Blockbuster watch: Bond vs. mindenki

Nem is az az üdvözítő, hogy két pusztulatos hétvége után végre ismét szép nyitásokat ünnepelhetünk, de a Spectre és a Peanuts komoly sikere mellett a régiek is nagyon szépen tartották magukat.

1$_V?_Job Name

Rá kéne szánni egy fél napot, és pár oldalt, ha a James Bond-jelenség pénzügyi elemezgetésébe fognánk, ezért röviden csak annyit, hogy inflációval számolva a sorozat egy-egy darabja eddig átlagosan 200 millió dollár körül termelt csak a hazai piacon. Több, mint 50 évvel az első filmadaptáció után a széria még mindig hasít, sőt a legutótbbi Skyfall még a jegyeladásokat számítva is a valaha volt harmadik legsikeresebb epizód lett és egyedüliként még a milliárdott is megugrotta globálisan. Szóval jócskán megy a szekér Bondéknál, és a legutóbbi három Craiges filmhez hasonlóan a Spectre is ügyesen hype-olta a sorozatot és nyitott 73 millióval Amerikában, ami a Skyfall 88 milliójától ugyan jócskán lemaradt, de globálisan már közel 300 milliónál tart, szóval a milliárdra is minden esélye megvan.

A kritikák alapján az amerikai pályafutása látszólag viszont inkább fog a Quantom of Solace-ra hajazni, mintsem a Skyfall, vagy a Casino Royale meglepően szép lefutásaira – a Spectre a közönséget jócskán megosztva első ránézésre maximum 200 millióval számolhat, ami még mindig so-so eredmény, de ahogy a felütésben jeleztem, ezzel inkább csak beáll a sorba, és a világot meg nem váltja. Akárhogy is alakul, egy időre a James Bond sorozatot sikerült a stabil 500 millió körüli blockbusterekből a milliárdos franchise-ok táborába tornászni, ami viszont – ha a pletykáknak hinni lehet – a 350 millió körülre kúszó költségvetés mellett szinte el is várható.

Vagy túl fiatal, vagy aluliskolázott vagyok, de némi barokkos túlzással a Peanuts történet az életemből úgy kimaradt, mint Rob Schneideréből az önkritika, Charlie Brown sztorijáról mindig is csak annyit tudtam, hogy van egy kutyája(?), aki egy háztetőn héderel. Érdemes azonban pár google keresést felütni, és ámuldozni, hogy a képregénysor hány részt, hány újságban és mennyi ideig ért meg, és hogyan termelt a merchandise-ing 1 milliárd felett az alkotójának. Na ez hozzám eddig nem jutott el és az animációs film sem volt túlságosan agyonreklámozva, ennek ellenére a Peanutsra a hazai közönség 45 millióért váltott jegyet az első hétvégén, amivel végül szinten 200 millió köré kúszhat el.

A limitált bemutatók között folytatódik a díjesélyes szivárogtatás, a Trumbo visszafogott limitált 15.000-es átlaggal nyitott 5 moziban, ugyanannyi helyen a Brooklyn már 36.000-et hozott vásznanként, a Spotlight (Tom McCarthy a Cobbler seggese után újra megtalálta a helyét) pedig elképesztő 60.000 fölé is jutott. Az ügyes bővítgetés után meg kijárhat nekik 20-30 millió, de a Jobs ordas buktája után már nem is tippelnék inkább.

A korábbi bemutatók közül a Martian immár szokásosan nagyon szépen tartotta magát és napokra van a 200 millótól, a végösszege pedig valaha 220 körül lehet, a Goosebumps ugyanakkor 80, a Brige of Spies pedig 70 körül zárhat majd otthon. A Jobs a héten már 2000 mozit is vesztett és így egy milliót sem hozott, szóval a 30 milliós költségvetés fele környékén zár valahol 17 milliónál – ezzel kapcsolatban komolyan várom a megfejtéseket a kommentekben, boldogan diskurálnék róla.

abelh
írta
2015. 11. 10. 03:44
megjelenés
30
hozzászolás


Blockbuster watch: A Martian újra az élen…?

Miután a szemétlerakattal könnyedén asszociatív képzettársításokat előídéző szeptembert nagy sóhajtásokkal körítve végre letudtuk, csak beütött az év egyik legszánalmasabb hétvégéje, ahol az Esőember rendezője Bill Murray-vel együtt kapitulált, Vin Diesel a falnak ment, a varázslatos G.I. Joe 2 alkotója meg kis szerencsével szakrálisan öngyilkolta magát országosan és még a Jobsot is sikerült magukkal rántaniuk.

steve-jobs-movie-2015-holding

Vin Diesel nem kis rajongótábort kalapolt magának az elmúlt években konstans közösségi médiás jófejkedésével, követői úgy szórják neki a like-okat, ahogy a dollárokat pont nem: a The Last Witch Hunter, így csupa nagybetűvel 10.8 millió dollárra húzta le a közönséget kb. 100 millió befektetés mellett. A kopasz fiatalember bejáratott filmuniverzumai mellett „eredeti“ alkotással 2008 óta most próbálkozott először, akkor a Babylon A.D. vette el a kedvét egy időre, most meg a milliárdos, korábbi Disney főmufti Michael Eisner igen csak jóképességű fiának filmje okoz nem kis törést az életében. Ami annyira igaz, minthogy Breck Eisner rendező túlélné az első kört egy magyar tehetségkutató műsorban, mivel Diesel kb. egy Furius filmmel tesz annyi zsét zsebre, mint amennyi a Witch Hunter komplett amerikai bevétele lesz (valahol 25 millió körül). Hogy miért éreztek ellenállhatatlan kényszert arra a Lionsgate fejesei, hogy emléket állítsanak az I, Frankensteinnek, az meg legyen az ő pszichológusaik problémája (elsőre csak tippeltem, de tényleg azt is ők forgalmazták).

Hogy az amerikai közönség mentálhigiéniáján véletlen se maradjon fehér folt, megkínálták őket a boszorkányvadászat mellett még egy jó Paranormal Activityvel is, ami így hatodik alkalommal annyira éhgyomorra jött, hogy a 8 milliós nyitással talán még 20-ig sem vergődik el, ami azt jelentené, hogy az utolsó három rész együtt nem éri el a nyitó epizód összbevételét otthon.

Na várjál, de a java most jön. Barry Levinson neve a mai korosztálynak már nem cseng túl hízelgően, pedig ő az, aki egymás után rendezett egy Esőembert és Jó reggelt Vietnámot, valamint az elmúlt 20 év egyik legzseniálisabb politikai szatíráját is neki köszönhetjük a Wag the doggal. Aztán a Gömbbel valami nála is elpattant, azóta 15 év alatt összesen nem hozott 100 milliót 8 filmmel, és a mintába lelkesen besorolt a filmbuzin is már egész csinos potenciállal megénekelt Rock the Kasbah is. 2000 moziból 1.4 millió 3 nap alatt simán katasztrofálisként aposztrofálható, és csak azért nem rúgok bele nagyobbat a bevételébe, mert akkor a Jem and the Holograms még a végén megsértődne.

Pár hete jól kiröhögtem a We are your friendst, hogy 2000 vászon felett az elmúlt 30 évben csak 3 film nyitott nála pocsékabb átlaggal, na ez a Rock the Kasbah mellett a Jem and the Hologramsnál is kihívásként jelentkezett, előbbi az ötödik, utóbbi a negyedik helyre kúszott ezen az előkelő listán 1.3 milliós bevétellel, és 570 dolláros átlaggal. John Chu így a végtelenül dinamikus G.I Joe folytatás és a Justin Bieber mozi után ismét nagyot homorított, csak verné valaki tarkón egy jó nagy szívlapáttal, hogy egyenesedjen ki mielőtt elkezdi a Now you see me 2-t.

Felejtsük is el az újakat, szerencsére a korábbi bemutatók jóval több izgalmat tartogattak az elmúlt pár napra. A Martian negyedik hétvégéjén ismét első lett, és robog az amerikai 200 millió fölé, míg Spielberg és Hanks a Bridge of Spies-szal a top10 legjobb esését hozta, és a félszázra még mindig lehet esélye. A Jobs viszont döbbenetesen karcsú széleskörű bemutatót produkált, a moziszáma majd’ 42szeresére emelkedett, a bevétele viszont még a négyszeresére sem, ez haverok között is gyengécske. Ez így összesen 7.1 milliót ért, amit nem lehet úgy szépíteni, hogy ne tűnjön csalódásnak, mivel ugyan ésszerűtlen átlagot országos terjesztés mellett senki nem várt tőle, de ennek a dupláját simán teljesítenie kellett volna. Érdekességként pedig még jöhet az Antman, ami karnyújtásnyira van a kínai bemutató után a globális 500 milliótól, ami egy harmadvonalas hőstől sztárok nélkül ismét egy nagy győzelem a Marvelnek.

abelh
írta
2015. 10. 27. 05:22
megjelenés
23
hozzászolás


Steve Jobs-előzetes: most már érezni Danny Boylet

Sokkal inkább a rendezőre jellemző az új Steve Jobs előzetes. A zene, az új képsorokban mutatott helyszínek. Azért a Steve Jobs utálók forduljanak el, hiszen hiába mutatják meg a férfi negatív oldalát is, a visionary szelete is vastag filccel lesz kihúzva.

jobb-szavazas

Aaron Sorkin, Fassbender, Boyle, nyilván kötelező. Az új előzetes a tovább mögött.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2015. 09. 17. 18:05
megjelenés
14
hozzászolás


Steve Jobs-előzetes: a jó és a rossz

Danny Boyle rendezte Aaron Sorkin forgatókönyvéből, és láthatóan egy új facebook film a terv, avagy a rossz oldalát is bőven kiemelik Jobsnak. Wozniak meg is kérdezi tőle, hogy miért tartja mindenki zseninek, amikor semmit nem csinált.

Remélem Boyle képes arra, amire Fincher, és tényleg Facebook film magasságot kapunk. Videó a tovább mögött.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2015. 07. 01. 17:58
megjelenés
21
hozzászolás


Steve Jobs-előzetes: Sorkin megcsinálja?

Persze mások is vannak ott, hiszen Fassbender főszereplőként se kutya, na meg Danny Boyle is jó filmeket szokott csinálni, de… szóval Sorkin olyan forgatókönyvet írt, ami 3 nagy Apple bejelentés előtti órában mutatja be Steve Jobsot, és baromi nagy város. Hangulatosnak tűnik az alábbi teaser alapján.

Sajnálom, de aki a “minek kell Jobsról film” kommentet akarja bebökni, az ne fárassza magát, unom, annyit ismételgettétek az eddigi posztoknál. Ha a teaser alapján lombozódtatok le, azt nyugodtan, simán lehet szar film ebből, és ellenvéleményt sosem törlök. Abba azért gondoljatok bele, hogy az antipatikus Zuckerbergről is jó filmet tudtak csinálni, amiben nem avatták szentté, szerintem Jobs is kap majd kritikát.

Egy dolog azért biztosnak tűnik: a Kutcheres filmnél jobb lesz.Videó a tovább mögött.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2015. 05. 18. 04:14
megjelenés
18
hozzászolás


Fassbender Jobsként

Csak egy klasszikus Apple reklámban tűnik fel, ami a Jobs filmben lesz.

human
írta
2015. 03. 17. 17:37
megjelenés
13
hozzászolás


Zombik, Robotech, Jobs, John Wick 2, Snowden

Chad Stahelski & David Leitch azt mondja, hogy a John Wick 2-re a stúdió részéről már volt érdeklődés, bár még nem írtak alá semmit vagy ilyesmi, és ha lesz akkor mindenképp jó történetet akarnak keríteni a kidolgozott főszereplő mellé. Igazából ez olyan folytatás, ami jöhet ezerrel, hiszen elég jó világot építettek Wick köré, amibe bármikor tehetnek más történetet.

Az Universal nem tököl a Fassbender főszereplésével készült Jobs filmmel, idén októberben a mozikba küldik majd. Sorkin írta, Danny Boyle rendezi, ez mindenképp jöhet és kellemes meglepetés volt a korai dátum.

Az összes Oscar jelölt egy képen. Kicsit fehér:

A Robotech anime élőszereplős változata feléledt Hollywoodban, Michael Gordon nekiült a forgatókönyvnek, és rendezőnek kinézték Andy Muschiettit, aki a Mama-t készítette. A sztori szerint hatalmas Mechákkal küzdünk űrlények ellen, de az anime klasszikus és jobban kidolgozott, mint a Pacific Rim.

Hayden Christensen (Star Wars) visszatér! A film címe Untot lesz, a második világháború vége felé játszódik, amikor is Christensen csapatát egy hatalmas hóviharban ledobják Lengyelországban, hogy semmisítsenek meg egy titkos német kutatólabort. A problma, hogy a helyszínen zombikat találnak. Akció-horror keverék lesz elvileg a végeredmény.

A fenti képen az Oliver Stone keze alatt készülő Snowden-film szereplőgárdája csodálható meg.

human
írta
2015. 02. 05. 03:51
megjelenés
14
hozzászolás


Forog az Apple-film

A rendező Danny Boyle, a forgatókönyvíró Aaron Sorkin, és Steve Jobs régi garázsában vettek fel pár jelenetet. A díszletről egy nagy galéria itt nézhető. De ez hogy illik a “3 nagy esemény” koncepcióba, amit eddig hallottunk a filmről.


human
írta
2015. 01. 20. 04:05
megjelenés
19
hozzászolás


Aquaman, Avengers, Star Wars, Joy, Jobs, Godzilla és hasonló apróságok

Natalie Portman passzolta a Steve Jobs-filmet, amiben ő alakította volna Jobs lányát. Michael Fassbender és Seth Rogen maradt Danny Boyle rendezésével. Tavasszal forgatják, szóval van még idejük ilyesmikre anélkül, hogy csúszna a film. Már az eddiginél többet.

Egy klasszik forgatási kép az első Jurassic Park készítéséről.

George Lucas még nem látta az új Star Wars előzetesét! Úristen, remélem valaki írt ebből is egy 3000 karakteres sokkoló hírt. A lényeg, hogy az öreg nem annyira kíváncsi arra, hogy mit művelt Abrams, de azért moziban majd megnézni. Nem túlzottan szereti a trailereket.

Aquaman will be a bad-ass, otherwise, they wouldn’t cast me for the role.” – Jason Momoa. Kiderült, hogy 4 filmre írt alá, és szeretné ha Snyder rendezné az elsőt.

David O. Russell új filmje, a Joy a “csodálatos felmosó” feltalálójáról, Joy Manganoról szól majd, akit Jennifer Lawrence alakít. Robert De Niro lesz a faterja és Edgar Ramirez pedig a feltaláló férje, akitől a nő idővel elvál. Nem meglepő a szereplőgárda a rendezőt ismerve.

A stúdió tolja a legjobb film jelölés felé a… Transformers 4. részét.

Csak érdekességkép a Fehér Isten amerikai előzetese. Kicsit máshogy árulja a filmet, mint a hazai.

Japánban is dolgoznak egy Godzilla filmen, megmutatják a hanyatló nyugatnak, hogy milyen egy igazi Gojira-mozi. A Toho készíti.

Gina Carano (Haywire) is csatlakozott a Kickboxer remakehez, amiben ugye Van Damme lesz az öreg mester. A rendező továbbra is John Stockwell.

A Syfy tévécsatornára érkezik majd a Krypton című sorozat, ami nem meglepő módon Superman szülőbolygóját helyezi a középpontjába.

A végére egy videó az Avengers: Age of Ultron forgatásáról, láthatjuk, hogy nem minden lesz CGI. Ja meg a film hivatalos oldala is elindult, ha valaki néz ilyesmit annak itt van a link.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2014. 12. 09. 04:08
megjelenés
6
hozzászolás


Natalie Portman alakítja majd Jobs lányát?

Legalábbis valószínűleg erre utal, hogy főbb szerepre akarják a Danny Boyle által rendezett Jobs filmbe Fassbender mellé, aki a legendás részletekmániást alakítja majd.

Sorkin felfedte, hogy Jobson kívül 7 erős karakter lesz a filmben:

I’ve spent a lot of time with the other seven characters who are in the movie, like Joanna Hoffman, who’s a fantastic character. She was the head of marketing for the Mac team. John Sculley was the CEO of Apple and became famous, or infamous depending on how you look at it, for firing Steve Jobs from Apple. He’s a wonderful man and a great character. In this movie, Jobs has conflicts with all of them that get dramatized and worked out in a very compressed, very claustrophobic environment.

human
írta
2014. 11. 27. 04:05
megjelenés
1
hozzászolás


- A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.