The Killing Joke: így kell elbbpuskázni

Ami a legdurvább, hogy nem is a láthatóan alacsony költségvetés a legnagyobb baj vele. Azon túl lehetne lépni, ha minden más stimmelne.

batman-the-killing-jokerrel

Ahogy azt is muszáj elfelejteni, hogy így R meg úgy R. A Killing Joke felnőtt témát dolgoz fel, de ennek ellenére a film láthatóan PG-13-nak készült, és csak véletlenül csúszott az R besorolásba. Ha a Deadpool nem lett volna siker, akkor szerintem még vágtak volna rajta egy keveset, és megkapták volna az eggyel alacsonyabb korhatárt.

Inkább a filmre térek, hiszen azzal van a legnagyobb baj, nem is a körítésével. Az egyik, hogy a Batman és a Joker közötti konfliktus, a főattrakció előtt van egy kisfilm Batgirlről. Ezt komolyan mondom, olyan volt, mintha valami sorozatrészt néztünk volna Jokerék előtt.

Mindez arra ment ki, hogy Barbara karakterét építsék, hiszen a Killing Joke történet elég mostohán bánik vele, így talán a nézőt is jobban érdekli majd a sorsa. Csak hát ezt normális filmekben beleszövik a fő szálba, nem pedig leadnak egy 30 perces különszámot a karakterrel. Arról is is beszélve, hogy mennyire klisés női karaktert alkottak.

Nem tudom miért emlékszem még most is ennyire a Killing Joke-ra. Anno Magyarországon is megjelent, megvolt, de mégsem tudom mikor olvastam utoljára, ennek ellenére a tényleges adaptáció részen rengeteg jelenet volt ismerős. Nagyon szolgaian keltették életre a képkockákat, csak hát több pénz, normálisabb animáció kellett volna. Vagy pedig teljesen átvenni a képregény stílusát, ahogy azt ez a rajongói trailer mutatta, és az egyedibb art directionnel szolgálni ki a fanokat.

Mondjuk ebből a szempontból kicsit nehéz helyzetben van a DC Animáció, mivel nem tudhatták, hogy pont ez a történet lesz ennyire felkapott. Mármint eddig is adaptáltak már legendás Batman történeteket egyenesen házimozira, és egyiknél sem volt ott a nyomás, hogy küldjék moziba, míg itt előkerült. Szóval amikor nekiültek a Killing Joke-nak, akkor arra számítottak, hogy ugyanazt csinálhatják, amit eddig, viszont az nem lett elég.

Az előbbiek után muszáj visszakanyarodnom a kidolgozáshoz, mivel a film más módokon is csalódást okozott, így sajnos még feltűnőbb volt a darabos animáció. Sőt, a Batgirl részeken a kidolgozatlan, minden kreativitást mellőző helyszínek is szemet szúrtak.

I came to talk. I’ve been thinking lately. About you and me. About what’s going to happen to us, in the end. We’re going to kill each other, aren’t we? Perhaps you’ll kill me. Perhaps I’ll kill you.

Jobbat érdemelt volna.

human
írta
2016. 07. 27. 18:13
megjelenés
32
hozzászolás


A Killing Joke előzetes a képregény stílusában

Amikor egy fan használhatóbb videót csinál? Az animáció, avagy a mozgás milyenségén nem változtatott, de a képeket teljesen képregényessé tette. A tovább mögött nem csak a Batman: The Killing Joke “javított” trailere, de egy összehasonlító videó is megnézhető.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2016. 07. 07. 03:23
megjelenés
4
hozzászolás


Részlet a Killing Joke-ból

A DC Insider showban mutatak egy jelenetet az egyik legjobb Batman sztoriból készülő animációs filmből. Háát, a rajzstílus nem biztos, hogy új nézőket szerez a DC nem is rossz animációs filmjeiknek.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2016. 07. 06. 03:46
megjelenés
10
hozzászolás


Fantastic Four 2, RP1, Man of Steel(s), Captain Marvel, Planet Hulk?, Sicario folytatás, Han Solo, Division, és új Jason Voorhees

Simon Kinberg, az új Fantastic Four írója kitart amellett, hogy a FOX a múltkori színészekkel tervez folytatást. Emelett beismeri, hogy a darkos hangulat nem illett igazán ezekhez a hősökhöz, szerinte ez volt a legnagyobb baj az “első” résszel. Ami igaz is, mármint a Fantastic Four többnyire optimista gondolatokkal van tele a képregényben.

T.J. Miller is csatlakozik a Ready Player 1 stábjához. Ő lesz az online troll i-R0k. A címkén ott van a többi casting, lassan már mindenki megvan Spielberg filmjébe.

Russell Crowe egy interjúban azt ejtette el, hogy eleinte több Superman filmet is terveztek még a Man of Steel és a Batman v Superman közé. Ezt onnan tudja, hogy azokban még neki is lett volna szerepe.

blcm

Az a pletyka járja, hogy Brie Larson a legesélyesebb Captain Marvel szerepére. Hogy a Marvel miért nem Black Widownak csinál már egy saját filmet inkább, ha már női szuperhőst akarnak… A DC amúgy nagyot húzhat azzal, hogy jövőre jön a Wonder Woman, így tényleg beelőzik a Marvelt a női szuperhősökben.

És ha már Marvel: elvileg Ayesha lesz a Guardians of the Galaxy 2 főgonosza, amivel lehet azt alapozzák, hogy Starlord faterja Adam Warlock. A Thor: Ragnarök road movie része pedig elvileg egy fegyver kereséséről szól majd, amivel megállítható a világvége. Plusz előkerült, hogy a Planet Hulkból is lesznek részletek, láthatjuk majd a Hulkot a klasszikus páncélban.

A Sicario második részét Stefano Sollima (Gomorra) rendezi majd. Benicio Del Toro és Josh Brolin visszatér, a címe pedig Soldado lesz. Emily Blunt nem szerepel, viszont a két előbb említett azon fog dolgozni, hogy a drogcsempészésre létrehozott utakon ne juthassanak terroristák Amerikába.

A Killing Joke animációs film elkészülésének története. Jó sokáig nem csinálhatták meg, mert mindig közbejött valami. Na meg az is fennakadást okozott, hogy az egyik legsötétebb történet Batmannel és Jokerrel.

Lawrence Kasdan, a Star Wars Story: Han Solo írója azt mondta, hogy 2018 márciusában kerül majd moziba a film. Mármint ez azért érdekes elszólás, mert a nyári blockbuster szezon májustól augusztusig tart többnyire.

Jake Gyllenhaal lesz a The Division főszereplője. A játék nem tudom mennyire alapszik Tom Clancy művén, de az Ubisoft megpróbálk egy filmet is tető aláhozni. Nem tudom miképp keltik majd életre az órákon át tartó farmolást.

Random videónak meg a Liar Liar elrontott jeleneteit ajánlom.

-6137990b60940e20

Ja majdnem lemaradt a másik humoros dolog: A Friday the 13th legújabb rebootjában új eredettörténetet írnak Jasonnek. RIP.

human
írta
2016. 06. 02. 14:54
megjelenés
21
hozzászolás


Batman: The Killing Joke-előzetes

All it takes is one bad day to reduce the sanest man alive to lunacy. That’s how far the world is from where I am. Just one bad day.

Itt van végre a rendes előzetes a DC Animáció R besorolású Batman adaptációjához. Tény, hogy ez komolyabb rajzstílussal még jobban ütne, így nem éri el a képregény keménységét, de basszus, pár jelenetet elég hangulatosan ültettek át. Joker “eredettörténete” és Batmannal való “párbaja” nem is olyan sokára érkezik. Videó a tovább mögött.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2016. 04. 27. 04:16
megjelenés
30
hozzászolás


A Killing Joke eddigi videórészletei

Két “ígykészült” videó és érkezett már a Batman: Killing Joke rajzfilmes feldolgozásához, az ezekben látható tényleges filmrészleteket vágták össze ebbe a “nemhivatalos” trailerbe a rajongók. Vagyis egy rajongó.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2016. 04. 09. 04:47
megjelenés
3
hozzászolás


Jó lesz a Killing Joke?

Az egyik legjobb Batman-Joker történet animációs filmben kell életre, és végre láthatjuk mozgásban is. Egy 12 perces “ígykészült” videóban beszélnek a képregény fontosságáról a karakter szempontjából, és közben mutogatnak jeleneteket is.

killingjo

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2016. 04. 03. 13:01
megjelenés
15
hozzászolás


Kezdődik az R áradat? Batman v Superman és Death Note

Úgy tűnik, hogy Deadpool sikere tényleg kinyitotta a kapukat, most élvezzük ki ezt a pár évet, mivel különleges lesz. Azt már tudjuk, hogy a Wolverine zárófilmet R besorolásúnak tervezik, de jöttek még hírek a témában. Az egyiket nem is értem amúgy, de nem azzal kezdem…

death-note-anime-movie-rated-r

Az Adam Wingard (The Guest, You’re Next) rendezésében készülő Death Note “It’s definitely for adults. It is zero chance it will be below an R-rating.” Avagy egyértelműen a felnőtteket célozzák meg vele, komoly adaptációt terveznek ebből az érdekes sztoriból. Röviden: elég kemény morális döntések vannak benne, hiszen a főszereplő képes bárkit megölni, ha tudja a nevét.

BatsR

Ami nekem furcsább: a Batman v Superman Blu-Ray R besorolású lesz. Ezt miért jelentik most be Warnerék? Komolyan kérdezem, mivel ebből ugye egyértelmű, hogy a mozikban vágott Batman v Supermant kapunk, hiszen a 154 perces opusz PG-13 lesz márciusban. Rendben, az első beadott változatot sorolta R-be az MPAA, amit utána még finomítottak, de akkor is furcsa, hogy előre bejelentik: a home video keményebb lesz… Ez főleg több erőszakot jelent, nem meztelenkedést vagy káromkodást.

Plusz extrának itt van, hogy az IT remake, vagyis új adaptáció is R lesz.

Másik extra, bár ez régi hír, de gondolom a fejlemények kapcsán jobban esélyes: a Killing Joke rajzfilm R besorolássa. Batman egyik legkeményebb füzete, megérdemelné.

human
írta
2016. 02. 24. 04:25
megjelenés
36
hozzászolás


A Killing Joke akár R is lehet

Az egyik leghíresebb Batman képregényből rajzfilm készül, és az egyik producer, James Tucker azt mondta, akár R besorolású is lehet majd a végeredmény. A Warner/DC elvileg engedélyt adott rá, de ez végig csak LEHET, nagybetűvel, hiszen egyáltalán nem biztos semmi. Főleg, hogy Tucker utána finomított:

killingr

Avagy még közel sincsenek a rating eldöntéséhez igazából.

human
írta
2015. 10. 12. 03:44
megjelenés
2
hozzászolás


- A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.