Karate Kid: Legends

A film utáni benyomásaim alapján rögtön megnéztem, hogy a rendező Jonathan Entwistle mit csinált korábban, és a gyanúm megerősítést nyert: tv sorozat, tv sorozat, music video, tv sorozat. Bár a sorozatok jók, hiszen a The End of the F***ing World és az I Am Not Okay with This köthető hozzá, de a mozis szintlépés nem sikerült.

A történet főszereplője egy Pekingben az egyedülálló anyjával élő tini (?) fiú, aki a nő új munkalehetősége miatt New Yorkba kénytelen költözni vele. Kung-fuban amúgy elé erős, hiszen a nagybátyja iskolájában edzett, de az új helyen a friss szerelmének a volt pasija bizony kőkemény karate mester, és látszólag jobb nála. Ja nem, a fiúnak van valami régi traumája, ami gúzsba köti a tudását, azért veszít. Ennek feloldására bizony Daniel LaRusso kell majd, akit a fiú azóta New Yorkba érkezett nagybátyja szervez be valami családok közötti régi összefogás miatt.

Várjatok, ez nem elég, a kung-fu fiú új csajának a pizzázót vezető apja tartozik a karatéző srác suliját vezető rosszarc senseinek, viszont a pizzás régen híres bokszoló volt, így bevállal egy meccset amivel majd visszafizeti az adósságát, és erre fel kell készíteni. Ki más lehetne az edző, mint a kung-fu boi. Spoiler lehet, de nem tudom nem idevésni, hogy persze a boksz nem jön be, így kénytelen a kung-fu boi elindulni egy utcai harcos karate versenyen (ahol amúgy csak 16-an indulnak?:), hiszen ott elég pénzt lehet nyerni, és így kerül a képbe igazából LaRusso a felénél.

Valamit még tuti kihagytam, de szerintem ebből már érzitek merre akarok kanyarodni.

Iszonyat túlzsúfolt a film, mintha — körbe is értem — tv-sorozatot néztem volna. Nem rohan egy lejtőn, hanem egyenesen függőlegesen zuhan előre a sztoriban, ami legalább 2 filmet vagy egy sorozatévadot tenne ki, már csak elnézve a két kiképző montázst is, ami van benne. Bárminek lélegezni kéne, hogy leülepedjen a nézőben? Ugyan! A hangulatot megoldjuk zenével és kész. Komolyan, már ott tv-sorozat hangulatom volt, amikor New Yorkba érkezéskor 5 perc alatt 3-4 zeneszám volt. De lehet inkább idézőjel kéne azon a városon, annyira műterminek érződött végig, fake hátterekkel. Mármint nyilván kevés film forog tényleg New Yorkban, annyira drága, de meg szokták ezt jobban is oldani.

Nem akarok teljesen negatív lenni, volt 1 bunyó amit jó volt nézni, bár a “tini” srác gyakta benne az embereket. Cast ügyileg Jackie Chan csekk hangulata meg Ralph Macchio nulla vászonjelenléte mellett Ben Wang teljesen korrekt már megint, energiával pörgeti a jeleneteit, kíváncsi leszek hova viszi. Joshua Jackson pedig hozta a szokásosát, amit el lehet nézni, de nem igazán mozifilmes azért. Ming-Na Wennek így csak 1 nézés maradt az említett zuhanós forgatókönyv pörgetésben.

Tudom, miért néztem meg, de valami tinglitanglira vágytam, és hát tudjátok, hogy a sportfilmeket szeretem, így minden rossz előjel ellenére nyomtam arra a lejátszásra. Hát még a hozzám hasonló elvetemülteknek sem tudnám ajánlani, nemhogy a sportfilmekért kevésbé rajongóknak. Igazából furcsa ilyen filmet nézni, mert szinte látszik az IP felélesztő izzadás az egész projekt születése mögött, egy percig sem érezni benne a tényleges létének bizonyítékát.

human
írta
2025. 07. 17. 15:20
megjelenés
9
hozzászolás


Megjött a Karate kölyök

Vajon hova tudta felverekedni magát a Kung-fuból átképzett srác? És Cruise mennyire tartotta magát?

A heti újdonság a Karate Kid: Legends volt, aminek 20.3 millió sikerült hazájában, világszinten összesítve pedig 46.3. 45-be került, és még nekem is feltűnt, hogy nem erőltették túl a reklámkampányt, így ránézésre egy korrekt száma lesz, de semmi extra. Összehasonlítani nem tudom mivel érdemes, a Will Smith fiús változattal? A 80-as évekbelivel nincs értelme. 2010-ben az előző Kid 40-be került, és 55.6-tal nyitott, szóval ezeknek az arányoknak a közelében sincs ez most.

Másik újdonság az elég nagy hypeot kapó kis horror, a Bring Her Back, aminek 7.1 millió sikerült a hazájában a 15 millió budgetje ellenében, de mivel A24, akik főleg online költenek reklámra, így feltehetően nem akkora veszteség amekkorának kinéz, plusz tippre ez jól kelhet el PVOD-n és streamingen majd. A filmért felelős páros előzője a Talk To Me volt, ami 10.4 millióval kezdett és 48.3-on fejezte be odakinn sokkal kisebb budgetből, így iszonyat erősen tartotta magát. Kíváncsi leszek a Bring Her Back hogy muzsikál, de a Sinnersnél is nagyobb csoda kéne ide hasonló számokhoz. Konkrétan az A24-en belül összehasonlítva: a Death of an Unicorn is 15 millióba került, és az 5.8-on indított, sokkal gyengébb nézői fogadtatással, szóval annál jobban teljesít.

Tom Cruise 27.22 milliót ért Amerikában a második hétvégéjén, egy 57%-os eséssel (az előző 2. hétvégéje 65%-os zuhanás valami Barbenheimer event miatt). Ami biztos, hogy a film a költségvetése fényében mozikban semmiképp sem lesz siker. Összesítve már 353.7 milliónál jár, a bevétel majdnem 2/3-a nemzetközi. Nem tudom amúgy, kicsit örülök, hogy más projektekbe kezd, amit biztos megerősít az, hogy nem lett hatalmas siker a finálé, így nem is kell gondolkozniuk egy esetleges következő részen.

Bár brutálisan magasról, de a Lilo & Stitch is 58%-os esést húzott be, szóval “csak” 61.8 milliót hozott odakinn. Nyilván iszonyat profit, világszinten már 613.5 millió, de érdekes lesz a lefutása családi filmként, azok ennyire kihalt terepen jól szokták tartani magukat, bár másfél hét múlva jön a Dragon Trainer.

Ja igen, a Final Destination: Bloodline pedig már 230.7-nél jár összesítve, avagy lehet várni a folytatást azoknak akiknek bejött.

human
írta
2025. 06. 03. 14:41
megjelenés
13
hozzászolás


A Karate Kid: Legends másodszor

Ralph Macchio és Jackie Chan közösen képzi ki az új srácot, hogy az odavághasson az… új lány”barátja” expasijának egy bajnokságon.

Amúgy nem vágom, ha jó kung-fuból a srác, akkor azért egy nem szabályos harcban, mondjuk az iskolaudvaron, azért képes kéne legyen visszaütni. Vagy a karate ennyivel jobb???

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2025. 04. 01. 18:36
megjelenés
1
hozzászolás


Karate Kid: Legends-előzetes

Minden ami régi, az új. Itt a legenda, akit bevon Chan karaktere, mert a Kung Fu nem elég az új világban a tanítványának.

Milyen komoly trailert dobtak már össze? Mármint nem kacsingatnak ironikusan a nézők felé, hiába nosztalgiából nő ki ez az új film.

A főszereplő srác családi tragédia után költözik anyjával Beijingből New Yorkba. Próbál beilleszkedni, nem verekedni, de nem tudja megúszni, és egy karate bajnokságban köt ki, ezért kell A Kid segítsége, hiszen eddig csak kung fut tanult otthon.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2024. 12. 17. 17:30
megjelenés
11
hozzászolás


Legendák, meg egy karate kölyök

Jövőre új Karate Kid film, és mint látjátok és hát már korábban is tudtátok, az eredeti Kid és a remake “Karate” Mestere is feltűnik majd benne.

human
írta
2024. 12. 16. 22:37
megjelenés
4
hozzászolás


Karate Kid Legends lett a címe

A jövő hétvégi Comic Conon feltűnik majd a Sony filmje, a Karate Kid valamije Ralph Macchio és Jackie Chan szereplésével, előbbi az eredeti Kid franchiseból, utóbbi pedig a 2010-es remakeből hozza a karakterét valahogy.

Ja és ez a logó.

human
írta
2024. 10. 11. 03:41
megjelenés
4
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.