He Was A Quiet Man

Bob Maconel egy teljesen átlagosnak kinéző dolgozó volt a cégnél. Az ép esze végét járta, minden nap 10-20 percet szánt a fiókjában levő hatlövetű megtöltésére úgy, hogy minden golyó forgótárba csúsztatásakor a kockájából kipillantva nézze azokat akiknek szánja. Egyik nap végképp elszánja magát, most tényleg megteszi, tölti fegyverét amikor lövések dördülnek – egyik munkatársa beelőzte. Amikor a mészárló Bob kedvenc női kollégáját akarja kivégezni, akkor végre közbelép és lekaszálja az őrültet, így lesz Bob-ból a hős megmentő.

Slater kitekint a kockájából (He Was A Quiet Man)

Nagyjából ennyi a történet, ez után csak az utórezgéseket nézhetjük, hiszen a cégnél hirtelen azok is elkezdik tisztelni, akik eddig le sem tojták, előléptetik, meg minden. Ezen kívül még az egyik áldozat nővel, aki megbénul a lövöldözésben, elkezd barátkozni. Persze nem csak ennyi a film nyilván. Külön köszönet a trailer készítőinek, mert nem volt teljesen spoileres. Maradt felfedezni, és akár elmélkedni való is amikor a film utolsó képsorai pörögtek.

Na ezt nevezzük visszatérésnek? Merthogy Christian Slater már olyan filmekben nullázta magát, mint az Alone in the Dark című Boll remekmű. Itt viszont hatalmasat alakít a bekattanás szélén álló elnyomott, kisvárosban éldegélő kisember szerepében. Bár Slater innen a sorozatok világába vándorolt, hiszen szeptembertől vagy októbertől jelentkezik majd az NBC-n, ahol kémet fog alakítani. A másik főszereplőről meg azt kell mondanom, hogy bár sokan antiszínésznőnek tartják Elisha Cuthbertet, és a Captivity ezt nem segített eloszlatni, azért jó pár filmben teljesen korrekten alakít. Például itt is.

A filmhez kell azért egy kis befordulás, nem fog mindenkinek tetszeni, ezt most simán ki lehet jelenteni. Szerintem viszont valami olyan nyomasztó és furcsa hangulat hatotta át az egészet, hogy mindenképpen faszafilmélményként zárható a végefőcímmel a dolog.

He Was A Quiet Man értékelés

Nehéz volt spoilerek nélkül írni a filmről, de remélem sikerült (ha valaki kommentekben spoilerezik, amire van esély hiszen kérdéseket vet fel a film, az jelölje). Pontszámilag egy 7/10 lesz a részemről, bár az újranézési faktora nem olyan magas, de a hangulata kíváló volt. (Zárójelben a legvégére annyit, hogy Elisha testdublőrt használt, ez látszik amellek között levő anyajegyből, mert az a dublőrnek van, míg Cuthbertnek nincs. Vagy fordítva.)

human
írta
2008. 05. 12. 23:36
megjelenés
14
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.