feliratos, bár nem sokat kellett dolgozniuk rajta.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2024. 12. 27. 04:03
megjelenés
4
hozzászolás


Kecsap: Zack Snyder, Mission Impossible Franchise, Going Infinite, Idle Hands, Coyote, Game of Thrones, Happy Gilmore 2, Denzel Washington, Bushido, The Beast, Ladies First, Family Movie, Snow White, Splinter Cell, Gladiator III, Dutch & Razzlekhan, The Stunt Driver

Glen Powell azt mondja, hogy az anyja nem engedné a Mission Impossible stafétájának átvételét Tom Cruisetól. Nyilván vicceskedés ez, de hozzátette, hogy karrier szempontjából “worst gig in town” és “death trap”, szóval nem ajánlott ténylegesen, amiben viszont igaza van.

Az új, mindenki számára elérhető patreon rovat folytatódott.

Denzel Washington elvileg visszavonulást tervez, de előtte még a hadvezér Hannibalról szóló filmben lesz majd, a Black Panther 3-ban, Steve McQueen következőjében, az Othello és a King Lear új adaptációjában. És ennyi. Ezek a jelenlegi elvileg “futó” projektjei, amikből még lehet valami.

Zack Snyder félig ír, és teljesen rendez egy Los Angeles-i rendőrség berkeiben játszódó akciófilmet a Netflixnek. A címét és pontos történetet még nem tudni, csak hogy a morális szürkeségben játszódik majd.

Végül Renny Harlin (Die Hard 2, The Strangers) rendezi a The Beastet James Madigan (The Meg) helyett. Samuel L. Jackson lesz benne az amerikai elnök, Joel Kinnaman pedig a titkosszolgálatának tagja. Amikor fegyveresek próbálják átvenni a hatalmat, akkor fedi fel az elnök a Beast támadási képességeit. Mi lesz ez, egy mech ruha?

Michael Dowse (Goon) rendezi majd a The Stunt Drivert, amiben Jay Baruchel lesz a főszereplő, aki Ken Carter kaszkadőrt alakítja, amikor az a 70-es években egy rakéta autóval át akar ugratni egy folyón.

A Ladies First a Netflix komédiája lesz, amiben egy nőcsábász (Sacha Baron Cohen) átkerül egy párhuzamos világba, ahol a nők vannak nyeregben, és ott szembekerül egy nagyon határozott nővel (Rosamund Pike). Igen, akinek ismerős, a szintén Netflixen elérhető I Am Not An Easy Man angol nyelvű adaptálása, vagy mi, mert nem használják a remake szót nyilván, pedig a filmből dolgoznak, nem pedig egy könyvet adaptálnak újra vagy ilyesmi.

Az élőszereplős Snow White költségvetése 214 milla a Forbes szerint.

Akik a fenti Splinter Cellre felkapták a fejüket, sajnos rossz hírrel kell szembesüljenek: a Tom Hardy-val tervezett film meghiúsult, ennek kreatív és budget okai is vannak.

A Dutch & Razzlekhan a 4 milliárdos kriptorablásról szól majd, a főszerepben Gabriel LaBelle (Saturday Night), Chloë Grace Moretz & Isabela Merced (Alien: Romulus), a rendező pedig Jon S. Baird (Tetris). Merced alakítja majd az a hackert, akit az FBI rávett a rabló duó elkapására.

Kevin Bacon és Kyra Sedgwick újra rendez és közösen szerepel is az olcsó Family Movie horrorban. Egy filmkészítő család igazi horrorfilmben találja magát, amikor feltűnik egy hulla az új filmje forgatásán.

A tévében zseniálisakat rendező Hiro Murai egész estés filmmel jöhet! A címe Bushido, és egy szamurájtörténet, amiben kiemelt az akció is. Az egyik producer persze az A24, mert a nagy stúdiók miért is akarnának ilyesmit ugye…

Lena Dunham az Apple & A24 duónak csinálja majd a Going Infinite-t, ami Michael Lewis (Moneyball) regénye alapján készül, ész a kriptobank FTX-et alapító Sam Bankman-Friedről szól.

Finn Wolfhard & Jason Reitman összefog, hogy a Jessica Alba klasszikus Idle Handset (Kéz-őrület) remakelje. Tessék egy remake, ami nem olyan erős filmen akár javíthat is. A történetben egy füves srác keze kerül megszállás alá, és indul gyilkolni.

Paul Mescal nyilván benne lenne a Gladiator III-ban. De ez persze semmit nem jelent, hiába mondta szeptemberben Scott, hogy valami forgatókönyv fejlesztés korai szakaszában tart. Mindez nem igazi hír, nem konkrétum, de itt a kecsapban elfér említésileg, hogy ilyesmiket mondtak, hiszen a Gladiator II. bemutatója előtt nem is tehetnének mást.

A Coyote egy túlélő thriller lesz Justin Long & Kate Bosworth duójával. Colin Minihan (What Keeps You Alive) rendezi, és a középpontjában levő család kénytelen visszaverni megveszett prérifarkasok hadát, amikor a Hollywood Hills-i erdők égnek.

Távoli terv csak a Game of Thrones-film az HBO fejes kijelentése szerint, de George R.R. Martinnak köze lesz hozzá.

Lupita Nyong is benne lesz Nolan következő filmjére, és közben kiderült, hogy Zendaya csak valami nagyon kicsi mellékszerepben tűnik majd fel.

Ben Stillert lekapták jelmezben a Happy Gilmore 2 forgatásán.

Videónak pedig…

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2024. 11. 17. 15:52
megjelenés
12
hozzászolás


Kecsap: Rope, Bane & Deathstroke, Wuthering Heights, I Know What You Did Last Summer, Martin Scorsese, Nobody 2, Supergirl: Woman of Tomorrow, The Dink, Peaky Blinders, Happy Gilmore 2, Death Stranding, Rosebush Pruning, The Hand That Rocks the Cradle

Sok pletyka volt már Hitchcock klasszikusának, a Ropenak remakejéről, elvileg David Fincher is szóba került, de a legújabb harasztzörgés Morten Tyldum (The Imitation Game) a rendezői székbe.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a Snow White körül “de a könyvben” védéssel bírók elnézik, hogy a Wuthering Heights új adaptációjában a sötétbőrű fiatal roma férfit a hófehér Jacob Elordi alakítja majd. Sőt, úgy tűnik ez remek példa arra, hogy a karaktert valójában nagyon sokszor alakították fehérek, még azt a kevés etnikai karakter egyikét is elvéve a kisebbségektől, ami létezett a többnyire fehérek által írt irodalomban.

A DC egy Bane & Deathstroke filmet tervez, szerintem semmi köze nem lehet a Deadpool and Wolverine sikerének ehhez. Nyilván vannak történeteik, csak a berendelés időzítésére gondolok. Matthew Orton írja, akinek legutóbb a Captain America: Brave New World egyik változatában volt a keze, de kitudja végül azt látjuk-e moziban ugye.

A pickleball játék körül játszódó komédiában, a The Dinkben Ben Stiller, Jake Johnson, & Andy Roddick lesz. Egy lecsúszott tenisz profi meg kell mentse a klubját és el kell nyerje apja tiszteletét, de ehhez bizony azt kell tennie, amit sosem akart, pickleballt játszani.

A Rosebush Pruning a sötét olasz komédia, a Fists in the Pocket remakeje, és a szereplőgárdába jött Callum Turner és Riley Keough is, mivel Kristen Stewart és Josh O’Connor kilépett a filmből.

Másik remake hír is van, a The Hand That Rocks the Cradle (A kéz, amely a bölcsőt ringatja) pedig a Longlegses Maika Monroe-val talált magára. Ő alakítja majd a bosszúálló bébicsőszt.

Hideo Kojima azt mondja, hogy nem ő rendezi az esetleges Death Stranding filmet, de semmi konkrétumot nem árult el a projekt állásáról természetesen, szóba került neveket vagy hasonlókat.

Freddie Prinze Jr. benne lesz az új I Know What You Did Last Summer filmben.

Mindkét Martin Scorsese projekt, a Life of Jesus és a Frank Sinatra is parkolópályára került.

Alan Tudyk az új Supermanben.

Maxwell Jacob Friedman feltűnik a Happy Gilmore 2-ben.

Matthias Schoenaerts alakítja majd a gonoszt a Supergirl: Woman of Tomorrowban. Ez elvileg Krem of the Yellow Hills karakterét jelenti.

A Peaky Blinders filmben ott lesz Tim Roth is.

Elhunyt Maggie Smith, aki rengeteg filmben szerepelt, de a többségnek lehet a Harry Potter ugrik be a nevéről.

human
írta
2024. 09. 29. 02:32
megjelenés
10
hozzászolás


Forog a Happy Gilmore 2

Adam Sandler a legendás ruhával jelentette be, hogy már dolgoznak a komédia sok-sok évvel későbbi folytatásán.

human
írta
2024. 09. 10. 03:14
megjelenés
3
hozzászolás


Kecsap: Hulk Hogan, Joker 2, Iñárritu, Happy Gilmore 2, Jurassic World, The Crow, Millie Bobby Brown, Ruiner, Soulm8te, Freakier Friday

Nyár vége, minden belassult, mindenki kivette a szabadságát, de azért volt pár apróság.

Todd Phillips azt mondja, hogy a Hulk Hogan életrajzi filméből nem lesz semmi, pedig még 2019-ben beszállt Chris Hemsworth főszereplőnek.

Ha már Todd Phillips, szerinte túlzás musicalnek hívni a Joker 2-t, szóval megkapta a PR-ostól, hogy ideje ilyesmit emlegetni. Vagyis pontosabban ez hangzott el: “Most of the music in the movie is really just dialogue. It’s just Arthur not having the words to say what he wants to say, so he sings them instead.” Röviden: csak énekben lesz elmondva, amire Arthurnak nincsenek szavai. Hmmm, ez mintha musicalesen hangzana, Todd.

Alejandro G. Iñárritu (The Revenant) ugye Tom Cruise-zal csinál filmet, és jött még bele: John Goodman, Jesse Plemons, Sandra Hüller, Michael Stuhlbarg, Sophie Wilde. Egy nagyon gazdag emberről szól, aki igyekszik bebizonyítani, hogy az emberiség megmentője. Cím még nincs.

Travis Kelce & Benny Safdie is benne lesz a Happy Gilmore 2-ben.

Az új Jurassic Worldben szereplő Jonathan Bailey azt mondja, hogy már forog a film. Meg szerinte visszahozza az első Jurassic Park szellemét. A főszereplő amúgy Scarlett Johansson, ha kiment a fejetekből.

Molly Hassell producer meglepődött, hogy Alex Proyas (a 94-es Crow rendezője) leszólta az új The Crow feldolgozást, amihez Hassellnek köze volt. “It should make people proud. I’m surprised it hasn’t made the original filmmakers more proud, because it’s a step in a different direction, but it’s a necessary step to deal with the age-old themes of love and loss.”

A Ruiner cyberpunk játék feldolgozást kap. 2901-ben egy bedrótozott pszichopata a rendszer ellen harcolt, és közben igyekszik előkeríteni az elrabolt testvérét.

Millie Bobby Brown producere lesz a saját regénye, a Nineteen Steps adaptálásának, és feltehetően főszerepel is majd benne a Netflixnél. A forgatókönyvet Anthony McCarten írja.ű

A Soulm8te csapat bővült Claudia Doumittal.

Jamie Lee Curtis képekkel köszönt el a Freaky Friday 2 forgatásától. Vagyis elnézést, már átnevezték Freakier Fridayre.

Videónak nem tudom, az új Silent Hill 2 játék story trailere?

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2024. 08. 26. 03:59
megjelenés
3
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.