Cukorfalat

Hard Candy playshot

Szóval szeptember 21-én jön a mozikba elvileg, de a Művészben már adják. A plakát meg a bemutató megtetszett, úgyhogy kaptam az alkalmon. Nagyon-nagyon jó volt. A tizennyolcas karika 100%-ig indokolt amúgy.

A történetről csak keveset, mert én is úgy mentem be a filmre, hogy nem tudtam miről szól, és hihetetlenül élveztem, hogy végre nem úgy nézek filmet, hogy egy-egy kritika már a történet felét felvázolta. Szóval csak ezért, szentimentalizmusból.

A 14 éves Hayley (Ellen Page, született 1987) megismerkedik az Interneten egy 32 éves fotóssal, és három heti chatelés után találkoznak. Végül eljutnak a srác lakására, ahol a falakon kiskorú, közel ruhátlan lányok fényképei lógnak, s ekkor kezdődik a menekülni próbálás.

Izgalmas és felkavaró, ahogy a miértek és a hogyanok kibontakoznak. A szinészek szerintem baromi jó munkát végeztek. A tehetetlenség és a düh meg minden… nah szóval egy kis empátia torna. Érdemes szerintem megnézni. Végül egy kis trivia: 18 nap alatt forgatták le. Illetve a Hard Candy (filmcím) az internetes szlengben állítólag a kiskorúakat jelenti. A magyar fordítás azonban nem adja át (nem is tudná átadni) a jelentés összetettségét.

ezagyerek
írta
2006. 09. 20. 00:07
megjelenés
12
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.