John Tucker Must Die


Rögtön így az elején leszögezném, hogy az én guilty pleasure-om a filmek kapcsán alapvetően a tinivígjátékokban merül ki. Csak hogy tiszta legyen a kép azért ezzel kezdtem. Aztán azzal, hogy ez a cím baromira tetszetős, főleg hogy nem valami egyenesen videóra akciófilm kapta magára. Aztán meg azzal, hogy sajnos a film annyira már nem jó.

Szóval a szél ezerrel fúj, az ember meg valami kellemes kikapcsolódásra vágyik és leül valami teljesen felszínes szurkolócsajos tinivígjátékot megnézni. Nem számít sok mindenre, csak pár poénra, valami bugyuta történetre, meg szép lányokra. Ennyi lenne a recept, amit sajnos a Dögölj meg, John Tucker nem tud szállítani.

Kezdjük ott, hogy a főszereplő lányok közül egy az aki szép, és az nema gilmoreból ismert szőke, szóval ez a követelmény hasalt. A pár poént sem sikeül jól előadni, szóval ez sem valami fényes. Egyedül a bugyuta történet ami nem hibádzik, hiszen annyi, hogy 3 lány miután rájön, hogy Juhn tucker mindannyiukkal jár, elhatározza, hogy egy 4. segítségével bosszút áll rajta, és összetörik.

Ami a leggázabb volt, az a morális mondanivaló, amikor a nulla színészek nyomták a dumát, hogy hazudni bizony rossz dolog, és mondjuk igazat mert akkor minden jó lesz.

Értékelés egy 4/10, és még a zene is többnyire mellément. Ezerszer inkább a Dorm Daze 2-t ajánlom. És várom a Buliszervíz kettőt (Van Wilder 2: The Rise of Taj), mert bár az első annyira nem volt jó, de a kettes trailere sztem ütős az említett guily pleasure kategóriában.

human
írta
2006. 11. 05. 15:08
megjelenés
9
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.