Heads of State lazításnak

A Running Man és a Long Walk után valami könnyedebb akciófilmre vágytam, így gondoltam a előveszem a BADMOTHERF***KER rendezőjének új filmjét (itt a poszt írása leállt 5 percre, mivel a link kikeresése után meg kellett nézni újra), aki a Nobody első része után még kommerszebb blockbustert készített Idris Elba és John Cena főszereplésével. A végeredmény? Edgar Wrightosabb, mint a Running Man… Igen, ahhoz hasonlítom, mert az van még a fejemben. Amúgy pedig az átlag streaming film lécet átugrotta a Heads of State, de…

A történet a Cena és Elba által alakított amerikai elnök – angol miniszterelnök duóról szól, akik nem kedvelik egymást, és épp valami közös NATO csúcs miatt kénytelenek találkozni diplomáciailag. Van konfliktus is az egyik zárkózottságával és a másik kameráknak játszásával, de az az igazság, hogy a történet és a mögötte levő mindennemű “tartalom” vagy “mondanivaló” akkora alibi, amekkorát rég láttam.

A lényeg, hogy amikor közösen repül a két főni, akkor egy csapat fegyveres lekapja az égből az Air Force One-t. Mindenki azt hiszi, hogy az elnökök is ott haltak a roncsok között, de ők épphogy túlélték, és mivel rájöttek, hogy belsős meló volt a merénylet, így magukban kell meneküljenek, és eljussanak a NATO csúcsra. Meg valami megfigyelő rendszer hack is van. Meg..

Azért dobálom az alibi szót, mert a Heads of State olyan, mintha két film lenne egyben. Tudom, hogy nem ezt kell nézni, kapcsold ki az agyad (többnyire sikerült pedig!), de a merényletben meghal vagy 300 ártatlan ember, akiket az elnökök menekülése közben mutat is külön a kamera, komolyan, erre 1 perccel később a dzsungelben buddy cop hülyülnek Elbáék, és ugratják egymást. Hogy a végső akciót ne is mondjam. Nyilván minden ilyesmi filmben vannak veszteségek, itt tényleg csak azért tűnt fel, mert a könnyed hangnem ellenére eléggé mutatták at áldozatokat.

Viszont mindezek ellenére mégis azt tudom mondani, hogy ez jó volt, pont azért amit Ilya Naishullerhez tudok kötni, mivel a Nobodyban is megcsinálta azt a kinetikus energiát, ami itt is feltűnik néha. Szerintem csak Idris Elba állt ellen a kéréseknek, némelyik akciója eléggé öreguras, míg a többiek bőven átengedték a gyeplőt a kaszkadőreiknek és a rendező pörgésének. Nem azt mondom, hogy ez minden idők legjobbja vagy ilyesmi, de volt akciójelenet ami egyszerűen suhant a flow-n.

Az egyedüli bajom, hogy bár látom micsoda kamera felállással mennyire a terepen forgattak, és mondom, a kaszkadőrök ott vannak sokszor, de az egész olyan, mintha zöldhátteres lenne. Mármint fényképezésileg. Megszaladt az utómunka.

Avagy a klisés és döcögő történet, a borzasztó hangulati ingadozás (a főgonosz egy komikus baszki, azt nem is mondtam), és minden ellenére az akciójelenetek egyszerűen átrugdosták a filmet a gólvonalon. Azt még mindig nem tudom, hogy az amúgy gyönyörű Priyanka Chopra Jonasból miért akciósztárt akarnak csinálni mostanában, de itt a dublőrje miatt sikerült valamennyire, mert mondom, a rendező bedobta a mély paradicsomlébe a némbert, nem kímélte és tette tökéletessé.

human
írta
2025. 11. 27. 16:44
megjelenés
12
hozzászolás


Elnökök és ügynökök

A Prime Video új akciókomédiájának főszereplői így egyesével.

human
írta
2025. 06. 22. 11:11
megjelenés
4
hozzászolás


A Heads of State végső előzetese

Tudjátok, az akciófilm amiben John Cena az amerikai elnök & Idris Elba pedig az angol főminiszter (ehh;). Közösen kerülnek bajba a Prime Video akciófilmjében.

Vagyis már van hivatalos magyar leírás is: az Egyesült Királyság miniszterelnöke (Idris Elba) és az USA elnöke (John Cena) nyilvános rivalizálása veszélyezteti országaik szövetségét. Ám amikor egy nagy hatalmú ellenség célpontjává válnak, kénytelenek összefogni egy országokon átívelő, őrült hajsza során. Noellel, az MI6 zseniális ügynökével (Priyanka Chopra Jonas) szövetkezve meg kell hiúsítaniuk a szabad világot fenyegető összeesküvést.

Amúgy a sok olcsóbb CGI mellett az a felboruló tűzoltókocsi baromi jól néz ki. Ez nekem tuti le fog csúszni B-akciófilmként. Reménykedek.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2025. 06. 04. 20:12
megjelenés
5
hozzászolás


Az államfők és az MI6 ügynök

Vajon 10 éve ez még simán mozis premier lett volna? Talán még egy korrekt bevétel is sikerül neki?

human
írta
2025. 04. 30. 13:39
megjelenés
3
hozzászolás


Heads of State-előzetes

A Nobody rendezője. John Cena & Idris Elba. Mi kéne még a Prime Video streaming filmjébe?  Priyanka Chopra Jonas, Carla Gugino, Jack Quaid? Ők is itt vannak.

Cena az amerikai elnök benne, Elba az angol elnök, ketten utaznak egy gépen, amit lekapnak az égből a rosszemberek. Túlélve a katasztrófát már csak túl kell élniük, összefogni Chopra titkosügynökével, és az egész szabad világot fenyegető összeesküvést leleplezni.

A bevezetőben vicceltem, hogy csak streaming darab, de… nem is néz ki rossznak? Mármint egy nyugis szombatra kellemes limonádénak tűnik.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2025. 04. 24. 02:36
megjelenés
10
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.