Feige pezsgőzik, a Guardians siker

Egy gyors check-in a múlt hétvégéről, mielőtt Vin Diesel ismételten beszántja a vásznakat.

Az MCU hanyatlik vonaton illik kicsit behúzni a féket, a Guardians of the Galaxy vol. 3 ugyan is a komplett franchise harmadik legalacsonyabb második hétvégi esését hozta össze 62 millióval és így otthon immár 214-nél, összetettben pedig 535 milliónál jár. A nálam okosabbak azt mondják, hogy innen 900 fölé juthat, ami – ha ebben kiegyezhetünk – a visszafogott nyitást követően valóban siker. [Főleg a mostani MCU filmek esései után hatalmas eredmény – human]

A második helyen még mindig a Mario trónol, 535 milliója van otthon, lassan már számolni sem érdemes olyan szinten aláz le mindenkit a közelmúltból.

A hétvége másik kit széleskörű premierje pedig csúnyán bukott, a Book Club folytatása 6.7 millióval nyitott 3500 moziban, viszont ennél sokkal érdekesebb a Hypnotic taknyolása, több okból is:

  1. Alig ezer dolláros átlaggal kezdett 2.4 millióval, ez kínos.
  2. Robert Rodriguez kapott 65 milliót egy filmre. Ami nem csak azért izgalmas, mert a 2005-ös Sin City óta nem volt tisztességes sikere a pénztáraknál, de még az Alita kolosszális buktája sem küldte padlóra.
  3. Ben Affleck pont pár hete kaparta össze magát az Airrel, és most megint bekapott egy jó nagy maflást.
  4. A Ketchup entertainment nevű forgalmazó vitte be a sztorit mindössze 2100 moziba, ergo esélyt sem kapott az egész.

És ha már Human foglalkozott vele, Charlie Day rendezése, a Fool’s Paradise szintén bekerült 794 moziba, de minek, még fél millió dollárt sem szedett össze. Úgyhogy ami valóban érdekes, az a Fast X tippjátéka, és hogy elérte-e vajon a franchise a plafonját, amikor csak a forgatási költség már 340 millió (vagy akár más források szerint több is). 

A hétvége amerikai bevételei:

Folytatódik a bejegyzés »
abelh
írta
2023. 05. 17. 03:06
megjelenés
9
hozzászolás


Hipnotizál

Vagy hipnotizálják, de a lényeg, hogy csavaros Affleck thriller jön.

human
írta
2023. 04. 30. 02:38
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


Hypnotic-előzetes: Affleck nyomoz

Robert Rodriguez néhol Inception által inspirált thrillerjében kedvenc Dunkin Donuts imádónk egy nyomozót alakít, aki elvesztette a lányát, de újra munkába áll, és furcsa bankrablások mélyére nézve valami instant hipnotizálós emberre bukkan. Talán egy titkos kormányprogram is van ott, sőt, talán a lánya is életben lehet. Na de mi az igazi, ha a hipnózisban bármit lehet láttatni?

Előzetes alapján jó kis régimódibb thrillernek tűnik.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2023. 04. 04. 03:04
megjelenés
5
hozzászolás


Jön Affleck és a Hypnotic

Robert Rodriguez (Alita, Desperado) új akció-thrillerét még munkakópia változatban vetítették most egy fesztiválon, és májusban jön a mozikba.

A filmet Rodriguez már 20 éve akarja megcsinálni, a világjárvány miatt csúszott a forgatás kezdése, amit amúgy később háromszor is le kellett állítani. 70 millánál járnak, és a reklám még hátravan. Affleck mellett Alice Braga, JD Pardo, Hala Finley, Dayo Okeniyi, Jeff Fahey, Jackie Earle Haley és William Fichtner is feltűnik benne.

Elvileg nem egyszerű a története, de az egysoros tartalom: egy nyomozó az eltűnt lánya ügyén dolgozik, aminek egy titkos kormányprogramhoz is köze van.

human
írta
2023. 03. 18. 04:02
megjelenés
2
hozzászolás


Netflix TP: Night Teeth, Hypnotic és The Guilty

Tudom, több kritika kéne, de amikor fáradtan (utóbbi hónapok) nem akarok komoly vagy szomorú filmet nézni, olyankor benyomok egy-egy ilyet, aztán egyszerűen semmi nyomot nem hagynak. Múlt héten láttam őket, de már most is nehéz lesz 2 mondatot írni róluk. Vagyis az egyiket csak félig láttam, de nem azzal kezdem, hanem:

Night Teeth (Az éjszaka fogai)

Egyszerűen nem értem, hogy az ilyen filmeknek mi értelme. Komolyan, kiadnak egy jelenetet belőle, ami egy Sydney Sweeney melleire tett közeli, és azt sugallja, hogy teljesen pulp szórakozás lehet az egész, erre széterőltetik a 12 éves fiú által írt forgatókönyvben a “társadalmi kérdéseket” is. Nem véletlenül idézőjel, mert a felső 1%-ba katapultáló csóró srác érdekes tanulság.

Izé, a film arról szól, hogy a vámpírok egy békeszerződés alapján sok éve nyugiban élnek az emberekkel közösen, és csak Los Angeles egyik nagyon kisebbségi negyede tud róluk mindent. Az egyik éjszaka valamelyik vámpír úgy dönt, hogy akkor ideje a béke felrúgásának, meg a hatalomszerzésnek, és két alattvaló csaját körbeküldi a városban, hogy intézze el a többi öreg vámpírt. A csajokat egy ártatlan srác fuvarozza, aki ráébred, hogy mibe keveredett. Amolyan “valaki látta a Collateralt, és a True Blood sorozatot”, aztán írt valamit, méghozzá olyan álkemény jelenetekkel, hogy a fejemet fogtam. A legviccesebb az volt, amikor az ártatlan srác villant a barátai előtt, mert megcsókolja a menő gazdag csaj. Igen, mondom, 12 évesé a forgatókönyv.

Tényleg nem tudom hova célozták, mert simán lehetett volna jó szórakozás, ha elmerül a képtelen hülyeségekben, de ehelyett… talán túl komolyan vették, még az akciót is, azt hitték valami többet csinálnak, mint ami lett. Inkább nézzétek újra a Blade 1-2-t.

Hypnotic (Hipnózisban)

Akármit hazudik a Netflix és az IMDB, nem fogom elhinni, hogy ezt a filmet nem egy mesterséges intelligencia írta. De tényleg, Richard D’Ovidio karrierjében van egy 12 éves lyuk, akkor bezárták valahova, és onnantól kezdve a nevét használják az MI által írt forgatókönyvek fedőjeként. Lehet ez nem erős poén, de a leírása jobban szórakoztatott, mint ez a fél film… Igen, ritkán hagyok abba művet a felénél, de nincs az az isten, hogy még 45 percet adok ennek az életemből. Inkább nézem a smogot Budapest felett, mert egyszerűen az is izgalmasabb. Nem az a probléma, hogy kliséket használ a Hipnózisban, nyilván újat nehéz kitalálni, de annyira tipikusan és unalmasan teszi, hogy katasztrófa.

Egy nőről szól, akinek ajánlanak egy terapeutát, de mi tudjuk, hogy nem simák a férfi szándékai, mivel horrorfilmet indítottunk. Vagyis thrillert inkább? A lényeg, hogy hipnotizálással gyógyít, már olyanokat akik fogékonyak rá, de hát egyértelműen nem a segítés a célja, hanem eléggé durva dolgokat programoz be. ÚÚú. A főszereplő amúgy Kate Siegel, akit a Midnight Massban bírtam legutóbb, de hát semmit nem kap a kezébe. Ez egy sorozatrésznyi ötlet kibontva másfél órában, amihez nincs benne elég puskapor természetesen. Ez nem kihagyott ziccer, hanem még a pályát sem találta meg.

The Guilty (A bűnös)

Tudjátok mit, ezt is idecsapom, nem hiszem, hogy valaha eljutna saját posztig, lévén már halogatom egy ideje a megírást (abelh jelentkezett anno, de aztán őt is elhavazták). Mivel a mostani hármasból magasan ez tetszett a legjobban, így legalább nem csak a negativitás lesz a posztban.

Azt mondjuk egyre kevésbé értem, hogy Antoine Fuqua miképp tudta összehozni a Training Day – Brooklyn’s Finest duóját, amik magasan a legjobb filmjei, mert semmi igazi egyénisége nincs a rendezésének. Tavaly például az Infinite jött tőle. Itt talán a True Detective írója segített neki igazán, meg az, hogy remakeről van szó, avagy már működő koncepcióval ült a filmhez. Na és Jake “valamiért ráfeküdtem a kommerz filmekre most” Gyllenhaal mint főszereplő nyilván jó választás, hiszen minden rajta múlik itt a szinte kamaradrámában, és simán hozza a skálát, ami mindenképp kellett ebbe a filmbe.

A bűnös sem lesz klasszikus, de hiába épül telefonhívásokra és kemény képernyő nézésre, a kibontakozó történetben vannak csavarok és valahogy szórakoztató a maga 90 perces játékidejében. Mondom, nem húznám fel a thrillerek zsánerén belül sem, de egy unalmas szombaton simán leköti az embert.

human
írta
2021. 11. 11. 16:33
megjelenés
10
hozzászolás


Hypnotic-előzetes

Még egy Netflix horror? Egy fiatal nő önfejlesztéséhez egy elismert hipnózis terapeuta segítségét kéri. Jó pár intenzív kezelés után felfedezi a váratlan és halálos következményeit ennek. Főszerepben a nemrég Midnight Mass-ban látott Kate Siegel.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2021. 10. 16. 03:32
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


Kecsap: James Bond, Shazam 2, Infinite, The Guncle, Creed III, Evil Dead Rise, Babylon, John Wick: Chapter 4, Code 8: Part II, Indy 5, The Days of Abandonment, The Toxic Avenger, Strays, We Used to Live Here, White Noise, The Man Who Drew God, 65

Most két heti kecsap van, mert a múlt héten nem fejeztem be a posztot aztán csak gyűltek az új hírek is bele, a lényeg, hogy itt van. Facebookon meg meme-k.

Barbara Broccoli és Michael G. Wilson a James Bond franchise producerei, akik megerősítették, hogy marad a moziba célzott forgalmazása a filmeknek.

Nekiálltak Atlantában a Shazam! Fury of the Gods munkálatainak. A főszereplő ha fiatalabb lenne, akkor szerinte ezeket a cipőket tolná a való életben. Ja és forgatási kép is van az új ruhával.

Az Antoine Fuqua által rendezett Infinite június 10-én érkezik a Paramount+-on. Tudjátok, a harcosok akik folyamatosan reinkarnálódnak, az egyikőjük Mark Wahlberg.

A Lionsgate szerezte meg a The Guncle adaptálásának jogait. Egy régebben nagy tévés sztár befogadja az anyját elvesztő unokaöccsét és húgát.

Jonathan Majors (Lovecraft Country) lehet a Creed III-ban Creed ellenfele.

Phil Lord és Chris Miller élőszereplős komédia producere lesz, amit  Josh Greenbaum (Barb & Star Go to Vista Del Mar) rendez Strays címmel az Universalnak. Egy magára hagyott kuytáról szól, aki több kóbor ebbel összefog, hogy bosszút álljanak a volt gazdáján.

Luca Guadagnino romantikus horrorfilmjébe, a Bones & All-ba Mark Rylance i várható. És elkezdték a forgatását. Nem mellesleg a rendező megerősítette, hogy esélytelen a Call Me by Your Name folytatása ugye Hammer miatt.

Egy lány testvérpár kell legyőzze a gonoszt az Evil Dead Rise-ban, ami a The Hole in the Ground rendezőjétől érkezik majd, és kiderült, hogy az HBO Max-ra, nem mozikba.

A Damien Chazelle (Whiplash, First Man) által készülő Babylon is bővült: Samara Weaving, Max Minghella, Katherine Waterston, Flea. Igen, jól olvastátok az utolsó nevet is.

A popsztár Rina Sawayama megjött a John Wick: Chapter 4-ba. Sőt, Donnie Yen is.

Robbie & Stephen Amell visszatér a Code 8: Part II-ban.

Az Indy 5 forgatása jövő héten indul Angliában, elvileg ezek a díszletek.

A Mission: Impossible forgatásán pozitív covid teszt volt, szóval vagy 10 nap kiesik.

Bár sorozat, de ide elfér Mark Ruffallo a She-Hulk forgatásán.

Az HBO-ra készülő The Days of Abandonment uyge Natali Portman főszereplésével készül, mellé Mary-Louise Parker érkezett. Korábban ezt a sztorit jelentették be hozzá: egy nőről szól, aki feladta az álmait egy stabil családi életért, de ez feje tetejére áll, amikor a férje elhagyja.

A Jackass 4 rendezője távoltartási végzést kért Bam Margera ellen. Még Steve-o is azt mondja Bam-nak, hogy nézzen már magába és a függőségébe… Más: Knoxville szerint tényleg ez az utolsó Jackass filmje.

Erlijah Wood lesz a The Toxic Avenger Reboot főgenyája, egy gonosz CEO… Ammúgy ugye még  Peter Dinklage és Jacob Tremblay főszerepel a filmben.

A Netflix csapott le We Used to Live Here adaptálására, méghozzá Blake Lively főszereplésével. A forgatókönyvet Diablo Cody írja majd, ahogy a rendezés is rá esik.. A reddit nosleepben tűnt fel először ez horror-thriller, amiben egy új lakástulajdonos ajtaján kopogtatnak, amiközben a párja munkában van. A túloldalon egy család áll, akik azt mondják korábban ott éltek, szeretnének körülnézni, és a nő ezt engedi is, mert ő is csak most ismerkedik a házzal. Ellenben miután egy hóviharban ottragad mindenki, a család nem hajlandó távozni…

Noah Baumbach új filmje lesz a White Noise, amibe Jodie Turner-Smith is várható, ugye Adam Driver és Greta Gerwig mellé.

Kevin Spacey szerepet kapott a Franco Nero által rendezett The Man Who Drew God-ban. Nyilván nélküle nem is lenne hír ez a film…

Ha már korábban csillogó nevek: Lindsay Lohan egy elkényeztett hotelláncörököst alakít, aki egy síbalesetben elveszti az emlékezetét, de egy munkás ember gondoskodik róla. Romantikus komédia a Netflixen, a sztori meg gondolom mindenkinek leesett honnan, bár talán a férfi itt nem állítja majd, hogy a csaj a felesége. Janeen Damian (A Christmas Waltz) rendezi.

Adam Wingard rendezheti majd a Hardcore című képregény adaptációját, amit amúgy Robert Kirkman és Marc Silvestri készített. Ez is ismerős sztori lesz: katonák bárki teste fölött átveheti az irányítást, és így végezhetnek el feladatokat, de a projekt legjobb harcosa egy ismeretlen testben találja magát, és 72 órája van kideríteni ki vette át a vezetést a program fölött.

Robert Rodriguez új filmje lesz a Hypnotic, méghozzá Ben Affleck főszereplésével, akihez most Alice Braga csatlakozott. Egy nyomozóról szól, aki egy eltűnt lányt keres, de titkos kormányügyekre bukkan.

Az Adam Driveres 65 jövő májusra került.

Elhunyt Buddy Van Horn.

Elhunyt Romy Walthall.

Elhunyt Robert Hogan.

human
írta
2021. 06. 06. 19:51
megjelenés
10
hozzászolás


Kecsap: Mundruczó Kornél és a világsztárok, Imaginary Friends, Soul, Bourne, Ben Affleck, Dog, Skywalker, Asset, Sorkin, Babylon, Blomkamp, GUCCI

Mundruczó Kornél új drámájában, a Pieces of a Womanben Shia LaBeouf (Honey Boy) és Vanessa Kirby (Hobbs & Shaw) lesz a főszereplő. Egy tragédiába torkolló házi szüléssel indul a cselekmény, és utána a gyászoló nőnek szembe kell néznie azzal, hogy ez milyen hatással volt a hazásságára.

Sam Raimi visszatér a horrorhoz, a Columbia Pictures számára rendez egyet. Egyelőre annyit tudni, hogy egy szigeten játszódik majd.

A Disney élőszereplős Inspector Gadget filmet tervez.

Jamie Foxx karaktere az új Pixar filmből, a Soulból:

Robert Rodriguez akció-thrillert rendez Hypnotic címmel, és Ben Affleck lesz benne a főszereplő. Egy nyomozót alakít, aki az eltűnt lánya és nagyszabású rablások ügyében nyomoz, és belekeveredik valami titkos kormányprogram hálójába közben.

Ben Smith producer azt mondja, hogy nyilván dolgoznak egy Bourne filmen, ami kötődne a jelenleg futó Treadstone sorozathoz. Többet nem árulhat el.

Ryan Reynolds és John Krasinski lesz az Imaginary Friends főszereplő párosa. Sok stúdió hajtott a projektre, de vágül a Paramount szerezte meg. Krasinski írja és rendezi is. A koncept: a főszereplő képes mások képzelt barátaival beszélni. Kiderül az is, hogy pár elhanyagolt barát elkeseredésében gonosz lett, és a világot fenyegeti.

Ridles Scott filmet csinál Maurizio Gucci meggyilkolásáról. A legendás divattervezőt a felesége által felbérelt bérgyilkos ölte meg. A nőt elítélték, de 18 év után kiengedték jó magaviselettel, és rögtön 900 ezer dollárt örökölt. Nem mellesleg a feleséget Lady Gaga (Star is Born) alakítja majd.

Neill Blomkamp egy sci-fi thrillert csinál (mi mást), méghozzá Taylor Kitsch főszereplésével. Az Infernoban Kitsch egy nyomozót alakít, akinek az a sejtése, hogy az egyik ügye sokkal nagyobb, mint aminek elsőre látszik. Az FBI megjelenése megerősíti ebben. Kiderül, hogy egy emberszerű szörny a tettes, aki mindent megtesz az egyetlen szemtanú megöléséért.

Az egyik Star Wars Episode IX-et felvezető könyvből kiderült, hogy Wedge Antilles is szerepelni fog a Rise of Skywalkerben, mivel ő képezte ki a Greg Grunberg által játszott pilótát, na meg Poe Dameron karakterét is az akadémián.

Channing Tatum nem csak főszerepelni fog a Dogban, de rendezi is a roadtrip komédiát. Egy nővel közösen utaznak majd a legjobb barátjuk temetésére.

Paul Schrader (First Reformed) bosszúállós thrillert készít The Card Counter címmel, amiben Oscar Isaac lesz a főszereplő. Egy szerencsejátékost alakít majd, aki igyekszik jó útra téríteni egy fiatalembert, akivel közös ellenségük van.

A The Asset szereplőgárdája nem semmi: Samuel L. Jackson és Michael Keaton. Sőt, Maggie Q lesz mellettük ebben az akció-thrillerben. Keaton és Q bérgyilkosokat alakítanak majd, akik a legnagyobb megbízásokon versengtek egymással.

Leigh Whannell (Upgrade) új filmjéből, a The Invisible Manből is van kép. Ugye az Unversal szörnyes univerzumából építkezik majd a mű.

Nem teljesen halt ki a YA zsáner, az Universal filmet készít a Darius the Great is Not Okay-ből. Mondjuk ez nem disztókus jövős, hanem egy fantáziavilágban élő srác beilleszkedik az életben a szomszédjába költözött szomszéd gyerek segítségével.

Andrew Lloyd Webber és Taylor Swift közösen írt dalt a Cats-be.

Thomas Middleditch és Max Adler is csatlakozott Aaron Sorkin új filmjéhez, a Chicago 7-hez. Eddigi ismert nevek: Michael Keaton, William Hurt, J.C. MacKenzie, Eddie Redmayne, Sacha Baron Cohen, Seth Rogen, Joseph Gordon-Levitt, Jonathan Majors, Alex Sharp, Kelvin Harrison Jr. A film megtörtént eseményt dolgoz fel, amikor 1968-ban a demokraták kongresszusát megzavarták egy háborúellenes, eldurvuló “karnevállal”.

Michael Hall lesz Tommy Doyle a Halloween Killsben.

Michael Rooker is benne lesz a Fast and Furious 9-ben.

A Fantastic Beasts 3 forgatása jövő februárban kezdődik majd.

Tracy Morgan is szerepel majd a Coming 2 America-ban, ő alakítja Leslie Jones karakterének kisstílű testvérét. Várja ezt a filmet egyáltalán valaki? Nem cinikusan. Lehet már Murphy is bánja, hogy elvállalta, mivel a Dolemite buzzja elég erős.

Az Overlord rendezőjének új filmjében, a Samaritanban elvileg Sylvester Stallone lesz az egyik szereplő. A történet középpontjában egy fiatal fiú áll, aki felfedezi, hogy egy 20 éve eltűnt misztikus szuperhős valójában még életben van.

Damien Chazelle (La La Land, Whiplash) új filmje a Babylon lesz, és a Hollywood azon korszakáról szól, amikor némafilmekről átálltak hangosakra. Emma Stone és Brad Pitt várható bele. Utóbbi még nem biztos.

Hogy egy videó is legyen: a Lady & The Trampből itt a legendás spagettis jelenet. Jobban belőhető a kutyás film.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2019. 11. 07. 12:01
megjelenés
7
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.