But what if someone really good made a horror picture?
Kérdezi a filmben a főszereplőnk. És akkor mi van, ha erről a folyamatról egy nagyon közepes rendező forgat egy filmet? Akkor készül el a Hitchcock.
Pedig akadt benne lehetőség, volt miből markolni. Elvileg ugye a Psycho elkészültéről szól a film, de nyilván nem ilyen egyszerű a képlet. Kapunk mellé házastársi problémákat, sőt, konkrétan ez a fő téma: a nagy rendező és az őt örökké segítő neje megold pár problémát, minden más eltörpül emellett. Ehhez viszont sajnos nincs meg Anthony Hopkins és Helen Mirren között a kellő kémia. Hopkins konkrétan el van a Hitchcock viselkedésének a másolásával, másra nem nagyon koncentrál, így Mirren korrekt alakítása lepattan a hatalmas hasáról.
És ha már a negatívumok, a nulla “családi viszály” mellett még megemlíteném Hitchcock társalgását a Psycho-t ihlető sorozatgyilkossal. Mintha rá akartak volna menni arra, hogy ő is kicsit gyilkos hajlamú (egyszer a szánkba is rágják, hogy minden férfiban megvan ez), de valami eszméletlenül bénán vannak a műbe szerkesztve ezek a jelenetek. Konkrétan erőtlen ez a szál.
Mindezek mellett már alig volt idejük az érdekesebb dolgokba belemerülni: ahogy Hitchcok a cenzorokon és a stúdión is átveri a filmet, amilyen megszállott a főszereplő szőke nőivel (bár Scarlett nem ér fel Janet Leighhez, viszont már csak esztétikailag is érhető az imádat), a forgatási problémák. Ezek tényleg érdekeltek volna, jobban az itt kapottnál. Sajnos a rendező nem találta el az arányt, így a semmilyen hatású családi dráma mellett eltűnt a filmje. Az első 30 perc és a záró poén volt kellemes, a többi könnyedén felejthető.
