A karate kölyök (The Karate Kid) 2010

“Everything is Kung-Fu” – Mr. Hong.

Nem akartam ezzel kezdeni, de azt hiszem mégis muszáj: mi a fenének kellett a Karate kid címet erőltetni? Simán lehetett volna Kung-fu Kid-nek hívni a filmet. Mindezt úgy írom, hogy felnőtt fejjel már nem jó az eredeti, ez a remake pedig minden előzetes félelem ellenére egész nézhető.

Karate Kid nagyon edzz

A történet gondolom ismert, de ha valaki barlangban élt elektromosság nélkül eddig, annak mondom: egy srácról szól, aki új városba költözik az egyedülálló anyjával, jelen esetben Pekingbe, Kínába. Itt találkozik egy lánnyal, meg összeütközésbe kerül pár kölökkel, akik jártasak egy harcművészetben, ami itt a Kung-fu. Menekülés menekülést követ, aztán végül úgy alakul, hogy békén hagyják, ha a pár hónap múlva megrendezésre kerülő versenyen hivatalos keretek között hajlandó összecsapni velük. Természetesen az ő mesterük gonosz, ő vezette rossz útra a tanítványait, a Kung-fu-tudatlan srácot pedig egy jószívű mester fogadja be. Végül mindketten tanulnak a másiktól valamit.

A negatívumok közé először is a szerelmi szálat sorolnám. Oké, 12 évesen is lehet szerelmes az ember, rémlik valami, de a drámai rész alapozásához kevés lett. A másik a cím, ezen nem lovagolok tovább, nyugi. A harmadik pedig a kínai nagy fal, ami tök feleslegesen került bele. Még félig negatívum, hogy a srác előbb tanul meg Kung-fuzni, mint kínaiul beszélni. Nem írni, az más tészta lenne, csak minimálisan beszélni. Mellesleg maga a harcművészet is nehezen hihető, hiszen jelen esetben nem fehér ember fehér ember elleni a felállás, mint az eredeti Karate kölyökben, hanem kisgyerekkoruk óta a harcművészetet szipkázó kölköket nyom le pár hónap tanulás után.

Nem akartam senkit eltántorítani, mert a film teljesen jó. Egyrészt a helyszín remek, olyan gyönyörű képek akadnak benne, hogy csak nézel majd. Ezért nem is értettem a nagyfal kínos behozását, mert anélkül különlegesebb hangulatú volt a film, de végül mégis beleerőltették a nagy “rocky felkészül a meccsre” montázsba.

Amúgy a kis Smith teljesen korrekt volt, hogy mekkora színész lesz az majd meglátjuk, de erre a filmre teljesen elégnek bizonyultak a képességei. Ahogy Jackie Chan is jó tanítómesternek bizonyult, bár nyilván nem vaxolt sokat, helyette illemre tanította a kölköt. Vagy nem. Amiért tuti kapni fogok az Taraji P. Henson lehúzása, hiszen ő bizonyult a leggyengébb láncszemnek. Annyira tipikusan “négernős” volt, mintha a 70-es években írta volna valami rasszista a forgatókönyvet, amit utólag kijavított egy afro-amerikai feminista.

Karate kid értékelés

Részemről egy 7/10 elment rá. Újranézni nem fogom, de ez bizony a jobb remake-ek közé állhat be.

human
írta
2010. 08. 11. 17:38
megjelenés
22
hozzászolás


Folytatják is az új Karate kölyköt

Mivel Amerikában jól nyitott, 55,6 milliós hétvégét hozva a Columbia stúdiónak (40-ből dobták össze a filmet), így természetesen jött is a folytatás híre. Már forgatókönyvírókkal ötletelnek, mi legyen a második részben.

Ez már nem remake lesz, szóval nem a KK2-t újrzátták, hanem új történetet fognak kitalálni. Nem meglepő, hiszen csak az első rész a legenda.

human
írta
2010. 06. 17. 03:47
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


Karate kölyök már megint

Ez a remake is kapott egy új trailert, az alábbi lejátszóban vizsgálhatjátok be. Külön vicces, hogy a címnek végül megtartották a Karate Kid-et, erre Chan megszólal “i’ll teach you real kung-fu”. Meg hogy Smith fia is tud ugyanúgy néz ahogy Smith (mondjuk nyilván), lassított jelenetben, a kobrás rész utáni felvételt nézzétek.

Animált nagy fal, GO. Ami viszont poénos, az eredeti Karate Kid dala a végén, amikor lecsapja a legyet.

human
írta
2010. 02. 24. 14:01
megjelenés
38
hozzászolás


Brr: KarateKid, Indy 5, Red Dawn, Inception, Robin Hood

Majdnem 200 millió dollárt vágtak Christopher Nolanhoz, hogy forgassa le az Inception-t így a Batman 3 előtt. Már tuti nem valami zsebscifi lesz ebből, hiába na, a tudományos fantasztikum éveit éljük. Idén kezdik majd a kétkezi munkát.

Bírom, hogy Shia msot körbejárt a Tf2 miatt, de persze másról is kérdezik, így elejt pár infót. Szóval Spielberg akarja az Indy 5-öt, annyira, hogy a fő történetet már ki is találta, neki lehet állni írni.

Már 3 szereplőt is is bejelntettek a készülő Red Dawn-remake kapcsán. Josh Peck (ő fogja azt alakítani akit anno Charlie Sheen), Adrianne Palicki (Tyra az FNL-ből) és Chris Hemsworth.

A Karate Kid–remake-hez meg felvettek egy új forgatókönyv írót, Steven Conradot, szal még az is lehet, hogy az eddig kiszivárgott baromságokat dobják.

Végül pedig Robin Hood szerepében Russel Crowe, meg lovagol.

human
írta
2009. 06. 17. 03:22
megjelenés
18
hozzászolás


Pár apróbb hír: 2012, Thing, Phoenix, Spidey4, Karate Kid, The Rum Diary

A Bond őszi sikere miatt a Sony úgy döntött, hogy az új katasztrófafilmjüknek, a 2012-nek is az lenne a jobb hely a nyár helyett, ezért kiemelték a hőségben jövő blockbusterek hadából, és áttették november 13-ra.

Joaquin Phoenix komolyan gondolta, hogy zenél a színészkedés helyett, itt az első fellépéséből egy részlet. És ha már szóbakerült Phoenix, akkor az is hír hozzá kapcsolódóan, hogy a zenei karrierjéről Casey Affleck forgatja a dokumentumfilmet.

J.K. Simmons már tuti ott lesz a Spiderman 4-ben, leigazolták őt is. Azt nyilatkozta, hoyg nem akarja, hogy jobban előtérbe kerüljön a karaktere, csak annyit lesz a filmben mint eddig.

Matthijs van Heijningen Jr. rendezi a Thing előzményfilmet? Ezek szerint nem remake lesz, hálisten. A norvégok kalváriáját dolgozzák fel elvileg, a végén meg elkezd futni egy kutya a végtelen jégmezőkön.

A Karate Kid-remakebe Jackie Chan-t szeretnék tanítómesternek! Ő fogja oktatni Will Smith kölykét a karate rejtelmeire. Továbbra sem hangzik jónak ez a remake.

Úgy néz ki filmre viszik a The Rum Diary-t. És úgy néz ki, hogy Depp lesz a főszereplő, akivel már a mostani munkája, az Alice csodaországban után rögtön el is akarják kezdeni a forgatást.

Hirtelen ennyi, így éjszaka, irány aludni talán.

human
írta
2009. 01. 21. 02:33
megjelenés
28
hozzászolás


A Karate kölyök feldolgozás már valószínű hogy lesz

Több mint egy éve röppent fel a pletyka, hogy lesz Karate Kid remake. Azóta voltak ilyan-olyan pletykák, de msot picit hivatalosabb bejelentés akad, Variety stílusban.

A főszereplő a Will Smith fia lesz tényleg, Jaden Smith. A forgatást jövőre kezdik egzotikus helyszíneken, de az eredeti történetből átvesznek dolgokat. A kocsiwaxolást én mindenképp tippelem. A forgatókönyvet épp most írja Chris Murphy, nem tudom melyik.

human
írta
2008. 11. 11. 14:39
megjelenés
11
hozzászolás


Karate kölyök

Azt hiszem most megtanultam, hogy vannak nosztalgikus filmek, amiket bizony nem szabad elővenni újra. Egy Ferris vagy egy Die Hard tartja magát, de a 14 évesen tetsző Karate kölyök bizony csak a nosztalgia homályában volt elfogadható film, mert most az újranézés során csak pár k**vaélet szaladt ki a számon.

Karate kölyök

Minden bennevan ami miatt jó tinifilm. Srác új városba költözik, és eleinte kis senki, de gyorsan a menő gonoszok ellenfele lesz, jól megverik párszor, erre bölcs öreg tanítómester 2-3 hónap(!) alatt feketeövest karatést nevel belőle. És még a lány is az övé lesz. De ezt minek írom, hisz mindenki tudja.

Ahol meg vérzik, az hogy ez bizony egy bazira gyenge film. Légbox (olyan messzire csapnak egymástól, nevetséges), videóklipp szerű jelenetek – sajnos nem a legjobb 80-as évek beli muzsikával – amik szinte kilógnak a a film egységéből. Meg ilyesmi. Na meg elég naív is az egész.

Ezt bizony hagynom kellett volna a múlt homályában azt hiszem.

human
írta
2007. 03. 03. 22:44
megjelenés
16
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.